Heves Megyei Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)

2014-07-30 / 176. szám

Az Egri Úszó Klub részéről Holló Balázstól várják a legjobb eredményt úszás A legjobb eredményt a ta­vasszal a serdülőválogatottat is megjárt Holló Balázstól várják a házigazdák a július 31. és au­gusztus 2. között a Bitskey-uszo- dában rendezendő 83. Országos Serdülő Bajnokságon. A15-16 éves fiúk és a 13-14 éves lányok versenyére 50 egyesület, 300 sportolóját várja a szervező Eg­ri Úszó Klub. A nyári bajnoki szezon utolsó megmérettetésén nem kicsi a tét, ugyanis az év hátralévő időszakában több serdülőválogatott-versenyt is rendeznek, így a válogatott ke­ret kialakításában is komoly szerephez jut az egri viadal. A megméretésen rajthoz állnak a Kovács Ottó, Hutkai Dániel és PJagányi Zsolt ál­tal felkészített Egri Úszó Klub sportolói is, akik közül többen is esélyesek a döntőbe jutásra. A serdülőbajnokság nemzet­közivé válik, mert 10 úszójával részt vesz a holland válogatott is, amelynek tagjai már megér­keztek a megyeszékhelyre. A háromnapos versenyen 9 órától kerül sor az előfutamok­ra, míg a döntőket 16.30-tól rendezik, amelyekre a belépés ingyenes - tájékoztatta a Hírla­pot Kripkó Zoltán, az EUK kom­munikációs vezetője. ■ B. CS. Friss megyei híreket, információkat HEOL.hu 2014. JÚLIUS 30., SZERDA hírportálon olvashat. AGR|A MOZI 16.00 ÓRAKOR: Repesik: A mentőalakulat 18.00 ÓRAKOR: Micsoda nők! 20.15 ÓRAKOR: Herkules 18.30 ÓRAKOR: A majmok bolygója - Forradalom, 3D 16.30 ÉS 21.00 ÓRAKOR: Szerelemre hangszerelve 17.00 ÉS 19.00 ÓRAKOR: Róma körül URÁNIA MOZI 15.30 ÓRAKOR: Repesik: A mentőalakulat, 3D 17.30 ÉS 20.30 ÓRAKOR: Herkules, 3D ILLÉS GYÖRGY TEREM 17.00 ÉS 19.00 ÓRAKOR: Magyarok a harcáért GYÖNGYÖS - GYÖNGYHÁZ CINEMA BRIDGE 14.00 ÉS 16.00 ÓRAKOR: Repesik: A mentőalakulat, 3D 18.00 ÓRAKOR: A majmok bolygója - Forradalom, 3D 20.30 ÓRAKOR: Herkules, 3D 15.00 ÓRAKOR: Transformers: A kihalás kora 17.45 ÓRAKOR: A megtisztulás éjszakája: Anarchia 19.45 ÓRAKOR: Szerelemre hangszerelve éjszakai állatorvosi ügyelet, július 30-án ESTE 7 órától este 10 óráig dr. Suszták Béla látja el az állatokat. T.: 36/312-460. AZ ÜGYELETI beosztás elérhető a www.maok.hu honlapon is. SPORTTÜKÖR - SZOLGÁLTATÁS ____________________ 11 hl lWIilír1IH lUlliHIWillimi 1 i i íi liiiíiii illitriÄT-TiTTlirilillBir 'fí... Fá k, távok és ifjú titánok bükk maraton A felsőtárkányi Egeres-völgyben a bringás mezőny A rövidített útvonal nem a versenytáv első részére vonatkozik. Ott még ugyanúgy lehet tekerni, ahogy azt az eddiek során megszokhatták az indulók. A nyári viharok okozta fa- kidőlések miatt a közép- és hosszútáv nyomvonala öt kilométerrel rövidebb lesz a XIV. Bükk Hegyikerékpár Maratonon, ahol utoljára ír­tak ki három etapot. Bódi Csaba- Az időjárás miatt rengeteg a kidőlt fa, a hatalmas mennyisé­get az erdészet dolgozói egész egyszerűen még nem tudták letermelni - indokolt Nagy Ádám, a szervező Nagy SE el­nöke, amikor a hétvégi ver­senytől érdeklődtünk.' A Top Maraton sorozat har­madik állámására vasárnap 9 órától kerül sor a felsőtárkányi Egeres-völgyből indulva, ahol az indulók a módosított hosszú- (86 km), a közép- (53 km) és a rövidtáv (36 km) közül választ­hatnak. Jövőre azonban ez már nem így lesz.- A 2015-ös évben sorra ke­rülő XV. Bükk Maraton Fesz­tiválon szeretnénk bevezetni a negyedik távot - tette hozzá Nagy Ádám. - A mostani pá­lyák részben változnának, de megmaradna a rövid-, a közép-, a hosszútáv, és bejönne negye­diknek a minitáv. A klasszi­kus három etap nyomvonalát változtatnák, hogy újdonság legyen azoknak is, akik eddig minden Bükk maratoni verse­nyen indultak. Elképzeléseik szerint a mini 15 és 20 km kö­zötti távolsággal bírna, a hegyi bringázásból a kezdőknek is jól teljesíthető technikai tudás mellett a hangulata meglenne a maratoni jellegű versenynek. Ezt szeretnénk kedvezőbb ne­vezési díjjal szervezni, frissítő állomás csak a célban lenne, il­letve lehetne pólós és póló nél­küli lehetőséget választani. Előbb azonban még itt a 14. Bükk Maraton, amelynek szombati versenynapján 14 órától a Titán-kupa várja a 7, 9, 11 és 13 éves korosztály bringá­zok, vasárnap pedig jöhetnek a nagyok. Szívós kikerült, Angyal, Bedő és Bátori viszont mehet a vk-ra vízilabda Benedek Tibor, a ma­gyar férfiválogatott szövetségi kapitánya kijelölte keretét a bő két hét múlva kezdődő ka­zahsztáni világkupára, amely négy helyen változik az Eb-csa­pathoz képest.- A hazai rendezésű konti­nenstornán ezüstérmes csa­patból Szívós Márton, Vámos Márton, Tóth Márton és Nagy Viktor maradt ki, míg Vámos Márton mandulaműtét előtt áll - fogalmazott Benedek a waterpolo.hu-nak. - Helyettük Angyal Dániel, Bátori Bence, Bedő Krisztián és Lévai Már­ton került be a csapatba. Szívós Márton távozásával egy egri kikerült az együttes­ből, Angyal és Bedő személyé­ben azonban két ZF-es csatla­kozhatott a válogatotthoz. A13 FŐS KERET: Decker At­tila, Lévai Márton - kapusok; Angyal Dániel, Bátori Bence, Bedő Krisztián, Decker Ádám, Erdélyi Balázs, Gór-Nagy Mik­lós, Hárai Balázs, Hosnyánsz- ky Norbert, Madaras Norbert, Varga Dániel, Varga Dénes - mezőnyjátékosok. Kazahsztánban augusztus 19-24. között rendezik a világ­kupát, ahol a mieink a horvá- tokkal, az ausztrálokkal és a házigazdák csapatával került a B csoportba. Az A jelű né­gyesben Montenegró, Szerbia, Egyesült Államok és Dél-Afri- ka szerepel. ■ S. K. Megújulnak Tamalelesz intézményei fejlesztés Több mint egymilliárdos támogatás érkezett a faluba az elmúlt 4 évben Az elmúlt négy év alatt soha nem látott mértékű állami tá­mogatás érkezett Tarnaleleszre, amelyből nemcsak a folyamatos közfoglalkoztatást szervezték meg, hanem számos intézmé­nyüket is felújították. A munká­latok most is folynak, a tervek szerint augusztus végére min­den létesítményt átadhatnak rendeltetésének - tudtuk meg Kovács Béla polgármestertől. Az óvoda bővítését 126 mil­lió forintból oldják meg. Ennek eredményeként szeptember 1-jétől a jelenlegi 60 helyett 90 gyermeket tudnak fogadni a megszépült épületben. Jelenleg végzik a faluközpontban lévő vendéglő és központi konyha re­A megújuló leleszi óvodában 90 gyermeket fogadhatnak szeptembertől konstrukcióját, amelyre 26 mil­lió forintot költenek. A közbesze- rési eljárás befejezését követően hozzáláthatnak az orvosi rende­lő korszerűsítéséhez is, 60 mil­lió forintos beruházással. A kö­zelmúltban adták át a templom melletti megerősített partfalat is, amelyre a vis major keretből oldottak meg 23 millió forintért. Az egyházközség az önkor­mányzattal közösen 17 millió forintból újíttatta fel a katolikus templomot. Hamarosan meg­kezdődhet a csapadékvíz-eleve- zető rendszer kiépítése is 330 millió forintos ráfordítással. A megújult létesítményeket várha­tóan a szeptember 5-6-7-i falu­napon avatják fel. ■ B. K. HELYI MŰSOROK 8.00 A TV Eger műsora - a keddi adás ismét­lése 12.00 Diginfó, a TV Eger műsora 18.00 Tv Eger szignál 18.01 HírAdás - egri híradó, idő­járás-jelentés 18.20 Pinokkió - mesejáték, 3. rész 18.30 Pénzvilág - gazdasági magazinmű­sor 19.00 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelen­tés 19.20 Böbe főz, 6. rész 19.35 Kultúrkorzó - kulturális ajánlóműsor 20.00 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 20.20 Az egri Pódium Tánc- és Balettiskola évzáró gálaestje - közvetí­tés felvételről - ism. I,, ,,lj .......11. Á, j,, 11,. ■■■■■ 20 14. július 23-2014.augusztus 3-ig LEÁLLÁS; a képújságot továbbra is sugározzuk 00.00 Kép­újság III IM II. .1 — 00.00 Képújság 10.00 A keddi adás ismétlése 10.00 LTV-szignál 10.02 Heti eset - aktuális té­mák a főiskoláról 10.20 A jógaoktató - portré­film - Szegedi Tünde gyermekeknek oktat jógát, sóbarlangban (ism.) 10.32 Válogatás a Mozgó­képkultúra és Médiaismeret Tanszék hallga­tóinak vizsgamunkáiből a Titanic Filmfesztiválra (ism.) 11.12 Az ébenfa paripa - bábelőadás (Manu-Art Bábcsoport, Pomáz) ism. 11.44 Női munkák a gépjárműoktató és a buszsofőr - portréműsor (ism.) 11.58 LTV vége főcím 12.00 Képújság 14.00 A múlt pénteki adás ismétlése 14.00 LTV-szignál 14.02 Ryland Bouchard - Egerben szerzett dalok (ism.) 14.22 Ászborász. Kovács Nimród (az EKf Bora 2014 nyertese vö­rösbor kategóriában) (ism.) 15.12 Rostás Bea Piros - magazin (ism.) 15.22 Az ébenfa paripa - bábelőadás (Manu-Art Bábcsoport, Pomáz) ism. 15.58 LTV vége főcím 16.00 Képújság 18.00 A keddi adás ismétlése 20.00 Képújság 21.00 A pénteki adás ismétlése 23.00 Képújság EGER RÁDIÓ 5.00- 6.00 Magyar óra, a legnagyobb hazai slá­gerekkel 6.00-10.00 Reggeli ébresztőműsor 10.00- 15.00 Egri nap, benne 12.00-14.00 Kívánságműsor, SMS 20/339-3333 15.00- 20.00 Egri délután, benne 18.00-20.00 Rádió Eger top 20, a hazai és külföldi slágerlisták ak­tuális kedvencei alapján 20.00-5.00 A város ritmusa megszakítás nélkül DIÓ RÁDIÓ 0.00-4.55A legtöbb sláger változatosan 5.55- 9.55 Reggeli turmix Pifkó Tamással - reggeli infokkal, napindítókkal 9.55-10.55 Dió top 10 Győri Nikivel - napi sikerlista a hallgatók szava­zati alapján 10.55-14.55 Dió express Győri Ni­kivel - programokkal, csajos rovatokkal, recept­ajánlóval, sztárhírekkel 14.55-19.55 Délutáni robogás Kürtös Istvánnal - hazavezető, közle­kedési infokkal, ütős slágerekkel 19.55-24.00 A legtöbb sláger változatosan, friss hírek 6.00­10.00, illetve 20.00-24.00 között félóránként, napközben óránként. Sporthírek. 5.25, 6.25, 8.25.10.00. 18.00.20.00.21.55.23.55 5.00 Napköszöntö 7.00 Szentmise 8.15 Játék 9.05 Múltunk pillérei 10.05 Szószóló 11.05 Évezredek asztalánál 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium 13.05 Nem középiskolás fokon (ism.) 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Úton-útfélen 14.35 Neuma' (ism.) 15.15 Hét­végi levél (ism.) 15.30 Hitvalló 16.05 Érték-adó 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hír­mondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafúzér 18.35 Keresztény Közéleti Akadémiai 19.05 Iránytű (ism.) 20.10 Beszélő könyvek! 20.40 Jazzmuzsika 21.05 Sziluett (ism.) 21.35 Űton- útfélen (ism.) 22.10 Szószóló (ism.) SKYFM 5.00- 6.00 Sky Start 6.00-10.00 Sky Café 10.00- 14.00 Helló Melló 14.00-18.00 Traffic 18.00- 23.00 Sky Jam 23.00-1.00 Hazai pálya 1.00- 4.00 Night Sky 4.00-5.00 Hazai pálya AJÁNLÓ EGERBEN július 31-étŐI augusz­tus 3-áig rendezik meg a II. Gár­donyi Irodalmi Fesztivált az egri várban. Az elkövetkező napokban családi programok, irodalmi ját­szóházak, Gárdonyi-kuckó, vitézi próba, Várműhely Koncertek, iro­dalmi műsorok várják az érdeklő­dőket. Fellépnek: Hot Jazz Band, ' Sebő Együttes, Funk Off!, Apacuka zenekar, Kolompos zenekar, Patka & Dvorak Színpad. hatvanban A népmesék biro­dalma című programsorozat kere­tében ma este hat órától Bukovics János mesemondó önálló estjét te­kinthetik meg. Az apci mesemondó először lép fel a Jam Garden szín­padán. A helyszín ezúttal is az Ady Endre Könyvtár udvara. A program ingyenes. PROGRAM GYÖNGYÖS: 2014. AUGUSZTUS 8*10.00 ÓRA ÉS AUGUSZTUS 10.22.00 ÓRA KÖZÖTT II. Palóc Világtalálkozó helyszín: Gyöngyös, Mátra Művelődési Központ JÚLIUS 31., CSÜTÖRTÖK, 10 ÓRA Mese mese mátka - Mesesziget kisiskolásoknak Ezen a délelőttön a magyar nép­mesék elevenednek meg a film­vásznon, majd Az égig érő fa című mese szereplőit készítjük el kreatív foglalkozáson. Ingyenes! helyszín: Jam Garden - Ady Endre Könyvtár udvara AUGUSZTUS 4., HÉTFŐ, 18.00 „ÁLOM, ÁLOM, ÉDES ÁLOM...” Hegyesi Hudik Margit operettestje HELYSZÍN: VitkoviCS AlkotÓ- ház AUGUSZTUS 8., PÉNTEK, 21.00 INDULABAKTERHÁZ benne: Mikó István, Nem- csák Károly, Szacsvay László, Győri Péter, Tóth Judit, Nyírő Bea... helyszín: Szépasszonyvölgyi Látogató­központ AUGUSZTUS 9., SZOMBAT, 21.00 KORMORÁN-KONCERT helyszín: Szépasszonyvölgyi Látogatóközpont AUGUSZTUS 12., KEDD, 19.00 NYUGHATATLAN Hamisítatlanul vagány banda Johnny Cash legkeményebb . dalaival i/Lp HELYSZÍN: tOErV Érsekkerti ze- KULTURÁLIS nepavilon KÖZPONT

Next

/
Thumbnails
Contents