Heves Megyei Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)

2014-07-19 / 167. szám

2 2014. JÚLIUS 19., SZOMBAT ! v ~- ’ t­MEGYEI KÖRKÉP i Egri Jobbik: hiba azt hinni, hogy ez a város a béke szigete Zöld utat kérnek a kocsisok is LovASTumzMus Nemcsak a természet, a lipiciaiak is vonzerőt jelentenek Szilvásváradon politika Aljasnak tartja a kor­mányzat közbiztonságról szóló kommunikációját a Jobbik. A párt egri elnöke, Bognár Ignác pénteken tartott sajtótájékoz­tatóján emlékeztetett, néhány napja Pintér Sándor úgy fogal­mazott: „időskori sajátosság”, hogy a szépkorúak félnek kimenni az utcára. A belügy­miniszter mindezt annak kap­csán mondta, hogy december 31-ig folytatják, s országosan is kiterjesztik a 24 órás utcai rendőri jelenlét programot, amelyet tavaly vezettek be öt megyében, köztük Hevesben.- Az ilyen mondatok alá­támasztják, nincs rend az országban - emelte ki Bog­nár Ignác, hozzátéve: nem a rendőrökkel, hanem a rendőri vezetéssel, s az őket irányító kormánnyal van a problé­ma, akiknek ezért már régen le kellett volna mondaniuk. Hangsúlyozta, hiba azt gon­dolni, hogy Eger a béke szi­gete, számos betörés, rablás történt az elmúlt hónapokban, miközben a nemzeti oldal demonstrálóit folyamatosan vegzálják. Kun Róbert, a párt városi alelnöke úgy fogalma­zott: ha pártjuk veszi át a vá­ros vezetését, a bűnözőknek nem félni, hanem rettegni kell majd. ■ P. A. Akár tizenöt százalékkal nő a vízfogyasztás víz Az előttünk álló hétvégére másodfokú hőségriasztást ad­tak ki Heves megyére is. A ma­gas hőmérséklet miatt megnő a vízfogyasztást, erre pedig felkészült a Heves Megyei Víz­mű Zrt. is. Malik István mű­szaki vezérigazgató-helyettese elmondta, ebben a periódusban 10-15 százalékkal növekszik a vízfelhasználás. Ebben szerepet játszik a locsolás is, a díszker­tek, pázsitok öntözése. A ház­tartásoknak egyébként csak öt százaléka rendelkezik külön fogyasztásmérővel - amelyet használva csatornadíjat nem kell fizetni -, sokan viszont sa- j ját kerti kúttal oldják meg a lo­csolás vízigényét. ■ T. B. Pócsik Attila Kétségtelenül sokakat vonz majd a Szilvásváradon 1,65 milliárd forintból épülő lovas komplexum. A Szalájka- völgy erdei útjain kocsikázni azonban (még) nem lehet. Szilvásvárad neve a legtöbb em­ber számára egybeforrt a Szalaj- ka-völggyel, a pisztrángokkal, no és a lipicaiakkal. Nem véletlen, hogy kiemelt státuszt kapott az a kormányzati beruházás, amely­nek előkészítő munkái már ja­vában zajlanak a településen. Az 1,65 milliárd forintos fejlesz­tésről Dallos Andor, az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad igazgatója lapunknak is örömmel beszélt. Kiemelte: ezáltal lehe­tőségük nyílik arra, hogy a kor­szerű, kulturált helyszínekkel ne csak egy-egy lovas szakágat szólítsanak meg, hanem szinte mindet, a díjugratókat, a milita- rysokat, a díjlovasokat, a voltizst vagy éppen a fogathajtókat.- Kétségtelen, hogy a beruhá­zás nemcsak a lovassportot, de az egész falu, illetve a térség ide­genforgalmát is szolgálja - hang­súlyozta. - Ezzel kapcsolatban érdemes elmondani, az utóbbi években megváltozott az ide láto­gatók igénye. Korábban az volt a jellemző, hogy csoportok jöttek, akik kíváncsiak voltak a lovas­bemutatókra, illetve úgy neve­zett fogatos méneslátogatáson vettek részt, lovaskocsikázás ke­retében megnézhették az anya­kanca ménest a legelőn, a lótör­téneti kiállítást, a ménesudvart és a hajtókocsi kiállítást. Az erre vonatkozó igény a csoportok el­maradásával lecsökkent, s egyre inkább fellendült az egyéni, il­letve családi turizmus, akik ko­csikázást, lovaglást választják, Javában zajlanak a kiemelt kormányzati beruházás előkészületei Szilvásváradon. A települést a lovasturizmus fellegváraként emlegetik. hosszabb-rövidebb időre. Ter­mészetesen a mi legfontosabb alapfeladatunk a génmegőrzés, de alapfeladataink közé tartozik a lótenyésztés, lóhasználat ide­genforgalmi célú bemutatása is. Jelentős társadalmi igény mutat­kozik arra, hogy az itt lévő 250 ló életének - aktív vagy passzív módon - az emberek részesei le­hessenek. Jó kapcsolatot ápolunk a helyi nemzeti parkkal, de kü­lönösen jó partnerünk az erdő- gazdaság, ami a mindennapok „kollegalitásában”, valamint a jelen beruházás előkészítésében is megmutatkozik, azonban az is igaz, - talán a természetvédelem sajátos értelmezése okán - hogy néha akad egy-egy személy, aki nem látja szívesen a lovakat a természetben. A beszélgetés során szóba ke­rültek a „maszekok”, azaz azok a vállalkozók, akik a települé­sen kocsikáztatják a turistákat. A témával kapcsolatban Dallos Andor elárulja, a két tevékeny­ség jól kiegészíti egymást, s ami ugyancsak fontos, végső soron mindannyian a lovasturizmust és a lipicaiakat „reklámozzák”.- Nem tartok senkit konku­renciának, nem is célunk, hogy egyeduralkodók legyünk a lova- zásban, sőt, az a jó, ha minél töb­ben vagyunk, s többféle szolgál­tatást kínálunk. Idegenforgalmi vonzerő szempontjából az a jó ha az adott hely sokszínű, minél több szolgáltatást képes nyújta­ni, ekkor várhatjuk, hogy a ven­dég visszajön, kipróbál valami mást is amire esetleg korábban már nem jutott idő - húzta alá. Kisétálva a Szalajka-völgybe találkoztam is néhány fogattal, s a bakon ülő hajtókkal. Szóba ke­rült a nagyberuházás, és persze a vendégek is. Az örömbe azon­ban üröm is vegyül, megtudom, lovaskocsival nem lehet felmen­ni a Fátyol-vízesésig, s a arra is panaszkodnak, hogy nem vihet­nek vendéget a Bükkbe.- Szilvásvárad a lovasturiz­mus központja, százmilliókat költenek a célra, nem értem, miért korlátozzák a fogatosokat. A lónak is jobb lenne földúton, nem beszélve arról, hogy a turis­ták is hosszabb időt töltenének el egy-egy ilyen utazás során - mondja a szürkék hajtója. - Né­hány napja már Szilvásvárad tábla után kell állnunk, ami nyilván nem a legfrekventáltabb hely, s ha kevesebben látnak, ke­vesebb a fuvar is - teszi hozzá. Megújul a stadion, s új fedeles lovarda is épül A jogszabályváltozás óta lóháton lehet menni az 1,65 milliárd forintos be­ruházás egyik legfontosabb elemét a stadion és a hozzá kapcsolódó melegítőpálya, illetve a kiszolgáló épületek jelentik. A stadion nyolcezer néző befogadására lesz alkal­mas, egy részét befedik, s lesz külön VIP részlege is. A talaj minden évszakban lehetővé teszi majd a versenyzést. A felvonulási területen ren­dezvények idején mobil lóbo- xok lesznek elhelyezhetők, de itt parkolhatnak majd a ka­mionok, s kialakítanak egy füves részt is melegítő-, illet­ve militarypályával. A régi fe­deles lovarda melegítő funkci­ót kap, s mellette egy új léte­sítményt húznak föl, 800 fé­rőhelyes nézőtérrel. az országgyűlés több mint egy esztendeje fogadta el az erdőtörvény módosítását, s a gyalogos turistákkal azonos szabályokat terjesztette ki az erdőben lovaglókra, akik ott eddig csak a nekik kijelölt utakat járhatták. Horváth László és Potápi Árpád indít­ványát azzal indokolták, hogy a korábbi szabályozás­ban alkalmazott megkülön­böztetés „komoly anyagi és erkölcsi károkat okoz” a lova­soknak és a lótartóknak. A változtatásnak sokan örül­tek, bár az is tény - s ezt töb­ben is szóvá tették már -, hogy a lóval vontatott jármű­vekre - tehát a lovaskocsikra és lovasszánokra - nem vo­natkozik a módosítás. ■ Lát-e lehetőséget a lovasturizmusban? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: HE0L.hu A-szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. A témával kapcsolatban Dob- re-Kecsmár Csaba, az Egererdő Zrt. vezérigazgató helyettese elmondta: lovaskocsival való­ban nem lehet felmenni a Sza- lajka-völgyig, ennek oka, hogy turisztikai célú fogattal csak olyan úton lehet közlekedni, amely nincs kijelölve a gyalogos forgalom számára. Hozzátette: miután a Sza- lajka-völgy természetvédelmi terület, így nemcsak az erdő- hanem a természetvédelmi tör­vény passzusai is vonatkoznak rá, amelyek e tekintetben jóval szigorúbbak. Széleskörű egyeztetés szükséges a témában - emelte ki. - Az egyéni igények helyett egységes képviselet, s akkor hatékonyabban lehet előrelép­ni az ügyben. Jó példa erre a kerékpárosok közös fellépése, amelynek nyomán közel 100 ki­lométeres kerékpárutat jelöltek ki a Bükkben az erdőgazdaság és a némzeti park szakemberei. Négy falu gyerekei nyaraltak Fedémesen élmény Egy hétig ingyen táborozhatnak a vakációzó diákok a településen Voltak hibák a füzesabonyi roma önkormányzatnál is Immár két éve annak, hogy Fedémesen nyaranta egy hét­re újra élettel telik meg a volt kisiskola épülete. Az egri Esé­lyek Háza támogatásával helyi és a szomszédos falvak (Szent­domonkos, Tarnalelesz, Bükk- szenterzsébet) vakációzó diákjai táborozhatnak a festői szépségű kis faluban. Idén huszonnégy gyermeket fogadtak a községben, akikkel három pedagógus és két önkén­tes fiatal foglalkozik. A progra­mok között kirándulások, ud­vari játékok^ sport, kézműves 1 foglalkozások szerepelnek. A tábor azért is rendhagyó, J mivel a résztvevőknek nem kell £ részvételi díjat fizetniük, és az A legnépszerűbb foglalkozás a kézműveskedés mellett a közös éneklés. étkezést is a szervezők finanszí­rozzák, pályázati támogatással. A fedémesiek egyébként is sokat köszönhetnek az egri szervezetnek, hiszen évek óta támogatják a kis falu lakossá­gát. Korábban használt, de még jó állapotban számítógépeket ajánlottak fel, s számítógépes tanfolyamokat szerveztek a la­kosságnak. A mostani egyhetes „kaland­ba” főként olyan gyermekeket vontak be, akiknek alig van esé­lyük eljutni költségesebb nyári táborokba. A szervezésbe az ön- kormányzatok is besegítenek, mivel reggelente a tarnaleleszi faugondnoki kisbusszal szállít­ják őket a helyszínre. ■ B. K. Ász Lezárta a füzesabonyi ro­ma nemzetiségi önkormányzat 2012 évi gazdálkodásának el­lenőrzését az Állami Számvevő- szék. Megállapították, hogy a nemzetiségi és a települési ön- kormányzat együttműködésé­nek szabályozása részben felelt meg a jogszabályoknak. Voltak benne tartalmi hiányosságok, valamint a megállapodás sze­rinti működési feltételeket nem rögzítették a nemzetiségi önkor­mányzat SZMSZ-ében. A város a nemzetiségi önkormányzat mű­ködésének személyi és tárgyi feltételeit biztosította. A nemzetiségi önkormány­zat 2012. évi költségvetésének és zárszámadásának tartalma, jóváhagyása, és a kapcsolódó adatszolgáltatása nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak. Gaz­dálkodásuk szabályozottsága megfelelt a jogszabályi előírások­nak, bár a polgármesteri lűvatal SZMSZ-ében, valamint a nemze­tiségi önkormányzat esetében az operatív gazdálkodási jogkörök kialakításánál voltak hiányos­ságok. A dologi kiadások teljesí­tése során gyenge volt a kontroll, a számvevőszék a hibák számát kritikusnak találta, hiányolta a belső ellenőrzést. A 2012-ben kapott feladatalapú támogatást megfelelően felhasználták, az elszámolás azonban nem történt meg. Feladatellátásuk összhang­ban volt a törvényekkel. ■ T. B. > t 1 Í y A r

Next

/
Thumbnails
Contents