Heves Megyei Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-14 / 162. szám
2014. JÚLIUS 14., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP 3 ■MŰM HÍRSÁV Elkezdődhet a garzonház felújítása EGER Aláírták a szerződést a garzonház felújítását végző kivitelezővel. Ismert: a beruházás része a közel 400 millió forintos összköltségű szociális városrehabilitációnak. Habis László polgármester az eseményen úgy fogalmazott: értékét és fontosságát tekintve ez lesz idén a város egyik legjelentősebb beruházása. A garzonházban közel kétszáz lakás található, a munka során hőszigetelést végeznek a szakemberek, kicserélik a nyílászárókat, s felújítják az erkélyeket is. ■ P. A. Ösztöndíj a legjobb helyi diákoknak egerszalók A település képviselő-testülete idén is döntött arról, meghirdeti az Egerszalók Ösztöndíjasa pályázatot. Az önkormányzat várja jól tanuló, 14 évnél idősebb diákok jelentkezését. Aki sikeresen pályázik, 10 hónapos tanulmányi ösztöndíjnak örülhet (az általános iskolások havi 3, a közép- iskolások, gimnazisták havi 5 ezer forintot kaphatnak). A pályázati űrlap letölthető a település weboldaláról. ■ P. A. Teljesen megújult a Rákóczi út demjén Befejeződött a településen a II. Rákóczi Ferenc utca felújítása, sőt, a műszaki átadás is megtörtént. Fodor Géza polgármester elmondta: eredetileg csak a járdarekonstrukciót tervezték, végül úgy döntöttek, az utat is megcsináltatják. A teljes beruházás közel 18 millió forintba került. ■ P. A. Fodor Géza polgármester Amikor a nyugdíj számít életképek Egyes családokban az idősek pénze jelenti „a megoldást” A válság, a munkanélküliség, az általános szegénység miatt egyes családokban felértékelődött az idősek szerepe - a nyugdíjuk miatt. Van, aki hitelt vetet fel velük, mások az otthonból veszik ki rokonukat. Babos Attila A szociális szférában, idősellátásban dolgozóktól, klinikai és háziorvosoktól, polgármesterektől tudjuk, hogy sokan, nem feltétlenül szenvtelen számításból (sajnos ilyen is van), hanem egyfajta kényszerből kerülnek olyan helyzetbe, amikor az idősek nyugdíja jelenti számukra „a megoldást”, az utolsó szalmaszálat. Többek szerint ez a tendencia erősebb a falvakban, de elképzelhető, hogy arról van szó, hogy ott jobban tudnak egymásról az emberek. Az egyik legfőbb s tán legenyhébb gyakorlat, hogy az idős rokont - habár egészségi állapota miatt rászorulna - nem adják be szociális otthonba. Ennél drámaibb, de sajnos nem ritka, amikor a már otthonban élőt „kiveszik” onnan, valójában a nyugdíja miatt. A legrosszabb eset pedig az, amikor a nyugdíjassal - akár az otthonból szelíd erőszakkal hazaköltöztetvén - hitelt vetetnek fel. (A nyugdíjasok jó adósoknak számítanak, de az ő kölcsönfelvételükkel kapcsolatos üzleti szabályzatok eltérőek az egyes bankoknál.) Hallottunk nem egy esetről, amikor épp amiatt nem tudott valaki idősotthonba, ápolási osztályra bekerülni, mert már annyi pénzt vontak le a nyugdíjából, hogy az semmire sem volt elég, s épp a fentiek miatt senki sem tudta kipótolni a hiányzó összeget. És volt olyan is, hogy az elvitt idős „kerülőúton”, ismerős segítségével kérte visszavételét. Felértékelődött hát egyes családokban a nyugdíjasok szerepe. Nem mint bölcs tanácsadóké, hanem mint biztos pénzforrásoké. Persze, abban azért nagy eltérések lehetnek - és vannak is -, hogy eközben hogyan bánnak velük. Ápolási díjat is igényelhetnek Néhol komoly napidíjak vannak Akinek valamely családtagja gondozásra szorul, az ápolási díjat igényelhet. A díjat igénybe vevőnek azonban más jövedelme nem lehet, így aki dolgozik, annak választania kell, hogy feladja-e addigi munkáját. Az ápolás munkavégzés, például az érintett nőknek az előnyugdíjazáshoz szükséges 40 éves munkaviszony igazolásába beleszámít ez az időszak. Idéntől a legsúlyosabb állapotú, közeli hozzátartozójukat ápolók részére kiemelt ápolási díjat állapíthatnak meg (szakorvos vagy rehabilitációs hatóság igazolása alapján). A kiemelt ápolási díj az ápolási díj alapösz- szegének 180 százaléka, most havi 53100 forint. Az állandó és tartós gondozásra szoruló súlyosan fogyatékos vagy tartósan beteg, 18 év alatti személy ápolásának díja havi 29 500 forint. ■ A szociális otthonok többségébe nem kell „beugrót” fizetni. ■ Egyes idősotthonokban van belépési dij, a kínált komforttól függően egyszeri 2-4 millió forintról beszélhetünk. ■ Budapesten, Pest megyében például a legfelkapottabb otthonokban tízmilliót is kóstálhat a „beugró". ■ Az egyes, 24 órás, kórházi körülmények közt történő ápolásért sok helyen napidíjat kérnek az ezt biztosító intézmények, ennek összege nagyjából napi 2000 és 3000 forint közt mozog. ■ A szociális otthonokban a havi díj 70-110 ezer forint közötti összeg a helytől és a komfortfokozattól függően, a nyugdíjból azonban legfeljebb 80 százalék vonható le - ha ez az összeg kevesebb, mint a fizetendő összeg, a családtagoknak kell azt kipótolniuk. Szegényebbek lettünk egyre több a szegény. De vajon hol kezdődik a szegénység? Hogy a család nem tud elmenni külföldre nyaralni? Vagy hogy a Balaton is távoli álom? Esetleg a szomszédos strand is? vajon ki a szegény? Aki nem tud drága, új ruhát venni, vagy aki már használtat sem? Aki keveset keres, aki minimálbért, vagy aki még annyit sem? Esetleg akinek egyáltalán nincs jövedelme? Akiknek csak olcsó élelmiszerre futja, vagy akinek arra sem? Aki komfort nélküli lakásban él, de éhezik, vagy akinek egyáltalán nincs semmije? . És kimondja meg, ki a szegény? A statisztika? Az átlag- számítás? Vagy amit a saját bőrünkön érzünk? mert innen nézve mi, ma- • gyarok szegények vagyunk, mint a templom egere. Más országokból ez nem tűnik így. Hiszen ivóvízzel húzzuk le a WC-t, és tonnaszámra dobjuk ki a kukába az élelmiszert. A felsőbb körökhöz képest (lásd üzletemberek, politikusok) a magyarok többsége csóró. De könnyen lehet, az itthon pénzesek az araboknál például labdába sem rúghatnak. a nézőpontok közül csak egy a biztos: a szegénység rossz. Mert közben tudjuk, hogy lehetne más. Mert többre, jobbra vágyunk. És felszereljük a düledező kunyhónkra a parabolaantennát, és megvesszük az új okostelefont, akkor is, ha adósságba verjük magunkat. Hitelre veszünk autót, és hitelre megyünk nyaralni, hitelre íratjuk fel a boltban a kenyeret. mert különben, ha még ez sincs, ha már ennyi sem jár ebben a nyomorult életben, akkor mi? És ezen a keserűségen nem segít az sem, hogy „rosszabb is lehetne”. Mert nem csak lehetne, de lesz is. húzzuk a nadrágszíjat évtizedek óta, de ez egy végtelen öv... Amikor együtt mulatnak a palócok és a vadászok ünnep Párádon több évtizedes hagyományt ápolnak a palóc- és a megyei vadásznap megrendezésével Vitorlát fel! - gyermekeket táboroztatnak ► Folytatás az 1. oldalról Parádfürdőn háromnapos ünneplésre várták a szervezők - Párád és Bodony önkormányzata, az Országos Magyar Vadászkamara Heves Megyei Területi Szervezete, valamint a Heves Megyei Vadászok, Vadgazdálkodók és Természetvédők Szövetsége (HMVVTSZ) - a palóc hagyományok ápolóit, valamint a megye vadászközösségeit. A vadásznap fővédnöke dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes volt, míg a palócnap fölött Horváth László országgyűlési képviselő vállalt védnökséget. A rendezvény sikeréért tevé- kénykedők örömére szombaton az eső is elállt, így zavartalan kikapcsolódásban volt részük azoknak, akik kilátogattak a festői környezetben zajló események színhelyére. A péntek a könnyebb szórakozást kedvelőké volt, hiszen a Szentesről érkezett Szilveszter Tánccsoport Egyesülettel közös műsorban bemutatkoztak a Bendegúz Óvoda és a Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola növendékei is. A szombat főként a vadásznap iránt érdeklődőket szolgálta, ám a programok kikapcsolódást jelentettek minden látogató számára. Polónyi György, a vadászkamara megyei szervezetének elnöke a vendégeket köszöntő A palócnapon a mátraballaiak sátrában is igen finom falatok készültek fogadáson azt emelte ki, hogy boldogok, mivel az esős napok után ismét kék az ég. Szerinte a barátságról és természetről szól ez a rendezvény, és arról hogy a környezetünkkel összhangban, egészségesen éljünk. Az ember és természet harmonikus viszonyát hangsúlyozta köszöntőjében Farkas László Márton, a HMWTSZ elnöke is. Nagy sikere volt a hagyományőrző együtteseket felsorakoztató Palóc Gálának, akárcsak az esti táncháznak. A szombati napot tűzijáték zárta, vasárnap pedig megtartották a szintén hagyományosnak számító palócnapi ünnepi szentmisét. ■ S. B. S. sarud A láték-Mester Közhasznú Alapítvány, a Gyerekreáció Sport és Közösségfejlesztő Egyesület és a Tisza-tó Sail Vitorlás Szakága rendezi meg az Eurostrand Kempingben a tó első, gyermekeknek szánt vitorlástáborát, amely program áttörést hozhat Sarud életében. A nyáron három csoportot indítanak, s remélik, hogy egy új vitorlásbázis alapjait is lerakják. A frissen alakult egyesület vitorlás szakága T a Magyar Vitorlás Szövetség leendő tagjaként - arra törekszik, hogy a Tisza-tavon fókuszba helyezze a vízi sportokat, később pedig versenyeket is szervezzen. ■ SZ. E.