Heves Megyei Hírlap, 2014. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

2014-05-15 / 112. szám

2014. MÁJUS 15., CSÜTÖRTÖK SPORTTÜKÖR - HIRDETÉS „Talán a mi javunkat szolgálja, hogy jön egy újabb meccs” ob i A 2-0-ás egri vezetésről szóló szép álom nem teljesült, azonban ma este itt a lehetőség a ZF előtt az ismételt előnyre Ott kell(ene) folytatni a ZF-Eger férfi vízilabdacsapatának, ahol pénteken Szolnokon abbahagy­ta. Azaz még véletlenül sem azt a „BL-formát” hozni, mint ar­ra bizonyságul szolgált az OB I döntőjének második felvonása, a maga 11-5-ös egri vereségével. A párharc első meccsén 10-8-ra győztes ZF tagjai ma 19.15-től (tv: DigiSport2) újra a Tisza-part- ján juthatnak előnyhöz, ám eh­hez valószínűleg még többet kell majd tenni a Dabrowski Norbert vezényelte legénységnek, mint a finálé nyitányán.- A különbség jól látszott: egy Ilyen szériában az első mérkő­zés vesztese kőkeményen fel­szívja magát, iszonyatosan bele­Nem a szurkolókon és a körítésen múlott az egri siker a Bitskey uszodában. Most a csapat következik... kezd - emlékeztetett a ZF-Eger edzője az mvlsz.hu-n. - Arra kü­lön felhívtuk a játékosok figyel­mét, hogy nagyon koncentrálja­nak rögtön az elején, ne enged­jék el a Szolnokot, legyenek ke­mények a párharcokban. Ebből nem sok minden köszönt vissza. Aztán amikor 4-5-nél volt egy time-out-os fórunk, akkor meg­volt az esély, hogy visszajöjjünk a meccsbe, de nem éltünk vele. Sajnos, a kulcsjeleneteknél min­dig látszott, hogy a szolnokiak sokkal elszántabban, ha Hos- nyánszky Norbert nem blokkolt hetvenötöt ezen a meccsen, ak­kor egyet sem. Szép álom volt, hogy elmegyünk 2-0-ra - most megyünk tovább, az talán a mi javunkat szolgálja, hogy jön egy meccs, majd egy újabb. A szolnoki Vízilabda Aréná­ban összesereglett 800 drukker után a Bitskey Aladár Uszo­dában 2500 néző látta a mér­kőzést. A látogatók részéről a szurkolói jelenlét ma este is hang(súly)os lesz, lévén, hogy két különbusz szállítja majd a ZF híveit az alföldi városba. No persze, többen személyautókkal is megteszik az oda-vissza 200 km-es távot annak reményében, hogy az előnyt ismét véndég- ként sikerül kivívni. ■ B. CS. HIRDETÉS HUNGÁRIA Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410-427 Kérjük, támogassa alapítványunkat adója 1 %-ával! Szent Ish/áív Rádió Magyar Katolikus Rádió Alapítvány Adószáma: 18578726-2-10 TAVASZI, NYÁRI ÉS CSALÁDI ÜDÜLÉSI AKCIÓK! HÉVÍZI SZUPER AKCIÓ 2014.05.11 -06.30. Hunguest Hotel Helios***SUPERI0R-ban napi 3x étkezéssel, fürdőzéssel már 9.900* Ft / fő/éj-tói FIRST MINUTE CSALÁDI NYARALÁS félpanzióval, fürdőzéssel már 169.000'Ft / család / 5éj ártól (2 felnőtt és max. 2 (14éves torig) gyermek) Az árak az idegenforgalmi adót nem tartalmazzák. *(Az árak a foglaltság és az üdülés időtartalmának függvényében változhatnak.) INGATLAN Eger belvárosközeli, 1 emeleti, 3 szobás, fel­újított, erkélyes lakás kis társasházban eladó. Irányár: 11,5 M Ft. 30/553-5845.------------------------------------------------------------*314091* Egri, belvárosközeli, nappali+3 szobás, kiváló minőségű családi ház dupla garázzsal eladó. Alkuár: 32 M Ft. T: 30/553-5845.------------------------------------------------------------*314091* Felújított, 7,9 M Ft helyett 7,2 M Ft Rákóczi úton, 61 m2-es, 3 szobás lakás, nagy konyhá­val eladó. 70/314-8868, www.egerhouse.hu .------------------------------------------------------------*314112* Ide csak költözni kell, 6,7 M Ft-ért, 3. emele­ti, felújított, műanyag ablakos, redőnyös lakás négyemeletes házban. 70/314-8868.----------------------------------------------------------*314112* Ola sz úton, mindenben felújított lakás, leg­szebb, legbiztonságosabb lépcsőházban eladó. 6,99 M Ft. 70/314-8868, www.egerhouse.hu .---------------------------------------------------------- *314112* Le gjobb ajánlati 4,8 M Ft-ért, 2 szobás, 1. em.-i, részben felújított lakás eladó, parkra néző er­kéllyel. 70/944-3339, www.egerhouse.hu .------------------------------------------------------------*314112* Tágas terek kedvelőinek: nagy konyhás, 3 szo­bás lakás, felújított, szigetelt lépcsőházban 7.2 M Ft. 70/314-8868, www.egerhouse.hu .----------------------------------------------------------- *314112* 5.3 M Ft-ért, Rózsa Károly úton, 1. emeleti, 35 m2-es, 1 szobás, jól alakítható, felújítandó lakás sürgősen eladó. 70-314-8868.--------------- *314112* Eg erben a Lajosvárosban 90 m2-es, 3 szo­bás családi ház pincével, garázzsal, 270 m2 telken eladó. 14,5 M Ft. 30/2155-349. egeringatlanok.hu.------------------------------------------------------------*314116* Eger, Remenyik u. 2. em.-i, 70 m2-es, 3 szo­bás, műanyag ablakos lakás 12,5 M Ft, Eger, Menház u. 1. em.-i. 68 m2-es cirkos lakás ga­rázzsal 16,5 M Ft-ért eladó. 30/2155-349.-----------------------------------------------------------*314116* Eg erben a Minaret szomszédságában 32 m2 üzlet-iroda udvari gk.-beállóval, bérlővel eladó. 14,5 M Ft. 30/2155-349. egeringatlanok.hu.------------------------------------------------------------*314116* 9 Bükkszentmártonban téglaépítésű 5 szo­bás, szuterénos, összkomfortos családi ház 2 garázzsal, melléképülettel eladó. 36/493-028.------------------------------------------------------------*314122* Vallon úti 2,5 szobás, szép lakás nagy kony­hával eladó. Irányár: 7,9 M Ft. 30/9981-046.------------------------------------------------------------*314146* Hajdúhegy alján újszerű, igényes családi ház eladó. 44,9 M Ft. 30/9981-046.----------------------------------------------------------- *314146* Almagyar dombi, 7 szobás apartmanház el­adó. Irányár: 37 M Ft. 30/9981-046.------------------------------------------------------------*314146* Rákóczi úti és Töviskes téri, 2 szobás lakások ár alatt eladók. 30/9981-046.------------------------------------------------------------*314146* Kis méretű társasházban, 2,5 szobás, cirkos, 1. emeleti lakás eladó. 30/9981-046. •------------------------------------------------------------*314146* Belvárosi fatal 130 m2-es, panorámás családi ház eladó. 33 M Ft-ról 26,5 M Ft. 30/9981-046.------------------------------------------------------------*314146* Mátyás király úti, 2,5 szobássá átalakított lu­xuslakás eladó. 9,5 M Ft. 30/9981-046.------------------------------------------------------------*314146* VEGYES Redőnyős munkák! Ablakszigetelés-csere, ol­csón, gyorsan garanciával. 36/413-315.----------------------------------------------------------*311253* SS zarvasagancsot vásárolnék, saját rész­re. 06-70/656-5906.-----------:-------------;--------------------------------*314060* Bo ntásból kis- és nagyméretű tégla áthidaló eladó Egerben. 70/230-5095.----------------------------------------------------------*314110* ÁL LAT BHázicsirke-vásár Egerszóláton, konyhakész állapotban, 900 Ft/kg. Vágás 5.15. ill. meg­beszélés szerint. 36/360-245,20/219-4095.----------------------------------------------------------*314125* TÁ RSKERESÉS Egri 30-as nő ismerkedne. 30/509-0178.-----------------------------------------------------------*312612* Cs inos lány várja hívásod. 06-30/548-5727.-----------------------------------------------------------*314059* 20 éves nyitott magyar lány. 70/564-8926.----------------------------------------------------------- *314131* ÁLLÁST KERES Kőművesmunkát, lakásfelújítást, tetőépítést, -felújítást vállalunk. 30/479-7984.----------------------------------------------------------*314095* Bádo gosmunkát vállalok. 06-31/310-9081.---------------------------------------------------------- *314147* ÁL LÁST KÍNÁL Betanított munkára férfi munkaerőt felve­szünk. Jelentkezni lehetazalábbie-mailcímen: beni02@t-online.hu .-----------------------------------------------------------*313952* Di namikusan fejlődő kereskedélmi cég me­gyénként három stabil területi képviselőt vesz fel, átlag feletti jövedelemmel. A legjobbakat keressük, vagy akik a legjobbak akarnak lenni! Info: www.domusmed.hu vagy 20/500-2396.-----------------------------------------------------------*314032* Szak mai gyakorlattal rendelkező, egri vagy Eger környéki szobafestő szakmunkásokat fölveszünk. Érd.: 30/9585-711.-----------------------------------------------------------*314052* Eg yütt - tanulás - sportosan Tavaszi napsütés. Burgundi szí­nű pólóban szaladgáló fiatalok. Finom és egészséges ételek, sok gyümölcs, zöldség. Rengeteg sport és játék. Kézműves fog­lalkozás, táncház, közös főzés, sütés. Nevetés, együttlét, szó­rakozás. Ezek csak szavak, a majdnem két hétig tartó ifjúsági csereprogram hangulatát alig­ha tudják méltón visszaadni, csupán ízelítőt adnak. 2014. április 28-tól május 9-ig Felsőtárkányban találkozott 60 fiatal és az őket kísérő 4 vezető. A résztvevők közül harmincán Szlovákiából érkeztek (15-15-en Kalondáról és Losoncról). Az Eu­rópai Unió Fiatalok Lendületben Programja által nyújtott támo­gatással valósult meg a projekt. Kalandparki próbázással in­dult a programok sora Szilvás- váradon. Ez oly jól sikerült, hogy meg is ismételtük. Másnap ragyogott a nap, mi­kor túrázni indult a nagy csa­pat. Voltak közöttünk sporto- sabbak és olyanok is, akik a sza­badidejüket inkább ülve töltik. A továbbiakban megismertünk egy új, trendi szabadidős moz­gásformát, a nordic walkingot. A kézműves programoknál talán a tojáspatkolás volt a leg­izgalmasabb. Az esti táncházak során együtt jártuk a magyar és a szlovák néptáncokat. Volt alkalom, amikor ma­gunk készítettük el az ételt. Itt is együttműködést tanultunk, fejlődött a kreativitásunk. Az egri vár és a kazamata- rendszer mindenkinek nagy élmény volt. Összességében rá­jöttünk, hogy mennyi minden­re nevelhet a sport, a szabadtéri programok, a közösség. írta: egy lelkes résztvevő (A tartalom a szerző nézeteit tükrözi, és a Nemzeti Iroda, Európai Bizott­ság nem tehető felelőssé a nyomtatott anyagban foglalt információkért.) GYÁSZHÍREK Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik feledhetetlen halottunk, FARKAS ERNŐ temetésén megjelentek, és mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család A felsőtárkányi Bambara Hotel főállású kar­bantartó technikust keres, főleg délutáni illetve hétvégi munkavégzésre. Épületvilla­mossági és/vagy épületgépészeti végzettség, tapasztalat feltétel. Jelentkezni fényképes ön­életrajzzal a karoly@bambarahotel. hu e-mail címen lehet, f----------------------------------------------------------*314058* A Vagyonvédelmi Országos Kiképző Központ Kft. személy- és vagyonőr tanfolyamot indít május 31-én Egerben, www.vokk.hu , 06- 30/948-26-46. Fnysz: E-000160/2014.------------------------------------------------,----------*314069* AZ ONNALI kezdéssel keresünk ipari festő­ket, szerkezetlakatosokat, minősített C0_-he- gesztőket, magas kereseti lehetőséggel. Érd.: 06-70/567-2000,06-70/213-6778.----------------------------------------------------------- *314075* Négy nap munkára burkolót keresek. Tel.: 06-30/876-7204.------------------------------------------------------------*314115* Gyakorlattal rendelkező tb-ügyintéző és bér­elszámoló munkatársat keresünk. Fényképes önéletrajzokat az oneletrajz@mnkontlr.hu cím­re várjuk.------------------------------------------------------------*314127* Gyöngyösi étterembe képzett szakácsot kere­sek. 06-20/943-6970.------------------------------------------------------------*314135* Élelmiszerüzletünkbe egri, női, önállóan is dolgozni tudó munkatársakat keresünk. Érd.: 06-20/428-7040.---------------------------------------------------------- *314140* Szo bafestő szakmában jártas, felmérő tech­nikust köItségvetések készítéséhez részmun­kaidőben felveszünk. Érd.: 30/9585-711.---------------------------------------------------------- *314150* SZ OLGÁLTATÁS Műanyag és fa nyílászárók gyári áron. Hívjon és kap egy jó ajánlatot! 30/823-5478.----------------------------------------------------------*313882* 9 K őfaragó vállal síremlékkészítést, műkő, márvány és gránit alapanyagokból. Betonke­rítés gyártása is. Bükkszenterzsébet, Szabad­ság út 109. T: 06-30/2500-086.----------------------------------------------------------*314039* AL APÍTVÁNYOK A Cantus Agriensis (Egri Énekesek) megkö­szöni az elmúlt évi támogatásaikat, melyet a Verdi Jubileumi év rendezvényeire fordítot­tunk. Kérjük, az szja 1% felajánlásával idén is támogassanak bennünket. Adószámunk: 18572548-1-10.----------------------------------------------------------*314149* VÁ LLALKOZÁS Berva-völgy iparterületen 4000 m2-es kör­bekerített, tehermentes telephely új építésű 200 m2-es szerelőcsarnokkal, melléképüle­tekkel sürgősen eladó. 20/3377-231. ----------------------------------------------------------*314121* ME ZŐGAZDASÁG A Makiári Hűtőházban a gyümölcs elfogyott! Adolgozóknevében köszönjük, hogy nálunkvá- sároltak. Natúr alma-, körteié megvásárolható az Agria Drink Kft.-nél (Kertész út 183.), vagy Makiáron, a Templomnál lévő zöldségesnél. www.appi.hu .-----------------------------------------------------------*314128* RÉGISÉG Országos régiségvásár Egerben, 2014, május 18-án, (vasárnap) 7.00-16.00-ig a Bazilika mögött, www.regisegvasareger.hu .----------------------------------------------------------*313817* CS ÜTÖRTÖK A LEGHIDEGEBB reggeli hőmérséklet + déli felhőzet 16 °C w EWS Heves megyében ma napközben viharos, (70-80 km/ó) északi szél fyj. További, nagyon sok eső esik. Zivatar viszont csak éjszaka lesz. Éjszakára is marad a szél és az eső. A hideg .november ele­jén” lenne átlagos. A várható, jellemző hőmérséklet megyei átlaga csütörtök reggel +8, délután +12, péntek reggel +11 lók. körül alakul A legvalószínűbb folytatás: pénteken lassan lassul a szél és gyengül a hideg, de heves ziva­tarok várhatók. Szombat, vasárnap kevesebb, gyengébb zivatarfoltok között, válto­zóan felhős idő, fokozatos enyhülés valószínű. Orvosmeteorológia: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: az erős, gyakran viharos északi széllöké­sekre, a vízátfolyásokra, tócsákra a közutakon külön figyelmet kell for­dítani Különösen a szélre merőleges utakon és a dombos, vagy fasor­ok mellett vezető útszakaszokon a szél jelentős balesetveszélyt okoz! Az előrejelzés bizonytalansága: „ÁTLAGOS". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd, További folyamatos, helyfüggő előrejelzés’ www.eumel.hu Vízhőmérséklet Duna 15-17 “C Tisza 15-18 °C Balaton 14 °C Velencei-tó 17 °C Fertő 15 °C Tisza-tó 18 X Pollen Gombák magas Parlagfű alacsony Üröm alacsony HEVES í HIRIAP Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója Főszerkesztő-kiadóigazgató: BÁN JÁNOS E-mail: janos.ban@axelspringer.hu Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN E-mail: istvan.stanga@axelspringer.hu Hirdetésvezető: FODOR BEÁTA E-mail: hmhgyartas@axelspringer.hu Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Trinitárius u. 1. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600,fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 26., Tel.: 36/410-427 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410-427. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: JÁNOSI IMRE Előfizetés, terjesztés: Levélcím: AS-B. Kft., 1525 Budapest, Pf. 110. Telefon: 06-40/510-510 helyi tarifás hívószám Fax: 06-1/488-5580 E-mail: elofizetes@axels.hu Előfizetés a kiadónál, a területi ügynökségek­nél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a UNICREDIT BANK 10918001-00000062-61830040 pénzforgalmi jelzőszámra. egy hónapra 2790 Ft, negyedévre 8370 Ft, fél évre 16 740 Ft, egy évre 33 480 Ft. Készült: AS-NYOMDA KFT. Szilády Üzem, Székhelye: Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: 76/481-401 Felelős vezető: Futó Imre Megrendelés száma: 443 500 Nyomtatás időpontja: 2014. május 14. HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön­böző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, te­lefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Sprin­ger-Magyarország Kft., Axel Springer- Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyaror­szág Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizeté­ses megrendelését teljesítsük, akcióira, ki­adványaira és egyéb szolgáltatásaira fel­hívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról és bár­mikor kérhetik azok helyesbítését, felhasz­nálásuk korlátozását, illetve törlését. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOLNÁRSÁNDORNÉ (szül.: Forgács Éva) az egri Dohánygyár nyugdíjasa, 67. évesen, 2014. május 8-án, rövid szenvedés után elhunyt. Hamvait végakarata szerint a Barátok Templomában, 2014. május 16-án, 10.00 órákor helyezzük örök nyugalomra. ^ Gyászoló család | Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAROSY GYÖRGY életének 80. évében elhunyt. Temetése 2014. május 16-án, 17.00 órakor, az egri Hatvani temetőben lesz. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. 8 A gyászoló család | Á A

Next

/
Thumbnails
Contents