Heves Megyei Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-24 / 69. szám
2014. MÁRCIUS 24., HÉTFŐ 5 MEZŐGAZDASÁG - KÖRNYEZETVÉDELEM I » K t A növényvédő szereket biztonságosan keli használni. Használat előtt mindig olvassa el a címkét és a használati Pevik Kft.: egyre többet a korszerű környezetvédelemért A természetben nem létező fogalom a szemét, a hulladék - azt mi, emberek „teremtettük”, így azt nekünk, embereknek kell megoldani, - vallja Garai Ferenc, aki az idestova 20 éve működő Pevik Közüzemi és Szolgáltató Kft. Igazgatója. Ha felismerjük, hogy a hulladék az nem szemét kiderül, hogy a kukába tett hulladéknak csak 30 %-a szemét! Ennek a gondolatnak jegyében a cég nemcsak egyszerűen elszállítja a környék 40 településének hulladékát, hanem folyamatosan keresi a megoldásokat, amelyekkel az emberek csökkenteni tudják az elszállítandó hulladék tömegét. A későbbiekben ez teremtheti meg a szolgáltatás árának szin- tentartását, akár mérséklését is! Ez utóbbi miatt okkal várják, hogy a lakosság is készséggel támogassa a háztartáson belüli a hulladék és a szemét megkülönböztetését, a hulladék otthoni kezelését. Ha a lehetőség adott, már csak a szándék kell, hiszen a konyhai, a kerti hulladékot nyugodtan lehet komposztálni. A műanyag flakonokat, a fém dobozokat, a papírt, az ingyenes sárga zsákba rakhatják, amiért külön házhoz mennek. így lesz ez rövidesen a fűtési salak esetében Is. Tavalytól indultak el a házhoz menő lomtalanító autók, ami az idén is hasonló lesz. A lom tartalmát gondos kezek válogatják - ami menthető - régi bútorok, háztartási gépek, ruhák - reparálják, s olcsón értékesítik. Csak a semmire sem jó maradék megy szemétlerakóra. A Pevik Kft. sikeres felvilágosító munkájának eredménye, hogy sokan a sárga szelektív zsákba helyezik el, a „másoknak még jó lehet” darabokat, a menyasszonyi cipőt, a táskát, a babaruhát, a kopott könyveket.... Garai Ferenc azt mondja, a Pevik kft. továbbra is mindent megtesz a korszerű környezetvédelem érdekében, de mint tréfásan hozzáteszi, a többi a konyhákban dől el. Úgy tűnik, egyre több helyen jó irányba. Díszfaiskola Eger határában Felsőtárkány Eger felőli határában ismét megnyitotta kapuit a Városgondozás Eger Kft. Éger-Kert Díszfa- iskolája. A több mint 2 hektárnyi területen saját termeléssel is foglalkoznak. A széles fajtaválasztékban legnagyobb mennyiséget a díszfaiskolai szaporítóanyagok, örökzöldek, illetve cserjék teszik ki. A szezonális nyitva tartás alatt a cég egyaránt kiszolgálja a lakosságot és a parkgondozással és kertépítéssel foglalkozó szervezeteket is. A mennyiségek figyelem- bevételével a társaság egyedi kedvezményeket biztosít, valamint igény esetén a kiszállítást is megoldja. Információ: Városgondozás Eger Kft., Éger-Kert Díszfaiskola Tel: 30/601-3443 e-mail: diszfaiskola@varosgondozaseger.hu honlap: www.varosgondozaseger.hu HIRDETÉS ____________________________ r Á TVESSZÜK, ELSZÁLLÍTJUK, ÁRTALMATLANÍTJUK HULLADÉKÁT. Vállaljuk: • veszélyes és nem veszélyes hulladékok szállítását, gyűjtését, •szénhidrogénekkel szennyezett hulladékok ártalmatlanítását, • olajfogó műtárgyak tisztítását, § • kommunális és technológiai j-j szennyvizek szippantását. ' 3300 Eger, Grónayu. 10. Tel. :36/519-133. www.terra-vita.hu MEZOGAZDASAGI GEPEK ÉS ALKATRÉSZEK, SZŐLŐKÖTÖZŐK, KENŐANYAGOK, FÓÜÁK Agroker Alkatrész Kft. Eger, Kistályai út 6. Tel.: 36/517-753, 411-753, 311-564 • www.agrokereger.hu Jóváhagyták a telepítést nht A mátraaljai termelők igényelték a legtöbb jogosultságot 0 A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) idén februárban ismételten megkezdte az újra- telepítési jogok értékesítését. A HNT értékesítési felhívására a szőlőtermelők 474 kérelmet nyújtottak be, összesen 777 hektárra. A jogosultságokat a központi tartalékból adták ki, s valamennyi, jogszabályi előírásnak megfelelő kérelmet jóváhagytak. A hegybírók már kiadták azokat a végzéseket, amely alapján a kérelmezőknek egy efkülönített számlára kell a vásárlás ellenértékét befizetni. A fiatal gazdák idén is ingyenesen juthattak újratele- pítési joghoz, igényük azonban az őszi közel száz hektárt követően most a negyven hektárt sem haladta meg. A HNT tájékoztatása szerint a 22 közül 19 borvidékről nyújtottak be telepítési kérelmeket. A legaktívabbak a Mátrai borvidék termelői voltak, akik az összes igény harminc százalékát nyújtották be, azaz 225 hektárnyi telepítési jogot kértek. A tanács közleménye szerint a legnagyobb termelői igény országosan 60 hektárra, míg a legkisebb 0,1 hektárra vonatkozott. Az Etyek-Budai borvidék 1500 hektáros területének több mint négy százalékára igényeltek jogosultságot. A telepítési engedélyek iránti kérelmeket is elbírálták a hegybírók. A termelők összesen 49 szőlőfajtát kívánnak telepíteni, 75 százalékban fehér fajtákat. A következő időszakban elültetendő szőlőtőkék még jó pár év múlva fordulnak termőre. A legkedveltebb szőlőfajta 117 hektárral az irsai Olivér, míg a legkisebb igény 0,16 hektárra a csókaszőlőre érkezett. A telepítési engedélyek fel- használásával a termelők 2014. novemberében nyújthatják be egyéni terveiket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz. A jogtartalék nem merült ki, a HNT még idén további értékesítést tervez. ■ T. B. Jövőre kötelező lesz a szelektív hulladékgyűjtés érték Jövő év januárjától kötelező lesz a papír-, fém-, műanyag- és üveghulladékok szelektív gyűjtése. Addig évente nagyjából 300 milliárd forint értékű hulladékot dobhatunk ki a kukába. Magyarországon 1-1,1 millióan gyűjtik szelektíven a hulladékot, bár erre 9,1 millió embernek lenne lehetősége. A házhoz menő gyűjtés még nem általánosan elterjedt, a többi gyűjtési mód pedig néhol jelentős pluszenergiát igényel a lakóktól. A háztartási üveg-, fém-, műanyag- és papír- hulladék újrahasznosításának mértékét 80 százalékra kell növelni 2020-ig. ■ T. B. jubileum gyűjtőcsomag Az Ön kedvenc kalászos gabona növényvédő szer csomagja Most ajándék Pbecis Mega NYITVA TARTAS December 1. • március 15-ig: ZÁRVA Szeptember 16. - május 31-ig: H-P: 9.00-17.00 Szó.: 9.00-12.00 június 1. • Szeptember 15-ig: H-P: 7.00 -10.00; 15.00-18.00 Szó.: 9.00-12.00 Gépesítési vezető munkakörbe MEZŐGAZDASÁGI GÉPÉSZMÉRNÖKÖT és növénytermesztési ágazatvezető munkakörbe AGRÁRMÉRNÖK MUNKATÁRSAT KERESÜNK Eelfételfiki Amit kínálónk; • Szakirányú végzettség • Folyamatos szakmai fejlődési • Mezőgazdasági gyakorlat lehetőség • A korszerű technológiák ismerete • Versenyképes fizetés Füzesabonyi Agrár ZRt (levelezési cím: 3390 Füzesabony, Zrínyi u. 32.) Telephely: Füzesabony 0196/4 hrsz. email: fagrarrt@entemet.hu tel: 30/554-1649 (Antal Balázs) y t l i H