Heves Megyei Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-05 / 155. szám
15 2014. JÚLIUS 5., SZOMBAT SPORTTUKOR IIIIiIIIMiHIéííIIiWII iWllliiiH i i' 11 il!IiaiflliWgii«aiaaBiBii«888Bi8^^ Új csapatot épít a címvédő elnöki szemmel Szakmailag nagy kihívás előtt áll a ZF-Eger csapata Bárány Attila vezetésével a klub sok örömet akar szerezni a szurkolóknak Ótvenen Angliáért: Andruschj Stewart, Babócsy es Bogdán előtt Egerben labdarúgás Vasárnap kezdődik és jövő szombatig tart az 5. Egri Nemzetközi Kapustábor a Leányka úti EKF pályán. Illyés Dániel vezetésével 50 játékos vesz részt az összetartáson, amelynek 8-án Andrusch József, az utánpótlás-válogatottakért felelős vezető kapusedző és a magyar kapusedzőképzé- sért felelős szövetségi szakember lesz a vendége. Vele érkezik Babócsy András, az U16-os válogatott kapusedzője, és Bogdán Botond, Bogdán Ádám öccse, aki bátyját képviseli és közösen egyik szponzorai az eseménynek. A tábor oktatója továbbá Billy Stewart, az Everton FC hivatalos játékos megfigyelője, aki a 18 éven aluli próbajátékosokat kutatja. Az Angol FA hivatalos edző instruktora és minőségellenőre Level 1-től az „A” licencig. Tavaly év végéig az angol U19-es és U20-as válogatott kapusedzője volt és évekig dolgozott az északír U17-es U19-es és U21 válogatott kapusedzőjeként is. Rafa Benitez főnöksége alatt a Liverpool kapusedzője volt. A tábor végén legjobbnak talált 13 és 15 év alatti, továbbá a legjobb 17 év fölötti kapus teljes ellátással ingyen eltölt- het egy hetet Angliában, ahol esélyt kaphat, hogy Premier League vagy Championship csapatnál próbajátékon szerepeljen. ■ B. CS. HÍRSÁV A 93. percben rúgott góllal győzött a DVTK labdarúgás Győzelemmel tért vissza 16 év szünet után a Diósgyőr a nemzetközi kupaporondra. Az Európa Liga selejtezője 1. fordulójának első mérkőzésén: DVTK-Bir- kirkara (máltai) 2-1 (1-1). Debrecen, 6000 néző. V: Vil- lamayor (andorrai). G.: Bar- czi (34.), Bacsa (93.), ill. Bissi (36.). Kiállítva: Bissi (DVTK, 46.). A visszavágót jövő csütörtökön rendezik. ■ B. CS. Gohér Gergő a Puskás Akadémiánál folytatja labdarúgás Egy plusz egy évre szóló szerződést kötött Gohér Gergővel, a Diósgyőr 27 éves balhátvédjével a Puskás Akadémia csapata. A hatvani származású eddigi 139 élvonalbeli mérkőzésén hét gól jegyzett. - Sok ajánlatom volt az NB I-ből és az NB II-ből is, de úgy láttam, hogy Benczés Miklós személye miatt itt van a legnagyobb lehetőségem az előrelépésre - közölte a pfla.hu-nak Gohér Gergő. ■ B. CS. A Szentes maradt az élvonalban vízilabda Továbbra is az első osztályban játszhat a Szentes férficsapata, miután a két nyert meccsig tartó osz- tályozón jobbnak bizonyult az OB I/B-ben ezüstérmes Miskolcnál. A 6-4-es első mérkőzés után az idegenbeli visszavágón 17-10-re győztek az alföldiek. ■ B. CS. Bár erős a keretünk, de igazán sikeresek csak akkor lehetünk, ha ebből lesz egy valódi, egymásért, a városért, a közönségért, a klubért küzdeni tudó csapat - tekintett előre Bárány Attila, az Egri Vízilabda Klub ügyvezető elnöke. Hírlap-információ HIRDETÉS- Kezdjük a múlttal, annak is a legelejével, a Magyar Kupa-szerepléssel.- Ebben a sorozatban is szerettünk volna a legtovább jutni, de igazi szakmai elvárásokat nem lehetett megfogalmazni - nyüat- kozta Bárány Attila, a klub honlapjának (egrivizilabda.hu). - A Magyar Kupa-szereplés annyira idény eleji, hogy nagy mértékben függ a sorsolástól. Kevéssel a rajt előtt érkeznek vissza a játékosok a válogatottaktól, kis túlzással azt mondhatom, hogy az új fiúknak szinte bemutatkozni sincs idejük már is komoly tétmeccset kell játszani. Gyorsan ki is poty- tyantunk, aminek nem örültünk ugyan, de tudomásul vettük.- A nemzetközi szereplésnek azonban már komoly célkitűzéssel vágott neki az együttes.- Az elmúlt idény legfájóbb pontját a nemzetközi színtér jelentette. Komoly sportdiplomáciai sikerként értékelhető, hogy szabadkártyát kaptunk a Bajnokok Ligájába. Az volt a célunk, hogy nyomot hagyjunk a nemzetközi mezőnyben. Letegyünk egy olyan alapot, amire lehet majd a későbbiek során építkezni. Érzékeltük a szurkolói igényt is, ami szerint a hazai sikereknél már többre vágytak. Szerettünk volna méltó ellenfelei lenni annak a borzasztóan nehéz csoport tagjainak, ahová a sorsolás szeszélye folytán kerültünk. Az első hazai, Recco elleni meccs kivételével ez nem sikerült. Olyan kudarc volt ez, ami Egerben még akkor sem volt jellemző, ha az előző idények szintén nem túl acélos nemzetközi szerepléseit is hozzávesszük.- Mindez edzőváltáshoz vezetett.- Amit a szezon végére terveztünk, az öt hónappal előrébb került. Pontosan a nemzetközi szereplés világított rá azokra a jelekre, ami ezt szükségessé tette. Ez sok tekintetben felforgatta a dolgokat, de persze a továbbiakban is látszott, hogy a nemzetközi mezőnytől messze lemaradtunk. Nem voltunk könnyű helyzetben, a szurkolóink többsége is nagyon csalódott volt, mondhatom, hogy sokan elfordultak tőlünk. Majdhogynem elölről kellett kezdenünk mindent. Megváltoztak a célok, amelyek sorában első helyre került a szurkolók bizalmának visszaszerzése. Sokszor a nagy akarás miatt csikorgott a gépezet ebben az időszakban.- Ekkor vált első számú prioritássá a bajnokság.- Igen, de nem volt egyenes az út. Történt a csapaton belül Dab- rowski Norbert elképzeléseinek megfelelően egy struktúraváltás, aminek felépítéséhez borzasztóan kevés volt az idő. Akadtak játékosok, akik mindezt nehezen élték meg. Az edzőnk viszont eltökélt volt és végig ment az általa helyesnek tartott szakmai úton. Ezért minden eüsmerést megérdemel, mert meccsről meccsre látszott, hogy helyes az irány, lépünk előre és egyre jobban játszunk. Bíztunk benne, ezért választottuk őt a ZF-Eger edzőjének. A bajnoki elődöntőben és a döntőben kifejezetten látványos, élvezhető, jó vízüabdát játszottunk és a közönség is kezdett visszatérni. A szegedi elődöntőre is megtelt a szurkolói busz, Szolnokon pedig szinte hazai pályát teremtett az a hangulat, amire csak az egri szurkolók képesek. Ez nagyon feldobta a társaságot, az itthoni zsúfolt lelátók előtt lejátszott végső összecsapásról nem is beszélve. Ezért hangsúlyozom, hogy a siker közös, csak így lehetett teljes. kapusok: Braniszlctv Mitrovics (szerb, Debrecen), Csorna Kristóf (Ceglédi Vasutas). MEZŐNYJÁTÉKOSOK: Biros Péter, Bedő Krisztián, Borisz Vapensz- ki (szerb, Crvena zvezda), Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert (Szolnok), Angyal Dániel (Vasas), Szívós Márton (Szeged), Erdélyi Balázs (Pacific Tigers, USA), Lőrincz Bálint, Milos- Az újabb bajnoki cím okozta eufóriát mégis hidegzuhany követte, mert váratlanul sokan jelentették be távozásukat.- Évek óta azt követjük, hogy a bajnoki rájátszás időszakában nem foglalkozunk a lejáró szerződésekkel, mert az elvonja a figyelmet, megbonthatja az egységet. Ttidták ezt jól a játékosok is, hiszen mint mindig, most is elmondtuk nekik. Ráadásul a bajnoki döntő megnyerésének másnapján derült csak ki, hogy pontosan nülyen lehetőségeink lesznek. Igaz ez még akkor is, ha a két főszponzorunk az önkormányzat és a ZF Hungária Kft. a nehéz időszakban is kiállt mellettünk. Játékosaink sportemberi nagyságát jelzi, hogy úgy nyertek bajnokságot, hogy közben végig ajánlatokkal bombázták őket, s már többen tudták, hogy távoznak.- A pletyka végül is igaznak bizonyult új csapatot kell építeni.- Birosnak, Lőrincznek, Zalán- kinak és Bedőnek volt még élő szerződése, a többieknek lejárt a kontaktusuk. Az igaz, hogy Há- raival, Szívóssal és Hosnyánsz- kyval korábban már beszéltünk a jövőről, de konkrétumokról csak a bajnokság végét követően tudtunk és akartunk tárgyalni. Mindhárman kitartottak melletCsuk (szerb, Partizán Beograd), Zalánki Gergő, Uros Csucsko- vics (montenegrói, Partizán Beograd), Hornyák Olivér. távoztak: Bátori Bence, Bundschuh Erik, Gór-Nagy Miklós, Kevin Graham, Kovács Gábor, Bisztritsányi Dávid, Salamon Ferenc (mind OSC), Varga II Zsolt, Meixner Marcell (mindkettő Szeged). tünk, s az első körben sikerült megállapodni velük. Ez így együtt pedig olyan magot jelentett, ami köré már lehetett csapatot építeni. Gyorsan kellett reagálni, mert a sok távozó még a pletykák ellenére is meglepett bennünket.- Mi volt az oka a sok távozónak?- A pénz új klubot eredményezett. Legtöbbjüket szerettük volna megtartani, de nem tudtunk versenyezni azokkal az ajánlatokkal, amelyeket kaptak. Ráadásul az OSC helyzeti előnyben is volt, mert a fővárosiaknak hamarabb zárult a bajnokság, még mi a legfontosabb szakaszt éltük. így több játékosunkkal már tárgyalni sem tudtunk a bajnokság után, mert eldöntötték, hogy távoznak.- Bravúrosan gyorsan összeállt az új keret.- Örömmel tapasztaltuk, hogy a nemzetközi piacon is vonzó a klub, az egri vízüabda, s az a szakmai munka, amit Dabrows- ki Norbert képvisel. Mitrovics kifejezetten nálunk képzelte el a jövőt, de a többi délszláv játékossal is hamar sikerült megállapodni, miután ismertettük velük a már korábban említett meglévő magot. Külön öröm volt számunkra, hogy Erdélyi Balázs is úgy érezte, ő valójában ide tartozik. Uros Csucskoviccsal Csorna Kristóffal állapodtunk meg utoljára, így vált véglegessé a keretünk.- Milyen fő célokkal?- A Szolnok szinte világválogatott csapatot épített, az OSC tele van magyar bajnokkal, köszönhetően az egri igazolásoknak, izgalmas és színvonalas bajnokság elé nézünk, ahol a döntőbe jutás a cél. A Magyar Kupában ugyanaz a helyzet, mint az elmúlt szezonban volt, nyilván már ott szeretnénk megmutatni az erőnket. A BL-ben az idén is főtáblásak leszünk, s bár csak augusztusban, a sorsolást követően ismerhetjük meg az ellenfeleinket, mindenképpen szeretnénk meghatározó szerepet játszani. Bár erős a keretünk, de igazán sikeresek csak akkor lehetünk, ha ebből lesz egy valódi, egymásért, a városért, a közönségért, a klubért küzdeni tudó csapat. Szakmaüag nem kis kihívás, ám bízunk Dabrowski- ban, hogy megoldja. Szeretnénk a szurkolókkal, az egriekkel az eddigieknél lényegesen élénkebb kapcsolatot kiépíteni. Szeptemberre tervezünk - amikor már mindenki itt van -, egy szurkolói ankéttal egybekötött sajtótájékoztatót, ahol megismerhetők lesznek az új arcok, de folyamatosan kommunikálni fogunk az egriekkel, részt veszünk társadalmi eseményeken, közös programokat szervezünk. Szeretnénk minél kifejezőbben érzékeltetni, hogy a szurkolóinkért vagyunk, hogy értük dolgozunk, és nekik akarunk minél több örömet szerezni az új szezonban. Híreink a weben: HE0L Vezetőedzőként Híres Gábor irányít immár az FC Hatvannál labdarúgás Vezetőedzőként Híres Gábor irányítja a jövőben az FC Hatvan NB Ill-as felnőttcsapatát. Az eddigi szakvezető, Nagy Gábor az utánpótlás élén folytatja a munkát - szerepel a klub honlapján. Híres korábban ténykedett többek között az NB I/B-s REAC-nál, az NB II-ben pedig a Vácnál és a Balmazújvárosnál.- Tavasszal Balmazújvárosban dolgoztam, ahol jól szerepeltünk, de a szokásos „magyaros” szakmai irigységből kifolyólag megfúrtak - nyilatkozta Híres Gábor a nso.hu-nak. - Vártam egy NB Il-es ajánlatra, mert úgy éreztem, hogy sikeres voltam a Balmazújvárossal, de végül megegyeztem a Hatvannal és most már csak erre a klubra koncentrálok. Egy játszó csapatot szeretnék kialakítani, amely a* biztonságos védekezésből kiindulva minél több gólt szerez és ebből a lehető legtöbb pontot szerzi meg. Híres Gábor 1966-ban a Vasasban kezdte a labdarúgást, ahol 1977-ben mutatkozott be az első csapatban. A Vasassal két bajnoki bronzérmet és két magyar kupagyőzelmet szerzett, 1986-ig 200 bajnoki mérkőzésen 14 gólt szerzett az angyalföldi együttesben. Következő klubját az MTK-VM jelentette, ahol bajnoki címet szerzett. 1987-ben négy alkalommal szerepelt a válogatottban. Magyar bajnok, bajnoki ezüstérmes, bronzérmes, Magyar Kupa-győztes, Közép-európai kupa győztes. 1992-93- ban a Hivatásos Labdarúgók Kamarájának elnökeként tevékenykedett. ■ B. CS. Híres Gábor NB ll-es csapattól jött A Gyöngyösi AK nevezését elfogadta az MLSZ labdarúgás Az Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elfogadta a Gyöngyösi AK, a Diósdi TC, a Bölcskei SE és a Veresegyház VSK nevezését az NB III 2014-2015-ös szezonjára. Ezzel - elméletileg - megvan az a 48 csapat, amellyel elindulhat a küzdelem a harmadosztályban, ám az kérdéseket vet fel, hogy miért éppen e négy csapatot kérte fel a szövetség az indulásra. A Gyöngyösi AK alulmaradt a Báta- szék elleni osztályozón, ennek ellenére - mivel a tolnaiak nem vállalják az NB III-at - éppen a párharc vesztese indulhat el az NB Ill-ban. ■ B. CS. 30 éves lettél. „A Földön sok gyermek él, milliárd is megvan, de az egész világon belőled csak egy van. Örülj az életnek, mosolyogj sokat, találd mega boldogsághoz vezető utat. Olyanná válj, amilyen szeretnéllenni, de nefeledd: mi mindig nagyon fogunk szeretni.” Nagyon sok boldogságot kívánunk ezen a szép napon, jó, Hogy vagy nekünk! Anya, Apa, Ákosék, Keriék Apraja, Nagyja „Minden szép zene ésjó sor egy pillanatra felébreszt. Nefeledd: ha így élsz, te is művész vag\ akkor is, ha nem tudsz festeni vagy verset írni. Az élet; művésze vagy. Mert a legcsodálatosabi műalkotás mégiscsak te magad vagy. És az életed.” (Müller Péter) A ZF-Eger csapatának 2014/15-ös játékoskerete i >