Heves Megyei Hírlap, 2014. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

2014-05-10 / 108. szám

4 MEGYÉNK KISTÉRSÉGÉI 2014. MÁJUS 10., SZOMBAT • • Övezetekre osztják a Bükköt bnpi Rendezik, hogy a területeken mely tevékenységek végezhetők A szilvásváradi Szalajka-völgy rengeteg turistát vonz, s továbbra is a Bükki Nemzeti Park egyik látogathatóbb zónájába tartozna. HÍREK Szociális szövetkezetét alakítanának ki Balaton Egyre több földet kap a helybeliektől a tele­pülési önkormányzat. A te­mető mellett immár három hektáron gazdálkodhatnak, s hamarosan még egy hek­tárt kapnak hozzá. Tervezik egyebek között egy szociális szövetkezet létrehozását is, hiszen jövőre már közel tíz hektárt művelnének, s a na­gyobb földtulajdonosok is csatlakoznának. A helyható­ság a képviselők tiszteletdí­jából vásárolt egy belterületi, 4000 négyzetméteres ingat­lant is, amelyet szintén mű­velésbe fognak. A közmunka program előre mozdításához az önkormányzat több adap­tert is vásárolt a traktorhoz, például egy burgonyavetőt, amelynek hasznát is vették, hiszen két hektár krumplit ültettek tavasszal. ■ Bélapátfalvi cég építi a miniskanzent mikófalva Jövő héten meg­kezdik a múzeum felújítását és a miniskanzen kialakítá­sát a településen. Kelemen Károly polgármester a Hír­lap érdeklődésére elmondta, hogy végül három pályázat érkezett a beruházás kivi­telezésére, a pályamunkák közül a bélapátfalvi Likai Kft.-ét találta a legkedve­zőbbnek az önkormányzat. Jövő héten a szerződést is megkötik a vállalkozással, amely várhatóan azokban a napokban hozzá is kezd a munkákhoz. ■ Oldalszerkesztő: Tóth Balázs Telefon: 06-30/387-3204. Hirdetési ügyekben: 06-36/513-600. Bélapátfalvi kistérségi oldalunk legkö­zelebb június 12-én jelenik meg. A nemzeti park igazgatósá­ga 12 ezer hektár természeti zónát szeretne, az erdőgaz­daságok ennek a harmadát szorgalmazzák. Tóth Balázs A vidékfejlesztési miniszter ta­valy év végén hozott rendeletet a nemzeti parkok területének övezetekbe való besorolásáról és az egyes övezetekre érvényes természetvédelmi előírásokról. Ebben megkülönböztet termé­szeti, természetkímélő haszno­sítású, s szolgáltatóövezeteket.- A lehatárolásokról a nemze­ti parkoknak kell megállapod­niuk. Mi tavaly már egyeztet­tünk a védett területeket kezelő erdőgazdaságokkal, de idén új­ra kell tárgyalnunk az ügyről. Bízunk abban, hogy év végéig meg tudunk egyezni. Az erede­ti elképzeléseink szerint 12 ezer hektár tartozott volna az A zó­nába, amely az IUCN nemzetkö­zi mércéje szerint az érintetlen területet, a vadont jelenti, bár nálunk nincs ekkora kiterjedé­sű, ilyen jellegű terület. Több mint húsz éve folynak kutatá­sok a hegységben, ez idő alatt elkészült a Bükk vegetációs tér­képe, s rengeteg zoológiái ada­tot gyűjtöttünk. Ezek alapján javasoltuk a 12 ezer hektáros természeti zóna kialakítását, amelyből 3600-3800 hektár maradt az erdészeti társasá­gokkal való tárgyalások után - mondta el Dudás György, a Bükki Nemzeti Park Igazgató­ság (BNPI) igazgatóhelyettese. A C zónába, a bemutatói öve­zetbe pár száz hektár tartozna a nemzeti park szélén. Ezek lényege, hogy itt mutassák be a környék természeti értékeit, ezeket keresse föl a legtöbb turista. Ilyen például a Szalaj­ka-völgy, Lillafüred, s a BNPI számos látogatóközpontja is.- Új területeket nem nagyon terveztünk bevonni, de terve­zünk például egy kisebb be­nem nagyon bővül tovább a vé­dett területek mérete, amit még terveznek, azok már nem túl nagyok. Hevesben nincs ilyen jellegű kezdeményezés, tudtuk meg Ugrón Ákostól, a Vidékfej­lesztési Minisztérium Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztályá­nak vezetőjétől. Elmondta: a ha zai nemzeti parkok önfenntar­mutatóteret Répáshuta mellett, s az erdészeti zrt.-k kérésére bekerültek a kisvasutak, így az Egeres-völgyi is. A települések érdeke is, hogy a látogatókat a peremterületeken fogjuk meg, hiszen ez nekik bevétel, ven­dégéjszaka - tette az előbbiek­hez hozzá Dudás György. A bakancsos turistákat azon­ban továbbra is szívesen látják a Bükki Nemzeti Park terüle­tén. A jelzett turistautakon és a tanösvényeken is engedély nél­kül látogathatók az erdők, ha nem szervezett túrákról, sport- eseményekről van szó, hanem családok, kisebb társaságok kirándulnak. Időleges korláto­zások - mint eddig is - lesznek, például egyes madarak fészke- lése miatt. tóak, költségvetésüknek csak ötödét állja az állam. Ám, jól pályáznak, az elmúlt időszak­ban kihasználták a 30 milliárd forintos uniós keretet. Ez a kö­vetkező hét évben sem csökken, élőhelyfejlesztésre és ökoturiz­musra pályázhatnak a parkok, amelyeknek nagy szerepük van a belföldi turizmusban. A B zónába az A-ból, illetve a C-ből kimaradt területek kerül­nek. Ezeken olyan tevékenysé­gek folytathatók, amelyek nem zavarják a természeti értékek megőrzését. A természeti, azaz az A zóná­ba tartozó területek kizárólagos rendeltetése a táj és az ökoszisz­téma természetes folyamatai­nak és szerkezetének helyreál­lítása, fenntartása. A legfőbb cél a beavatkozás nélküli védelem, kivéve az invazív fajok elleni védekezést vagy a kárelhárí­tást. Megengedett ugyanakkor a vízfolyások revitalizációja, a fajtamegőrzés, a vadlétszám szabályozása, a természetes le­geltetés, a természetfilm forga­tása, a jelzett turistautak fenn­tartása. Az 1977-ben megalakult Bükki Nemzeti Park terüle­te egyébként ma csaknem az egész Bükk-hegységre kiterjed, az országos jelentőségű védett terület ma 43 ezer 100 hektárt (ebből 5600 hektár fokozottan védett) foglal magában. Ennek túlnyomó része erdő, a rétek, legelők, nem művelt területek, szántók és szőlők két és fél ezer hektárt tesznek kr. A védett te­rület 35 százaléka található He­ves megyében. Őszre készülhet el az út Balatonig, a községi szakasz közbeszerzés alatt 2507 Április végén végre tény­leg megkezdték a munkát a Borsodnádasd-Mónosbél össze­kötő út Mónosbél és Balaton közti öt kilométeres szakaszán.- Társaságunk több hete ké­szült a kivitelezés elindítására, de technikai okok miatt az épí­tés elkezdése idáig sajnos nem történhetett meg. A felújítás átfutási ideje közel négy hó­nap, azaz kora őszre a munkák befejeződnek - tájékoztatott Pécsi Norbert szóvivő. Elárulta: a további három kilométeres, Balaton település átkelési szakaszának közbe­szerzési eljárása jelenleg is zaj­lik. A közútkezelő ütemezése szerint az építés kora nyáron ott is elindulhat. A több mint két kilométeres Balaton és a megyehatár kö­zötti szakaszra rendelkeznek kivitelezési tervekkel, de támo­gatási összeggel sajnos nem. Pécsi Norbert szerint szakem­bereik az illetékes döntéshozó szervekkel azon dolgoznak, hogy a munkákhoz szükséges költségeket hazai vagy európai uniós forrásból finanszírozni tudják, így Heves megye egyik legrosszabb állapotban lévő alsóbb rendű útja közel 10 kilo­méteren teljes körű, komplex felújításon eshetne át. ■ Évmilliárdot kap hét évre a megye legkisebb járása BÉLAPÁTFALVA Közel egy- milliárd-negyvennégymillió forinthoz jut a Bélapátfalvi Járásnak a Terület- és Telepü­lésfejlesztési Operatív Prog­ram forrásaiból, tudta meg a Hírlap. A városi és térségi fejlesztéseket támogató alapból a környezet fejlesztését, az ala­csony szén-dioxid kibocsátású gazdaságra való áttérést, a tár­sadalmi befogadás erősítését, a társadalmi befogadást és a foglalkoztatásösztönzést támo­gatják 2014-2020 közt. Lehet költeni településrészek megújítására, környezetvédel­mi beruházásokra, közleke­désfejlesztésre, egészségügyi alapellátásra, s alternatív fog­lalkoztatásra. ■ Darabokkal bővülhetnek a védett területek Közös nap fogyatékosoknak és épeknek Bélapátfalva Vastag Csaba is igyekezett minél többet tenni egymás elfogadásáért Mint ismeretes, a közeljövőben kitagolják az Bélapátfalvai Idő­sek, Fogyatékosok Otthona és Módszertani Intézetét. Bélapát­falván jövő nyáron két új ingat­lanba költöznek a most még az intézményben lakó fogyatékkal élők. Múlt szombaton második állomásához érkezett a „Ne csak ez legyen a mi napunk” programsorozat, amelynek cél­ja, hogy megismertesse egy­mással a fogyatékosokat és az adott települések lakóit. Bélapátfalván délelőtt az is­kolában kézműves foglalkozá­sokkal várták a gyerekeket, akik közösen dolgozhattak a J fogyatékkal élőkkel. Délben s az aulában Vastag Csaba adott Vastag Csaba produkciója nagy sikert aratott a résztvevők körében koncertet, az énekes igyeke­zett tenni is azért, hogy még közelebb hozza egymáshoz az eseményen jelenlévőket. A ko­rábbi X-Faktor-győztes után a Bükki Menyecskék, a bélapát­falvi óvodások adtak műsort, majd táncoltak a fogyatékos otthon lakói, valamint az Olim­pia Társastánc Sportegyesület versenyzői. Föllépett a Csörgős Zenekar, s Hegyesi Hudik Mar­git énekművész is. A programsorozat ma Nagy- visnyón, az iskola udvarán foly­tatódik, ahol 13 órától föllépnek az ovisok, iskolások, a Csörgős Zenekar, a Nemadomfel Együt­tes, s fél háromtól az X-Fak- tor-győztes Kocsis Tibor. ■ SZŰCS. Megtartották a sportmajálist a tóparton. Bográcsozhattak a kilá­togatok, s mozgásformákat próbálhattak ki, az egri shotokanosok révén a nippon zengót és a karatét is. A gyerekek átélhették a vásári hangulatot is. k i A >

Next

/
Thumbnails
Contents