Heves Megyei Hírlap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 178-202. szám)
2014-08-12 / 187. szám
2014. AUGUSZTUS 12., KEDD MEGYEI KÖRKÉP ..fmnwiinr".... 3 —M SB Föld alatti időutazás is jön egri vár Számos izgalmas attrakcióval színesedik a műemlékegyüttes A vár fejlesztése során lehetőség nyílik a föld alatti kazamatarendszer felújítására. Számos érdekes attrakció is várja majd itt a látogatókat. HÍRSÁV Őszre megújulnak az orvosi rendelők szajla A községben hamarosan hozzálátnak az orvosi rendelők felújításához. Amint azt Vincze Imréné polgármestertől megtudtuk, az önkormányzat 38 millió forint támogatást nyert erre a célra. A támogatási szerződés aláírásával megkezdődhetnek a munkálatok. A tervek szerint a kívül-belül megszépült létesítményeket még idén ősszel birtokukba vehetik a helyi lakosok. A mozgáskorlátozottak közlekedésének elősegítése érdekében az akadálymentesítést is megoldják. ■ B. K. Nyílt napot tartanak az új iskolában egér Az Egri Waldorf Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában 16-án 9 órától nyílt napot tartanak, ahová várják a szeptemberben induló 1-2. és 3-4. osztály iránt érdeklődő családokat. A résztvevők megismerkedhetnek az intézmény épületével, környezetével, a leendő tanítókkal. A nap folyamán a gyerekek kézműves foglalkozásokon vehetnek részt. ■ SZ. E. Kórházi kápolnát szentelt az egri érsek Mátraháza Régóta várt eseményen vehettek részt a Mátrai Gyógyintézet meghívott vendégei, betegei és munkatársai, amikor is az intézményben dr. Ternyák Csaba egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alelnöke felszentelte a Jézus Szíve kápolnát, amely dr. Urbán László intézeti főigazgató szerint a nyugalom és a béke szigete. ■ G. R. Dr. Ternyák Csaba Nyílt napon mutatták be az egri várban zajló, több mint kétmilliárdos fejlesztést. Megújul a kazamata, látogatható lesz a Török-kert, s épül a várfalsétány is. Pécsik Attila Izgalmas időszak ez - mondta Habis László, a megyeszékhely polgármestere az egri vár megújulás kapcsán, azt is elárulva: diákkorában, közel fél évszázada idegenvezetőként dolgozott a nyáron a műemlékegyüttesben, s fájdalom, hogy azóta nem történt nagyobb volumenű felújítás a helyszínen. Ám a mostani, több mint kétmilliárd forintos beruházás - mint fogalmazott - lendületet adhat ahhoz, hogy a vár megtartsa vezető pozícióját, s hazánk leglátogatottabb vidéki múzeuma lehessen. Berecz Mátyás igazgató szerint a nyílt nap fontos, hiszen az egriek láthatják, milyen munka folyik a várban, milyen céllal milyen eredményekkel.- Egy múzeum csak akkor lehet sikeres, ha a helyi társadalom ismeri, elfogadja és támogatja, erről szól ez a mostani esemény is. Két fő helyszínre koncentrálunk: a kazamatára és a Török-kertre. Utóbbi hoszszú évtizedek után válik újra látogathatóvá, igazi közösségi térré alakul a jövőben. Előbbiről Csillag Tamás projektmenedzser adott tájékoztatást a nagy számú érdeklődőnek. A jelző nem túlzás, valóban rengetegen voltak kíváncsiak az egri várban folyó munkálatokra, s arra, milyen attrakciók várhatók itt a jövőben. Elhangzott: a projekt nem ad-hoc jelleggel készült, az elmúlt másfél évben dolgozták ki a szakemberek azt a stratégiát, amely mentén elindult a munka. Ma évente közel 300 ezer látogatót vonz a műemlék, s a cél az, hogy a jövőben ez a szám 400 ezer fölé emelkedjen. A program hamarosan záruló első ütemében egyebek között megtörténtek a közműcserék, A romszerű helyreállítás után újra látogathatóvá válik majd a vár legmagasabb pontjának számító Szép-bástya, amely valamikor ágyúdombként funkcionált. Egykor a támadók ágyúit lőtték innen a várost védő vitézek. A várháborúk kora után a területen Pyr- ker János érsek kezdeményezésére jött létre itt a Kálváépül a várfalsétány és a Dobó utcától a vár északi bejáratáig futó leendő múzeumi sétaút. A második „csomag” szól az attrakciókról, s elmondható: ezekből sem lesz hiány.- Fontos, hogy a látogató valódi élményt kapjon, testközelbe kerüljön a történelem - emelte ki Csillag Tamás. - Jelenleg a kazamata jelentős része le van zárva, most lehetőség nyílt felújítani a teljes földalatti rendszert. A kőtár legérdekesebb kiállítási tárgyait mutatjuk majd be, külön koncentrálva az egri vonatkozású emlékekre, de fókuszba kerül a várépítészet és persze, a várvédelem is. Mindehhez a legkorszerűbb eszközök lesznek az érdeklődők segítségére, audiovizuális, érintő- képernyős terminálok. A munria-domb. A beruházás során egyebek között visszahelyezik az egykor az út mellett található stációkat, s természetesen visszakerül az ideiglenesen lekerült három kereszt is. Csillag Tamás úgy fogalmazott: a Szép-bástya a 24. órájában van, ha most nem mentenék meg, később már nem is lenne rá lehetőség. ka lényeges eleme, hogy ki kell építeni egy speciális szigetelési rendszert. Ismert ugyanis, hogy a vár zömmel tufakőből épült, amely rendívül érzékeny a csapadékvízre, ám a fejlesztés során erre is megoldást találunk. Külön kiállítást kap az Egri csillagok, azaz a műemlékhez köthető legenda, s bemutatjuk azt is, mi igaz a regényből, meddig tart a fikció, meddig a történelem, azaz a valóság. Megtudtuk: mire befejeződik a fejlesztés (vélheteőn jövő őszre), durván a duplájára nő a kazamata látogatható része. Sőt, a Dobó utcában egy gyermekjátszóházat alakítanak ki, s innen a föld alatt szintén feljuthatunk a várba. Méghozzá egy olyan járaton, ami 1596 óta zárva van. Elkészül a hatalmas kiterjedésű műemlékegyüttes három dimenziós rekonstrukciója is, így hamarosan láthatóvá válik, 1552-ben miként is nézett ki pontosan az egri vár. ■ Önt ml érdekli a legjobban az egri vár fejlesztéséből? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: ’jyV HE0L.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Látogatható lesz a Szép-bástya (Kálvária-domb) CSETE ILONA Biztosan kell a feszültség? magyar fejlesztésű hideg- háborús társasjátékra őrül meg a világ. Én meg ennek a hírnek az olvasásától. De a folytatás se kutya: a játékkészítők a feszültségre, a gyanakvásra és a mélységre építenek, főleg, hogy nem lehet tudni, ki kivel van. És ami a legszebb: a tervezők mind magyarok. No, ezen már nem is csodálkoztam, hiszen a magyar elme kreativitásból mindig jelesre vizsgázott (de gyanítom, rájuk nem emlékeznek majd évtizedek múltán, mint például Rubik Ernőre). sajátosan magyaros, gya- nakvós emberi gyengeségekre hegyezték ki korunk új őrületét a játék kreátorai. Rövid lényeg: egy meg nem nevezett ország nagykövetségére kell behatolni, és ellopni a titkos dokumentumokat. Hajrá - ezt már én teszem hozzá és azoknak a „függőknek” kívánok jó szórakozást, akik a hétköznapi feszültségeiket nem sporttal vagy ellazulással vezetik le, hanem ilyen és ehhez hasonló adrenalinfokozóval fűtik tovább. a minap egy vidéki könyvtárban apa és kislánya játszottak közösen a számítógépen. Látszott rajtuk (a szülőn nagyon!), minden idegszálukkal koncentrálnak. Meghaltál! Oda a második életed- vigyorgott ujjongva kislányára a felnőtt. Nem tudtam róluk levenni a szemem, kíváncsi lettem, vajon a törékeny gyereklélek hogyan reagál. Inkább játsszunk mást- mondta halkan. Én meg azt állapítottam meg magamban: mennyivel több esze van ennek a pöttöm lánynak! Ő tudja csak igazán, érzékeny lelkének mire van szüksége a vakációs napokban. kell a feszültség. Ezért épülnek a kalandparkok, és születnek ilyen-olyan, játszható hidegháborús őrületek is. S a játék mellől felállva vajon mi mivé válunk? Nagyboldogasszony búcsúja Eger A Mária-szobornál elevenítették fel a régi hagyományt Immár a megújult intézményben ünnepelhetnek Díszpolgári címet kapott Lőrinci volt polgármestere Az egyház beemelte ünnepei sorába az augusztus második vasárnapján ünnepelt Nagyboldogasszony búcsúját. Egerben a hétvégén az ötödik negyed fertálymesterei a Farkasvölgy utcai Mária-szobornál az ehhez kapcsolódó hagyományt elevenítették fel, immár harmadszor. Az ünnepi szentmisét - amelyen a hóstya lakóink kívül más hóstyák képviselői is részt vettek - dr. Csizmadiá István főtisztelendő, a belvárosi főplébánia plébánosa celebrálta. Ezután a fertálymesterek agapéra, baráti beszélgetésre hívták a híveket, ahol a testvéri szerétéiről, a jövő nemzedékének a segítéséről is szó volt. ■ B. K. A hóstyalakók az ünnepi szentmisét hallgatják a Mária-szobornál... ünnep Pétervásárán a belvárosi rehabilitáció részeként megújult a Szántó Vezekényi István Művelődés Háza és Könyvtár. Augusztus 20-án, 16.30-tól immár az új épületben tarthatják államalapító királyunk és az új kenyér ünnepét. A programon a Tamási Áron Általános Iskola diákjainak műsora után Eged István polgármester mond ünnepi köszöntőt, majd a helyi kézimunka klub anyagából nyílik kiállítás Pétervására Élő Népművészete címmel. Az ünnepi kenyérszelést és -osztást követően Hevesi Tamás koncertjére kerül sor, 21 órától pedig tűzijáték zárja a napot. ■ B. K. elismerés Varga Antalnak díszpolgári címet adományozott Lőrinci képviselő-testülete. A kitüntetett a város kulcsát az elmúlt hétvégi fesztivál keretében vehette át Víg Zoltán polgármestertől. Az 1939-ben született Varga Antal hosszú ideig pedagógusként, tanácselnökként, a rendszerváltozás után pedig három cikluson át polgármesterként szolgálta a települést. Számos fejlesztés - többek között a víz- és a gázhálózat kiépítése, illetve a városi rang elnyerése - fűződik a nevéhez. Rajta kívül „Lőrinci Városért” kitüntető címet vehetett át Nagy László fafaragó, aki ön- kormányzati képviselőként és labdarúgó edzőként is ismertté vált lakóhelyén. Polgármesteri plakettet kapott Nagy Botond tanuló és Fehér Lászlóné óvodai dajka. A városnapok egyik színfoltjaként tizennyolc, Lőrinci partiumi testvérvárosából, Sárközújlakról érkezett honfitársunk tett állampolgári esküt Víg Zoltán polgármester előtt. A városnapok során kulturális és szórakoztató műsorok szórakoztatták a nagyérdeműt, köztük a városban nyaraló testvértelepülésről érkezett „cserediákokat” és hivatalos küldöttségeket; jelen voltak ausztriai (St. Lorenz), lengyelországi (Zdunska Wola) és sárközújlaki vendégek is. ■ T. O.