Heves Megyei Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-17 / 63. szám
2014. MÁRCIUS 17., HÉTFŐ TISZA-TO 5 i l » ► A fejlesztések egyik lépéseként kezdődött meg az ivóvíz-rekonstrukciós program Tiszaszőlősön. Az új berendezéseket Fótos Lajos (balról) és Ács Attila kezeli. Rendezték az adósságot per Kifizette a tartozását Tiszafüred Tiszaszőlősnek Az év halával készül a tavaszi szezonra az ökocentrum temészetvédelem Javában készülődik a tavaszi szezonra a Tisza-tavi Ökocentrum Poroszlón. A statisztikák igazán biztatóak, hiszen a 2012. áprilisi nyitás óta több mint 320 ezer vendég kereste fel a létesítményt. Idén is sok látogatót várnak, s ennek érdekében folyamatosan bővítik a kínálatot. Amint Kiss János ügyvezetőtől megtudtuk, nagy hangsúlyt helyeznek a Kárpát-medence élővilágának, az őshonos magyar fajoknak a bemutatására. Épp ezért az aranysakálok szomszédságában év eleje óta már látható az új vörösróka bemutató. Az újszülött jövevényeknek köszönhetően folyamatosan gazdagodik a kisállat simogató juhállománya: cigája, cikta és racka bébik születtek az elmúlt hetekben, de a csapathoz egy magyar parlagi szamárcsikó is „csatlakozott”.- A tavaszi időszak újdonságai közül a ragadozó madarak bemutatását szolgáló röpterendszer lesz a leglátványosabb, ahol sas, sólyom, héja, ölyv és bagolyfélék lesznek láthatóak. A Makrovilág teremben kialakítottunk egy új akváriumot, ahol a magyar bucót, a Magyar Haltani Társaság közönség- szavazásán az év halának választott halfajtát mutatjuk be - emelte ki az ügyvezető. Nagy sikerként értékelték, hogy a Magyar Építész Kamara Építőipari Nívódíját kapta meg a létesítmény. A 2013-as évben a pályázók közül a bíráló bizottság „Környezetvédelmi és vízügyi létesítmény” kategóriában a Tisza-tavi Ökocentrum épületét elismerő oklevélben részesítette. ■ Kiss János ügyvezető Évtizedes per zárult le a napokban Tiszaszőlős és Tiszafüred között. A Tisza- tavi város végre átutalta azt a 441 millió forintot, amelyet a bíróság megítélt a kistelepülés számára. Szilvási Zsuzsa- Bevallom, nagy elégtétel ez számunkra - mondta el Kerekes András, Tiszaszőlős polgármestere, aki 2004 óta küzd azért, hogy községe megkaphassa jogosnak tartott jussát.- A jogerős bírósági döntés már tavaly februárban megszületett, mostanáig azonban hiába vártunk a pénzünkre. A napokban azonban megérkezett a tiszaszőlősi önkormányzat számlájára az a több mint négyszázmillió forint, mellyel Tiszafüred tartozott mostanáig. Ez az összeg gyakorlatilag a háromszorosa a község egész éves költségvetésének, legalábbis annak a résznek, amely nem címkézve érkezik a településre.- Úgy éreztük, amikor még városrész volt, Tiszaszőlős fejlesztésének ügyét mindig is mostohán kezelte Tiszafüred. A korábbi rendszer a 70-es évek végén úgy döntött, hogy Szőlőst odacsapja Füredhez, s az újbóli önállóvá válásunkig eltelt 25 év elmaradását egy igazságos és jogszerű döntés sem nagyon kárpótolhatja. Ám ha okosan használjuk fel ezt a pénzt, akár több milliárd forintnyi fejlesztést valósíthatunk meg belőle. Az önkormányzat négyszáz millió forintot egyelőre lekötött ebből az összegből, a 2014- 2020 közötti időszak „aranytartalékaként” kezelik.- Ha egyszerűen csak elköl- tenénk ezt a pénzt, legfeljebb Kerekes András polgármester a művelődési ház és a konyha fejlesztését tudnánk megvalósítani belőle - fejtette ki a polgármester. - Ám ha különböző pályázatok önerejeként használjuk fel, megsokszorozhatjuk. Ezért aztán már most készülnek azok a tervdokumentációk, amelyeket már csak be kell nyújtanunk, ha megjelennek a kiírások. Ha minden a terveknek megfelelően alakul, a következő években tehát olyan nagyságrendű fejlesztések valósulhatnak meg Tiszaszőlősön, amelyek már valóban látványos fejlődést hoznak. Pintér Erika, Tiszafüred polgármestere szintén bízik abban, hogy komoly fejlesztésekre tudja fordítani Tiszaszőlős ezt a pénzt.- Előrebocsátom, eddig sem azért tartoztunk a jogerősen megítélt összeggel, mert nem akartunk fizetni, hanem azért, mert nem volt megfelelő anyagi helyzetben a város - mondta. - A most lezajlott önkormányzati adósságkonszolidációnak köszönhetően azonban végre lehetőségünk nyílt arra, hogy kifizessük a tartozásunkat. Sok sikert kívánok Tiszaszőlősnek! - zárta mondandóját. Tíz éve húzódott a per a két település között tiszaszőlős - helyi népszavazás, illetve népi kezdeményezés hatására - 2002-ben vált külön Tiszafüredtől. A két önkormányzat között megosztandó vagyon összege közel 11 milliárd forint volt, amely mindent magában foglal: ingatlanokat, ingóságokat, vagyoni értékű jogokat. A két fél részvételével létrehozott vagyonátadó bizottság bizonyos kérdésekben meg tudott állapodni, némely vitás ügyben nem. Épp ezért 2004-ben, Tiszaszőlős a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bírósághoz fordult, mivel álláspontja szerint kevesebb vagyonhoz jutott, mint ami megillette volna. Az ügyben csak az első fokú eljárás öt évig (!) húzódott. Az eljárás során gyakorlatilag semmiben nem tudtak megállapodni a peres felek, az ügyben három igazságügyi szakértőt is kirendeltek Végül a Debreceni ítélőtábla jogerős döntése közel 441 millió forint megfizetésére kötelezte Ti- szaßred önkormányzatát. Kiállították a vízi rendőrök különleges jet skijét is bemutatkozás Polgárbarát módon teljesítenek szolgálatot a Tisza-tavon a rendvédelmisek Díszvendégként mutatkozott be a Tisza-tó a Budapest Boat Show-n, ezt követően pedig a FeHoVa és Utazás kiállításokon is szerepelt. A Regionális Marketing Igazgatóság szervezésében hazánk második legnagyobb tava és annak különleges vízi szolgáltatásai jelentek meg. A kiállítás egyik fő témája a biztonság volt, ezért a Tisza-tavi standot is meghatározta a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság hajójának és jet skijének a kiállítása. A rendőrhajó nem csak látványos, hanem érdekes is, hiszen látogatók közvetlen közelről tekinthették meg, s működés közben is megszemlélhették azokat az eszközöket, Jól felszerelt hajóval járják a tározót a vízi rendőrök - mutatja Csűr Péter melyek valamennyiünk biztonságát hivatottak szolgálni. A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság azért dolgozik, hogy a Tisza folyón és a Tisza-tavon a vizet használók biztonságát garantálja, a jogszabályokat betartassa. Feladatai közé tartozik minden, a működési területen történő, a víziközlekedést, közrendet, rendezvényt, hajózást, vízi sportot, turizmust, természet-, és környezetvédelmet érintő jogsértésekben, szabálysértésekben, bűncselekményekben való eljárás, engedélyadás, biztosítás és ellenőrzés. Intézkedési kötelezettségünk és jogkörünk „bár gátak közé szorított”, mégis széles mederben történik. Vallják, hogy sokkal jobban bíznak az emberek abban, amit ismernek. Ezért céljuk az, hogy Magyarország közbiztonságának, belső rendjének védelmét egy polgárbarát, a nyilvánosságnak elkötelezett, professzionálisan működő, a nemzetközi élet vérkeringésébe szervesen bekapcsolódó szervezet lássa el. A látogatók az általános témájú bűn- és baleset-megelőzési tesztek kitöltése mellett víziközlekedési totó megoldásán mérhették le vízijártassági ismereteiket. A szakmai kérdések megválaszolására a jelen lévő állomány készségesen állt az érdeklődők rendelkezésre. ■ HÍRSÁV Mammográfiás szűrés Tiszafüreden LAKOSSÁGI EMLŐSZŰRÉSRE várják ezekben a napokban a hölgyeket Tiszafüreden. A mammográfiás szűrőbuszban a 45-65 év közötti nők számára szerveznek vizsgálatokat, az érintetteket levélben értesítik. Roma közmunkaprogram indulhat Sarudon A SARUDi roma nemzetiségi önkormányzat hetvennégy közmunkást foglalkoztatott a téli közmunkaprogramban. Háromféle tanfolyam indult, ebből húszán elkezdték az alapkompetencia, harmincán a mezőgazdasági alapismeretek felkészítőt, illetve épületmázoló képzés indult húsz fő számára. A programot önállóan, a települési ön- kormányzat segítsége nélkül valósították meg. Új közösségi térrel gazdagodott a település KÖZÖSSÉGI INFORMÁCIÓS pont kialakítására nyert el közel százmillió forintot pályázaton Újlőrincfalva önkormányzata. A fejlesztés keretében a modem közösségi tér, internetes szoba és könyvtár épült. Savanyító- és feldolgozóüzem épült saját üzemükben dolgozhatják fel ebben az évben To- majmonostorán a közmunkaprogramban megtermelt zöldségféléket. Az élelmiszer túlnyomó része a helyi konyhára kerül - tudtuk meg Gorzás Gyulától, a Pro Tomajmonostora Nonprofit Kft. vezetőjétől. Gorzás Gyula az üzemet mutatja 8-10 Jóreggelt - napindító műsor, a nap elején szükséges, hasznos információkkal 10-12 Délelőtt - érdekességek a nagyvilágból 12-15 Kívánságműsor 15-17 Délután - minden, amiről érdemes beszélni (hétfő, szerda, péntek) Cool-Túra - kulturális műsor, érdekesen! (kedd, csütörtök) 17- 18 Egy óra zene megszakítások nélkül 18- 20 Váloga-tó - zenei válogatásmagazin, kizárólag a legjobb dalokkal 20-22 Night Life - a legújabb Klub zenékkel. HÉTVÉGE; SZOMBAT 8- 9 Fülpiszka 9- 11 Sportmagazin 12-14 Múlt-kor, a retromagazin 14-18 Euro-top 40 VASÁRNAP 8-9 Sztárportré 10-12 Tótágas, kicsikről nagyoknak 14-16 Hallgass hazait » I 1 1 I