Heves Megyei Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-12 / 161. szám
2014. JÚLIUS 12., SZOMBAT Pártatlan. Ferenc pápa szavát adta, hogy nem folyamodik pápai beavatkozáshoz szülőföldje, Argentína érdekében. Azt ígérte, nem imádkozik egyik csapatért sem a vb-döntőben. Federico Lombardi szentszéki szóvivő elmondta: a finálé rendezésének ideje már késeinek számít Ferenc pápa napi munkamenetében. Amikor azt kérdezte orvosától Kiss Tibor, hogy nyárra vegyen-e még inget, a válasz igen volt. Mindezt egészségi állapotára utalva mondta a kiváló bal lábbal rendelkező hajdani NB l-es egri futballista, aki edzőként és elnökként is irányította a megyeszékhelyi egyletet. A mindig markáns véleménnyel bíró 65 éves szakember ezúttal sem hazudtolta meg önmagát. „A szememben két országban megszűnt a labdarúgás. Az egyik Magyarország, a másik Brazília. Azt tudtuk, hogy mindkét válogatottnál a védelem olyan volt, amilyen, de amit támadásban tudtak, az magasasan átlag felettinek számított. Egyértelmű, hogy a brazilokból is kiölték a labdarúgást, ahogy ez megtörtént előzőleg nálunk is. Mondom ezt azok után, hogy láttam Nílton Santost, Didit, Zagallót vagy Zicót játszani, és láttam a mostani gárdát. Köszönőviszonyban sincsenek egymással! Jómagam mindig a technikás futball híve voltam, ám azzal nem tudok mit kezdeni, amikor azt állítják, hogy mindenkinek kell tudni minden poszton játszani. No, akkor képzeljenek el engem bal hátvédként vagy Albertet centerhalfként! De ha már hazai futball! Több mint bűn, hogy nem tudjuk azt a lehetőséget kihasználni, amit a kormányzat nyújt a sportnak. A felelősség már a kluboké, amelyektől bátran lehet követelni, mert kapnak a működéshez pénzt. Akik kritizálják a stadionépítést, azoknak biztosan jobb lenne mosdóteknőben vagy lavórban fürdeni a meccsek után. Sajnos én már ott tartok, hogy lassan beszerzek egy kis Junoszty tévét, hogy minél kisebb képernyőn lássam a magyar focit...” ■ B. CS. Elbizakodott a Nationalelf? foci-vb Maradona szerint a 7-1-es siker után nagyképűek a németek FIFA WORLDCUP Brasil Németország Argentínával csap össze a 20. labdarúgó-világbajnokság vasárnapi döntőjében, amelynek Rio de Janeiro felújított stadionja, az Estádio do Maracanä ad otthont. A találkozó 21 órakor kezdődik (tv: ml). Sike Károly Benedikt Höwedes, a német válogatott védője a holland-argentin elődöntőről elmondta: a találkozó védekező játékot és hatalmas taktikai csatát hozott, de ez nem jelenti azt, hogy rossz meccset láthattak volna a nézők. Hozzátette, ha csapatként működnek, a fináléban ők is kikapcsolhatják Lionel Messit. A 7-1-es elődöntőt már maguk mögött hagyták; mert ha nem nyernek vasárnap, senki nem beszél már arról a sikerről. A jelenlegi német keretből mindössze Miroslav Klose volt ott a 2002-es vb-döntőben.- Tudom, hogy milyen egy világbajnoki döntőt elbukni, és ezt nem szeretném még egyszer átélni - nyilatkozta a 36 éves csatár, aki a braziloknak lőtt találatával a vb-k történetének legeredményesebb játékosává lépett elő. - Hogy melyik volt a kedvenc pillanatom erről a tornáról? Mindegyik, amelyet a pályán tölthettem. Hogy a döntő után mi lesz, arról nem tudok beszélni, most csak a vasárnapi finálé jár a fejemben. Meg az, Az argentinok egykori klasszisa, Diego Maradona 1986-ban már felléphetett a trónra. Utódai holnap követnék. hogy a Laziónak milyen nagy dolog lenne, ha egy világbajnok érkezne vissza a csapathoz. Hans-Dieter Flick az utolsó mérkőzésére készül a szövetségi kapitány Joachim Löw segítőjeként, miután a folytatásban a Német Labdarúgó-szövetség sportigazgatójaként dolgozik.- Nagyon örülök, hogy világ- bajnoki döntővel búcsúzhatok a csapattól - fogalmazott Flick. - De ezt még meg is kell nyerni. Szerda óta erre készülünk. A szakember elmondta: mindegyik játékos edzett, igaz, volt, aki rehabilitációs munkát végzett. Flick utalt arra is, hogy a sérüléssel bajlódó Mats Hummels ott lehet a döntőben. Flick szerint az argentin válogatott nagyszerű védelemmel rendelkezik, ráadásul támadásban van egy Messije, aki mécseseket képes eldönteni. Igaz, számukra mindegy volt, hogy Hollandia vagy Argentína kerül a másik ágról a fináléba. Flick kiemelte a Campo Bahi- át, vagyis a németek által épített edzőközpontot, ahol a csapat lakott, mondván, az ottani feltételek kellettek az eddigi jó szerepléshez. Megemlítette, hogy a brazü szurkolók milyen sportszerűek voltak velük az elődöntőn, reméli, hogy a fináléban is élvezni fogják a támogatásukat. Az argentinok korábbi világbajnoka, Diego Maradona szerint a brazilok kiütése után a német válogatott túlságosan magabiztossá vált, ez pedig a fináléban előnyt jelenthet Argentína számára.- A németek, ahogy mi mondjuk, nagyképűek - vélekedett Maradona a venezuelai Telesur elemzőműsorában. - Ez jó Argentína számára. A dél-amerikaiak az elődöntőben gól nélküli döntetlen után tizenegyesekkel harcolták ki a fináléba jutást, így a vb-k történetében harmadszor csaphatnak össze a Nationalelffel. Maradona ott volt az 1986-ban Mexikóban aranyat nyerő, majd 1990-ben Olaszországban ezüsttel záró argentin csapatban is, és nem hiszi, hogy az ellenfél legyőzhetetlen lenne. A korábbi klasszis dicsérte az Albiceles- te hozzáállását és eltökéltségét, külön kiemelve Javier Masche- rano hollandok elleni játékát.- Mascherano és még tíz játékos - mondta az elődöntővel kapcsolatban Maradona, aki a „pitbullal” ellentétben Lionel Messinél úgy érezte, hogy nem hozta a tőle elvárt szintet Hollandia ellen. - Úgy gondolom, hogy kicsit fáradtnak érezte magát - vélekedett a korábbi szövetségi kapitány. Eközben a nemzetközi szövetség (FIFA) 300 ezer svájci frankos (megközelítőleg 77 millió forintos) pénzbírsággal sújtotta az argentin szövetségét, mert a legutóbbi négy meccse előtt egy játékosa sem jelent meg a sajtótájékoztatón. A válogatottak nagy részé a hazai ízeket fogyasztotta Brazíliában is labdarúgás Jelentősen nőtt a szurkolás közben rendelők aránya Magyarországon. A világbajnokság ideje alatt a megszokottnál harmadával többen szerezték be így a vacsorájukat. Az ételek mellett az italok is slágertermékké váltak: legtöbben a pizzát és a sört választották - derül ki a foodpanda.hu adataiból. A meccsek alatt beérkezett rendelések valamivel több mint felét, 53 százalékát pizzarendelések tették ki. Ez az arány 48 százalékkal haladta meg az átlagos időszakra jellemző értéket. Jól ismert sztereotípia ugyan, hogy a foci és a sör kéz a kézben jár, mégis meglepő, hogy a világbajnokság összecsapásai során 410 százalékkal több sört szállítottak ki a food- panda hálózatában, mint a brazíliai tornát megelőzően. A labdarúgó-vb a játékosok és a szurkolók étkezési szokásaira egyaránt hatással van. ■ A vb ideje alatt 410 százalékkal több sört szállítottak ki. A csapatok jellemzően dietetikussal felvértezve, speciális étrenddel készültek a játékra. Az olasz válogatott például az otthon is jól bevált tészta, paradicsom és extra szűz olívaolaj fogyasztására esküdött a brazíliai világesemény idején. A mexikóiak séfje hasonlóképp hazai fogásokkal látta el a játékosokat, ilyen például a pozole, nopales és a chilli. Az amerikai válogatott a friss, organikus zöldségek és a napi avokádófogyasztás mellett zabpehellyel és mogyoróvajjal igyekezett a teljesítményét javítani. A vb egyik legtöbbet emlegetett játékosa, Neymar étrendjébe egyes hírek szerint a pizza, a tapas, a gumicukor és a vattacukor is belefért. A házhoz szállítások száma 34 százalékkal növekedett a mérkőzések idején. Az átlagos kosárméret ezzel párhuzamosan 28 százalékkal nőtt. ■ S. K. Vb-szemezgetés. A németeknél a szurkolók Is „egyben vannak”. Neymar Messiéknek szurkol a döntőben helyosztó Scolari a hollandok elleni bronzmeccs után egyeztet majd a jövőjéről Luiz Felipe Scolari, a házigazda brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya még nem beszélt a szövetség vezetőivel a jövőjéről, elmondása szerint csak a ma 22 órakor kezdődő (tv: ml) hollandok elleni vb-bronzmér- kőzés után egyeztet.- Hagyjanak bennünket játszani, a tornát befejezni, aztán majd meglátjuk, hogy mi történik - morgolódott a szakember a Németországtól elszenvedett 7-1-es elődöntőbeli vereség tudatában. - Van még egy mérkőzésünk, most azzal törődünk, miután a világbajnoki címről szőtt álmodozásunknak vége. Hozzátette, tisztában vannak vele, hogy a szombat nem sok mindenen változtat azután, ami kedden történt. Carlos Alberto Parreíra technikai igazgató, aki az 1994-ben világbajnok csapatot irányította, a keddi mérkőzést szökőárhoz hasonlította, utalva arra, hogy a hazai együttes 18 perc alatt öt gólt kapott.- Felemelő érzés volt ismét látni a csapattársaimat - fogalmazott a vb-negyeddöntőben csigolyasérülést szenvedett Neymar, aki csütörtökön visz- szatért a brazil bázisra. - Persze, a helyzetünk nem túl rózsás, de az, hogy közöttük lehetek boldoggá tesz. Ahogy nekik is mondtam, együtt kezdtük el, együtt is fejezzük be. Történelmi vereséget szenvedtünk a néLuiz Felipe Scolarl kikelt magából metektol, de ez nem jelenti azt, hogy lógó orral kell járnunk. Ilyen a sport. Remélem, minél előbb újra mosolyoghatunk. A fináléra mindkét csapatnak sok szerencsét kívánok. Mivel szinte már mindent megnyert, Leo Messi megérdemli a vb-cí- met is. Mint barátom, s mint barcelonai csapattársam neki, s persze Javier Mascheranónak szurkolok majd a döntőben - fejezte be mondandóját a fiatal támadó. Brazíliavárosban a harmadik helyért rendezendő mérkőzést az algériai Dzsamel Hajmudi vezeti majd, aki az első afrikai bíró, aki vb-bronzmérkőzésen fújja a sípot. ■ S. K. <