Heves Megyei Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-28 / 98. szám

14 2014. ÁPRILIS 28., HÉTFŐ SPORTTÜKÖR Nyolcpontos EKF-győzelem, továbbra is stabil a harmadik hely Jöhet a hetedik férfidönto ob i A ZF-Eger női csapata előnybe került a bronzért kiírt párharcban kosárlabda Szoros csatában vágott vissza első rájátszásbeli vereségéért az egri gárda a fér­fi NB I/B 1-8. helyéért kiírt rá­játszásának 5. fordulójában: EKF-Eger-HÉSZ- Motax Concordia KC Pápa 81-73 (20-18,24-17, 15-14,22-24) Eszterházy-csarnok, 100 né­ző. V.: Vida, Gyuris, Bagi. EKF: Erdei 12/3, MÁTÉ 30/6, JAKAB ZS. 12/3, Garamvölgyi 4, Zsemlye 6. Cs.: KLEPEJ11/9, Szerdahelyi 3, Varga 1.3, Csa­bák. edző: Váczi Péter. SZAK­MAI-IGAZGATÓ: Széles-Kovács Gyula. A főiskolás alakulat Pá­pán kezdte a play-offot, ahol 102-80-as vereség jelentette a nyitányt. A dunántúli ku­darcért szombat este szeretett volna visszavágni ellenfelének a HÉSZ együttes. Az egri ta­lálkozó szoros csatát hozott, amelyen végig a hazaiak tudtak előnyben játszani. Megnyugodni a kiegyenlített játék miatt sem lehetett, de a nagyobb teher mindenképpen a pápaiakon lehetett, amiért folyamatosan futniuk kellett az eredmény után. A Bonyháddal szembeni találkozó után ismét remekül szereplő, 30 pontig jutó Máté Balázs vezetésével az előny végig kitartott, így továbbra is tartja harmadik he­lyét az EKF. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: MAFC-TF-Budapest 68-72, DE AC -MTK-Törökbálint 80-67. lapzárta után: Kecskemét- Bonyhád. KÖVETKEZIK: TF-Bp.-EKF, Bu­dapest, szombat, 18.30. ■ F. B. Máté Balázs kimagaslóan játszott Hárai Balázsék (12) a gyenge kezdés után nemcsak remekül védekeztek, de támadásban is olyan formáról tanúskodtak, ami ígéretes folytatást sejtet HIRDETÉS A Szeged lenullázásával is­mét a Szolnok ellen készül­het a ZF-Eger férfivízilab- da-csapata a magyar bajnoki fináléra. A nők lépéselőnybe kerültek a bronzpárbajban. Fenyves Balázs Csodás pólós estének lehettek részesei azok a szurkolók, akik a pénteki munka után egyből a Bitskey Aladár Uszoda felé vet­ték az irányt, ahol a ZF-Eger két felnőttegyüttese fontos mérkőzésen ugrott medencé­be. A programban elsőként a férficsapat győzelméért kellett izgulni, különösen úgy, hogy a három győztes találkozóig zaj­ló elődöntőben 2-0-ra vezető egriek nagyon rosszul kezdték a találkozót. A Szeged az össze­csapás elején 4-1-re meglépett, ám a második negyedtől kez­dődően minden a megszokott módon ment, a nagyszünetre pedig már hazai előny szere­pelt az eredményjelzőn. A fordulást követő időszak már igazi örömjátékká alakult. A ZF-nek még ötször sikerült betalálnia az ellenfél kapujá­ba, mire a válasz nulla volt, vagyis nem kapitulált többször a bajnok védelme. A hatgólos győzelem pedig azt jelentette, sorozatban hetedik bajnoki fi­náléjára készülhet a címvédő, amelyet a Honvéd ellen szintén 3-0-s elődöntővel záró Szolnok ellen vívhat meg. A férfi OB I elődöntőjének 3. mérkőzésén: ZF-Eger-Diapolo Szeged VE 11-5(2-4,4-1,3-0,2-0) Bitskey-uszoda, 1300 néző. V.: Csanádi Zs., Székely B. EGER: BISZTRITSÁNYI - GRAHAM 1, Bundschuh, BIROS 2, Bátori 2, HÁRAI 2, Gór-Nagy. Cs.: Salamon 1, KOVÁCS G. 2, Bedő 1, Varga II Zs., Lőrincz, Zalánki. EDZŐK: Dabrowski Nor­bert, Petrovai Márton. szeged: Nagy V. - Kiss Cs., TÓTH M. 2, Hegedűs, Juhász Zs. 1, Sémán, KUNAC 2. Cs.: Decker Á., Zsigri, dr. Molnár T., Jansik Sz., Vincze M. edző: dr. Vincze Balázs. GÓL EMBERELŐNYBŐL: 11/4, ill. 13/4. KETTŐS EMBERELŐNYBŐL: 1/1, Ül. -. ÖTMÉTERESBŐL: 1/1, ill. 1/1. kipontozódott: Hegedűs a 22., Lőrincz B. a 30. percben. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 0-2,1-4,5-4,5-5,11-5. AZ EGYIK FÉL HARMADIK SIKE­RÉIG TARTÓ PÁRHARC VÉGERED­MÉNYE: 3-0 a ZF-Eger javára. DABROWSKI NORBERT: - Azt gondolom, ami várható volt, a Szeged mindent egy lap­ra feltéve állt hozzá a meccs­hez. Várható volt, hogy emiatt előbb-utóbb végleg el is készül erejével ellenfelünk. Ezért volt nehezebb az eleje, de aztán már rendben volt a helyzet. dr. vincze BALÁZS: - Hogyha eddig azt mondtuk, hogy sok erőt vesz ki belőlünk ez a,pár­harc, akkor ez erre a mérkőzés­re volt a leghatványozottabban igaz. Mindemellett gratulálok az Egernek a döntőbe jutáshoz. következik: Bajnokok Li- gája-mérkőzés, Pro Recco- ZF-Eger, szombat, 20.30. A női csapat bronzpárbajá­ban lehengerlőén kezdett Kele­men Attila és Rüll Csaba együt­tese, ami alapjaiban határozta meg az ÚVSE elleni ütközet további alakulását. Ugyan Kis­teleki Hanna gólerős játékával próbálta tartani a lépést az új­pesti gárda, de az elődöntős sokkból felálló sárga-kék tár­saság végig kézben tartotta a meccset, és csak egy sikerre került a harmadik hely meg­szerzésétől. A női OB I 3. helyéért rende­zett párharc 1. mérkőzésén: ZF-Eger-ÚVSE 10-6(4-1,3-2,1-2,2-1) Bitskey-uszoda, 300 néző. V.: Birri G., Füzesi Zs. EGER: GANGL - RÁSKI 4, Pengő 1, Vályi F., Czigány 2, Pécsi 1, Clayton 1. Cs.: Zajácz 1, Somhegyi, Veréb, edzők: Kele­men Attila, Rüll Csaba. HUNGÁRIA ÚVSE: Barna - KISTELEKI H. 4, Miló-Sidló, Sikter 2, Kuna, Kumi, Tóth A. Cs.: Ritz, Hertz- ka, Shead, Zhang, Kövesdi. edző: Áts Bertalan. GÓL - EMBERELŐNYBŐL: 12/5, ill. 6/0. KETTŐS EMBERELŐNYBŐL: 1/1, ill. ­ÖTMÉTERESBŐL: 3/2, ill. 2/2. KIPONTOZÓDOTT: Ritz a 10., Shead a 22., Vályi F. a 26., Ve­réb és Kumi a 29. percben. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 4-0, 5-3,7-3, 8-4,8-6,10-6, AZ EGYIK FÉL MÁSODIK SIKERÉ­IG TARTÓ PÁRHARC ÁLLÁSA: 1-0 a ZF-Eger javára. kelemen Attila: - Leküz­döttük magunkat, és szerin­tem reális eredmény született. Ugyanakkor még nincs vége ennek a párharcnak, lesz egy meccs Budapesten is. Ma is ta­lálkoztam sok fegyelmezetlen­séggel, de úgy gondolom, hogy amilyen gödörből ki kellett másznunk a 0-3 után, az baj­nokhoz méltó volt. ÁTS BERTALAN: - Gratulálok mindkét csapatnak, az Egernek természetesen a győzelemhez is. Ma is bebizonyosodott, hogy hiányzik még egy góllövő a csa­patunkból. KÖVETKEZIK: ÚVSE-ZF-Eger, Hajós-uszoda, kedd, 18.30. HÍRSÁV Megvédte bajnoki címét a Füzesabonyi SC kézilabda Győzött, s ezzel megvédte bajnoki címét a férfi NB II Északi csoportjá­ban az FSC. A 19. forduló va­sárnapi mérkőzésén: Juhász ’99-Füzesabonyi SC-Mogyo- ród 35:24 (15:15). Ld.: Bla- zsek 8, Péter J. 7. ■ S. K. Hat pontra közelített a Dunaújváros LABDARÚGÁS Az NB II 25. fordulójában: Dunaújváros- Kisvárda 1-0 (0-0), Tatabá- nya-Kozármisleny 0-0, Aj­ka-Szigetszentmiklós 0-0, Békéscsaba-Siófok 2-2 (2-1), Cegléd-Sopron 3-3 (1-1), Va- sas-Szolnok 3-1 (1-0), ZTE- Balmazújváros 2-2 (2-2), Nyíregyháza-Gyirmót 2-2 (1-2). Az élcsoport: 1. Ny.há- za 56 pont, 2. Dunaújváros 50,3. Siófok 44. ■ B. CS. A hiányzókat pótolva győztek a hevesiek labdarúgás A Pest megyei női bajnokság rájátszásának 1. fordulójában: Halásztelek FC-Hevesi DFC 1-3 (0-2). HEVES: Lakatos Cs. - Sza­kái, Balog, Dósa B. - Vígh, Lakatos N., Bozsik - Orosz, Pári. G.: Orosz, Pári, Vígh. Juhász Lajos, a hevesiek edzője: - Különböző okok miatt nyolc, köztük három stabil kezdő játékosom nem állt rendelkezésére, ám a he­lyettesítőkkel felálló csapat a másik csoport harmadikja ellen jó teljesítményt nyújt­va bizonyította együttesünk erejét. Mindenkit dicséret érdemel. ■ B. CS. __________ TO TÓ A totó 17/2. heti eredményei 1. Bayern München-Bremen 5-2 i 2. Wolfsbure-Freiburg 2-2 X 3. Mainz-Nürnberg 2-0 1 4. Hoffenheim-E. Frankfurt 0-0 X 5. Leverkusen-Dortmund 2-2 X 6. Augsburg-Hamburg 3-1 1 7. Schalke-Mönchengladbach 0-1 2 8. Bologna-Fiorentina 0-3 2 9. Internazionale-Napoli 0-0 X 10. Torino-Udinese 2-0 1 11. Liverpool-Chelsea 0-2 2 12. Valencia-Atl. Madrid 0-1 2 13. Atl. Bilbao-Sevilla lapzárta után Plusz egy mérkőzés 14. Villareal-Barcelona lapzárta után l_______________ Tripla k, avagy három királyok Kiismerték az Agria leányait hajós alfréd-kupa Tizenegy érem az EUK-nak Debrecenből nb ii Az ötödik helyen zárták a pontvadászatot az egri lányok Kovács Attila, Kiss Olivér és Kormos Kristóf nagyot alkotott a Hajós Alfréd-kupán, ugyanis győzelmeiken kívül mindhár­man országos ranglistavezető, vagy dobogós időt úsztak. A debreceni rendezvényről az Egri Úszó Klub 12 indulóból álló, főleg delfin korosztályú csapata 11 éremmel tért haza. Nyolc EUK-s nyakába került medál, az elsők mellett Prokaj Zsombor, Blaskó Nikol, Juhász Franciska és Koós Márton Ba­lázs is részt vehetett díjátadón. Pohl Anette, Sallai Bea és Patkó Kata tanítványai jó úton járnak az országos delfinbajnokságra történő felkészülésben. Részletek: HE0L.HU. ■ B. CS. Kovács Attila, Kormos Kristóf és Kiss Olivér kiemelkedően versenyzett A női röplabda NB II rájátszása 17., utolsó fordulójában: Eötvös DSE Debrecen- VIKSZ-Agria RC Eger 3-2 (17, -23, -13,6,6) Debrecen, Bolyai isk., 20 né­ző. V.: Laczkóczai Á., Veres M. EGER: Kovács, Nemes N., Ricz- kó, Nagy O., Mérkőy M., Bene­dek. Liberók: Mocsári, Répászki. Cs.: Árvái, edző: Sulyok István. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. 1. játszma: 8-3, 16-8, 23-16. 2. játszma: 8-7, 16-15, 23-22. 3. játszma: 3-8, 7-16, 13-23.­4. játszma: 8-1, 16-5, 23-6. 5. játszma: 6-4,13-5,14-5. A 4. hely szempontjából dön­tő jelentőségű mérkőzésen a Az egriekre most nem sütött a Nap hajdúságiak egységesebb játé­kuknak köszönhetően győztek. Bár azonos pontszámmal zárt a két együttes, rosszabb játszma­aránya miatt vélhetően az Ag- riának marad az ötödik pozíció. A felnőtteknél .ezzel véget ért a szezon az egrieknek, akik még serdülő- és OGYB versenyeken lesznek érdekeltek. sulyok István: - Tartalékos felállásban érkeztünk. Sajnos elég hullámzó volt a játékunk, a négyes ütőposztra nem akadt megfelelő ember, s egy idő után kiismerhetővé váltunk. A végé­re fejben és fizikálisán is elfá­radtunk. JUNIOROK: 0-3 (-23, -20, -13). ■ S. K. 4 i r

Next

/
Thumbnails
Contents