Heves Megyei Hírlap, 2014. június (25. évfolyam, 127-150. szám)

2014-06-04 / 129. szám

r 2014 JÚNIUS 4., SZERDA SPORTTÜKÖR - HIRDETÉS Fókuszban a sportélet segítése és a nyugdíjasok egészsége közösség A jövőre harmincéves Sportszervezők Baráti Társaságának (SBT) szüksége van a megújulásra, fiatalításra- Szeretném elérni, hogy a Me­gyei Értéktárba bekerüljön az Egri Sportmúzeum, valamint továbbra is keressük, bővít­jük kapcsolatainkat a sport­irányításban, hogy bőséges és még felhasználható tapasztala­tainkkal részt vegyünk a nem­zet sportjának formálásában- tekintett előre Kovács János. A korábbi megyei sportigazga­tó majd’ húsz éve tagja a Sport- szervezők Baráti Társaságának (SBT), amelyben tíz esztendeje alelnökként és jegyzőként vesz részt. Jövőre lesz 30 éve, hogy 1985. október 7-én a VII. ke­rületi Sportfelügyelőségen, a Magyar Testnevelési és Sport Hivatal (MTSH) szervezési osz­tályának dolgozóiból megala­kították az SBT-t. Ebbe később bekapcsolódtak az országos sportszervezeteken kívül a me­gyei, járási sportszervezők is, így Hevesből elsőként dr. Csi- csai József és Pusztai László. Szűkebb hazánkból jelenleg dr. Seress Gábor „sportmin­denes” számít tagnak, az őszi találkozóig pedig felvételre vár Jenei Károly, az MLSZ megyei igazgatója, továbbá Jánosiné Dobó Edit sportkoordinátor.- A társaságot elsőként an­nak a gondolata hozta életre, hogy a széleskörű, nemzetkö­zi, országos és helyi sportszer­vezési elméleteket, gyakorlati tapasztalatokat összegyűjtve Kovács János: régi „motoros'' segítsük a mindenkori sport­szervezést, irányítást az ered­ményesebb cselekvésben - mu­tatott rá a lényegre Kovács Já­nos. - Másodikként az egymás tisztelete, megbecsülése, és ha rászorult, annak segítése volt a feladat. A negyedévente ülése­ző elnökség az aktuális tenni­valókon túl évente megtartja nagytalálkozóját, ahol egy-egy aktuális aktív sportvezető elő­adásában foglalkozunk a nem­zeti sport megújításával. Az ak­tív mozgás, az élsport segítésén túl főleg a nyugdíjasok életmi­nőségére, egészségi állapotára, a szabadidős sporttevékenysé­gének gondozására helyezzük a hangsúlyt. Három könyvben jelentettük meg munkánkat, összegeztük a megtett utat. A 25 éves jubileumi kiadvány színvonalas formában Eger­ben, a sportot szerető, támogató Csathó Emil nyomdájában ké­szült. Az SBT elnöki tisztségét negyed évszázadig dr. Lőrin- czi Géza töltötte be. A Magyar Természetjáró Szövetség egy­kori főtitkárát a fiatal, energi­kus, egykori Veszprém megyei sportigazgató, Tungli József váltotta, míg az MLSZ verseny- igazgatója, Csiki Károly tit­kárként vesz részt a héttagú elnökség munkájában. Komoly gondot jelentett, de jelent ma is az elöregedett tagság, ugyanis az átlagéletkor 80 év feletti.- Szükségünk van a megúju­lásra, ezért az elnökség tagjai a megyékben, megyei jogú vá­rosokban tapasztalatokat sze­reztek a sportirányítás, vezetés jelenlegi helyzetéről, az abban dolgozó aktív, vagy nyugdíjas sportszervezőkről, és tárgyal­tunk a társaság jövőjéről, meg­fiatalításáról - emelte ki Ko­vács. - A szerzett tapasztalatok összegzését a szeptember végi nagytalálkozón közgyűlésen elemezzük, majd sorainkba fo­gadjuk új tagjainkat. Ezen az összejövetelen döntünk arról is, hogy egy ernyőszervezet jo­gi státuszával legitimálhatjuk további működésünket, a pá­lyáztatás lehetőségét. ■ B. CS. Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410-427 INGATLAN SAIatkán horgásztavak, erdő, lovar­da közelében ház eladó. 1 700 000 Ft. 70/4325-221.------------------------------------------------------*313182* Fü zesabony központjában 4 laká­sos kertes, udvaros társasházban 3 szobás, felújított, szigetelt, igé­nyes lakás garázzsal, terasszal eladó. Irányár: 11M Ft. Érd.: 70/364-2019.------------------------------------------------------*314418* 2E gri vörös- és fehérbor kis és nagy té­telben eladó. 20/460-6745.------------------------------------------------------*314554* ÁLLAT Hízó eladó Egerben. 06-20/4323-001.------------------------------------------------------*314460* Mé hek kereten eladók. 06-20/910-7050.------------------------------------------------------ *314474* ®TK fehér spitz kutya eladó. Tel.: 36/489-503.------------------------------------------------------*314606* TÁ RSKERESÉS Fiatal lány partnert keres. Tel.: 20/525-6883.------------------------------------------------------*311608* Eg ri 30-as nő ismerkedne. Tel.: 30/509-0178.------------------------------------------------------*312612* Eg ri új lány ismerkedne 20/5135-283.------------------------------------------------------*314530* 20 éves nyitott magyar lány. Tel.: 70/564-8926.------------------------------------------------------*314595* Mo solygós lány ismerkedne. Tel.: 06-70/240-1392.-------------------------------------------------------*314596* Elvált nő, 50/165 megismerkedne 45-50 éves férfival, társat keresek. Tel.: 06-30/461-9789.-------------------------------------------------------*314597* ALBÉRLETET KÍNÁL Eger, belvárosi, 1 szobás, jó álla­potú, gázos lakás hosszabb táv­ra kiadó. Ár: 35 E Ft/hó. Tel.: 20/371-1515. Képek: egerotthon.hu.-----------------------------------------------------*314607* SZ OLGÁLTATÁS Építőipari kőműves, ács, bádogos, asz­talos, burkoló, festő, teljes körű munkák. Kisebb, nagyobb hibák javítása, átalakí­tása. Tímár és Mester. 20/449-1076.------------------------------------------------------*312505* »M asszázs: kényeztető, Ungarn, frissí­tő, Ceragem, vákum. 06-20/331-5377.-------------------------------------------------------*312979* Palatető-felújítás bitumenes lemez­zel. 15 év garanciával. 2600 Ft/m2. Tel.: 70/540-7463.-------------------------------------------------------*314546* BÚTOR Új és használt bútor adás-vétel. Eger, Árpád u. 19. Tel.: 36/413-054.------------------------------------------------------ *311274* OKTATÁS Egerben elindult, Gyöngyösön szervezés alatt álló Személy- és vagyonőr képzése­inkhez jelentkezni még lehet. Érdeklődni a +36-30/692-5825-ÖS telefonszámon tud. | Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00136-2012.------------------------------------------------------ *314575* ADÁSVÉTEL Dióbelet veszek. Házhoz me­gyek. Ár: 1200-1400 Ft/kg Tel.: 06-20/5464-904.------------------------------------------------------*314604* ÁLLÁST KÍNÁL Az Eötvös József Református Oktatási Központ egyetemi végzettséggel, határozott időre BIOLÓGIA szakos középiskolai tanárt keres részmunkaidőben. Érdeklődni személyesen s (3360 Heves, Dobó u. 29.) 5 vagy telefonon: 06-36/346-874. Villanyszerelési munkák előkészítésére anyagok ismeretében, férfi vagy női munkaerőt keresek. Jelige: PRECIZITÁS Palacsintavár étterem keres szak­képzett szakácsot. Jelentkezni: 06-20/9944-818.--------------------------------------:---------------*314431* Pi zzériába egri konyhai kisegítő munka­társat és betanított szakácsot keresünk! Tel.: 06-30/955-3747.-------------------------------------------------------*314519* Belföldi és nemzetközi gépjárművezető­ket keresünk C+E kategóriával, GKI igazol­vánnyal és digitális sofőrkártyával. Pálya­kezdő sofőröket is felveszünk. Jelentkezés: +36-30/379-8608 vagy önéletrajzzal: kamionsofor@produkteam.hu .------------------------------------------------------*314543* Gy akorlattal rendelkező cukrászt kere­sünk alkalmi munkára. Érd.: délelőtt a 36/514-608-as telefonszámon.-------------------------------------------------------*314586* Megbízható, önállóan dolgozni tudó kő­művest keresek. Pétervására könyékéről. Telefon: 06-30/299-5574.-------------------------------------------------------*314601* ' Vft/Kj Autóját megvenném készpénzért. Tel.: 06-30/557-9103.------------------------------------------------------*311839* »Jó állapotú 3 kerekű, elektromos meghajtású L-GO rokkantmoped eladó. 36/444-031.------------------------------------------------------*314491* Már csak két nap, és megérkezik minden előfizetőnk postaládájába a Heves Megyei Hírlap Nyereményözön játékához szükséges mat­rica. Ezzel nem kell mást tennie, mint felragasztania autójára, posta­ládájára, ajtajára, kerékpárjára, vagy bárhová, majd lefényképeznie és elküldenie szerkesztőségünk címére! Az első játéknap 2014. június 10. lesz, így akkortól várjuk a fotókat postai, vagy elektronikus úton. Az első nyertes fotót szerdai, azaz 11-én megjelenő lapunkban tesszük közzé! Ne feledjék, a nyertesnek 24 órán belül telefonon jelentkeznie kell, különben a nyeremény halmozódik, igya következő szerencsés már több ajándékot kap! Taxi 555-555 www.citytaxieger.hu JÁRMŰ VEGYES GYASZHIREK Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ZÁPREL ZOLTÁN életének 88. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 2014. június 6-án, 15 órakor a markazi temetőben lesz. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS ISTVÁNNÉ (szül.: Gyulai Erzsébet) a posta nyugdíjasa 85. évében, csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni temetése az egri Rozália temetőben lesz 2014. június 10-én, 15.00 órakor. Előtte 14.30 órakor gyászmisét mondatunk a temető kápolnájában, i A gyászoló család Szerettei gyászhirdetését, köszönetnyilvánítását és megemlékezését személyesen is feladhatja „ munkanapokon az ügyfélszolgálati irodainkban: |f Eger, Trinitárius út 1. • ' H.-CS.: 8.00-16.00 óráig | P.: 8.00-15.00 óráig Eger, Széchenyi út 26. f H.-CS.: 8.00-16.00 óráig P.: 8.00-15.00 óráig Gyöngyös, Mátyás K. út 37. Érdeklődni a 06-36/410-427-es telefonszámon, illetve a hmhgyartas@axeispringer.hu e-mail címen lehet. iltVLSMÚWtf v Foci-vb-összeá 11 ítás az HEVESiHÍRiAPban! Hasznos tudnivalók, információk a világbajnoksággal kapcsolatban az olvasóinknak. Keresse a június 11-ei lapszámunkban! VASÁRNAPTÓL TARTÓS KÁNIKULA reggeli u hőmérséklet + déli felhőzet 24 °C \ . 9"C Petervására Lpdnt 24 °cr ncl . 9 °C Gyöngyös Hátvan Eger 23 °C 10 °C EMS EWS ■ Füzesabony Heves • 24 °C 9 °C Heves megyében ma általában derült, néha kissé felhős idő lesz. Számottevő eső, netán zivatar nem lesz. Kisebb, rövid záporok vi­szont valószlnűek. Gyenge, vagy mérsékelt, változó irányú lesz a légmozgás. Erősödik a nappali felmelegedés. A várható, jellemző hőmérséklet megyei átlaga szerda reggel 9, szerda délután 24, csütörtök reggel 12 fok körül alakul. A legvalószínűbb folytatás: június közepéig várhatóan, változóan napos-felhős időben, jelen­tős mennyiségű csapadék nélküli időben, jelentősen emelkedik a hőmérséklet. Vasárnaptól legalább egy hét kánikula valószínű. Orvosmeteorológia: melegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: a melegfronti légköri helyzetekben az átlagosnál fáradtabbak, figyelmetlenebbek vagyunk. Célszerű tuda­tosan jobban odafigyelni a közlekedésben. Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI”. Az előrejelzésért telelés: Aigner Szilárd További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu Vízhőmérséklet Duna 15-16 °C Tisza 14-20 X Balaton 17 °C Velencei-tó 18 X Fertő 17 X Tisza-tó 20 X Pollen Gombák magas Pázsitfűfélék magas Csalántélék közepes HEVESÍHÍRIAP Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója Főszerkesztő-kiadóigazgató: BÁN JÁNOS E-mail: janos.ban@axelspringer.hu Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN E-mail: istvan.stanga@axelspringer.hu Hirdetésvezető: FODOR BEÁTA E-mail: hmhgyartas@axelspringer.hu Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Trinitárius u. 1. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600,fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 26., Tel.: 36/410-427 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410-427. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: JÁNOSI IMRE Előfizetés, terjesztés: Levélcím: AS-B. Kft., 1525 Budapest, Pf. 110. Telefon: 06-40/510-510 helyi tarifás hívószám Fax: 06-1/488-5580 E-mail: elofizetes@axels.hu Előfizetés a kiadónál, a területi ügynökségek­nél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a UNICREDIT BANK 10918001-00000062-61830040 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: egy hónapra 2790 Ft, negyed évre 8370 Ft, félévre 16 740 Ft, egy évre 33 480 Ft. Készült: AS-NYOMDA KFT. Szilády Üzem, Székhelye: Kecskemét, Mindszenti kit. 63. Telefon: 76/481-401 Felelős vezető: Futó Imre Megrendelés száma: 443 500 Nyomtatás időpontja: 2014. június 3. HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön­böző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, te­lefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Sprin­ger-Magyarország Kft., Axel Springer- Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyaror­szág Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizeté­ses megrendelését teljesítsük, akcióira, ki­adványaira és egyéb szolgáltatásaira fel­hívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról és bár­mikor kérhetik azok helyesbítését, felhasz­nálásuk korlátozását, illetve törlését. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. ( i

Next

/
Thumbnails
Contents