Heves Megyei Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
2014-04-22 / 93. szám
r/Htiii 2014. ÁPRILIS 22., KEDD Vb. A magyar válogatott a Gojangban zajló divízió l/A osztályos jégkorong-világbajnokság nyitó fordulójában Bartalis István triplájával 7-4-re legyőzte a végsőkig küzdő házigazda dél-koreai együttest. Tegnap az ukrán nemzeti csapattól 3-0-ás vereséget szenvedett a Rich Chernomaz irányította piros-fehér-zöld legénység. bAKIAUd 15 IVAN Fölényes siker után előny a ZF-nél ob i Ingyenes utazás és ingyenes belépő az egrieknek a holnap esti szegedi mérkőzésre A férfi vízilabda OB I elődöntőjének első mérkőzését hatgólos különbséggel nyerte a ZF-Eger együttese a Szeged ellen. A folytatásra holnap kerül sor Csongrádban. Fenyves Balázs HIRDETÉS HUNGÁRIA- Teljesen mindegy, hogy menynyi lett a vége, mert ez már nem volt reális különbség a két csapat között, Szegeden ráadásul teljesen másra kell majd számítanunk - értékelte kellő szerénységgel a szombat esti elődöntős győzelmet Dab- rowski Norbert, a ZF-Eger férficsapatának trénere, majd így folytatta elemzését. - Ha így | tesszük a dolgunkat szerdán is, I akkor úgy gondolom, könnyebb J lehet, de ehhez koncentráltabb- e nak kell lennie a mérkőzés eleji £ védekezésünknek. A másik oldalon dr. Vincze Balázs nyilatkozott a hatgólos vereség tudatában: - Másfél negyeden keresztül a gyenge védekezésünk ellenére is partiban voltunk - fogalmazott a kupagyőztes edzője. - Onnantól, ha lehet azt mondani, a védekezésünk semmit nem javult, viszont a támadójátékunk visszaesett. Ez alakította ki azt, Ahogy a kétgólos Lőrincz Bálint is gondolhatja: a magasság felé megtették az első lépést Képgaléria: hC0l.hu hogy a harmadik negyed végére eldőlt a mérkőzés sorsa. Szerdán semmiképpen nem ilyen találkozóra számítok, a gólkülönbség teljesen mindegy. Az a lényeg, hogy eggyel többet lőjünk az Egernél és, akkor egyenlíthetünk. A szombati összecsapáson az alapszakaszban másodikként végzett egriek és a dobogós sorrendben harmadik vendégek meccsének elejét váltott vezetés jellemezte, hol az egyik, hol a másik gárda állt jobban egy góllal. A Tisza-partiak 5-5-ig tartották a lépést, akkor az Eger megrázta magát, és elhúzott 10-6-ra. Onnan már nem volt visszaút a csongrádiaknak. Amennyiben a ZF hasonló jó teljesítménnyel rukkol elő a holnap esti összecsapáson is, nem számít majd sokat, hogy nem a Bitskeyben, hanem a Tisza partján rendezik az OB I-es elődöntő második felvonását. Az Egri Vízilabda Klub vezetése ezt erősítve határozott úgy, hogy most kell nagyon a bíztatás, vagyis ingyen utazhatnak a sárga-kék drukkerek. Mi több, a mérkőzés belépőjegyét is állja az egylet. Ezek után minden adott lehet, hogy holnap estére már csak egy sikerre kerüljön a finálétól a címvédő. A férfi OB I elődöntőjének 1. mérkőzésén: ZF-Eger-Diapolo Szeged VE 14-8 (4-4,4-2,3-0,3-2) Bitskey-uszoda, 1400 néző. V.: Homonnai D., Marjay Zs. EGER: BISZTRITSÁNYI - Graham, Bundschuh, Biros 2, BÁ- TORI 3, HÁRAI 1, GÓR-NAGY 4. Cs.: Sántavy, Zalánki, Kovács G. 1, Bedő 1, Varga II Zs., LŐRINCZ B. 2. edzők: Dabrowski Norbert, Petrovai Márton. szeged: Nagy V. - Juhász Zs. 1, Decker Á., Jansik Sz. 1, Kiss Cs., Sémán 1, Hegedűs. Cs.: Vincze M., DR. MOLNÁR T. 2, KUNAC 2, Tóth M. edző: dr. Vincze Balázs. GÓL-EMBERELŐNYBŐL: 6/4, illetve 8/4. ÖTMÉTERESBŐL: 2/2, Ül. 2/1. kipontozódott: Sántavy a 22. percben. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: I- 0, 1-2, 2-3, 3-4, 5-4, 7-5, II- 6,13-7,14-8. AZ EGYIK FÉL HARMADIK SIKERÉIG TARTÓ PÁRHARC ÁLLÁSA: 1-0, az Eger javára. KÖVETKEZik: Szeged-ZF-Eger, Szeged, szerda, 18.30. (Tv: Digi Sportl). Tavasszal először veszített a felsőtárkányi gárda nb in A jászapáti vereség után a hatvani Nagy Gábor úgy véli, ennél mélyebb már nem lehet a válság Barzsó Attilát (fehérben) buktatták a hazai 11-esnél Képgaléria: heol.hu A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 24. fordulójában hat győzelem és egy döntetlen után első tavaszi vereségét szenvedte el a rangadón alulmaradt Felsőtárkány. A hatvaniak Jászapátiban okoztak csalódást szimpatizánsaiknak: Fortress-Felsőtárkány SC- Putnok FC1-3 (0-1) Felsőtárkány, 350 néző. V: Farkas Mátyás (Temleitner K., Székely Á.). felsőtárkány: Illyés - Balázs, Kaszás, Katona, Radnai - Kasza D. - Nagy T. (Romhányi, 78.), Béres (Laurinyecz, 62.), Barzsó - Bogdány, Montvai. edző: Détári Lajos. putnok: Burdun - Kovács I., Pistol, Rubint, Horváth B. - Miloszavljevics (Kerékgyártó, 60.), Szeleczki (Varga M. 63.), Zimányi Á., Truhanov - Bene (Szemere, 90.), Szabó Á. edző: Kocsi József. Felázott talajú pályán, az első félidőben nehezen talált fogást egymáson a két csapat. Fél óra játék után Bene Attila remek egyéni szóló után talált be a kapuba. A szünet után Bogdány Csaba 11-esből egyenlített, majd az ex-egri Varga Máté egy kapu előtti kavarodás után szerzett ismét vezetést a borsodiaknak. A 87. percben egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után vált biztossá a vendégsiker, ráadásul tárkányi részről Katona Attila 2. sárga lapját is megkapta. gólszerzők: Bogdány (11-esből - 53.), ill. Bene (32.), Varga M. (69.), Horváth B. (87.). kiállítva: Katona (2. sárga lap után) a 90. percben. JÓK: Kasza D., Kaszás, Katona A., ill. az egész vendégcsapat. détári lajos: - Az első félidőben tompák voltunk, az ellenfél pedig az egyetlen gólszerzési lehetőségét kihasználta. A szünet után sikerült váltani, egyenlítettünk, sőt a vezetést is megszerezhettük volna, mégis mi kaptunk gólt. Mentünk az egyenlítésért, a harmadik gól, már mindegy volt. KOCSI JÓZSEF: - Végig jó iramú mérkőzésen mindkét csapat a győzelemre játszott. A jobb helyzetkihasználás döntött a javunkra. Külön öröm Horváth Bence szemfüles gólja. Sike Károly jászapáti FK-FC Hatvan 2-1 (1-1) Jászapáti, 200 néző. V: Kátai Gábor (Márkus R, Punyi Gy.). jászapáti: Trepák - Frank (Somodi K., 92.), Kállai, Kiskapusi, Csőke - Zováth, Török (Vén, 75.), Kiss K. (Kotula, 86.), Nagy D. - Volyák, Szabó T. edző: Tóth Mihály. hatvan: Horváth A. - Barthel, Székesi, Gyarmati, Horváth N. (Bárkányi, 61.) - Taliga (Surányi 75.), Franyó (Laczkó, 85.), Bodnár, Ficsor - Kelemen, Mundi. edző: Nagy Gábor. Még nem telt el félóra, amikor a jászapátiak Szabó T. révén megszerezték a vezetést. A hazai a támadó a középre passzolt labdát négy méterről nagy erővel lőtte a hálóba. A hatvaniak tíz perc múltán válaszoltak, amikor is szép összjáték után Kelemen egyenlített. A második félidőben a vendég együttes négy óriási ziccert is kihagyott, majd a 82. percben a csereként beállt Vén Gábor szabadrúgásból állította be a végeredményt. gólszerzők: Szabó T. (27.), Vén (82.), ill. Kelemen (37.). KIÁLLÍTVA: Nagy D. (49.). jók: Trepák, Szabó T., Zováth, ill. senki. TÓTH MIHÁLY: - Örülök, hogy végre sikerült három pontot szerezni. A játékosok hittek abban, hogy a kiállítás után is megnyerhető a mérkőzés. Remélem, ez a győzelem nyugalmat kölcsönöz a csapatnak. nagy Gábor: - Ez a mélypont, ennél nem lehet mélyebb válság. Mindenképp változtatni kell: a kérdés, hogy mit? Kondek Ádám TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Tisza- újváros-Nyírbátor 2-0 (1-0), Kazincbarcika-Hajdúböször- mény 6-2 (2-0), DVSC-DEAC- Rákospalotai EAC 3-3 (1-1), Veresegyház-Cigánd 2-2 (0-2), Ebes-Létavértes 0-1 (0-0). Szabadnapos: Ferencvárosi TCII. A 25. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA. ÁPRILIS 26., SZOMBAT, 17.00: Hajdúböszörmény-Putnok, Lé- tavértes-Felsőtárkány, Nyír- bátor-Ebes, FC Hatvan-Tisza- újváros, Cigánd-Jászapáti, Kazincbarcika-FTC II. 18.00: REAC-Veresegyház. A bajnokság állása 1. Létavértes 24 17 3 4 64-26 54 2. Kazincbarcika 24 15 6 3 44-17 51 3. Putnok 24 14 4 6 50-28 46 4. DVSC-DEAC 24 13 6 5 52-32 45 5. Felsőtárkány 24 12 5 7 45-32 41 6. Cigánd 24 11 8 5 45-35 41 7. Tiszaújváros 24 11 3 10 30-32 36 8. Nyírbátor 24 9 7 8 37-35 34 9. H.böszörmény 24 8 9 7 39-37 33 10. FC Hatvan 24 9 5 10 36-36 32 11. Jászapáti 24 7 4 13 31-46 25 12. FTC II 24 6 7 11 32-37 25 13. REAC 24 5 9 10 30-44 24 14. Ebes 24 5 2 17 20-49 17 15. Veresegyház 24 2 6 16 22-62 12 16. Egri FC törölve Döntetlent játszottak az élcsapatok labdarúgás Egy pontot szerzett az éllovas Nyíregyháza Balmazújvárosban az NB II 24. fordulójában. Eredmények: Balmazújváros-Nyír- egyháza Spartacus 2-2 (1-2), Siófok-Dunaújváros 0-0, Kisvárda-Ajka 0-0, Sziget- szentmiklós-Kozármisleny 2-0 (1-0), Cegléd-Tatabá- nya 1-0 (1-0), Szolnoki MÁV-Békéscsaba 3-1 (0-1), Gyirmót-Vasas 4-0 (2-0), Sopron-ZTE 3-3 (3-2). Az élcsoport: 1. Nyíregyháza 55 pont, 2. Dunaújváros 47, 3. Siófok 43. ■ B. CS. Lewis Hamilton megállíthatatlan forma-1 A legutóbbi két futamon is győztes Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte vasárnap a Forma-l-es Kínai Nagydíjat, ezzel négy pontra megközelítette az összetettben élen álló, most második csapattársát, Nico Rosber- get. A 2008-ban világbajnok Hamiltonnak ez volt pályafutása 25. futamgyőzelme, s karrierje során először sikerült egymás után három GP-n diadalmaskodnia. A brit 2011 után nyert ismét Kínában, a Mercedes istálló pedig sorozatban harmadszor örülhetett kettős győzelemnek. ■ MTI.HU így festett a dobogó Sanghajban Cseh László az európai rangsor másodikja úszás Cseh László az európai rangsor második helyére úszott 200 méter pillangón a Budapest-bajnokság harmadik napján a Komjádi uszodában. A Kőbánya SC olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok versenyzője a szombati döntőben 1:56.86 perc alatt tudta le a távot az ifjúsági olimpiai bajnok Bi- czó Bence előtt. ■ MTI.HU Négy telitalálatos totószelvény is akadt totó a 16. fogadási hét második fordulójának helyes tippjei: 1, X, X, 2,1, 2,2,1, X, 1, 2,2,1. Plusz egy mérkőzés: 1. Nyeremények: 13+1 találatos szelvény (4 darab) nyereményük 2 196 625 Ft. 13 találatos (4 db) 390 510 Ft. 12 találatos (192 db) 12 205 Ft. 11 találatos (1806 db) 910 Ft. 10 találatos (9513 db) 330 Ft. Góltotó: 6 és 5 találatos nem volt. 4 találatos (4 db) 36 700 Ft. ■ MTI.HU I