Heves Megyei Hírlap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 178-202. szám)
2014-08-28 / 200. szám
HIRDETÉS - DIÁKVILÁG 2014. AUGUSZTUS 28., CSÜTÖRTÖK Magabiztosabbá váltak a németországi gyakorlatuk után ANDRÁssYHét egri középiskolás diák juthatott el Rostockba, hogy a nyári szünetben ott szerezhessenek szakmai tapasztalatot Mi heten - Csőke Virág, Hajdú Renáta, Bálint Barbara, Antal Gergely, Kós Gábor, Flaskay Balázs, Tóth Béla -, az András- sy György Katolikus Közgazdasági Középiskolában tanuló diákok nyertük el azt a lehetőséget, hogy a Leonardo Mobilitási pályázat keretében egy hónapos németországi szakmai gyakorlaton vehettünk részt. Már a repülőút is nagyon izgalmas volt, rengeteg fotót készítettünk közben. A landolás után Rostock, majd Sanitz felé vettük az irányt, ahol Edda Henze és férje egy hét alatt felkészített minket a szakmai gyakorlatra. Találkoztunk főnökeinkkel, illetve megismerkedtünk a környékkel. Megtudtuk például, hogy Mecklenburg-Vorpommern tartomány kicsivel nagyobb, mint Magyarország, csak ritkábban lakott terület. Megnéztük Rostock városát, a legérdekesebb a gótikus Má- ria-templomban található asztronómiai óra volt, melyről sok minden leolvasható volt: a holdállás vagy akár az is, 2015-ben milyen napra esik majd a névnapunk. A gyakorlatot mindannyian nagyon vártuk. A kezdeti félelmeink ellenére - hogy például nem értjük majd meg, amit mondanak nekünk - nagyon gördülékenyen ment a munka, mindenki tekintettel Hét egri diák szerezhetett gyakorlatot a nyáron Németországban volt arra, hogy nemrég érkeztünk Magyarországról. A turizmus szakos diákok szállodákban teljesítették gyakorlatukat: a konyhában, az étteremben, a recepción, a hou- sekeepig területén. Nagyon érdekes volt az eddigi elméleti tudásunkat a gyakorlatba átültetni. A legjobban azt szerettük, amikor a vendégekkel kellett kommunikálni, vagyis a recepciós és az éttermi munkát. A közgazdaságtant tanulók a kereskedelemben szerezhettek gyakorlatot. Kávézóban és különböző üzletláncoknál kaptunk lehetőséget arra, hogy az eddig tanultakat hasznosítani tudjuk. Szállítmányozással, raktározással, árufeltöltéssel, vevők kiszolgálásával foglalkoztunk. Mindeközben arra is maradt időnk, hogy megismerjük lakóhelyünket, Rostockot. Sok időt töltöttünk a közeli tengerparton, ami nagyon jól esett egy-egy fárasztó nap után. Jártunk az állatkertben, áthajóztunk Dániába, és nagyon szép volt a berlini kirándulás is. Amellett, hogy a munka világában, valamint a leendő szakmánkban gyakorlatot szerzünk, a német tudásunk is rengeteget fejlődött. Gyarapodott a szókincsünk, sokkal könnyebben megértjük a nyelvet, helyesebben - és nem utolsó sorban - bátrabban, magabiztosabban szólalunk meg. Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410-427 EPÍTÍ? INGATLAN 11.5 M Ft-ért, Rózsásdülő u., 2 szobás, étkezős, garázsos, ikres beépítésű családi ház Hajdúhegy alsó részén eladó. 20/445-5129.------------------------------------------------------*315392* 7, 3 M Ft helyett 6,3 M Ft-ért, Rákóczi u. üzletsoron, I. em-i. 2 szobás erké- lyes, műanyag ablakos lakás eladó. Tel.: 20/445-5129.-------------------------------------------------------*315392* Bíróságnál, 1. emeleti, déli erkélyes, jó állapotú garzon, zárt kocsibeállóval, saját tárolóval 7,6 M Ft-ért eladó. Tel.: 36/423-046.------------------------------------------------------*316063* Eg ri, teljes korúén felújított, 3 külön nyíló szobás, erkélyes, gázfűtéses lakás csendes helyen eladó. Irányár: 7,7 M Ft. 30/553-5845.-------------------------------------------------------*316412* 13 éve épült, szabadonálló, igényes, szép nappali+4 hálós egri családi ház 500 m2-es telken eladó. Alkuár: 33,7 M Ft. 30/553-5845.------------------------------------------------------’316412* 5,9 M Ft-ért, 2 szobás, felújított, fiatalos, nagyon szép lakás eladó. Tel.: 70/314-8868, www.egerhouse.hu-------------------------------------------------------*316456* Bükksétányon, 1+2 fél szobás, erkélyes, felújított, jó lakás eladó. Ár: 6,5 M Ft, 70/944-3339, www.egerhouse.hu-------------------------------------------------------*316456* Belvárosban, Katona téren, 4 szobás, 80 m2-es, erkélyes lakás eladó. Alkuár: 13,9 M Ft, 70/314-8868, www.egerhouse.hu------------------------------------------------------*316456* 5.5 M Ft-ért 66 m2-es, 2. emeleti, szigetelt, tágas lakás, csendes helyen eladó. 70/944-3339, www.egerhouse.hu-------------------------------------------------------*316456* REKLÁM ÁR! Befektetők, fiatalok! Rózsa Károly úti, 1. em.-i, 1 szobás lakás sürgősen eladó. Ár: 4,99 M Ft, 70/314-8868, www.egerhouse.hu-------------------------------------------------------*316456* Csákány úton, 1 szobás, full felújított, szép lakás eladó. Alkuár: 7,5 NI Ft, 20/314-2105, www.egerhouse.hu-------------------------------------------------------*316456* Gólya úton, 63 m2-es, 2 erkélyes, kiváló lakás eladó. Ár: 12,8 M Ft, 70/944- 3339, www.egerhouse.hu------------------------------------------------------*316456* La josvárosban, Berze Nagy J. utcában, 2. em-i., 63 m2-es, 2+1 szobás, étkezős, nagy erkélyes lakás eladó. Ár: 7,5 M Ft, 20/807-7504.------------------------------------------------------*316484* Ke resünk megvételre Hadnagy, Kertész, Napsugár úti és környéki, 2-3 szobás lakást. Azonnali fizetéssel. Ár: 12 M Ft-ig, 20/807-7504-------------------------------------------------------*316484* Eger, belváros közeli, igényes, nappali +3 szobás, nagy teraszos családi ház, parkosított udvarral eladó. Ár: 29,9 NI Ft, 20/807-7504------------------------------------------------------*316484* Eg erben, a Gárdonyi utcában, nappali +4 szobás, jó elosztású, 2007-es építésű szép családi ház eladó. Ár: 32 M Ft, 20/807-7504------------------------------------------------------*316484* Fe lsőtárkányban, újszerű, panorámás, nappali+3 hálós, 1 szintes, teraszos ikerház, garázzsal eladó. Ár: 23,9 M Ft, 20/807-7504------------------------------------------------------*316484* Ab szolút intimitás jellemzi ezt az eladó 1 szintes, 4 szobás, 900 m2-es telken lévő felnémeti házat. Alkuár: 26 NI Ft, 30/553-5845.------------------------------------------------------*316486* VE GYES Szén, tűzifa 11 000 Ft/m3-től. Tel.: 20/552-2319.-------------------------------------------------------*311144* Redőny-Ablak-Párkány! Olcsón-gyor- san Egerből. 36/413-315.-----------------------------------------------------*311253* El adó állványos, asztali fúrógép, kompresszor, kandalló 8 kW-os, hullámpala 110/160 új, pecsétes samottégla. 20/982-3032.------------------------------------------------------*316040* 3 db boroshordó 600 1,100 l-es szőlőprés és 500 l-es műanyag kád eladó. 36/411-684.-------------------------------------------------------*316437* Hullámpala 125x100, 160x100, 250x100 jó minőségű eladó. 06- 70/633-9772.---------------------,--------------------------------*316461* ÁL LAT Jófajta választási malacok és 2 db 45 kg-os süldő eladó. 30/940-6869.------------------------------------------------------*316463* SKecskék eladók. 06-30/269-5836.------------------------------------------------------*316464* TÁRSKERESÉS Józan életű, egyedül élő özvegy férfi várja özvegy vagy elvált asszonyok hívását Egerbe. 36/784-645.------------------------------------------------------*316430* 19 éves, odaadó, kedves lány. Tel.: 30/844-5516.------------------------------------------------------*316483* ÁLLÁST KÍNÁL ÉLŐ minősítéssel hegesztőket, szerkezetlakatosokat keresünk Gyöngyösre. acelszerk@gmail.com , 70/361-7540.------------------------------------------------------*316399* BM ezőgazdasági növénytermesztésben és szőlőművelésben jártas gépkezelőt keresünk. 06-30/263-3298.-------------------------------------------------------*316405* Hosszú múlttal rendelkező nemzetközi fuvarozó cég keres csak tapasztalt gépkocsivezetőket - EU országaiba. Jogosítvány: C,E. Nagyon jó fizetési lehetőség. Jelentkezni folyamatosan lehet a következő telefonszámon: 00-36- 30/691/424, h.-p. 8:00-16:00------------------------------------------------------*316446* Bi ztos munka és stabil megélhetés, ügyes, jól kommunikáló üzletkötőknek, szeptemberi kezdéssel! Megyénként 2-4 főt veszünk fel, és átképzést biztosítunk! Info: www.domusmed.hu és 20/500-2396.------------------------------------------------------*316462* NE MZETKÖZI gépkocsivezetőt keresünk, nyugat-európai munkára, C+E kategóriával. Magas kereseti lehetőség. Tel.: 30/945-5999.-------------------------------------------------------*316467* A tarnabodi Máltai Óvoda és Általános Iskola iskolatitkárt keres azonnali kezdéssel. Gyakorlat előnyt jelent. Eu-pass önéletrajzokat a maltai.ovoda.iskola@maltai.hu e-mail címre várjuk.-------------------------------------------------------*316472* Mezőgazdasági és kereskedelmi cég mérlegképes könyvelőt keres. Elvárás: legalább 1 éves szakmai gyakorlat, angol nyelv társalgás szintű ismerete. Bér- számfejtői ismeretekkel rendelkezők előnyben. Jelentkezni az alábbi e-mail címen, vagy telefonszámokon lehet: e-mail: ragiroda@gmail.com , tel.: 06- 36/542-007; mobil: 06-30/331-0243.------------------------------------------------------*316485* SZ OLGÁLTATÁS Ácsmunka, ereszcsatornázás. Tel.: 20/262-0931.---------------------------------------:-------------*316314* OK TATÁS Masszőrképzés! Svéd és talpreflextan- folyamok Egerben. Uniós bizonyítvány, részletfizetés! 30/819-1583.------------------------------------------------------*316320* BÚTOR Maradék bútorszövet (sötétítőfüggöny), új import ágykeretek, bútorok kiárusítása. 20/982-3032.------------------------------------------------------*316038* »Fehér, 4 fiókos íróasztal eladó. 30/382-6674.------------------------------------------------------*316445* GARÁZS Garázs kiadó Egerben. 30/357-9855.---------«--------------------------------------------*316429* GY ÁSZHÍREK Fájó szívvel emlékezünk BOZSIK ÁGOSTONNÉ született Tuza Mária halálának 6. évfordulójára. „A múltba visszanézve fáj, valakit keresünk, nincs már. Nélküled szomorú, üres a ház. Még most sem hisszük el, hogy végleg itt hagytál. Nehéz az életet élni nélküled, mert TE voltál a jóság és a szeretet, b kit elfelejteni soha nem lehet. ” ? Férjed és az emlékező családod A Földkerekség legjóságosabb, legdrágább ÉDESAPJA, FÉRJE, NAGYPAPÁJA, DÉDPAPÁJÁ KÁLLAY LAJOS a Heves megyei Postahivatal volt vezetője (1967-1983) 91 éves korában jobb létre szenderült. Elbúcsúzunk tőle 2014. szeptember 1-jén, hétfőn, 17.30 órakor a Fájdalmas Anya (Servita) templomban. Részvétünket egy szál virággal fejezzük ki! Szerettei VÁLLALKOZÁS Söröző Egerben, Makiári úton és Eger, Városfal utcai lakásnak is alkalmas, 25 m2-es üzlet olcsón eladó-cserélhető. 20/922-4303.------------------------------------------*316460* MEZŐGAZDASÁG STritikálé eladó. 5000 Ft/q. Tel.: 36/354-919.------------------------------------------*316382* Eladó 3344 m2 szántóföld az Almagyar tetőn. Érdeklődni: 36/411-684.------------------------------------------*316437* NEKTARINAKCIÓ a Makiári hútőház- ban: 100 Ft/kg. Gála alma: 130 Ft/kg, vilmoskörte: 230 Ft/kg tói. Őszibarackcefrére rendelést felveszünk: 80 Ft/ kg magozva. Nyitvatartási h.-p.: 7.30- 17.00; sz.: 7.30-12.00. Érdeklődni: 06- 30/332-0438, Makiár, Táncsics út, Major (templomtól kitáblázva)------------------------------------------------------*316453* RÉGISÉG Újra régiségvásár Egerben, az Ag- ria Park (Pláza) díszkertjében, augusztus 31-én vasárnap 7-16 óráig. www.regisegvasareger.hu------------------------------------------------------*314967* A Jász-Plasztik Kft. jászberényi üzemeibe munkatársakat keres az alábbi munkakörökbe:- GÉPBEÁLLÍTÓ LAKATOS,- KARBANTARTÓ GÉPLAKATOS,- VILLAMOS KARBANTARTÓ- RAKTÁROS és TARGONCÁS,-GÉPKOCSIVEZETŐ (NEHÉZ PÓTOS JOGOSÍTVÁNNYAL),- NŐlés FÉRFI BETANÍTOTT MUNKÁS. INGYENES BEJÁRÁS BIZTOSÍTVA VAN A JÁSZ-PLASZTIK JÁRATOKON AZ ALÁBBI TELEPÜLÉSEKRŐL: Besenyszög, Jászladány, Jászkisér, Heves, Jászszentandrás, Jászapáti, Tarnaörs, Visznek, Jászárokszállás, Jászdózsa, Jászjákóhalma, Jászboldogháza, Tápiógyörgye, Tápiószele, Farmos, Pórtelek, Szászberek, Jánoshida, Szolnok, Zagyvarékas, Újszász, Jászalsószentgyörgy, Alattyán. Jelentkezni az alábbi telefonszámon: 06-20/6612-130, illetve e-mailben lehet: allas@jp.hu . DERÜLT, SZÁRAZ IDŐ reggeli ,, hőmérséklet + déli felhőzet 22 “C . 8 °C Pétervására 22 °C Lőrinci . 9 °C S * Gyöngyös Hatvan Eger 22 °C 9 °C i EMS EWSFüzesabony Heves . 23 °C 9 °C Heves megyében ma akárcsak szerte az országban, nálunk is derült, száraz idő lesz. Sem zivatar, sem záporeső nem valószínű Gyenge, változó irányú lesz a légmozgás. A jellemző hőmérséklet megyei átlaga csütörtök reggel 9, csütörtök délután 22, péntek reggel 9 fok körül lesz. A legvalószínűbb folytatás: pénteken, szombaton, vasárnap sem esik számottevő mennyiségű eső és az évszaknak megfelelő hőmérséklet valószínű. Héttőn viszont sok esőre, erős lehűlésre van kilátás Orvosmeteorológia: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: ilyenkor - ha felhők nem akadályozzák - igen erős napsütésre, a Nap vakító hatására, a napos és az árnyékos helyek erős kontrasztjára célszerű számítani Ehhez a szem automatikus alkalmazkodása nem feltétlenül elég Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu Vízhőmérséklet Duna 17-19 °C Tisza 16-22 °C Balaton 21 °C Velencei-tó 20 °C Fertő 18 °C Tisza-tó 20 “C Pollen Parlagfű magas Csalánfélék magas Gombák alacsony HEVESlHÍRIAP Kiadja az Axel Springer Magyarország Kft. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója Főszerkesztő-kiadóigazgató: BÁN JÁNOS E-mail: janos.ban@axelspringer.hu Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN E-mail: istvan.stanga@axelspringer.hu Hirdetésvezető: FODOR BEÁTA E-mail: hmhgyartas@axelspringer.hu Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Trinitárius u. 1. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600,fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 26., Tel.: 36/410-427 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410-427. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: JÁNOSI IMRE Előfizetés, terjesztés: Levélcím: AS-B. Kft., 1525 Budapest, Pf. 110. Telefon: 06-40/510-510 helyi tarifás hívószám Fax: 06-1/488-5580 E-mail: elofizetes@axels.hu Előfizetés a kiadónál, a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a UNICREOIT BANK 10918001-00000062-61830040 pénzforgalmi jelzőszámra. Bőfizetés dija: egy hónapra 2990 Ft, negyedévre 8970 Ft, fél évre 17 940 Ft, egy évre 35 880 Ft. Készült: AS-NYOMDA KFT. Szilády Üzem. Székhelye: Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: 76/481-401 Felelős vezető: Futó Imre Megrendelés száma: 443 500* Nyomtatás időpontja: 2014. augusztus 27. HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá- ] sunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását Is végzik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer- Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, ki- adványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált.