Heves Megyei Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
2014-04-08 / 82. szám
2014. ÁPRILIS 8., KEDD KOZELET ^wr~fiBiiirffl'íaiíni Megfigyelt és apályokat fogalmazott meg azEBESZ kontroll A magyaroknak valódi választási lehetó'ségük volt az országgyűlési voksoláson, de a kormányzó párt több szempontból is előnyt élvezett- mondta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelője, Adao Silva. Kiemelte: a kormányzópártnak volt előnyös az elfogult média, a korlátozó jellegű kampányszabályozás, valamint az, hogy a kampányban gyakran elmosódott a vezető párt és az állam közötti határ. Úgy vélte, a közszolgálati média eleget tett ugyan annak a kötelességének, hogy ingyenes adásidőt biztosítson a versengő pártoknak, de ennek korlátozott volt a hatása. A hetek óta Magyarországon tartózkodó megfigyelők a kampányfinanszírozásra vonatkozó új szabályozást előremutatónak tartották, hozzátéve, hogy egyes kérdéseket így például „a harmadik fél” által folytatott kampánytevékenységet is, szabályozni kell. Jenny Hilton, az EBESZ Parlamenti Közgyűlés küldöttségének elnöke megjegyezte, a választókerületek számának csökkentését széles körben pozitív fejleményként értékelik. Felmerültek aggályok ugyanakkor, hogy a választó- kerületeket részben önkényesen szabták át. Úgy értékelte, hogy a kisebbségek jórészt láthatatlanok maradtak. „A pozitív diszkriminációs intézkedések nem növelték sem a kisebbségek láthatóságát a választásokon, sem a részvételt”- összegezte. Audrey Glover nagykövet, az EBESZ/ODIHR (Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala) korlátozott missziójának vezetője aggályát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy egyre több Fideszhez közel álló üzletember vásárol médiumot, ami szerinte aláásta a médiapluralizmust, öncenzúra alakult ki, továbbá a politikai egyensúly hiánya figyelhető meg a Médiatanácsban. ■ MTI Legszorosabb választókerületi eredmények (voksok) Választókerület Szavazatkíilönbség 1. helyen 2. helyen Feldolgozottság ] 1. BudapestXVIII. kerület 22 Kucsák László (Fidesz-KDNP) Kunhalmi Ágnes (MSZP-Együtt-DK-PM-MLP) 98,68% 2. Budapest XV. kerület 253 László Tamás (Fidesz-KDNP) Móricz Eszter (MSZP-Együtt-DK-PM-MLP) 98,79% 3. Borsod Abaúj-Zemplén 2. vál. kér., Miskolc 360 Varga László (MSZP-Együtt-DK-PM-MLP) Sebestyén László (Fidesz-KDNP) 98,92% Legfölényesebb győzelmek • 1. Győr-Moson-Sopron, Csorna 15706 Gyopáros Alpár Ádám (Fidesz-KDNP) Magyar Zoltán (Jobbik) 99,03% 2. Győr-Moson-Sopron 2. vál. kér., Győr 14957 Kara Ákos (Fidesz-KDNP) Glázer Tímea (MSZP-Együtt-DK-PM-MLP) 98,82% 3. Vas, Körmend 14680 V.Németh Zsolt (Fidesz-KDNP) Bana Tibor (Jobbik) 99,38% Széthullhat a Kormányváltás választási együttműködése? kudarc „Az Együtt-PM és a kormány váltók számára súlyos kudarc, a támogatóknak pedig súlyos csalódás a választás eredménye” - hangoztatta Bajnai Gordon a választások éjszakáján. Az Együtt-PM vezetője szerint a kudarc egyik fontos oka, hogy a kormányváltók a jelenlegi helyzetben, ebben a struktúrában nem tudtak valós alternatívát kínálni, vonzó ajánlatot tenni Magyarország többségének, érdemes újragondolni a szervezeti, személyi, programbeli okokat. Hasonlóan nyilatkozott Szabó Tímea, a PM társelnöke szerint az igazi ellenzéki politizálás fő színtere a parlamenten kívülre, a civil színtérre kerül a következő években. így egyesek szerint felmerülhet, hogy megbomlik az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP szövetség és már esetleg a május 25-i EP-választáson sem működnének együtt. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a jövővel kapcsolatban csak annyit közölt: „ezt a csatát most elvesztettük, de nem adjuk fel, továbbra is kiállunk amellett, amiben hiszünk”. Gyurcsány Ferenc azt mondta: az eredmény okainak keresésekor nem fog részt venni „egymás hibáztatásában”. A DK elnöke szerint vigyázni kell egymásra az EP-választási kampány alatt is, csak annyi verseny kell, hogy az ne őrölje fel a többiek képességét a szabad ország létrehozására. A tegnapi adatok alapján a baloldali szövetség 38 mandátumot szerzett. Ebből 29-et az MSZP, 4-et az Együtt-PM, 4-et a Demokratikus Koalíció és egyet az MLP. Az MSZP kivételével a többi párt nem tud frakciót alakítani, ehhez öt fő kell. Fodor tegnap úgy nyilatkozott, még nem döntött arról, hogy csatlakozik-e a DK, vagy az Együtt-PM frakciójához. Felvetette, hogy érdemes lenne újragondolni a baloldali pártok együttműködését az EP-vá- lasztás és az önkormányzati választás során. ■ É. S. Orbán Viktor szerint észre se vesszük, hogy új kabinet van KORMANYALAKITAS A miniszterelnök megerősítette: biztosan megmarad a bankokra kivetett különadó „Kissé túlzók, de észre se fogják venni, hogy ez már az új kormány, nem a régi” - válaszolta a kormányátalakítást menetét firtató kérdésünkre tegnap Orbán Viktor. A miniszterelnök a választások utáni első sajtótájékoztatóján még egy kis türelmet kért az új kabinet tagjaival kapcsolatos felvetésekre. A kormányfő lapunkkal közölte: a kormányalakításra vannak forgatókönyvek, amiket az alkotmány is előír, de mivel hatalmon maradtak, ennek csak technikai jelentősége van. Orbán hétfőn már több kormánytaggal egyeztetett, ezt a munkát keddig szeretné elvégezni. Szerdán kormányülés lesz, ahol értékelik majd a választás lebonyolítását is. Az új Országgyűlés egy hónapon belül alakulhat meg, a kormány május 6-ig állhat fel. Egyes sajtóértesülések szerint a jelenlegi kabinetből Pintér Sándor belügyminiszter, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter és Lázár János miniszterelnökséget vezető államtitkár helye lehet biztos, utóbbi kancelláriaminiszter lehet. A HVG szerint Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár távozhat, Navracsics Tibor igazságügyi miniszter uniós biztos lehet. Hende Csaba honvédelmi, Fazekas Sándor vidékfejlesztési Orbán: nem befolyásolja a politikát, meglesz-e a kétharmad és Martonyi János külügyminiszter csak egy ciklust vállalt, Németh Lászlóné fejlesztési miniszter helyét Rogán Antal frakcióvezető veheti át. „A választók igent mondtak a 2010 után bevezetett új közjogi rendszerre, az új gazdaságpolitikára és a néppárti kormányzásra” - hangoztatta Orbán. Szerinte az elmúlt egy év gazdasági eredményei nem átmenetiek, a magyar gazdaság annak a sokat vitatott gazdaság- politikának az eredményeként, amit most az emberek megerősítettek, kiválóan fog teljesíteni a következő időszakban. A kormányfő szerint fontos ugyan, hogy meg lesz-e a kétharmados többség, de semmi esetre sem befolyásolja a politikájukat. Hangsúlyozta: Budapest és az EU között nincs több konfliktus, mint más tagállamok és Brüsszel között, a kapcsolat olyan lesz mint eddig. Nem nevezte rendkívülinek, ha néhány fontos, és Európában szokatlan intézkedés mellett kiáll a kabinet, például, hogy Magyarországon legyen legolcsóbb az energia ára. A konfliktusok szükségszerűek, a földügyekben és a pálinkafőzés kérdésében is viták lesznek majd. Orbán indokoltnak tartotta a bankadó fenntartását, amit a pénzintézetek már beépítettek a működésbe. ■ É. S. t i r V