Heves Megyei Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)

2014-07-31 / 177. szám

2014. JÚLIUS 31., CSÜTÖRTÖK * 2 Unokáikra is gondoltak a fejlesztéseknél EREDMÉNYEK A CiklUS végén leköszönő polgármester, Gu­lyás László úgy látja: annak ellenére sokat tudtak tenni az elmúlt négy évben Füze­sabonyért, hogy egy erősen széthúzó testületet vezetett. A fontos kérdésekben min­dig sikerült megtalálni a kompromisszumokat.- Bár fenyegettek ben­nünket vele, mégsem jutot­tunk csődbe. Mindent meg­tettünk az idén 25. évébe lépett városért. Az eredmé­nyeink pedig ezt támaszt­ják alá. Meg lehet nézni a szakrendelőnket. Túlzás nélkül mondhatom: nincs még egy ilyen jól felszerelt szakrendelő a megyében, még a megyeszékhelyi kórház is megirigyelhetné több műszerünket. A gyó­gyítás feltételeinek lehető legjobb megteremtése mel­lett pedig a megelőzésre is gondoltunk, amikor az egészségre nevelő pályáza­tunkat benyújtottuk, s meg is nyertük. Aztán ott vannak az energetikai beruházások. Nem látványos dolog ez, de nagyon fontos, hiszen nem csak a ma élő füzesabonyi­aknak spóroltunk vele, de a környezetbarát, hőszivaty- tyús rendszer kiépítésével az unokáinkra is gondol­tunk. Összességében a négy év alatt egymilliárd forint­ból fejlődött Füzesabony, de nem végeztünk mindennel. A fejlesztési koncepcióban ott van a belváros rehabi­litációja, a belvízelvezetés megoldása, és az, hogy meg­erősödjön újra Füzesabony járási szerepköre. Gulyás László polgármester ALMANACH - FÜZESABONY wa^gaaiMiiiii ni, | niinniliHliHifii|ii|i'' 'imi'i lüii r ü A negyedszázados vzos képe ma. A városvezetők úgy gondolják: van még tennivaló azért, hogy városiasabb képet mutasson a település. Szökőkút helyett munka építkezés Megteremtették a város fejlődéséhez szükséges alapokat Füzesabony polgármestere úgy véü, nincs szégyenkeznivaló­juk, az elmúlt négy évben min­dent megtettek azért, hogy az utánuk jövőknek Jígyeaa Ipinan elrugaszkodni. A?ért dolgoztak, hogy mind infrastrukturálisan, mind pedig a megtartó erőt je­lentő munkahelyteremtésben hozzájáruljanak a. idén negyed- százados város fejlődéséhez.- A legtöbb környékbeli tele­pülésen van már szökőkút, ná­lunk nincs, de mindent megtet­tünk azért az elmúlt ciklusban, hogy ezután ilyen és ehhez ha­sonló városképi fejlesztésekre is legyen esélye az önkormányzat­nak - fogalmazott Gulyás Lász­ló. - Nyugodt lelkiismerettel mondom, jó alapokat teremtet­tünk a fejlesztésekhez. Két éve adták át a jelentősen megújult egészségügyi közpon­tot, amelyhez 260 milliós uni­ós támogatást használhatott fel az önkormányzat. A teljesen akadálymentesített épületben belgyógyászat, sebészet-trau­matológia, szülészet-nőgyógyá­szat, gyermekgyógyászat, va­lamint urológiai szakrendelés is szolgálja a helyieket. Számos korszert műszert és egy olyan röntgendiagnosztikai gépet is beszereztek, amely az egyik leg­korszerűbb a megyében. Gondoltak a fiatalokra is, akiknek ifjúsági szolgáltató he­lyet hoztak létre, megvalósult a polgármesteri és a vele egy épü­letben működő járási hivatal, az egészségügyi központ és a Pöt­tömke Óvoda fűtési rendszeré­nek korszerűsítése, amely nem csak környezetbarát, de jelen­tősen csökkentek is a költségek általa. Büszkék a sportolóik sike­PÁLYÁZATI TÁMOGATÁSOKNAK köszönhetően helytörténeti ki­adványa már van Füzesabony­nak, sőt a közelmúltban egy háromnyelvű városismertető kiadvány is elkészült, de Sipos Attila alpolgármester azt mondja, a legfontosabb még hátra van. Arculatot kellene találni a városnak, jobban ki­reire is. Fejlesztették a könyvtá­rat, az óvodákat, jó a kapcsolatuk a járási hivatallal, de a katolikus egyházzal is. Egyik iskolájukat, a Széchenyit tavaly szeptember­től már az egyház üzemelteti. Az elmúlt hónapok bebizonyítot­ták, jó döntés volt az átadás: ezt mutatják a yisszajelzések. Két kerek jubileum éve volt 2014. Az idén volt 25 esztendeje annak, hogy Füzesabony városi rangra emelkedett, a Remenyik Zsigmond Gimnázium pedig fennállásának 50. évfordulóját ünnepelte. Méltó ünnepségso­rozattal emlékeztek, vendégül látták az első évfolyam diákjait használni az itt talált régésze­ti leletek kínálta lehetőséget, s úgy talán még a turisták szá­mára is vonzóvá tehetnék a kisvárost. Ő a szabadidőipar­ban lát lehetőséget. A régésze­ti kiállítás mellett akár még tereplovaglást is kínálhatná­nak az ide utazóknak. emellett persze egyre sürge­éppúgy, mint azokat a pedagó­gusokat, akik a kezdéskor velük voltak. Múltjuk tehát már van, de előre tekintenek, a még előttük álló feladatokra koncentrálnak, hogy a városiasodás tovább folytatódjon. Ezért van még mit tenni Füzesabonyban, ezt az ön- kormányzati vezetők is elisme­rik, sőt fejlesztési koncepciót is kidolgoztak már. Ebbe illeszkedik az a folyamat is, melynek során az újjáalakult Hangyaszövetkezethez csatla­koztak, ráadásul a szervezet eu­rópai térségi központja is Füzes­abony lesz. több a belváros rehabilitáció­ja, van is pályázatuk erre. Eh­hez azonban először rendezni kellett a tulajdonviszonyokat, mert a város főutcájának szá­mító Rákóczi útnak először önkormányzati tulajdonba kellett kerülnie ahhoz, hogy pályázni lehessen a rehabilitá­ciójára. FÜZESABONY Polgármester: Gulyás László Alpolgármester: Sipos Attila Jegyző: Hidvéginé dr. Szigetvári Erika A képviselő-testület tagjai: Balsai Tamás Bíró Imre Kádas Imre Márkus Róbert Zsolt Tóthné Veres Noémi Valyon István Wenczel Árpád Roma Nemzetiségi Önkormányzat: Paczók András, ifj. Burai László, Paczók Judit, Rézműves Károly Elérhetőségek: Postacím: Füzesabony, Rákóczi út 48. Telefon: 36/542-500 Faxszám: 36/341-752 E-mail: postmaster@ fuzesabony.axelero.net Lakosság száma: 7938 fő Civil szervezetek: a városban 43 civil szervezet működik aktívan Látnivalók:- Vasútállomás épülete- Római katolikus templom- Pusztaszikszói Szent Vendel-kápolna- Tornyos iskola- Régészeti kiállítóhely- 1848-as emlékmű- világháborús emlékmű- I. és II. világháborús emlékmű- Felszabadulási emlékmű- Millenniumi emlékmű- EU városfa- Pfaff Ferenc-emléktábla- Petőfi Sándor-emléktábla- Remenyik Zsigmond szobra- Lourdes-i barlang-kegyhely- Székely kapu- Az olvasó nő szobra- Artézi kút Az oldalt szerkesztette: Guti Rita Fotózta: Gál Gábor, Lénárt Márton MINDEN ÜT FÜZESABONYBA VEZET Szabó Róbert, A MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE Füzesabony jövőjét meghatároz­za majd az a folyamat, mely He­ves megye iparosodását jellem­zi. Megfigyelhető, hogy a Hat- van-Gyöngyös-Eger ipari ten­gely mentén az új beruházások kapcsán észlelhető érdeklődés egyre inkább keleti irányba, a Tárná mente és Füzesabony irá­nyába tolódik. Mivel a közleke­dési és logisztikai lehetőségek e földrajzi tengely mentén közel azonos feltételekkel elérhetőek a megyében, ezért egy-egy döntési helyzetben a puhább ipartelepítési tényezők is egyre jelentősebb szerepet kapnak. E tekintetben pedig Füzesabony igazán jó adottságokkal rendel­kezik: közlekedési csomópont, ipari infrastruktúrája fejlett, sőt a munkaerő mellett a képző- intézmények megléte is döntési szempont egy új beruházás tervezése kapcsán. Füzesabony térségi közlekedési kapcsolatait is előremozdítja végre a 33-as út felújítása, amely régi adósság volt a megyében. A megyei területfejlesztési koncepciót megalapozó füze­sabonyi konzultációk során feltérképeztük, hogy milyen erősséget kell hangsúlyoznunk és milyen hiányosságokat kell pótolnunk annak érdekében, hogy új munkahelyek érkez­hessenek ide. A Heves Megyei Önkormányzat ezeket a fej­lesztési igényeket képviselve tervezi Füzesabony jövőjét az előttünk álló ciklusban. MIT TARTANAK FONTOSNAK A TELEPÜLÉSEN ELŐ ISMERT, ELISMERT EMBEREK? Dr. Czuriga István DÍSZPOLGÁR, ORVOS- Bár nem élek Füzesabony­ban, ahányszor ott járok, mindig tapasztalok változá­sokat. Örömmel látom, hogy fejlődik a város, de különö­sen az melengeti a szívemet, hogy az egészségügyi terület nem mostohagyermek, sőt. Egy rendkívül jól felszerelt egészségügyi központban gyógyulhatnak a város és a környező települések lakói, ráadásul egy prevenciós, egészségmegőrző program is zajlik Füzesabonyban. Or­vosként úgy látom, a fontos dolgokra figyelnek, hiszen a megelőzés a legfontosabb.- Elégedett vagyok azzal, aho­gyan alakulnak a város dol­gai, de teljesen elégedett nem lehetek, hiszen nagyon sok feladat áll még előttünk. Sokat pályáztunk, nyertünk is, de ezen a területen van még mit javítani, jobban összehangolni ezeknek az elkészítését. A kul­turális területen is szép sike­reket értünk el. Helytörténeti kiadványt jelentettünk meg, fejlesztettük a könyvtárat. A régészeti emlékeink rejtenek még kiaknázatlan lehetőséget a város számára, amelyet a szabadidőiparkban hasznosít­hatnánk. Bán Lajosné NYUGDÍJAS- Negyvenhárom éve élek ] Füzesabonyban, itt végeztem j az idén 50. jubileumát ünnep- | lő Remenyik Zsigmond Gim- j názium első évfolyamán. Úgy gondolom, azért kellene ten­nie a város vezetésének, hogy még élhetőbbé válljon a város, hogy a fiatalok, akik itt él­nek, itt is maradjanak. Ehhez munkahelyek kellenek. Az is fontos feladat lenne, hogy a „falusi” és a „telepi” rész kö­zötti különbségek eltűnjenek, hiszen orvoshoz eljutni a tele­pi részről nem egyszerű, bár az aluljáró annak idején sokat könnyített. Szemenyei Péter PLÉBÁNOS- Korrekt jó az egyház és az önkormányzat kapcsolata, ezt jól megmutatta az a folya­mat, melynek során a Széche­nyi István Általános Iskola a katolikus egyház fenntartásá­ba került. Még hosszú idő kell ahhoz, hogy a katolikus szelle­miségű iskola által közvetített értékek megmutatkozzanak. Azt hiszem, nyolc év múlva, mikor a mostani'elsősök vég­zősök lesznek, lesz látszatja a változásnak is. Ez egy új le­hetőség. Addig azonban olyan hétköznapi teendők is akad­nak, mint a templomunk egyre sürgetőbb külső felújítása. s i t « i ♦

Next

/
Thumbnails
Contents