Heves Megyei Hírlap, 2014. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

2014-05-09 / 107. szám

2014. MÁJUS 9., PÉNTEK SPORTTÜKÖR - HIRDETÉS A kompoltiaknál minden éremnek nagyon örülnek diákolimpia Berki Diána egyéniben és csapatban is első helyezettként végzett a füzesabonyi körzetben A „hirtelen halál” Hegyi számára bronzot ért A lányoknak testnevelőként Kollár Tamás és Bágyi Erzsébet is köszönetét mondott az „aranyas” napért Az atlétika-diákolimpia fü­zesabonyi körzetének ren­dezett többpróbaversenyen a kompolti lányok hét érmet gyűjtöttek. Bódi Csaba- Nagyon boldogok vagyunk, hogy ilyen jól szerepeltek ta­nulóink - értékelt Kollár Ta­más, aki testnevelőként Bágyi Erzsébettel együtt készítette fel a kompoltiakat. - Külön ki­emelném a 6. osztályos lányo­kat, akik becsülettel készültek a versenyre, és magasabb pon­tot értek el összetettben, mint az egy korosztállyal nagyob­bak, és egyéniben is elhozták mind a három érmet. Minden dicséretet megérdemelnek a leányzók azt gondolom, és ezt Zsóka néni nevében is mond­hatom, büszkék vagyunk rá­tok, köszönjük nektek ezt az „aranyas” napot. Egy körze­ti bajnoki címet, nem igazán jegyeznek sehol. Ez sajnos a tendencia. Kompokon az ál­talános iskolában viszont na­gyon örülünk minden körzeti éremnek, különösen, ha az arany. Hiszen, ha továbbju­tunk a megyei, netán az orszá­gos porondra, a sportiskolák ellen rendkívül nehéz dolgunk van. Annak ellenére, hogy az iskola vezetése, Bata Dénes igazgatóval mindent megtesz, hogy minél jobb körülmények között készülhessenek és jut­hassanak el a versenyekre a diákok. Labdajátékokból saj­nos nagyon ritkán, de mezei futásból és atlétikából azért rendszerint elcsípünk egy-egy megyei vagy országos indulási jogot érő helyezést, így történt ez ezúttal is. A KOMPOLTIAK HELYEZÉSEI. IV. kcs. (1999-2000-es születésűek), ötpróbacsapat: 1. Tóth Bianka, Tóbiás Tekla, Török Boglárka, Baranyi Evelin, Recskó Rozália, Balogh Viktória, Recskó Anita. Egyéni: 1. Baranyi Viktória, 3. Recskó Rozália. III. kcs. (2001- 2002-es születésűek), négypró- bacsapat: 1. Berki Diána, Stríder Dóra, Kerepesi Renáta, Urbán Dorka, Hegedűs Dorka, Antal Zsuzsanna. Egyéni: 1. Berki Diá­na, 2. Kerepesi Renáta, 3. Stríder Dóra. II. kcs. (2003-2004-es szü­letésűek) hárompróbacsapat: 3. Bodzási Dominika, Jakab Nóra, Farkas Vanda, Hegedűs Aliz, So- ós Emese, Székely Noémi. Egyé­ni: 1. Bodzási Dominika. sportlövészet A hatvani illetőségű Hegyi Norbert a harmadik helyen végzett trapban a Sarlóspusztán zaj­ló Beretta-kupa nemzetközi koronglövőversenyen, a júniusi Európa-bajnokság főpróbáján. Hegyi 119 találattal a máso­dik helyen zárta a 125 lövéses alapversenyt, majd a döntő első szakasza után a harmadik he­lyért párbajozhatott a horvát Sedmakkal. A tizenöt lövést egyaránt tíz találattal zárta a két versenyző, így az első hi­báig tartó „hirtelen halál” dön­tött, amiből a magyar induló jött ki jobban. Hegyi Norbert elégedett volt a teljesítményével, ám azt kiemelte, hogy az Euró- pa-bajnokságon 119 korongos alaperedménynél biztosan jobb kell majd a hatos döntőbe kerüléshez. A Beretta-kupán trap- és skeet-versenyeket rendeznek. A női skeetesek versenye va­sárnap, míg a férfiaké hétfőn zárul. A koronglövő Eb június 16-án kezdődik. ■ B. CS. Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410-427 Szeretettel köszöntjük Hoór Balázst és Krecz Ilonát _ 2014. május 9-én jU. házassági évfordulójuk alkalmából. Sok örömet, boldogságot és jó egészségben eltöltött, hosszú éveket kíván ^ lányuk, Ildi, vejük, Béla és unokájuk, Zsófi. | Egerben, az Almagyar dombon új építésű, 1+1 szobás lakás rendkívül kedvező, akciós áron el­adó. 70/778-2088.----------------------------------------*313953* Egerben, a Remenyik úton, 2. emeled, műanyag ablakos, 70 m2-es, 2+2 szobás, erkélyes lakás eladó. 11,9 M Ft. 70/778-2088.----------------------------------------*313953* Egerben, a Nagy-Eged úton, igényesen kiala­kított, zártsorú beépítésű, 5 szobás ház eladó. 24,9 M Ft. 70/778-2088.----------------------------------------*313953* Verpeléten eladó ház, 4 szobás, 2 fürdő, garázs, 800 m2-es telken. 1:36/359-870, esti órákban.----------------------------------------*313975* Cs ak 3 napig! Sürgősen eladó Egerben, egyedi gáz-cirkó fűtésű, 2 szobás modem téglalakás. Ár: 6,6 M Ft. 30/389-4121. JÁRMŰ SVW Golf II. 1.6 TD jó állapotban, friss műszakival, új téli-nyári kerekekkel el­adó. 20/393-1556.---------------------------------------*314000* Ta xi 36/555*555 www.citytaxieger.hu 302365-363829* INGATLAN LAJOSVÁROSBAN családi ház el­adó. 3 szoba, részben felújított. Érd.: 06-70/616-2474. Egri családi ház + kert eladó. 20/200-1444.----------------------------------------*313885* Ha tvani hóstyán eladó, nappali+4 hálószobás, étkezökonyhás, teraszos sorház, 30 m2 pin­cével, 27 m2 garázzsal, 100 m2 saját kerttel. 20 M Ft 70/778-2378.----------------------------------------*313953* Eg erben, 1. emeleti, északi lakótelepi, 2 szobás lakás eladó. 6,4 M Ft. 70/778-2374.----------------------------------------*313953* Eg erben, Rózsa K. utcában, 1. emeleti, 3 szo­bás, felújítandó, teraszos lakás eladó. 11,9 M Ft. 70/778-2374.----------------------------------------*313953* Eladó Egerben, a Csiky Sándor utcában, 2. emeleti, 3 szobás, 78 m2-es, gázkon- vektoros, erkélyes, kiváló állapotú lakás. 13,9 M Ft. 70/778-2372.---------------------------------------*313953* Eg erben, a Faiskola úton, 73 m2-es, 3 szobás, felújított, erkélyes, 4. emeleti lakás eladó! 8,5 M Ft. 70/778-2372.----------------------------------------*313953* Eg erben, 86 m2-es, első emeleti, erkélyes, fel­újított lakás saját tárolóval eladó! 12,6 M Ft. 70/778-2372.----------------------------------------*313953* ME GÉRI AZ ÁRÁT. Belváros határán, 347 m2 tel­ken eladó 82 m2, kertes, 3 szobás, panorámás, szinteltolásos, zártsorúan épített, felújítandó családi ház. 13,7 M Ft. 70/778-2378. VEGYES Tűzifa a termelőtől. Cser, bükk, tölgy hasít­va, darabolva és többfajta szén rendelhető. 1900 Ft/q-tól. 20/439-8099. Vajda Béla----------------------------------------*311237* La mbéria-, hajópadló-, kerítéslécgyártás borovi fenyőből, Kálban. 06-30/2324578.----------------------------------------*313318* Di óbelet veszek. Házhoz megyek. Tel.: 06- 20/546-4904.----------------------------------------*313903* SSalgó polc, üzletberendezésből, szek­rények, polcok, rakodók jó állapotban el­adók. 30/382-6674.----------------------------------------*313987* AL LAT Fehér, nagytestű tyúkok és kakasok 2000 Ft/db-tól. Szállítás ingyenes. 06-20/411-8953. TÁRSKERESÉS Fiatal lány partnert keres. 20/525-6883.----------------------------------------*311608* Egri, 30-as nő ismerkedne. 30/509-0178.----------------------------------------*312612* 19 éves, szép, csinos lány. 30/844-5516.--------------------------------------- *313704* Cs inos lány várja hívásod. 06-30/548-5727.----------------------------------------*313899* 20 éves, nyitott, magyar lány. 70/564-8926.----------------------------------------*313999* ALBÉRLETET KÍNÁL Gyöngyös központjában 2 szoba+ebédlős lakás kiadó. Tel.: 30/304-8554.---------------------------------------*313891* Te tőtéri lakás kiadó. 30/357-9855. A J.P. 98 [fűtéstechnika) Fűtéstechnika Kft. aktív kommunikációképes németnyelv-tudással és felhasználói szintű számítógépes (Word, Excel) ismeretekkel rendelkező ADMINISZTRÁTOR MUNKATÁRSAT keres. Jelentkezés fényképes szakmai önéletrajzzal: 3300 Eger, Sas út 31. Tel./fax: 36/415-128 e-mail: ipkfttcújpkft.hu ÁLLÁST KÍNÁL Nemzetközi gépjárművezetőket keresünk C+E kategóriával és érvényes GKI-val. Érd.: +36- 30/722-2900.----------------------------------------*313631* A Vagyonvédelmi Országos Kiképző Központ Kft új típusú személy- és vagyonőrtanfolya- mot indít május 11-én Egerben és Gyöngyö­sön. www.vokk.hu , 06-30/948-2646. Fnysz: E-000160/2014----------------------------------------*313632* Egri munkahelyre szakácsokat keresünk azon­nali belépéssel. Érd.: 06-30/228-0200.---------------------■------------------*313915* Me gbízható szakmunkás kőműveseket és segédmunkásokat keresünk építőiparban. Ér­deklődni: 8 h-tól 18 h-ig. 06-30/953-5881,06- 30/2394487.----------------------------------------*313935* Betanított munkára férfimunkaerőt fel­veszünk. Jelentkezni lehet az alábbi e-mail címen: beni02@t-online.hu----------------------------------------*313952* A Firth Rixson Hungária Kft., mely süllyesztékes kovácsolással állít elő gépipari termékeket, egri gyárába munkatársat keres az alábbi munkakör betöltésére: MECHANIKUS KARBANTARTÓ Elvárások: • géplakatos képesítés, • legalább 3 éves szakmai tapasztalat, • műszaki szemlélet, • önálló munkavégzés. Előny: s • présgépek karbantartásában szerzett' tapasztalat, • pneumatikus és hidraulikus rendsze­rek ismerete. Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük fényképes önéletrajzát 2014. 05. 30-ig juttassa el az alábbi címre: Firth Rixson Hungária Kft. 3300 Eger, Bánki Donát út 1., vagy a huinfoía)firthrixson.com e-mail címre. HÉTFŐIG MELEGSZIK reggeli hőmérséklet + déli felhőzet- 24 X \ \ . 9X Pétervására Eger 24 0O~' Lőrinci . 9 °c * Gyöngyös Hatvan 24 °C 9 °C Füzesabony Heves • 24 °C Vér 9 °C 25 X n EMS EWS"' Heves megyében ma reggel ködfoltos, napközben száraz, válto­zóan felhős-napos, általában napos, éjjel felhős idő lesz. Jelentős mennyiségű*eső nem esik. Mérsékelt, változó irányú lesz a lég­mozgás. Jelentős felmelegedés kezdődik. A várható, jellemző hő­mérséklet megyei átlaga péntek reggel +8, délután +24, szombat reggel +13 fok körül alakul. A legvalószínűbb folytatás: szombaton, vasárnap száraz, meleg idő, hétlón, kedden, szerdán lehűlés, gyakori eső várható. Orvosmeteorológia: gyenge melegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: a tavaszi felmelegedés hatására na­gyon szaporodik a virágpor a levegőben. Az érzékenyeknél ez ellenállhatatlan tüsszentési ingert okoz. Ami pedig jelentős baleset- veszéllyel jár a közlekedésben. Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumel.hu ■t8 Vízhőmérséklet Duna Tisza Balaton Velencei-tó Fertő Tisza-tó 15-17 X 15-18 X 15 X 16 X 15 X 17 X Tengerek Antalya 19 X Bibione 17 X Costa Brava 17 X Tjfúk és kakasvnsÁrj £gjéves, vörös, továbbtartásra is alkalmas. aJ Helyszín: Urbán-keltetó', Jászapáti, AranyJános u.11. Érdeklődni: Urbán László: 06-30/3386-601, Urbán Istvánné: 06-30/3387-191. Péket keresünk egri és makiári munkavég­zésre! Elvárásaink: pék, pék-cukrász vagy 3 év gyakorlattal rendelkező betanított munkás, magas teherbírás, rendszeralapú gondolko­dás, alapfokú számítástechnikai ismeret jó megjelenés, határozott munkavégzés. Érd.: pekallasn@gmail.com , 70/398-2553.---------------------------------------*313968* Ma gyaros és nemzetközi gasztronómiában jár­tas szakképzett szakácsot azonnal felveszek. 30/935-5540.---------------------------------------*313970* LA KATOST, fényezőt, kamionsofőrt keresünk Győrbe. 70/361-7540, acelszerk@gmail.com SZOLGALTATAS Masszázs Egerben. 70/679-6617.----------------------------------------*313657* Cser épkályha rakását, tisztítását vállalom. T: 06-20/3294497. Idős kályhásmester vagyok.----------------------------------------*313975* Sz urkos kémények gépi marása. 30/395-6362. ----------------------------------------*314002* Gépkezelő (targoncavezető; földmunka-, rakodó- és szállítógép-kezelő stb.), munkavédelmi technikus és óvodaidajka-tanfolyamok indulnak Egerben és Hatvanban. Érdeklődni: (Eger) +36-30/349-9888 / (Hatvan) +36-30/515-1222 | Felnőttképzési nyil­vántartási szám: 10-0045-06---------------------------------------*312989* ME ZŐGAZDASÁG Korai kaszálásé körbálás széna eladó. Érd.: 20/215-5391.----------------------------------------*313535* El adó Andomaktályán, őszibarackos szakcso­porton belül, 1000 m2-es telken, 40 db fa. Ér­deklődni: 30/996-0972.----------------------------------------*313756* Vé gkiárasítás a Makiári Hűtőházban, a készlet erejéig. Fiorina alma 50-100 Ft/kg, packham's, triumf körte: 160-220 Ft/kg; natúr alma-, körte­ié 1600 Ft/db/5 liter. A templomtól kitáblázva. Nyitva: h.-p. 7.30-17.00, szombat 7.30-12.00. Érdeklődni: 06-30/332-0438.----------------------------------------*313964* OK TATÁS KRESZ-tanfolyam a Belusuliban 05. 13-án 15 óra. Kedvezménnyel, részletfizetéssel. 30/2787-287, belusuli.hu E:1432/2011----------------------------------------------------------*311803* RÉGISÉG O rszágos régiségvásár Egerben, 2014. május 18-án (vasárnap) 7.00-16.00-ig a Bazilika mö­gött. www.regisegvasareger.hu HEVES : HÍRLAP Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója Főszerkesztő-kiadóigazgató: BÁN JÁNOS E-mail: janos.ban@axelspringer.hu Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN E-mail: istvan.stanga@axelspringer.hu Hirdetésvezető: FODOR BEÁTA E-mail: hmhgyartas@axelspringer.hu Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Trinitárius u. 1. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600,fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 26., Tel.: 36/410-427 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410-427. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: JÁNOSI IMRE Előfizetés, terjesztés: Levélcím: AS-B. Kft., 1525 Budapest, Pf. 110. Telefon: 06-40/510-510 helyi tarifás hívószám Fax: 06-1/488-5580 E-mail: elofizetes@axels.hu Bőfizetés a kiadónál, a területi ügynökségek­nél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a UNICREDIT BANK 10918001-00000062-61830040 pénzforgalmi jelzőszámra. Bőfizetés dija: egy hónapra 2790 Ft, negyedévre 8370 Ft, fél évre 16 740 Ft, egy évre 33 480 Ft. Készült: AS-NYOMDA KFT. Szilády Özem, Székhelye: Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: 76/481-401 Felelős vezető: Futó Imre Megrendelés száma: 443 500 Nyomtatás időpontja: 2014. május 8. HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön­böző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, te­lefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Sprin­ger-Magyarország Kft., Axel Springer- Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyaror­szág Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizeté­ses megrendelését teljesítsük, akcióira, ki­adványaira és egyéb szolgáltatásaira fel­hívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról és bár­mikor kérhetik azok helyesbítését, felhasz­nálásuk korlátozását, illetve törlését. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. I J t

Next

/
Thumbnails
Contents