Heves Megyei Hírlap, 2014. június (25. évfolyam, 127-150. szám)
2014-06-21 / 143. szám
Együtt értékelték az idei tanévet: négyes érdemjegy a bizonyítványban feladatok Közösen értékelte az elmúlt tanévet Egerben az önkormányzat, a tankerület, az iskolaigazgatók és az Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (EKVI). Az eseményen elhangzott: azzal, hogy immáron a helyhatóság nem fenntartója, hanem működtetője a köznevelési intézményeknek, merőben új helyzet állt elő az oktatás-nevelés ügyében. A megjelentek szóltak arról, fontos, hogy a városban jó az együttműködés ■ A megyeszékhelyen jó az együttműködés az oktatás ágazati szereplői között. az ágazati szereplők között, ha van is nehézség, azt tudják kezelni. Bodnár Gábor, az EKVI igazgatója úgy fogalmazott: szép tanévet zártak, a feladatot ha ötösre nem is, de négyesre teljesítették.- Intézményünknek nemcsak a létszáma, a feladatköre is a duplájára nőtt - mondta a vezető, hozzátéve: sok fontos lépést tettek az elmúlt időszakban, riasztó- és kamerarendszereket telepítettek iskolákba, de gondoskodtak munka- és védőfelszerelésről is a karbantartóknak. Habis László polgármester az eseményen elmondta, fontos, megőrizzék, tovább erősítsék Eger iskolaváros-jellegét. Szavai szerint a megye- székhely tucatnyi oktatási intézményében, kollégiumában végez karbantartási, illetve felújítási munkálatokat nyáron az EKVI. ■ P. A. A húsvéthétvége jót tett a környék szállásadóinak KSH Áprilisban a húsvéti ünnepek miatt a külföldiek 9,4, a belföldi vendégek országosan 22 százalékkal több éjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken, mint egy éve. A belföldi turizmus Észak-Magyarországon és a Tisza-tónál is 30 százalék fölött bővült. Az északi turisztikai régió kereskedelmi szállásaira áprilisban 12 ezerrel több, ösz- szesen 64 ezer vendég érkezett, akik a tavalyihoz képest 33 ezerrel több éjszakát is töltöttek el, 138,5 ezret. Az első négyhavi adatok így 206 ezer vendégről és 438,5 ezer vendégéjszakáról szólnak, ez 15 százalékos többlet. A Tisza-tó- hoz felével több vendég érkezett áprilisban, mint tavaly. Igaz, a vendégéjszakák száma csak harmadával bővült, de meghaladta a 13,6 ezret. Az első négy hónapban 14,5 ezer ember kereste föl a vidék szállodáit, s 36,3 ezer éjt töltöttek el ott. Gyöngyös és Mátraszent- imre az esztendő első négy hónapja alapján még lemaradásban van 2013-hoz képest, de az április már jól sikerült. Eger szállodái a tavasz közepén plusz hétezer vendég- éjszakának örülhettek, Eger- szalók felével, ötezer éjjel növelte forgalmát. ■ T. B. VESZI A LAPOT? Megkérdezték a betörőket arról, hová „térnek be” a leggyakrabban. A 139 jogerősen elítélt bűnöző bevonásával készült felmérés szerint - nem meglepő módon - legfőbb szempontjuk a célpont kiválasztásánál, hogy senki ne legyen otthon. A második az értékes zsákmány reménye, majd a köny- nyű bejutás, s a könnyű menekülés esélye következik. Népszerűek a kertvárosi családi házak, a sorházak és a tanyák is, viszont a lakótelepi lakások nem. Elriasztják őket a biztonsági berendezések: a mozgásérzékelős lámpák, rácsok, kamerák, riasztók, bonyolult biztonsági és hevederzárak, s a hangosan ugató kutya is. Valószínűleg nem eléggé, mert most épp ilyen helyeken ülnek. (t. b.) 9 770865 910066 14143 Megpróbálta eltulajdonítani a hatvani Zagyva-híd zsilipszerkezetét egy férfi csütörtök este. A járőrök tetten érték, majd előállították a Hatvani Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Az 58 éves lőrinci lakos ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. A hatvani nyomozók azt is vizsgálják, a férfi összefüggésbe hozható-e a korábban ugyanezen a helyen hasonló módszerrel elkövetett bűntényekkel - tájékoztatta a Hírlapot Vámos Boglárka, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. ■ M. Z. Túléltük a gázszünetet is PRAKTIKÁK Hamarabb kapcsolták vissza a rendszert Szerkesztőségünkbe több idős ember is telefonált a háromnaposra ígért gázszünet előtti és alatti napokban. Visszaidézték gyerekkori emlékeiket, amikor se gáz, se melegvíz nem volt. A vizet a falvakban a kútról hordták és sparhel- ten melegítették. Á főzéshez is ezt használták. A mosakodást megoldották egy lavórban. Nosztalgia ide vagy oda, mégiscsak a XXI. században élünk, megszoktunk egy komfortszintet, aminek a hiánya sokunkat pár napig érzékenyen érintett. Egerben és a környező tíz településen már csütörtökön visszakapcsolhattuk a rendszert. ► 2. oldal Gáz van, ha nincs gáz - hajtogatták Egerben és környékén IDŐJÁRÁS* Változó, nagyobbrészt napos, de időnként felhős idő lesz ma. Jelentős mennyiségű eső nem várható. Gyenge északnyugati szél fúj. ►15. OLDAL Pénzbüntetés Zagyva Gyulának Le is ülheti a büntetését a korábbi jobbikos képviselő, aki 2010-ben fenyegetett meg újságírókat. ► 2. OLDAL Inkább elutaznék Ha lesz, mindenképpen Kevés a kikötő, ahol nem járt ÜGYELETI SZERKESZTŐ: Valószínűleg XVI. századi leletekre bukkantak a régészek az egri vár területén. A csontok mellett egy 1585-ös évszámmal ellátott érme is volt. Az egri vár igazgatósági épülete előtt, a mostani felújítási munkákhoz kapcsolódóan, szennyvízvezetéket fektetnek majd le. Mivel annak nyomvonala - szakszóval élve - még „bolygatatlan” terület, a Dobó István Vármúzeum szakemberei megelőző régészeti feltárásokat végeznek. Am, amit itt találtak, nekik is nagy meglepetés volt. Csontvázak kerültek elő, s azok helyzete arra enged következtetni, hogy „sietve földbe helyezett elhunytak végső nyughelyét találták meg”. Ha ez bebizonyosodik: a vár egyik páratlan leletegyüttese láthatott napvilágot> 3. OLDAL A Zagyva-híd zsiliprészét akarta ellopni HATVAN Cselekménye közben érték tetten a gyanúsítottat a rendőrök Dobozi Gábor tengerjáró hajón utazta be a világot, gyűjteménye Makiáron mesél élményeiről. ► 5. OLDAL _______30/555-9813 TER JESZTÉS: ________40/510-510 HIRDE TÉS: TEL.: 38/410-427 FAX: 36/513-630 Ön ellátogat lakóhelye nyári programjaira? Nem szeretek kimozdulni HIRDETÉS ________________________________ Vi dám családi hirdetés Ha örömét, jókívánságát szeretné megosztani rokonaival, ismerőseivel, megteheti a Heves Megyei Hírlapon keresztül: Előfizetőinknek 500 Ft kedvezmény Páratlan a leletegyüttes egri vár Eddig ismeretlen temetkezési helyet találtak a régészek EGY PERCBEN PILLANATFELVÉTEL HEVES 2014. június 21., szombat • XXV. évfolyam, 143. szám Ara: 160 Ft. Előfizetve: 112 Ft I «njsscAHEpLHUoLMLp! HÁROMMILLIÓ TURISTÁT VÁRNAK JM“» MAR A TISZA-TONAL IS ELKEZDŐDIK r A BOR, MÁMOR, PROVENCE AZ IDEI SZÚNYOGIRTÁS ► www.heol.hu A BRAZÍLIAI FOCrVD'Rt ► 6.oldal FŐHŐSNŐJE ► 10. OLDAL, RTL KLUfe