Heves Megyei Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-23 / 94. szám

4 MEGYÉNK KISTÉRSÉGÉI 2014. ÁPRILIS 23., SZERDA Egy valódi kis ötletparádé a parádi turizmus fellendítéséért Javában folyik már a város főterének rekonstrukciója. Ezen a helyen leginkább érdekes szabadtéri programokat szervezhetnek majd. Megújulhat a petervásárai sporttelep idén sport Azt elmúlt években számos sportlétesítmény épül­hetett, illetve újulhatott meg az észak-hevesi városban. Ugyanakkor nagy mértékben gyarapodott a különböző sport­szakosztályok száma is. Mind­ezt a fejlesztést az egyes sport­ágakban elért eredmények is híven tükrözik. A helyi sportolóknak és ter­mészetesen a szurkolóknak újabb jó hír, hogy a Pétervá- sára Sportegyesület sikeresen pályázott a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) országos sporttelep-felújítási program­jára, ennek köszönhetően az előminősítési eljárás során, a megyei igazgató javaslatára, az MLSZ Megyei Társadalmi Elnöksége 4 millió 117 ezer 766 forintos támogatásról dön­tött. Ezek alapján megépülhet a Bocsi Attila Sporttelepen egy 100 személyes lelátó, felújítják továbbá a pálya világítását, s új cserepadokat szerezhetnék be, emellett korszerű hango­sítást építhetnek ki, a létesít­mény kerítéseit, korlátáit is rendbe tehetik, lefesthetik. A számítások szerint 6 millió 290 ezer 523 forintba kerülnek a munkálatok, így a pályázati nyereményt az egyesület, az önkormányzat és a szponzorok segítségével egészítik ki. Várhatóan e beruházások a nyáron kezdődhetnek el. A pá­lyázók bíznak abban, hogy addig semmilyen változás nem áll be a TAO-programban és így megvalósítható lesz a fej­lesztés - tudtuk meg Boros Csaba egyesületi elnöktől. ■ Oldalszerkesztő: Barta Katalin Telefon: 06-30/5564250 Hirdetési ügyekben: 06-36/513-633 A pétervásárai kistérségi oldalunk legkö­zelebb 2014. május 15-én jelenik meg. Számos előadássorozat, já­tékos rendezvény várja a Pétervásárán élőket az elkö­vetkező hónapokban. A rész­vétel mindenhol ingyenes. Barta Katalin A Pétervásárán élők hónapok óta nap mint nap szembesül­nek azzal, hogy a város szinte minden pontján - szó szerint - zajlik az élet. Építkezések, átalakítások, felújítások min­denütt. Mindez annak a közel félmilliárdos városrehabilitá­ciós pályázatnak köszönhető, amely tavaly kezdődött és ez év végéig tart. Korábban már hírt adtunk arról, hogy a Keglevich úti társasházakat újraszigetel­ték, s felújították a homlokzati részeket, idén tavasszal számos intézményben, közterületen kezdődtek el a munkálatok. Jó hír a lakóknak, hogy a művelődési házuk megszépül, új terekkel gazdagodik, s hete­ken belül átadják azt. A Fő tér is minden bizonnyal kedvelt helye lesz a péterkeieknek, hi­szen a tervek szerint itt nem­csak pihenni, kikapcsolódni lehet majd, hanem nagyszabá­sú szabadtéri rendezvények le­bonyolítására is alkalmas lesz. Őszre a korszerű, jól felsze­relt egészségügyi központ is elkészül. A nagyobb beruhá­zásokon kívül a pályázat arra is lehetőséget ad, hogy olyan közösségteremtő programokat szervezzenek, amelyek min­den korosztályt megszólítanak. Ezek a miniprojektek az elmúlt hetekben kezdődtek és év vé­géig tartanak - tudtuk meg Eged István polgármestertől. Tájékoztatása szerint olyan öt­leteket igyekeztek támogatni, amik a legkülönbözőbb érdek­lődésű és korú embereknek szólnak, s lehetőség szerint kö­zösségépítésre is alkalmasak, így valósulhat meg a Háztartás ÖKO-san című, hat előadásból álló sorozat, ami a környezet­tudatosság terjesztését segíti. Ahhoz szeretnének segítsé­get nyújtani, hogy az itt élők takarékosabban, költség- és energiahatékonyabban vezes­■ A programokat év végéig civilszervezetek koordi­nálják az egyes helyszí­neken, időpontokban. sék háztartásaikat, a keletkező háztartási hulladékok mennyi­ségét tudatosan csökkentsék. A Közösségben a kertben cí­mű projekt a városi kertészke­dés népszerűsítésével kívánja a helyi közösséget erősíteni. A kertműveléssel kapcsola­tos ismereteket, az egészséges élelmiszerek fogyasztásának fontosságát hatalkalmas elő­adás-sorozaton ismerhetik meg, a projekt zárásaként pe­dig közösségi kertet alakítanak ki az elkövetkező hetekben, hó­napokban. A Pétervására Sportegyesület a Játsszunk együtt! projekt ke­retében 15 alkalommal szervez felnőtteknek és gyermekeknek játékos, foglalkoztató összejöve­teleket, főként a jeles ünnepek­hez kapcsolódóan. A Játsszunk, sportoljunk együtt projekt célja aktív szabadidős programot kí­nálni a helyi és a környékbeli családoknak. Gondoltak azok­ra a fiatalokra is, akik szeret­nének jó eséllyel munkába állni. Nekik pályaorientációs előadásokat, helyi szakmabe­mutatókat szerveznek. A heti rendszerességgeí megtartott fo­gadóórák és a kialakuló szemé­lyes kapcsolat révén olyan szol­gáltatást szeretnének nyújtani, ami segíti a munkaerőpiacra való bejutást, a visszajutást és az ott maradás folyamatában is támogatást nyújt. E szolgáltatá­sokat főként az általános iskola 7-8. osztályos tanulóinak ajánl­ják. A szervezők szándékai szerint az előadások és üzem- látogatások közelebb hozzák és megismertetik a tanulókkal az egyes szakmák mindennap­jait, így segítik őket a pálya- választásban. újdonság Párád és környéke az egyik leglátogatottabb tu­risztikai célpont hazánkban. Az értékekben, látnivalókban gazdag községről az elmúlt években ezernyi népszerűsí­tő kiadvány jelent meg, de az elmúlt hetekben egy naponta frissülő internetes oldal - pa- raditurizmus.5mp.eu - is felbukkant, melynek célja szin­tén a parádi turizmus fellendí­tése. Az oldal szerkesztőjével, írójával, Béres Magdolnával arról beszélgettünk, honnan jött az ötlet. Magdi négy évig élt Spanyol­■ A két tájház udvarán a Palócbokréta egyesület, s a nyugdíjas hagyo­mányőrzők is fellépnek. országban, számos könyvet írt, saját blogot vezet és mindenre nyitott, ami a kultúrával, mű­vészetekkel, hagyományok­kal kapcsolatos. Meséli, hogy 2012-ben édesanyja betegsége szólította haza, tavaly már­ciustól kapott lehetőséget a parádi önkormányzattól, hogy felügyelje és népszerűsítse a helyi kiállítóhelyeket (Aszta­los Johák kiállítása, két tájház, Tűzoltó Múzeum). Idén tavasszal indította el egyre népszerűbb internetes oldalát, ahol minden nap talál­ni új információkat a község látnivalóiról, múltjáról, építé­szeti és kulturális örökségéről. Kulturális közmunkásként tevékenykedik, s bízik abban, hogy hosszú távon is igényt tartanak munkájára. Ezúttal hangulatos program­ra hívja fel a figyelmet. Április 26-án a Vidékjáró Tematikus Napok keretében valósul meg a Tájházak napja, melyhez Párád is csatlakozott. Az egész napos program mindenkinek felhőtlen szóra­kozást ígér. Aki e napon Pá­rádra látogat, nemcsak az itt található négy kiállítóhelyet, hanem a templomot és a Káro­lyiak építészeti örökségét őrző épületeket is felkeresheti. Szeretettel várnak minden érdeklődőt, akik kíváncsiak a régi palóc életre, melynek relikviáit, eszközeit, emlékeit megtalálják a két tájházban, de Asztalos Johák népi fafaragó munkáiban is. ■ A fiatal édesanyákra is gondoltak előadásokat, különböző be­szélgetéseket is szerveznek az­zal a céllal, hogy a településen élők megismerkedjenek az egészséges életmód, a helyes életvitel kialakításának, folyta­tásának lehetőségeivel. Ezekbe a foglalkozásokba főként fiatal édesanyákat, gyermeküket egyedül nevelő szülőket szeret­nének bevonni, hogy belőlük később olyan mentorok válhas­sanak, akik saját lakókörnye­zetükben is tudják majd támo­gatni a további rászoruló csa­ládokat. Ugyancsak támogat­ják azt a kezdeményezést, amelynek a lényege a város­ban jelen lévő szociális és egészségügyi intézmények, va­lamint szolgáltatások együtt- m üködésének fejlesztése. Szolnok megyeben aranyoztak be a tanulok a sirokiak napját siker Ezúttal is hozták a már megszokott papírformát a színjátszók, hiszen ismét továbbjutottak a regionális döntőre A Pafff csoport az András Kovács királysága című darabbal nyert Április 11-én rendezték a XXIII. Weöres Sándor Gyermekszín­játszó fesztivál Heves megyei döntőjét - Szolnok megyében. A nyolc jelentkező csoportot ugyanis összevonták, a verseny helyszíne Kisújszállás volt. Heves megyét öten képvi­selték: Karácsond, Nagyréde, Felsőtárkány és Sirok két cso­portja. A siroki Országh Kristóf Általános Iskola évek óta ered­ményesen szereplő színjátszói ezúttal sem okoztak csalódást. Mind a Bendegúzok, mind a Pafff Színpad arany minősítést kapott. Előbbiek Gál Zoltán ren­dezésében az Ágnes asszony balladáját, a pafffosok az And­rás kovács királyságát adták elő. Rendezőjük Rajnavölgyi Vilmos volt. Mindkét csoport jogot szer­zett az április 26-i regionális döntőn való részvételre. Buda­pesten dől majd el, hogy képvi- selhetik-e megyénket az orszá­gos találkozón. A sirokiak kitartása és évek óta kiváló szereplése azért is megkülönböztetett figyelmet érdemel, mert megyénkben évről évre fogyatkozik a gyer­mekszínjátszó csoportok szá­ma. A két felkészítő tanárnak köszönhető, hogy időt, energi­át nem sajnálva minden évben felkészítik a gyerekeket a meg­méretésre, igazi sikerélmény­hez juttatva őket. ■ A Bendegúzok az Ágnes asszony balladáját vitték színpadra l 4 I í Élet költözik a kisvárosba programok Új élményeket kínálnak minden egyes korosztálynak

Next

/
Thumbnails
Contents