Heves Megyei Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-21 / 168. szám
2 2014. JÚLIUS 21., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP 1 PERCES INTERJÚ Egri innováció és összekötő út lehetőségek Egerbe látogatott a minap - Habis László polgármester meghívására- Seszták Miklós. Ebből az alkalomból a nemzeti fejlesztési miniszter a városvezető•vel folytatott egyeztetéséről is beszélt a Hírlapnak.- Gyakran jár a városban?- Baráthoz mindig szívesen jön az ember, örömmel fogadtam el a meghívást. Rokoni szálak is kötnek ide, ismerem, szeretem is a várost.- Milyen témákban egyeztettek?- Három fontos ügyről is szó volt, egyfelől természetesen a közlekedési infrastruktúra fejlesztéséről. A kormányzat egyértelmű célja, hogy a jelentős városoknak, megyeszékhelyeknek közvetlen, 2x2 sávos kapcsolata legyen az autópályával. Miután Eger már előrehaladt ebben a munkában, semmiképpen nem kell a következő önkormányzati ciklus végéig várni a várost az M3-as sztrádával összekötő út megépülésére. A déli iparterület bővítése kapcsán ugyan még vannak nyitott kérdések, de azon dolgozunk, hogy a település számára kellőképpen kedvező feltételek szülessenek. Szó volt a kutatás-fejlesztésről is, Eger innovációs központi szerepét indokoltnak és támogatandónak látom a 2014-20-as fejlesztési időszakban.- Autóval érkezett, így borainkat nem kóstolhatja meg. Otthon milyen fajtát fogyaszt majd?- Bevallom, hogy nem vagyok nagy borismerő, ám a feleségem az. Minden bizonnyal egri csillaggal kezdünk, és egri bikavérrel fejezzük be a sort... ■ P. A. Seszták: Fejlesztés hatmilliárdból markhot kórház Az építkezés idején a betege^ türelmét kérik Látványterv. A várakozások szerint ilyen látvány fogadja majd 2015. november 30. után az egri kórház új technológiai tömbjéhez érkezőket. Közel 6 milliárd forintot használhat föl az egri Markhot Ferenc Kórház a betegellátás szervezeti és strukturális fejlesztésére uniós pályázat révén. Az elmúlt héten végre aláírták a kivitelezői szerződést, elindult a munka, s 2015. november 30-áig be is kell fejezni. Guti Rita Új, háromszintes technológiai tömb épül, ahol helyet kap a sürgősségi betegellátó, a központi intenzív és anesztezioló- giai osztály, a központi laboratórium, a központi sterilizáló és higiéniai osztály, az új műtőblokk. A projekt során 44 ágyas neurológiai és stroke-osztályt alakítanak ki, új gépparkot kap a radiológiai osztály, megújul a környezet, a betegellátás feltételei nagymértékben javulnak. Mint a Hírlap is többször megírta, a Heves Megyei Ön- kormányzat 2010-ben európai uniós támogatást nyert el az egri Markhot Ferenc Kórház fejlesztésére. A támogatás ösz- szege: 4 417 640 210 forint, melyhez a megyei önkormányzat 490 848 912 forint önrészszel járult hozzá. Az uniós forráson felül a megvalósítást a kormány 934 965 230 forint többletforrással támogatta. A projekt 2010. december 15- én indult. 2012. január l-jétől jogutódlás alapján a pályázat kedvezményezettje a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) mint az egri intézmény fenntartója. Az építési kiviteli terveket 2010 végén a hivatalba lépő új kórházvezetés felülvizsgálta és módosítását kérte, hogy a járóbeteg-ellátás területe és kapacitása ne csökkenjen, a diagnosztikai műszerek beszerzésére fordítható költség pedig növekedjen. A kivitelező kiválasztására irányuló köz- beszerzési eljárás kétfordulós volt, 2014. márciusában zárult le. A nyertes konzorciummal a szerződést 2014. július 15-én írták alá. Ezután elindul a kivitelezés, amelynek teljes költsége bruttó 4 819 010 479 forint. ■ A projektben 44 ágyas neurológiai és stroke- osztály lesz, új gépparkot kap a radiológiai osztály.- Abban a pillanatban, hogy biztossá vált a kivitelező, azonnal elkezdtük vele az egyeztetéseket, hogy minél kevesebb nehézséget jelentsen a betegek, a kórházi dolgozók számára ez a hatalmas építési munka - mutatott rá dr. Fütő László, a Markhot Ferenc Oktatókórház igazgatója. - Nem tagadhatjuk, lesznek kényelmetlenséKorszerű, XXI. századi körülményeket teremtenek a tömbben helyet kap a sürgősségi betegellátó, a központi intenzív és aneszteziológiai osztály, a központi laboratórium, a sterilizáló és higiéniai, valamint a dokumentációs és informatikai osztály. Itt épül meg az új 8+2 műtőtermes központi műtő. Ebben az épületben helyezik el a gyermekosztályt, a gyermek sürgősségi ambulanciát. Lebontják a rossz állapotú épületeket, a helyükön zöldterületek létesülnek. Kialakítanak egy negyvennégy ágyas neurológiai és stroke-osztályt, emellett korszerű körülmények közé kerül a radiológiai osztály, új gépparkkal, digitális röntgenfelvételi technikával és új CT-MR laboratórium is segítik a gyógyító munkát. gek, hiszen épületek bontása, új szintek felhúzása zajlik majd, ráadásul az is nehezíti a helyzetet, hogy egy másik pályázat keretében a kórház régi épületeinek rekonstrukciója is elkezdődik ősszel. Mindent megteszünk azért, hogy a gyógyító munka gördülékenyen menjen az építkezés idején is, ám ehhez a betegek, látogatók, a kórház dolgozóinak türelmét és megértését is kérjük. Fűtő László kiemelte: már a közeljövőben tapasztalhatják majd a kórházba igyekvők, hogy elkezdődött az építkezés közvetlen előkészítése, az Árva közi bejáraton csak a gyalogos forgalmat engedik majd át, autóval kizárólag a minaretnél lévő kapun lehet behajtani. Nehezebbé válik a hotelépületben lévő kórházi osztályok megközelítése is, hiszen az udvaron át az már nem lesz lehetséges. Építenek egy ideiglenes bejáratot a Knézich Károly utca felől, ám abban a két-három hétben, amíg ez elkészül, egyelőre a radiológiai osztály felől lesznek elérhetők a hotelépületben lévő fekvőbetegosztályok. Folyamatosan tájékoztatják a betegeket táblákon is, de érdemes lesz figyelni a kórház weboldalát, ahol rendre frissítik a betegeket érintő információkat. Mérgében, ittasan törte be ököllel egy helyi iroda ablakának üvegét Bélapátfalva Garázdaság történt a településen. Az Egri Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen indított nyomozást. Az elkövető az elmúlt héten, szerdán az éjszakai órákban egy bélapátfalvai iroda utcafronti ablaküvegeit törte be. Lapunk úgy tudja, hogy az egyik szolgáltatónak helyet adó épületnek esett neki a tettes. Mint megtudtuk: a nyomozóknak rövid időn belül sikerült azonosítani az elkövetőt. A zsaruk K. Imre 33 éves helyi lakost elfogták, majd előállították az egri kapitányságra, ahol ezt követően garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A férfi ekkor elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, és elmesélte azt is, hogy mi történt és miért törte be az ablakot. Az egyenruhásoknak elmondta azt is, hogy tette előtt bizony alkoholt fogyasztott, majd ezután mérgében az öklével törte be az ablaküveget. Az is kiderült még, hogy a garázdaság következtében orvosi ellátást igénylő sérülést is szenvedett - tájékoztatta lapunkat az esetről szombaton Soltész Bálint r. őrnagy, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. ■ M. Z. Szalagkorlátnak ütköztek: négyen megsebesültek baleset Átszakította a szalagkorlátot, majd öt méter mély árokba hajtott egy autó az M3-as autópályán, Karácsond- nál vasárnap kora délután. A baleset a Budapest felé tartó oldalon történt. Antal Erika, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság sajtóügyeletese elmondta: az első információk szerint a balesetben négyen megsérültek, közülük hárman súlyosan. Egy ember beszorult az személykocsiba, ahonnan a gyöngyösi tűzoltók feszítő-vágó segítségével szabadították ki. A műszaki mentést végző gyöngyösi hivatásos tűzoltók emellett áramtalanították is a járművet. ■ G. R. Balhés Samut is díjazták kuvasz A mestertenyészet újabb győztes címeket szerzett Közel háromszáz új diplomás gyöngyösi főiskola Átvették oklevelüket a végzett diákok Két díjat is bezsebelt az Aranykoszorús Mestertenyészet címmel rendelkező Fehér-Morcos Kuvasz Kennel. A Tarnabodón és Kápolnán található tenyészetből újabb kutya debütált Bugacon, a magyar fajták speciális kiállításán. Fehér-Morcos "Balhés Samu a növendék osztály győztes címét hozhatta el. Szerbiában, a vajdasági kuvaszklub második kiállításán Fehér-Morcos Őrző Hattyú a Champion kategória első helyezését érte el. Pető Zoltán tenyésztő büszkén tájékoztatta lapunkat, hogy a kennelben az idei évben eddig kilenc győztes eb van, és még csak a szezon közepén tartanak. ■ SZ. E. Fehér-Morcos Őrző Hattyúval volt versenyen Pető Zoltán Szerbiában ► Folytatás az 1. oldalról Helgertné df. Szabó Ilona beszédében azt emelte ki, hogy az elválás nem jelent végleges búcsút, az intézménybe visszavárják a hallgatókat. Kitért arra is, hogy a főiskola két esztendeje ünnepelte alapításának 50. évfordulóját. Az idén volt egy másik jubileum is, mégpedig a fél évszázada végzettek találkozója. A rektor asszony reményét fejezte ki, hogy a most oklevelüket átvevők is közösen ünnepük majd a diplomaszerzés ötvenéves évfordulóját. Az ünnepi külsőségek közepette zajló eseményen az oktatói kar nevében dr. Herneczky Andrea adjunktus búcsúzott a hallgatóktól, az alsóbb évfolyam nevében Kovács Bernadett, a végzősökében Gubacsi Franciska. Megosztotta gondolatait a résztvevőkkel a KáRó Színkör is. A ceremónia részeként az elköszönő diákok átadták a zászlót, illetve fogadalmat tettek a rektor előtt. Az eseményen az intézmény vezetője kitüntetéseket is átadott, illetve bejelentett: az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője A Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett elismerést adományozta Tamus Antal Ferencné dr. főiskolai tanárnak. Az intézmény szenátusa Aranyplakett kitüntetésben részesítette dr. Herneczky Andrea adjunktust, Aranyliliom kitüntetést adományozott Kovács Miklós fejlesztési koordinátornak, Ezüstliliom kitüntetéssel ismerte el Bágyi Andrea oktatási ügyvivő munkáját. A Károly Róbert Főiskolán egyébként az idén mesterképzésben huszonhármán, rehabilitációs gazdasági menedzser szakirányú továbbképzési szakon kilencen, alap- és főiskolai képzésben nappali tagozaton negyvenketten, felsőfokú szakképzésben hatvanan, levelező tagozaton hatvanhétén, távoktatásban hetvenen szereztek oklevelet. Záróvizsgát pedig 371-en tettek. ■ S. B. S. I i 1 I I 4