Heves Megyei Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-08 / 157. szám
2014. JULIUS 8., KEDD SPORT Tiszteletlenség? Az olasz világbajnok, Fabio Cannavaro szerint tiszteletlenség volt a holland szövetségi kapitány, Louis van Gaal részéről a Costa Rica elleni gól nélküli negyeddöntőben a tizenegyespárbaj előtt lecserélni Jasper Cillessen kapust. A csereként beállt Tim Krul végül nyerőembernek bizonyult. FABIO CANNAVARO Az elmúlt idényt az NB l-től búcsúzó Mezőkövesd-Zsóry együttesénél töltötte a besenyőtelki születésű, korábbi U20-as vb-bronzérmes Balajti Ádám. A 23 esztendős labdarúgó éles szemmel követi a brazíliai történéseket, a jövőjével kapcsolatban pedig elmondta: a legnagyobb esély arra mutatkozik, hogy marad a kövesdieknél. „Bár a legjobb négy között már az igazi nagy futballnemzetek képviselői maradtak, azért meglepő volt számomra, hogy az előzetesen „kiscsapatoknak” nevezett válogatottak is milyen kiválóan szerepeltek. Többekkel egyetértésben talán kijelenthető, hogy Costa Rica játéka okozta a legnagyobb meglepetést, persze pozitív értelemben. A hozzám hasonlóan befejező csatárként számon tartott Joel Campbell európai topcsapatok figyelmét is felkelthette. Személyes kedvenceim a házigazda brazilok, bár eddig a selecao adós az igazán szép játékkal. Az a miliő azonban, ami ott körülveszi a labdarúgást, számomra egészen lenyűgöző. Az emberek óriási szenvedéllyel állnak a labdarúgáshoz. A folytatásra nézve Neymar elvesztése nyilván óriási vérveszteség nekik, s bevallom, nem is látok olyan labdarúgót, aki az előttünk álló mérkőzéseken képes lehet átvenni a szerepét. A németekkel szembeni párharcban döntő lehet a kispadok hosszúsága is, ebben a tekintetben az európaiak jobban állnak. A hollandokkal annyira nem szimpatizálok, így a másik ágról az argentinok továbbjutásában bízom. Azt gondolom, hogy egy brazil-argentin finálé méltó befejezése lehet ennek a nagyszerű világbajnokságnak.” ■ S. K. Mélypontot jelent az öt gól foci-vb A nézőszámokat tekintve a második helyen a brazíliai torna FIFA WORLDCUP &YASÍ( Amennyire potyogtak a gólok a 20. labdarúgó-világbajnokság csoportkörében, annyira elzárták a gólcsapokat a nyolcaddöntőben és a negyeddöntőben. íme az nso.hu összehasonlító gól(átlag-)statisztikája. Sike Károly A megcsappant gólátlagra számos magyarázat létezhet, de mi most nem ezt elemezzük. Inkább az egyenes kieséses rendszer első két körének a góltermését, amely csak a csoportkörben tapasztalt több mint figyelemre méltó, 2,83-es meccsenkénti átlaghoz képest ugyan lehangoló, a közelmúlt hasonló adataihoz viszonyítva azonban egyáltalán nem az. Négy éve pont fordított volt a helyzet: a csoportkörös gólaszályt (2,1-es mutató) valóságos gólbőség követte. A nyolcaddöntőben 2,75, a negyeddöntőben 2,5 találat született mérkőzésenként. Brazíliában 18 gól esett a nyolcaddöntőben, s ez a 2002-es 17 gólnál és a négy évvel későbbi 15 találatnál is több. A mostani torna 16 között regisztrált 2.25-ös mutatóját aztán kereken 1 egésszel alulmúlta a negyeddöntő gólátlaga - négy mérkőzésen mindössze öt találat született. Az 5 minden idők mélypontja, igaz, 2002-ben is ugyanennyi gól esett a negyedA negyeddöntők közül egyedül a Hollandia-Costa Rica mérkőzésen nem született gól a rendes játékidőben döntőben. A negyeddöntő a gólhullást tekintve amúgy is elátkozott szakasza a világbajnokságnak, 1986 óta például csak az 1994-es és a 2010-es vb-n nem játszottak 0-0-ra végződő (majd tizenegyesrúgásokkal befejeződő) találkozót a nyolc között, a többi tornán igen, de azok sem úszták meg soha tizenegyespárbaj nélkül. Bezzeg 1954-ben! Minden idők legtöbb gólt hozó világ- bajnokságán nem kevesebb mint 26-szor mutattak középre a játékvezetők a negyeddöntőben, ami 6.5 gólt jelent mécsesenként. A szóban forgó eredmények: Ausztria-Svájc 7:5, Uruguay-Anglia 4:2, Magyar- ország-Brazília 4:2, NSZK-Ju- goszlávia 2:0. A nézőszámokat tekintve a vb-k mindenkori második legmagasabb átlaga mellett zajlott az eddigi 60 mérkőzés Brazíliában. Négy találkozóval a küzdelmek vége előtt a meccsenkénti átlag 52 762 szurkoló, ez pedig magasabb, mint az eddig második 2006-os, németországi adat (52 491 fő). A rekordot- mint arra a nemzetközi szövetség (FIFA) vasárnap emlékeztetett - az 1994-es, egyesült államokbeli vb tartja átlagosan 68 991 nézővel.- Úgy véljük, ez a csúcs egy darabig fennáll még, tekintetbe véve az amerikai stadionok hatalmas befogadóképességét- fogalmazott Delia Fischer FI- FA-szóvivő. A 60 találkozót eddig a hivatalos adat szerint 3 165 693 drukker tekintette meg a stadionokban, ami 98,3%-os kihasználtságot jelent. Az 1950- es brazíliai világbajnokság 22 mérkőzését 1 045 246 szurkoló izgulta végig a pályák mellől. A 47 511 fős átlag akkor rekordnak számított, és csak az 1966- os angliai vb-n dőlt meg. Ma este már a döntőbe jutásért zajló párharcokkal folytatódnak a világbajnokság küzdelmei. A Brazília-Németor- szág elődöntőt (22 óra, tv: ml) a mexikói Marco Rodriguez vezeti. A 40 éves játékvezető - akinek ez a harmadik világbajnoksága - eddig a Belgium-Algé- ria és az Olaszország-Uruguay mérkőzést dirigálta. Rodriguez 2000 óta FIFA-bíró, öt CONCA- CAF Arany-kupa mellett vett már részt Copa Américán, U20-as és U17-es vb-ken. Ronaldo, a házigazdák legendás csatára 1-0-s hazai sikerre tippel. A vb-k góllövő örökrangsorát a német Miroslav Klosé- val holtversenyben vezető, 37 éves exjátékos így fogalmazott: „Ez a világfutball klasszikusa, és most nem a németek a nagy favoritok. A selecao a világ minden válogatottja ellen esélyes.” Ronaldo lőtte mind a két gólt a németek ellen a 2002-es világbajnokság döntőjében, ez az ötszörös győztes brazilok eddigi utolsó vb-címe. VB-HÍREK jókívánság. Li Ko-csiang kínai miniszterelnök vb-cí- met kíván a német válogatottnak. A csapat eddig jól játszott - mondta Li a Pekingben tartózkodó német kancellárnak, Angela Merkelnek. A szintén négy közé jutott Brazília, Argentína és Hollandia kapcsán a kínai kormányfő hozzáfűzte: „Remélem, hogy a többi, világbajnoki címre esélyes országgal ez nem vezet majd félreértésekhez!” kritika. A korábbi angol válogatott támadó, Alan Shearer szerint a klasszikus centerpozíció átalakult Brazíliában. „A góllövőlista élmezőnyében egyik játékos sem olyan klasszikus 9-es, mint amilyen én voltam - mondta Shearer. - Az egyébként irányító szerepkört betöltő futballisták - Messi, Neymar, Müller vagy Rodriguez - a sztárok a vb-n, mert nemcsak előkészítenek, hanem gólokat is lőnek.” harag. Fegyelmi eljárást sürget a Neymarnak súlyos sérülést okozó kolumbiai Juan Zúnigával szemben, egyben pedig a pénteki negyeddöntőben Thiago Silvának felmutatott sárga lap visszavonását várja a brazil szövetség. „Még csak sárga lap sem jár Neymar megrúgásáért, Thiago pedig elmegy a kapus előtt, és máris sárga lapot kap? - méltatlankodott Luiz Felipe Scolari, a brazilok szövetségi kapitánya. Scolari felülvizsgálatot kér Vb-szemezgetés. A németek ma este még magasabbra vágynak. Neymar a pályafutását tenné kockára maródiak Az argentin, szélső, Ángel Di María ugyanakkor felépülhet a hét végére Az elődöntőbe jutott brazil labdarúgó-válogatott támadója, Neymar gerincspecialista segítségével mérlegeli, hogy pályára léphetne-e a világbajnokság döntőjében, de a nemzeti csapat csapatorvosa kizárta ennek lehetőségét. Neymar hazautazott Guaru- jába, ahol több orvos is meglátogatta. A hírek szerint a játékos és a szakemberek arról értekeztek, hogy a csatár beinjekciózva esetleg vállalni tudná a játékot, ha a selegao legyőzi Németországot az elődöntőben. Jósé Luiz Rinco, a brazil válogatott csapatorvosa azonban gyorsan rövidre zárta a történetet, és úgy nyilatkozott, NeyA brazilok a folytatásban nem számíthatnak az immár négygólos Neymarra mar a karrierjét tenné kockára, ha játszana, vasárnap. „Nem szabad téves reményeket ébresztenünk a brazil szurkolókban” - fogalmazott Rinco. Az ősi rivális argentinok Ángel di María játékáért aggódhatnak, ám esetében a válogatott orvosa elmondta: lemarad a vb-elődöntőről, de a hétvégi szereplést nem vetette el. A szélsőnek elsőfokú izomszakadás van a jobb combjában, és közölte, Di María biztosan nem játszhat a hollandok elleni szerdai elődöntőben. A támadó őssejt-kezelést kért az orvosoktól, amivel a Real Madridnál már egyszer sikeresen gyorsították meg a felépülését. ■ S. K. t « »