Heves Megyei Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-31 / 75. szám
I « I VESZI A LAPOT? Tarthatatlannak nevezte a Szeged és Szabadka közötti vasúti közlekedési viszonyokat Jack Engwegen, az Európai Bizottság Regionális Főigazgatósága Magyarországért felelős részlegének vezetője. Engwegen több politikussal, gazdasági szakemberrel együtt utazta végig a két város közötti, több mint kétórás utat. Megállapította: nem fogadható el, hogy a 40 kilométeres szakaszon még át is kell szállni. Nem értjük, mire ez a felháborodás. Látszik, hogy a brüsszeli hivatalnokok mennyire nem ismerik a szép magyar hagyományokat. Ha többet időznének nálunk, már ismerhetnék a közmondásainkat is. Például ezt: Lassan járj, tovább érsz. (b. k.) Százötven uj munkahely létesülhet Füzesabonyban FEJLESZTÉS Százötven új munkahelyet teremtene Füzesabonyban az a beruházás, amit a város szélén működő Pikopack Zrt. tervez. Egyebek közt erről is tárgyalt legutóbbi ülésén Füzesabony képvi- selő-testülete, a vállalkozás ugyanis támogatást szeretne kapni a több mint 3 milliárd forintos beruházáshoz a város önkormányzatától. A múlt hét végi tanácskozáson nem született döntés: az önkormányzat hozzájárul-e pénzbeli támogatással is a Pikopack tervéhez, ám határoztak arról, hogy a héten újra tárgyalnak róla. Rendkívüli, kihelyezett ülésen, a tervezett beruházás helyszínén tájékozódnak a képviselők a cég terveiről, és ezt követően hozzák meg döntésüket. ► 3. oldal Leégett a szárazfű közel negyven hektáron lángok Szombaton öt hektáron kapott lángra a száraz aljnövényzet Boldog és Túra között. Először a hatvani hivatásos tűzoltók és a túrái önkéntesek vonultak a tűzesethez. Kéziszerszámokkal dolgoztak a tűz elfojtásán, de annak továbbterjedését nem tudták fnegakadályozni - tájékoztatta a Hírlapot Antal Erika főhadnagy, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője. Rövid időn belül már 15 hektáron égett a szárazfű, így Hatvanból és Jászberényből kellett erősítést kérni a lángok megfékezéséhez. A tűzoltó egységek nagy erőkkel, összehangoltan dolgoztak, ám végül legalább 40 hektárnyi szárazfű égett le, mire sikerült a tüzet eloltani. ■ B. K. BBaeé&a39MBBMMIÉÉt»ffi3aB6«pi Hatvanban Áder János köz- társasági elnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Szabó Zsolt országgyűlési képviselő, a település polgár- mestere avatta fel szombaton a Grassalkovich-kastélyban létesült Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumot. A szalagátvágásnál az ünnepségen jelen volt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, valamint Széchenyi Zsigmond özvegye is. Az intézmény csaknem három és fél milliárd forintból valósult meg az Európai Unió finanszírozásával. Nemcsak hazánk és a Kárpát-medence vadászatát, hanem a halászatot is megismerhetik a látogatók, akik interaktív módon is szórakozhatnak. Mindemellett korhű módon megújult a díszpark, és bekapcsolták a komplexumba a kórház néhány hajdani objektumát is. A múzeum egyébként alkalmas különféle rendezvények s konferenciák megtartására, vagy akár házasságkötésre is. Szabó Zsolt polgármester szerint a látogatottsága középtávon elérheti az évi 80-100 ezer embert. ► 2. oldal HIRDETÉS _______________________________ Vi dám családi hirdetés Ha örömét, jókívánságát szeretné megosztani rokonaival, ismerőseivel, megteheti a Heves Megyei Hírlapon keresztül: Előfizetőinknek 500 Ft kedvezmény, A honi vadászat temploma országos Hatvanban átadták a Széchenyi Zsigmond múzeumot EGY PERCBEN IDŐJÁRÁS Ma térségünkben kellemes, meleg, tavaszi időre számíthatunk, soksok napsütéssel és 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel. ► 12. OLDAL ÜGYELETI SZERKESZTŐ: _______30/555-9813 TE RJESZTÉS: _________«0/510-510 HI RDETÉS: TEL.: 38/410-437 FAX: 88/513-630 PILLANATFELVÉTEL Ön szerint faragható még a helyi közlekedés vesztesége? Igen, ahol nincs forgalom, r—— Talán, de azt ott nem kell busz az utasok pénztárcája bánná 10% Szabó Zsolt és Semjén Zsolt átvágja a nemzetiszín szalagot. Balról Fazekas Sándor miniszter, középen Áder János köztársasági elnök. Gyertyafényes rövid sétákkal és csillaglessel telt az este CSATLAKOZTAK Az elmúlt hét végén, szombaton megyénk több települése is csatlakozott A Föld órája elnevezésű, világméretű önkéntes kezdeményezéshez, amely megpróbálja felhívni az emberek, vállalatok, intézmények, kormányok figyelmét a környezetszennyezés és a túlfogyasztás okozta legfőbb problémákra. Az akció keretében minden esztendő márciusának utolsó szombatján este világszerte lekapcsolják egy órára a fölösleges világítást és áramta- lanítják a különféle elektromos készülékeket. Szombaton este Gyöngyösön is sötétbe borult a belváros. Este fél kilenc és fél tíz között lekapcsolták a Fő tér dísz- és közvilágítását, a Szent Bertalan utcai épületek díszvilágítását, közben érdeklődőkkel telt meg a város központja. ► 2. oldal Mentőhelikopter vitte kórházba a siklóemyőst zuhanás Mentőhelikopter szállt le Egerben vasárnap délután négy óra körül: egy siklóernyős balesetéhez riasztották. A mentőszolgálat sajtosa, Nagy Zsófia érdeklődésünkre elmondta, hogy egy 30 év körüli férfit szállított súlyos sérülésekkel kórházba a mentőhelikopter Egerből. Az egri tűzoltókat is riasztották - tudatta Antal Erika megyei katasztrófalvédelmi szóvivő, ám beavatkozásukra nem volt szükség. Vámos Boglárka rendőrségi sajtóreferens megerősítette a siklóernyős balesetéről szóló információnkat. Közölte: a sportoló nem sokkal a felszállás után zuhant le Egeden, eddig tisztázatlan körülmények között. ■ G. R. HIRDETÉS MAIS POZSIK TUZEP Bükkszék Beváltható: 2014. március 31-április 5. A VÁSÁRLÁS FELTÉTELEI: ■ személyenként 1 kupon használhatóiéi. ■ másolt vagy egyéb módon sokszorosított kupont nem áll módunkban elfogadni. ■ kuponok nem vonhatók össze, ■ kupon csak a megjelölt napokon használhatóiéi. Vagja ki a kupont, melyet a kedvezménnyel beválthat 2014. március 31-tól április 5-ig Bükkszéken, a PozsikTüzepnél. * A í I i t