Heves Megyei Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
2014-04-22 / 93. szám
2014. ÁPRILIS 22., KEDD 3 MEGYEI KÖRKÉP HÍRSÁV Fejlesztik a városban lévő kamerarendszert Füzesabony A helyi polgárőrség pályázata tette lehetővé a városban lévő térfigyelő kamerarendszer működését. A közbiztonság javítása érdekében a déli városrész forgalmasabb területein négy, az északi, telepi részen pedig három kamera pásztázza a közterületet. A programra összesen 9,2 millió forintot költhettek el. Gulyás László polgármester elmondta: tovább szeretnék fejleszteni a kamerarendszert, s ennek érdekében az önkormányzat egy belügyminisztériumi pályázaton is indult. ■ G. R. Fát is ültetnek majd a Föld napján recsk A Jámbor Vilmos Általános Iskola egy nyertes pályázat segítségével egészségnapot szervez április 23-án, szerdán a Föld napja alkalmából. A tanulók nyolc állomáson az erdő élővilágáról szerezhetnek majd új ismereteket, méghozzá játékos formában. A rendezvény „emlékére” a nap folyamán minden osztály egy-egy díszfát is elültet az iskola udvarán. ■ B. K. Hippolyt, a lakáj, az idei évadban utoljára Eger Április 25-én, pénteken este 7 órai kezdettel az idei évadban utoljára láthatja majd a Gárdonyi Géza Színház közönsége a szezon egyik sikerdarabját, a Hippolyt, a lakáj című zenés vígjátékot Blaskó Balázs rendezésében. A címszerepet Vókó János alakítja Sata Árpád és Saárossy Kinga oldalán. ■ P. A. Vókó János és Sata Árpád Rejtélyek nyomában járnak medgyesi iván Meggyőzni senkit nem akar, viszont szívesen beszélget Medgyesi Ivánnak, az Egri Univerzum Klub elnökének munkáját a Magyar Ufókutató Szövetség is elismerte... Az Egri Univerzum Klub elnöke, Medgyesi Iván vehette át idén a Pax Galacticana - In Memóriám Colman von Keviczky-díjat a tavaszi ufókongresszuson Újpesten. Pécsik Attila Mint a legtöbb gyermek a 70- es években, Medgyesi Iván is lelkesen nézte a televízióban az Orion űrhajó, az Alfa Holdbázis, illetve Mézga Aladár különös kalandjait. Már akkor is érdekelte a világűr felfedezése és a rejtélyes jelenségek. Nem véletlen, hogy 1995. november 2-án ott találta magát a Heves Megyei Ufó Klub első rendezvényén, s azonnal be is lépett a csapatba. A magántanárként dolgozó férfi öt esztendeig elnökhelyettesként, majd 2000 óta elnökként intézi és szervezi az időközben új nevet kapott Univerzum Klub életét. Mint mondja, itt olyan témák hangzanak el, amikről az átlagember vagy nem is hallott, vagy elmegy mellettük, mert elhiszi az azokkal kapcsolatos magyarázatokat, cáfolatokat.- Egyik kedves témám a Hold kutatása. A felszín alatt az idegenek bázisokat létesítettek, mert az emberi civilizációt onnan a lelepleződés minimális veszélyével lehet megfigyelni - mondja. - Fizikatanárként érdemes szólni arról: nem lehet véletlen, hogy a Hold kötött pályán kering a Föld körül (forgási és keringési ideje azonos, ezért mindig ugyanazt az oldalát mutatja felénk). Egy forgás közben megszilárdult égitest tömegközéppontja a középén van, emiatt magától ez nem tudna kialakulni. Bizonyítható, hogy nagy mennyiségű ásványt bányásztak ki a Hold innenső feléről. Ezzel egyrészt létrejött a már említett kötött pálya, másrészt kialakultak azok a hatalmas, felszín alatti csarnokok, ahonnan távcsövekkel kényelmesen megfigyelhető az emberiség. Számos kutatás foglalkozik a „Hold átmeneti fényjelenségeivel”, illetve a kupolaszerű „Hold dómokkal”, amelyek időnként fényt adnak, és jól láthatóan helyet is változtatnak. Régi kérdés az is: miért nem ment ember 1972 óta a Holdra? A válasz egyszerű: tudomásul kell venni, hogy a Hold nem a miénk... A klub minden hónapban rendez ismeretterjesztő előadásokat a Bartakovics Béla Közösségi Házban, de ezek között is kiemelkedő lesz júniusi, mert 21-én az ismert énekes, Pataky Attila számol majd be az idegenekkel átélt élményeiről. Iván egri klubban végzett 18 éves munkája fontos mérföldkőhöz érkezett a minap: Újpesten a márciusi ufókongresszuson ő vehette át a Pax Galacticana - In Memóriám Colman von Keviczky-díjat, amelyet azoknak ítélnek oda, akik kiemelkedő jelentőségű munkát végeznek a hazai és nemzetközi intergalak- tikus űrkutatás, a környezetbarát energia kutatása, az ufó- és parajelenségek, továbbá más, hasonló megmagyarázatlan jelenségek feltárása és azok objektív megismertetése terén.- Bevallom, meglepett az elismerés, amely a munkámnak szól. Úgy gondolom, ez köszönhető annak is, hogy páratlanul összetartó közösség alakult ki Egerben. Ennek egyik oka minden bizonnyal az, hogy a klubban bárki bátran beszélhet azokról az élményeiről, amelyet másnak talán nem mondana el. Sokan hitnek gondolják a világnézetünket, pedig mi nem akarunk „megtéríteni” senkit. Akik már láttak, netán átéltek valamilyen megmagyarázatlan jelenséget, azokat egyáltalán nem kell meggyőzni a jelenség létezéséről, akik viszont elzárkóznak ezektől, azokat hiába is győzködnénk. Magamtól egyébként soha nem szoktam reklámozni a klubot, ám ha például valaki hallja, hogy klubügyben beszélek telefonon, és utána érdeklődve kérdezi, hogy milyen klub ez, szívesen mesélek róla... Idén Hevesben lesz a Természeti Törvények Tábor medgyesi IVÁN klubelnök örömmel újságolta: sikerült Eger közelébe, a Nagyvisnyó után található Boróka Táborba hozni az Universum Universitas Szabadegyetem és az Egri Univerzum Klub közös rendezésében a Természeti Törvények Táborát, amelynek korábban évtizedeken át Tata adott otthont. Július 14-20. kö zött a magyarokon kívül számos országból érkeznek visz- szatérő vendégek a rendezvényre, ahol a kikapcsolódás mellett a nívós előadásokon új ismeretekkel gazdagodnak a résztvevők. Május közepén pedig - immáron harmadik alkalommal - ugyanitt rendezik meg az ufó- és parakutatók országos szakmai fórumát is. A Pax Galacticana - In Memóriám Colman von Keviczky-díj Egerbe került JEGYZET ÁRPÁSI ZOLTÁN Méltatlanság Kishantoson hogy őszinte legyek, egészen a közelmúltig fogalmam nem volt arról, hol van Kishantos, ami bizonyára nagy szégyen. (Mellesleg Dunaújváros közelében, Mezőfalva és Sárosd között.) Kishantos nevét most azért tanulta meg az ország, mert az elmúlt napokban ott betárcsáztak 421 hektár zöldellő vetést, többek között két hónap múlva aratható őszi búzát. az ügy előzménye, hogy ezen a 421 hektáron 21 éve példaszerű biogazdálkodást folytatott e tevékenységével nemzetközi hírnévre szert tett kishantosi népfőiskola. Csakhogy a földhasználati joguk múlt év őszén lejárt, s nemzetközi hírnév meg biogazdálkodás ide vagy oda, a területükre kiírt pályázaton veszítettek: a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet elvette tőlük a földet, és helyi gazdáknak adta haszonbérbe. A kishantosiak bírósághoz fordultak, s bár első fokon pert veszítettek, a jogerős végzés még hátra van. Mit sem törődve ezzel, a traktorok elindultak, és betárcsázták a kishantosiak vetését. nem tudom, jogszerűen veszített-e a pályázaton a népfőiskola, azt se tudom, hogy joguk volt-e bevetni a fóldalapkezelő által másnak ítélt területet, végül sejtésem sincs arról, hogy kinek ad majd igazat a bíróság. Egy dolgot azonban biztosan tudok: aki zöldellő vetést, különösen pedig két hónap múlva aratható gabonát elpusztít, betárcsáz, az méltatlan arra, hogy gazdálkodjon. Azt soha többet föld közelébe nem szabad engedni, mert aki növényt vagy állatot ok nélkül képes elpusztítani, az más gazemberségre is képes. szomorú a dologban, hogy a kishantosi történet és a hasonló ügyek csak egyes ellenzéki pártoknak és a Greenpeace aktivistáinak fáj. Sebaj, idővel majd ezt is megszokjuk. Kereshették és festhették a tojásokat húsvétolás Családi programok, vidám vetélkedők és persze nagyon sok nyuszi Pályázati pénzből szépítik a közparkot Boconádon Bár az időjárás - az áprilisnak megfelelően - bolondos volt a hét végén, sokan keltek útra, hogy kikapcsolódjanak. Azoknak, akik nem kölnivízzel vágtak neki, illetve nem a locsol- kodókat várták, megyeszerte számos programot kínáltak húsvétkor. Az egri és a kisná- nai várban is az ünnep köré szervezték az eseményeket, de az egerszalóki TDM-iroda udvarán is a hagyományok jegyében telt a nap. Az ostorosi Szent István parkban tojáskereső verseny, nyuszisimogató és ügyességi vetélkedő várta az érdeklődőket, míg a Felső- tárkányi Tájház sparheltjén „netudd” sült. Húsvétkor Noszvajon természetesen a hagyományoké volt a fő szerep.. Noszvajon két napon át kínáltak programot. Vasárnap tojásvadászatot rendeztek, amikor is a vállalkozó kedvű csapatok a falut bebarangolva, gyűjthet- ték be az ünnep egyik jelképét. Az indulók választhattak 6, illetve 17 állomásos túrát, amely teljesítése során a községet is jobban megismerhették. Sőt, a sportosabbak nevezhettek az Oxigén Terepfutóversenyre, amely a falut ölelő erdei utakon vezetett. Több mint félszázan vágtak neki, mások mellett Németh Csaba ultrafutó és Németh Györgyi atléta-blogger. Hétfőn a gazdaházban a hagyományok jegyében telt a nap, tojásfestéssel és sok mókával. ■ P. A. szépülnek Megszépül Boconádon a közpark, amelynek felújítására a település önkormányzata egy Leader-pályázaton 11 millió forintot nyert. Amint azt Kis István polgármester a Hírlapnak elmondta, a munkálatok során térkövezik majd a gyalogosok által használt útvonalakat, új és korszerű játszótéri eszközöket vásárolnak, s virágládákat is kihelyeznek a területre, hogy még barátságosabb környezetben fogadhassák mind a lakókat, mind a faluba érkezőket. A boconádi közmunkaprogram résztvevői egyébként az utóbbi hetekben több felújítási munkát is elvégeztek: helyreállították, illetve le is festették az óvoda épületének már igencsak rossz állapotban lévő külső vakolatát, valamint a Szeleczky-kastély faragott kőből épült kerítését is rendbe tették. A település vezetője elárulta: a renoválásokat az önkormányzat saját bevételi forrásból finanszírozta, s az idei költségvetésben ezekre a tevékenységekre elkülönítettek bizonyos összeget. Ezen kívül a közelmúltban a falu belterületén elültettek kétezer facsemetét is, többek között a temetőnél, a sportpályánál, az orvosi rendelő előtt, a gyakorlókertbe pedig gyümölcsfákat telepítettek. ■ SZ. E. A I I 1 l í