Heves Megyei Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

2014-03-04 / 53. szám

2014. MÁRCIUS 4., KEDD ELETMOD - AUTO-MOTOR 9 Kímélő diétára fogott új Lexus takarékos Egy hibrid nem elég a Toyotának, az új változat a népszerű dízeleket támadja Az eko-hibriddel a 2,0 literes dízel ellenfelek életét igyekszik megnehezíteni a Lexus „Kímélő étrendre” fogta felső-középkategóriás raga­dozóját a Lexus: amíg a GS 450h a sportosságot, addig az új GS 300h a takarékossá­got képviseli. Tóth Zoltán Zsolt Végeredményben a hozzávaló­kat már ismerjük: a Lexus GS negyedik generációja 2011 vé­gén debütált, s azóta világszer­te 75 ezer darabot értékesítet­tek belőle. Ennek mintegy 10 százalékát a német prémium­márkák által uralt, masszívan dízelorientált európai piacon. Nem is rossz eredmény, tekint­ve, hogy eddig csupán a 2,5 li­teres Vó-os benzines (209 LE) és a nagy teljesítményű 450h hibrid (345 LE) szerepelt a kí­nálatban - illetve Oroszország­ban és egyes piacokon még az összkerékhajtású 350AWD (317 LE) kivitel. Most azonban színre lép a szupertakarékos 300h, mely szélesebb körben teheti vonzóvá a GS-sorozatot - várhatóan a típus eladásainak 50-55 százalékát teszi majd ki. A 2,5 literes benzines és a villanymotor által alkotott hib­ridszinergia pedig az egy mé­rettel kisebb IS-től (avagy a Toyota Camryből) származik: az Atkinson-ciklusú négyhen­geres 181 lóerős teljesítményét a nikkel-fémhidrid akkumu­látorból táplálkozó 143 elekt­romos paripa támogatja. A kétféle motor merőben eltérő karaktere miatt azonban nem lehet egyszerűen összeadni a két értéket, így a bolygóművön keresztül végül 223 lovas rend­szerteljesítmény juthat a hátsó kerekekre. Nos, a GS 300h menetpró­báján arra kerestük a választ, hogy a négycilinderes hibrid vajon elég erős és kifinomult-e a felső-középosztálybeli presz­tízsautóhoz? Kényelmes ve­zetési stílus mellett, ha nem tapossuk háromnegyed állás­nál mélyebbre a gázpedált, fe­lettébb csendesen és kulturál­tan suhan a Lexus. Ez jórészt a kiváló zajszigetelés érdeme, de szoftveresen is igazítottak a rendszeren - például a 2,5- ös fordulatszáma kevésbé hir­telen módon, lineárisabban emelkedik. Nagyon finoman, gyakorlatilag teljesen észre­vétlenül dolgozik össze a belső égésű és a villamos gép, s már ilyenkor is megfelelően viszik az autót. Főleg városi forgalom­ban jellemző, hogy a benzines alkalmanként „lepihen” és rö- videbb szakaszokat (max. 4 km) elektromosan haladva di­étázik a GS 300h. Az előadás akkor kezd zajo­sabbá válni, amikor sietősre vesszük a dolgot: az üzem­módválasztó kapcsolót a kissé fásult Eco, vagy Normál prog­ramból Sport S vagy Sport S+ (adaptív lengéscsillapításű F Sport verzió) állásba átteker­ve érezhetően élénkebb lesz az autó. A 223 hibridlóerő ha­tározottan a vállára kapja és kellő dinamikával gyorsítja az IS 300h-nál bő egy mázsá­val nehezebb GS-t; a százas sprint 8,3 helyett 9,2 másod­perc. Nagy tempónál viszont már kevésbé megnyerő az elő­zési rugalmasság, és a 190 km/ órás csúcssebesség sem mutat jól a katalógusokban - bár ennek Németországon kívül nincs nagy jelentősége. Padló­gázra, vagy erősebb emelkedő­nél azonban a négyhengeres fordulatszáma a piros mező közelébe ugrik és ott lecövekel. A monoton bőgés korántsem olyan tolakodó, mint az IS-nél (szerencsére a hanggenerátort elhagyták), de azért beárnyé­kolja a vezetési élményt. Pe­dig a kormányzás közvetlen és pontos, a futómű hangolása pe­dig jól eltalált: nagy tempónál is stabilan fordul és agilisán kanyarodik a Lexus, miközben a gördülési komfort rossz úton is megnyerő. Lendületes veze­tésnél persze esélyünk sincs megközelíteni a 4,7 literes gyá­ri átlagfogyasztást, úgyhogy jobb a békesség. Őszintén szól­va ahogy az IS 300h, úgy a GS 300h is hitelesebb hibridnek, mint sportlimuzinnak. Hazánkban 11 990 000 fo­rint a GS 300h indulóára, ami megegyezik a GS250-esével és Műszaki adatok LEXUS GS 300h BENZINMOTOR Osszlökettérfogat: 2494 cm3 Hengerek/szelepek: S4/16 Max. teljesítmény: 133 kW (181 LE) 6000/perc Max. forgatónyomaték: 221 Nm 4200-5400/perc VILLANYMOTOR Max. teljesítmény: 105 kW (143 LE) Max. forgatónyomaték: 300 Nm Rendszerteljesítmény: 164 kW (223 LE) Hossz./szél./mag.: 4850/1840/1455 mm Tengelytáv: 2850 mm Fordulékőr: 10,6 m Tömeg/teherbírás: 1730/505 kg Csomagtér: 4681 Üzemanyagtank: 661 Gyorsulás 0-100 km/h: 9,2 s Max. sebesség: 190 km/h Város/országút/vegyes: 4,8/4,5/4,71/100 km C02-kibocsátás: 109 g/km A modell alapára: 11990 000 Ft hárommillióval jutányosabb a nagy teljesítményű GS 450h hibridnél. A vetélytársakkal szemben pedig az alacsony fo­gyasztás és károsanyag-kibo- csátás, valamint a nagyvonalú felszereltség mellett a hibridek alacsonyabb karbantartási és üzemeltetési költségeit említi előnyként a Lexus. HÍRSÁV Az új Peugeot 308 az Év autója A genfi Autószalon a 22 or­szág szakújságíróiból álló zsűri a Peugeot 308-nak ítélte oda Az Év Autója 2014 címet. Erre a díjra ezúttal harminc olyan amerikai, koreai, japán és európai modell pályázott, amelyet 2013-ban kezdtek el forgalmazni az európai pia­con. Az űj 308-as fejlesztés a Peugeot modellek közül már a negyedik, amely ilyen ran­gos elismerésben részesül. ■ Megtanították repülni a Camarót a nürburgringen 5 má­sodpercet jelent, hogy a Chevrolet Camaro Z/28-ast megtanították repülni. Ha a számítógép érzékeli, hogy az autó elemelkedett a talajról, egy időre deaktiválja a kipör­gésgátlót, és így földet érésnél nem lassul le az autó. ■ Divatterepjáró lett a Pandából A fiat Panda Cross megjele­nése mellett abban is eltér az alapját jelentő Panda 4x4-től, hogy a sofőr egy forgókapcso­lóval beleszólhat a központi differenciálmű vezérlésébe. Az új lökhárítók jobb terep­szögeket biztosítanak, a 0,9 literes benzines turbó- és az 1,3 Uteres dízel teljesítményét is 5 lóerővel megemelték. ■ Ajándék a Chevrolet től az SOS Gyermekfalunak a magyarországi SOS Gyer­mekfalu 400 lakója örülhet egy-egy focilabdának a Chev­rolet jóvoltából. A „One World Futbol” nevű programjában 2500 labdát adományoz a cég 11 kelet-európai ország sze­gény sorsú gyermekeinek. ■ A minőségérzet elsőrangú, s a modern vezetőtámogató berendezések Keresték, de nem találták a Pl-es jelet múzeum Ferdinand Porsche dolgozott rajta, de nem ez volt a sorozat első darabja A francia és a kínai állam is beszáll a PSA-ba A stuttgarti Porsche Múzeum­ban kiállított Egger-Lohner Phaeton C.2-es sorsával kap­csolatban meg kell jegyezni, annak eredetisége nem vita tárgya. Ez egy 1898-ban készí­tett autó, amelyen Ferdinand Porsche is dolgozott. Azonban az továbbra sincs bebizonyítva, hogy ez a legelső autó a sorozat­ból. 2009-ben a Bécsi Műszaki Múzeum több más, régi műsza­ki tárgyra cserélte el a kocsit. De a csere előtt szakvéleményt alkottak a kocsiról. Egy igazságügyi szakértő a jármű minden egyes porci- kájáról fényképeket készített. Ezeken azonban nyoma sincs azoknak a Pl feliratoknak, ami a Porsche gyár szerint bizonyít­ja: ez az autó volt az első, ame­lyen maga Ferdinand Porsche dolgozott saját kezűleg. A gyár által oly nagyra tartott Pl-es beütések tehát valamikor 2009- 2014 között kerültek rá a jármű bizonyos alkatrészeire - tehát amikor már magánkézben volt az autó. „Állítólag Ferdinand Porsche minden saját tervezésű gépébe egy 'P'-t ütött be. Mivel a BMM tulajdonában Ferdinand Pors­che más korabeli alkotásai is megtalálhatóak, megvizsgál­tuk azokat, és sehol nem talál­tunk 'P' beütést” - nyilatkozta Dr. Gabriele Zuna-Kratky, a múzeum igazgatója. ■ o Az egyik 1898-ban gyártott autó, de nem ez volt az első a sorozatban a kínai állami tulajdonban lé­vő Dongfeng és a francia állam is 800 millió eurót fizet a PSA 14 százalékos tulajdonrészé­ért, ezzel egy időben a Peugeot család korábbi 25,4 százalé­kos tulajdonrésze is 14 száza­lékra csökken, tehát három, egyforma tulajdoni/szavazati aránnyal rendelkező befektető irányítja majd a részvénytár­saságot. Az üzlet bejelentésével egy időben az is elhangzott, hogy noha már megvannak az új termékek, de az európai piac gyengélkedése miatt várhatóan csak a tervezettnél egy évvel később, 2016-ban lesz újra nye­reséges a cég. A Dongfeng-gel jelenleg is meglévő partneri kapcsolatot elmélyítik a fran­ciák, közös fejlesztőközpontot hoznak létre a Távol-Keleten, ahol a tervek szerint 2020-ban már évi 1,5 millió Peugeot és Citroen készül majd. A korábban a PSA-ban 7 szá­zalékos tulajdonrészt szerző General Motors megszabadult részvényeitől, de a szakmai együttműködést tovább foly­tatja a franciákkal. Április kö­zepéig árulják majd el nagy vo­nalakban a „Back in the Race” mottóval fémjelzett terv rész­leteit, olyanokra kell gondolni, hogy a jelenleg a Citroen alá tartozó DS almárkát középtá­von Audi-ellenféllé akarják fej­leszteni. ■ i á

Next

/
Thumbnails
Contents