Heves Megyei Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-07 / 81. szám

2014. ÁPRILIS 7., HÉTFŐ 3 MEGYEI KÖRKÉP Új öltözővel indulhat a futballszezon FELSŐTÁRKÁNY Jól halad a sportöltöző felújítása a tele­pülésen. Dr. Juhász Attila Simon polgármester elmond­ta: a beruházásra TAO-s forrásból 20 millió forintot használhat fel a település, s ehhez még 12 milliós ön­részt biztosítanak. Az elkép­zelések szerint az új épületet az ősszel induló szezonra már át is adják. ■ P. A. Könyv készült a kastély történetéről hatvan A Grassalkovich-kas- télyt és történetét ismertető könyvet mutattak be a Szé­chenyi Zsigmond Vadászati Múzeumban. A kiadvány egyik szerkesztője, B. Gál Edit elmondta: a kötethez sok levéltár és közgyűjtemény biztosított forrást. S. B. S. Közgyűlést tartott a megyei vízmű zrt. heves megye Az öt megyében 127 településen szolgáltató Heves Megyei Vízmű Zrt. megtartotta évi rendes köz­gyűlését. Dr. Bánhidy Péter vezérigazgató tájékoztató­jában ismertette az elmúlt év eredményeit, a társaság működését és jelenlegi hely­zetét. Az országban először társasági szintű integrációt és rezsicsökkentést végre­hajtó zrt. az ellátott lakosság­számot tekintve az ország 6-7. legnagyobb víziköz- mű-szolgáltatója. A közgyű­lés elfogadta a vízmű 2013. évi üzleti tevékenységéről szóló számadását és jelenté­sét. A tulajdonosok elismeré­süket fejezték ki a társaság költségtakarékos, eredmé­nyes gazdálkodásáért. ■ T. B. Eredményesen gazdálkodtak... Ószakai rodeózás a faluban autórongálók Garázsban, közúton okoztak kárt kocsikban a tettesek A rendőrség roncstelepén sok megrongált autó található. Köztük olyanok, amiket esetleg jogellenesen szereztek meg és tettek tönkre. Képünk illusztráció Személyautókat rongáltak meg a vádlottak abban a két ügyben, amelyekben az Egri Járási Ügyészség a közel­múltban emelt vádat. Szalay Zoltán Tanulságos bűnesetekről adott számot a Hírlap érdeklődésé­re dr. Konkoly Thege László főügyészségi ügyész, a Heves Megyei Főügyészség sajtószó­vivője.- Sokan és joggal féltik drá­ga pénzen vett gépjárművüket a sérüléstől, ami leggyakrab­ban vezetési hiba, baleset, vagy koccanás következménye - kö­zölte. Hozzátette: - Aki a köz­lekedés szabályainak megsze­gésével másnak a kocsijában csupán anyagi kárt okoz, az nem követ el bűncselekményt, hanem közlekedési szabálysér­tést, amihez persze, polgári jogi kártérítési felelősség is társul. A más négykerekűjének egyéb módon történő megrongálása a keletkezett kár összegétől füg­gően vagy szabálysértés, vagy bűntény. Ekkor az értékhatár 50 ezer forint, a rongálás ez alatt szabálysértésnek, e felett már bűnténynek minősül. A történetek jól illusztrál­ják a fentieket. Közös bennük, hogy a járművek tulajdonosai úgy gondolták, biztonságban vannak autóik, de a részeg vád­lottak megrongálták azokat. Az egyik eset még tavaly március 19-én történt. Egerben, kitartó kocsmázás után, hajnali két órakor tökrészegen ment be a nyitott kapun át egy lakóház udvarára S. Roland. Bejutott az garázsba is. Annak ajtaját becsapta, amire felriadt a házi­gazda. Gyorsan bezárta az aj­tót, majd visszatért az ágyába. Négyig ő is és S. is elszunyó­kált. Utóbbi akkor felébredt, pá­nikba esett, hogy becsukták a garázsba, s próbált kimenekül­ni. Feszegette az utca felőli ajtó léceit, s a tulajdonos Volvo ko­csijának motorháztetejét, cso­magtartójának fedelét is meg­rongálta. Legalább 100 ezer fo­A BÜNTETŐ TÖRVÉNYKÖNYV 380. paragrafusának rendelkezése szerint a jármű önkényes elvé­tele elnevezésű bűntény a bün­tetőjogi kódex vagyon ellen bűncselekményeket taglaló XXXVI. fejezetében szerepel. Ennek megfogalmazása értel­mében bűntettet valósít meg az, aki idegen gépi meghajtású járművet mástól azért vesz el, rint kárt okozott. A zaj a sértett szeméből is kiverte az álmot... Végül együtt várták meg a köz­ben értesített rendőrséget. Az Egri Járási Ügyészség S. Rolandot éjjel elkövetett ma­gánlaksértés bűntettével és kisebb kárt okozó rongálás vétségével vádolta meg. Indít­ványozta, hogy a Volvo gaz­dájának kárigényét a büntető bíróság bírálja el, és kötelezze a terheltet a vagyoni hátrány megtérítésére. Tavaly október 30-án a vád szerint a büntetett előéletű B. Károly Egerbaktán bulizott a vendéglátójánál. Éjszaka 3 óra­kor a férfi nem hazafelé indult, hanem elhatározta: elmegy ko- csikázni meghívója Opel Corsá- jával. Ez először nem sikerült, mivel a magnó a jármű akku­azt jogtalanul használja, s az is, aki a már más által elraga­dott járművet használja jog­ellenesen. Akár három évig ter­jedő szabadságvesztés-bünte­téssel is sújtható. Minősített esetekben, ha erőszakkal, bűn- szövetségben, illetve fegyvere­sen, felfegyverkezve követi el, úgy 1-5, illetve 2-8 esztendőt tölthet rács mögött. r X GYORSSZAVAZÁS mulátoráról szólt, s addigra már kimerült. B. átballagott egy ro­konának a közeli portájára, s az ott álló gépkocsiból kiszerelte az aksit, amit áttett az Opelbe. Ezután az autókázása valóság­gal ámokfutásba csapott át. „A faluban rodeóztam, s nem igazán kíméltem a kocsit” - vallotta útóbb B. Száguldozás közben csikorgatta a jármű ke­rekeit, belerohant kátyúkba, felfutott padkákra, a focipályán bevett pár zsarukanyart. Amikor elunta, visszagurult a személygépkocsi tulajdonosá­hoz. Az illető reggel látta meg, mi történt az autójával, amiről azt gondolta, elindíthatatlan. Az ügyészség B. Károly ellen jármű önkényes elvételének bűntette miatt emelt vádat, s kéri a bíróságtól, hogy a vád­lottra elzárás büntetést szab­jon ki. A rongálással okozott kár kapcsán tulajdon elleni szabálysértést állapítat meg az illetékes hatóság. Büntethetnek más autójának jogtalan használatáért NÉZŐPONT POPOVICS ZSUZSANNA Melegházi generációk A CIVILIZÁCIÓS ÁRTALMAK a fiatalokat sem kímélik. Már a középiskolában akut probléma a mozgásszegény életmód, a túlsúly, a merev gerinc, az erőtlen izomzat. Mindezzel nap mint nap szembesülnek a testnevelés­tanárok. Akinek lételeme a mozgás, az nem is érti, hogy nincs igénye sok szülőnek megtanítani gyermekét úsz­ni, elvinni családi futónapra, szurkolni csemetéjének egy iskolai, városi sportverse­nyen. Mert itt gyökerezik a probléma: a családban látott vagy nem látott jó példában. Az nem létezik, hogy ha ott­hon napi téma a kocogás, tú­rázás, úszás, kerékpározás - hogy csak a legáltalánosabb szabadidős tevékenységeket említsük -, akkor a gyerek immúnis maradjon a rend­szeres mozgásra. hazánkban a lakosság 77 százaléka havi (!) három alkalomnál nem mozog több­ször. Hát csoda, hogy már az iskolások zöme is igyekszik nagy ívben elkerülni torna­termet, uszodát, de még a focipályát is? Fiatal felnőtt korban, amikor az iskolai kötelező tesiórák is elmarad­nak, végképp győz a mozgás- szegény életmód. Pedig tudo­mányosan bizonyított tény, hogy a fizikailag aktívabb gyerekek sokkal jobban teljesítenek tanulmányaik terén, mint lustább társaik. Ergo az örökmozgó felnőttek is jobban bírják a munka­tempót, a napi stresszt. valami oka biztos van az általános tunyaságnak. Fog­hatjuk túlzásba vitt táplál­kozásra, állandó ücsörgésre, az erőfeszítések csípőből való elutasítására. Miután jól kisopánkodtuk magun­kat, kérjünk életvezetési ta­nácsot azoktól, akik munka mellett, túl a sokadik ikszen is aktívan sportolnak. Őket megedzette a „ridegtartás”, és szeniorként is lepipálják az utánuk jövő melegházi generációkat. Uj egészségközpont Gyöngyöshalászon rendelések Egy helyre került a házi- és a fogorvos, valamint a védőnői szolgálat Ingyenes programok váljék a pétervásárai polgárokat Átadták az új gyöngyöshalászi egészségközpontot, ahol egy he­lyen lesz a háziorvos, a fogorvos és a védőnő. Eddig egy magán­kézben lévő épületben működ­tek a rendelők, az új, korszerű intézmény viszont önkormány­zati tulajdonú telken áll.- Hátra van még pár enge­dély beszerzése, ám egy-másfél hónapon belül már az új he­lyen fogadhatják a betegeket a doktorok, a családokat pedig a védőnők. A háziorvos és a fog­orvos továbbra is vállalkozási formában látja el tevékenysé­gét, míg a védőnői szolgálat biztosítása az önkormányzat kötelezően ellátandó feladatai közé tartozik. A ház egészséges életmóddal kapcsolatos prog­ramoknak is helyt ad majd - mondta el Szabó Ferenc, Gyön­gyöshalász polgármestere. Az önkormányzat 60 millió forintos uniós támogatást ka­pott a fejlesztéshez, amihez a település is hozzájárult 12 milli­óval, hogy minél komfortosabb legyen az intézmény. A közel 300 négyzetméteres épület aka­dálymentes és energiatakaré­kos. Szabó Ferenc megjegyezte, azon vannak, hogy a gyógy­szertár kérdését is megoldják. Az ünnepségen fölléptek a hagyományőrzők és az óvodá­sok, az épületet Szabó Zsolt, Hatvan polgármestere, honatya avatta föl. ■ T. B. Az új egészségház avatásán felléptek a helybeli hagyományőrzők is... megújulás A tavaly óta tartó városrehabilitációs fejlesztés eredményeként a város több épülete (társasházak, a műve­lődési ház, a játszótér, a Főtér) megújul ez év végéig. A pályázat a felújítás mellett úgynevezett soft tevékenysé­gek megvalósítását is tartal­mazza, amelyek idén március közepén kezdődtek el. A vá­rosban összesen 16 kiegészítő program indul. Ezek között sze­repelnek pályaorientációs elő­adások, munkanélküliek men- torálása, játszóházi és sportfog­lalkozások, a helyi környezet­tudatosság elterjesztését segítő tájékoztatási, szemléletformáló előadások, gyermekneveléssel kapcsolatos programok, külön­böző beszélgetések. A Gyermekmosolyért Alapít­vány első konferenciáján Eged István, a város polgármesteré­nek megnyitója után a „Szociá­lis kompetencia megvalósítása a pétervásárai Tamási Áron Ál­talános Iskolában” és „Esélyek az általános iskola után” című témákról beszéltek az előadók, így Végh István, a helyi iskola igazgatója, illetve Karnis Pálné, a Pétervásárai Mezőgazdasági Szakképző Iskola igazgatónője. A rendezvények egyébként bárki számára ingyenesen lá­togathatók, a havi programot a www.petervasara.hu oldalon lehet megtalálni. ■ B. K. t \ 4

Next

/
Thumbnails
Contents