Heves Megyei Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-18 / 41. szám

4 HORIZONT - SZOLGALTATAS 2014. FEBRUÁR 18., KEDD Újabb szerepekre készül Kovács Lajos évtizedek A nemrégiben 70. születésnapját ünneplő színművész mindenhová busszal és vonattal jár „Légy önmagad, ne játssz, hanem élj a színpadon” - mondta nekem Paál István, rám osztva Hamlet szerepét.- A színészet önazonosság, életforma és játékmód is egy­ben - nyilatkozta Kovács Lajos színművész, aki a mi­nap ünnepelte 70. születés­napját. A sok elismeréssel, így Jászai Mari- és Hekuba-díjjal is kitüntetett érdemes művész­szel szerepekről, filmekről beszélgettünk. Papp Gábor- Évek, évtizedek óta ragasz­kodom ahhoz, hogy a lehető legegyszerűbben ünnepeljük a születésnapomat. Nem akarok hozsannázást, nagy tortát, hét- fogásos ebédet, az a fontos, hogy együtt legyen a család - elevení­tette fel a hetvenedik születés­napján történteket Kovács Lajos.- Most is Zsuzsikámmal, a fele­ségemmel, Dáviddal, a fiammal, Zalánkával, az unokámmal és Vanda lányommal közösen jöt­tünk össze. Beszéltünk emlé­kekről, élményekről, az elmúlt évekről, színészetről.- Azt olvashattuk önről, hogy soha nem játssza el ugyanazt a szerepet kétszer ugyanúgy.- Vannak dolgok, amelyek önmaguktól és nem tudato­san jönnek létre. Kassák Lajos mondta egyszer, hogy a cseresz­nyefa nem azért virágzik, hogy nekünk tetsszék, hanem, mert virágozni kényszerül a saját törvényei szerint. Kiváló bará­tom, Kovács Zsolt, aki hozzám hasonlóan szintén játszott a bé­késcsabai Jókai színházban, fo­galmazott úgy, Lajos az alapvető oszlopokat megtartva, sokat improvizál, s így a kapcsolatun­kat mindig újra és újra létre kell hozni a színpadon, ami pozitív energiákat szabadít fel. Mások is csinálják ugyanezt, s ha jön valakitől valami új szellemi vagy érzelmi megmozdulás, azt én is árgus szemekkel figyelem. Az emberre mindig rakódik va­lami új, vagy éppen hiányzik valami a lelki állapotából. Kép­telenség állandóan ugyanúgy zajló előadásokat létrehozni.- Színházi kiteljesedése a szolnoki színházban kezdődött Paál István irányítása alatt. Mi generálta a kedvező változást?- Békéscsaba után egy évig parlagon „hevertem”, jártam a színházakat munka után, fele­más eredménnyel. Egy őszi, esővel teli napon Zsuzsikám javasolta, hogy menjek el Paál Pistához Szolnokra. Úgy érez­tem, hogy nekem ez lehetetlen, hiszen a teátrum akkor a hazai színházi élet egyik csúcsának számított. Odautaztam, éppen premierre készültek, ő mégis fogadott. Abban az évben nem tudott szerződtetni, de egy évvel később már igen, mégpedig ve­zető színésznek. Azt erősítette meg bennem, amit előtte is érez­tem. „Légy önmagád, ne játssz, hanem élj a színpadon” - ezt mondta nekem, és rám osztot­ta a Hamlet címszerepét. Olyan művészek között játszhattam, mint Udvaros Dorottya, Hollósi Frigyes, Andorai Péter, Margitai Ági. Isti a mai napig hiányzik nekem, s úgy vélem, a magyar színházi életből is.- Nagyon sokan nemcsak szín­házi, hanem filmszerepeiből is ismerik. Vannak kedvencei?- Százhúsz filmben szerepel­tem, amelyek közül az elsőt, a „80 huszárt” 1977-ben forgatták. Egy huszárt alakítottam, de két évig tanultam előtte lovagolni. Naponta reggel öt órakor kezd­tem az egyik gyulai lovardában. Etettünk, itattunk, trágyáztunk, s amikor már a filmben egy zabolátlan csődörre kellett fe­lülnöm, nem volt gondom. Sok elismerést köszönhetek a filme­zésnek, például a Szász Jancsi barátom rendezésében elkészült Woyczek után itthon és néhány külföldi fesztiválon, például Sza- lonikiben, a legjobb férfi alakí­tás díjával jutalmaztak. Ezután körülbelül négy-öt évig jelentős szerephez nem jutottam. Ez ké­sőbb változott, s ha támogatás­hoz jutnak a producerek, hama­rosan három újabb film vár rám.- Minden útja Gyuláról vezette a színházi próbákra, előadá­sokra, forgatásokra...- Valóban, mindenhová Gyu­láról „lőttem ki” magam, ami a családom és saját magam számá­ra sem volt egyszerű, de számuk­ra itt volt a biztos bázis. Nekem a szombati ebédidő volt a legne­hezebb, valamennyi színésztár­sam otthon volt családi ebéden, én pedig Szolnokon, például a Tisza-parton sétáltam, s gyak­ran könnyeztem is a magány miatt. Mégis az egyik legszebb élményem is a folyóparti város­hoz fűződik. Ekkor is az utcákon csatangoltam, amikor egy kisfiú megismert, s utánam kiabált: Él­jen, Hamlet! Megrendítő élmény volt, úgy éreztem, érdemes ezt csinálni.- Elárulná, miért is jár autó helyett busszal, vonattal min­denhová?- Természetesen... Nos, azért, mert csak így tudok az embe­rekkel beszélgetni. Az autóban maximum magam bámulhat­nám a visszapillantó tükörből. Sokan odajönnek hozzám, közös fényképet készítenek, aláírást kémek, de gyakran én is kezde­ményezek párbeszédet. Jó érzés, hogy megismernek. Néhány éve, egy kricsmiben odajött hozzám egy szénporos arcú fiatal, de az élettől már elöregedett ember, és azt mondta: „Köszönöm önnek a Woyczeket, köszönöm, hogy ró­lunk is szót ejtett”. Ez is segített nekem, hogy megértsem, élek valakiért, élek valakikért. AGRIA MOZI 18.15 ÓRAKOR: A nő 16.15 ÉS 20.45 ÓRAKOR: Végtelen szerelem 16 órakor: A Lego-kaland, 3D 18 ÉS 20 ÓRAKOR: Megdönteni Hajnal Tímeát IFI MOZI 16 órakor: A Lego kaland, 3D URÁNIA MOZI 15.30 ÉS 20.30 ÓRAKOR: Téli mese 18 órakor: Robotzsaru ILLÉS GYÖRGY-TEREM 17 És 19 órakor: Kertvárosi bordély GYÖNGYÖS ­GYÖNGYHÁZ CINEMA BRIDGE 16 órakor: Mogyoró-meló, 3D 18 ÓRAKOR: Herkules legendája, 3D 20.15 ÓRAKOR: Téli mese 15.30 órakor: Jégvarázs 17.30 ÓRAKOR: Megdönteni Hajnal Tímeát 19.30 ÓRAKOR: Végtelen szerelem GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ ii órakor: A padlás (Mikszáth Kálmán-bérlet) 15 órakor: A padlás: (Móra Ferenc-bértet) 19 órakor: A pillangók szabadok (Stúdiószínpad) éjszakai állatorvosi ügyelet, feb­ruár 18-án este 19 órától 22 óráig dr. Haná- csek Richárd látja el az állatokat. Tel.: 36/312-460. (ÁLLATKÓRHÁZ: Eger, Szövetke­zet u. 4.). az ügyeleti beosztás elérhető a www.maok.hu honlapon is. Kaput nyithattak a helybeli értékekre nagyréde Hagyományok, irodalmi és néprajzi művek is vannak a listán Heves megyében Nagyrédén tartottak először települési ér­téktár-rendezvényt. Máris hosz- szú a lista, amit a szakemberek a helyi hagyományokról, telje­sítményekről összeállítottak, de a helyben élők is tehetnek javas­latokat.- Sok esetben a helyben élők a helyi értékekre nem csodálkoz­nak rá eléggé - szögezte le nagy- rédei előadásában Kary József, a Nemzeti Művelődési Intézet He­ves megyei irodájának vezetője. Ez lehetett volna a mottója annak az értéktár-programnak, amit a Művelődési Intézet a megye mind a 121 településén elindí­tott, először a gyöngyösi és a bé- lapátfalvai járásra koncentrálva. A megyei értéktár-bizottság tavaly decemberi megalakítása után elsőként Nagyrédén tar­tottak kapunyitó rendezvényt, ahol a faluban élőket arra kér­ték, tegyenek javaslatokat arra, mit tartanak megőrzendő és mások számára is bemutatan­dó értékeknek. A szakemberek kedvcsinálásképpen egy hosz- szú listával és néhány tablóval készültek, amelyekre különböző területekről merítettek. A lapo­kon - többek között - Kirsch Ákos, egy nagyrédei fiatal író művei, a Hajni szappan, régi népviseletek, Tóth Péter fafara­gó alkotásai köszöntek vissza, de Papp Szabolcs sportsikerei is megtalálhatók. ■ G. R. HELYI MŰSOROK EGRI VÁROSI TV 8.00 A TV Eger műsora (a hétfői adás ismétlé­se) 12.00 Diginfó _ A TV Eger műsora 18.00 Tv Eger-szignál 18.01 HírAdás - egri híradó, idő­járás-jelentés 18.20 Mesemondó - Csudafa mesenap 2013 18.30 Környezetünk védelmé­ben - magazinműsor (ism.) 19.00 HírAdás 19.20 Állattársak - Kutyaiskola, 6. rész (ism.) 19.30 Adó-zóna - magazinműsor (ism.) 20.00 HírAdás 20.20 Kilátó - megyei magazinműsor (ism.) 21.15 Sport+ ZF-Eger - Angyalföldi SI DSE női OB l-es vízilabda-mérkőzés GYÖNGYÖSI VÁROSI TV 00. 00 Képújság 09.00 A hétfői adás ismétlése 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 Telefonos játék 18.14 Nap kérdése 18.16 Reklám 18.20 Aktuá­lis - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.34 Fórum, L rész 19.00 Reklám 19.03 Fórum, 2. rész 19.30 Aktuális 19.44 Moziklip - mozimagazin 19.56 Turmix - válogatás a legnépszerűbb műso­rainkból 20.12 Reklám 20.15 Aktuális 20.29 Esti képek 20.30 Képújság 1. n.m'l já ■■■■■■■. 0Ö.00 Képújság 06.30 Eszterházy-körkép - az EKF közéleti magazinműsora (a pénteki adás ism.) 07.45 Képújság 10.00 A múlt keddi adás ismétlé­se 10.00 LTV-szignál 10.02 A magyar borágazat megújítása 10.47 Csúcsok hősei - magazin a ma­gyar hegymászósportról (ism.) 11.00 Életvarázs - életmódmagazin (ism.) 11.25 Kutyavilág - maga­zin (ism.) 11.40 Bakancsot fel! - turisztikai aján­lóműsor - az Eger-patak völgye (ism.) 11.55 LTV vége főcím 12.00 Képújság 14.00 A pénteki adás ismétlése 14.00 LTV-szignál 14.02 Hírlánc - az EKF hírműsora 14.22 Históriák - Kőnyvtörténet 15.02 Néphagyományok a szőlő- és bortermelés­ben - Dr. Petercsák Tivadar, egyetemi tanár, Esz- terházy Károly Főiskola, Eger 15.28 Égi játékok - vizsgái lm (ism.) 15.55 LTV vége főcím 16.00 Kép­újság 18.00 Firkászok, ami a toliból kifér 18.30 Képújság 21.00 Az aktuális keddi adás 21.00 LTV-szignál 21.02 Heti eset - aktuális témák a fő­iskoláról 21.22 3 millió ember - Ennyien vannak köztünk azok, akiknek nincs biztos és megfelelő otthona. 21.30 Mindent az Eger-patakról - Barna Béla előadása 22.30 A természet szerepe a kor­társ művészetben - összefoglaló magazin 22.55 LTV vége főcím 23.00 Képújság EGER RÁDIÓ 05.00- 06.00 Magyar óra, a legnagyobb hazai slágerekkel 06.00-10.00 Szabóék - Reggeli éb- resztőmúsor Szabó Sándorral és Szabó Gáborral 10.00- 15.00 Egri nap Rohlicsek Judittal, benne: 12.00- 14.00 Kívánságműsor. SMS: 20/339- 3333 15.00-20.00 Egri délután Debnár Ádám- mal, benne: 18.00-20.00 Rádió Eger Top 20, a hazai és külföldi slágerlisták akutális kedvencei alapján 20.00-05.00 A város ritmusa megszakítás nélkül DIÓ RÁDIÓ 00.00-04.55 A legtöbb sláger változatosan 05.55- 9.55 Reggeli Turmix Pifkó Tamással - reggeli infokkal, napindítókkal 9.55-10.55 Dió Top 10 Győri Nikivel - Napi sikerlista a hallga­tók szavazati alapján 10.55-14.55 Dió Express Győri Nikivel - programokkal, csajos rovatokkal, receptajánlóval, sztárhírekkel 14.55-19.55 Délutáni Robogás Kürtös Istvánnal - haza- vezető, közlekedési infokkal, ütős slágerekkel 19.55- 24.00 A legtöbb sláger változatosan. Friss hírek 6.00-10.00, illetve 20.00-24.00 között félóránként, napközben óránként. Sport­hírek 5.25, 6.25. 8.25. 10.00. 18.00, 20.00, 21.55,23.55 SZENT ISTVÁN RÁDIÓ 5.00 Napköszöntő hírek, kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés 7.35 Szentek, szent éle­tű emberek: Cortonai Szt. Margit 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Tudományról, kultúráról mindenkinek 10.05 Délutáni találkozás (MKR) 10.45 Lélek szava 11.05 Cseperedő 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium, Szólj Uram! 13.05 A zene mesterei (ism.) 14.05 Az erdő fo­hásza 14.30 Kertünkért 14.50 Szentek, szent életű emberek 15.05 Templom-tér-kép (MKR) 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Iránytű 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsa­füzér 18.35 Közelkép (ism.) 19.00 Hírek 19.05 Mustármag 19.40 Esti mese 20.05 Egyházfó­rum 21.05 Kávéház (ism.) 22.10 Mindennapi egészségünk (ism.) 23.25 Hitvalló (ism.) AJÁNLÓ EGERBEN Aranyi Lászlóné aszt­rológus A Hold és az egészségünk címmel tart előadást szerdán dél­után 5 órától a Bartakovics Béla Közösségi Házban. FELSŐTÁRKÁNYBAN, a Falu- házban szerdán délután 5 órától Csáti Szilvia klinikai pszichológus tart előadást A boldog gyermek és ami mögötte van címmel. Szó lesz a boldogságkeresésről a méhen belüli kötődéstől a szülői mentál­higiénéig. GYÖNGYÖSÖN „A tánc a lélek rej­tett nyelve” címmel nyílik fotókiál­lítás a Mátra Művelődési Központ fotógalériájában Őzse Attila mun­káiból szerdán délután fél hattól. Ajánlónkat az Evat Zrt. támogatja. GYÖNGYÖS ___________ FE BRUÁR 20., CSÜTÖRTÖK, 19.00 A budapesti Bulvárszínház bemutat­ja Vaszary Gábor-Fényes Szabolcs- Szenes Iván Az ördög nem alszik című bohózatát két részben az MMK Záborszky József Termében. HELYSZÍN: Mátra Művelődési Központ HATVAN FEBRUÁR 20., CSÜTÖRTÖK, 14.00 Zenési irodalmi műsor Csillaghúr és barátai címmel zenés irodalmi előadás kisiskolásoknak KÖZREMŰKÖDIK: a Csillaghúr zenekar HELYSZÍN: Ady Endre Könyvtár aulája EGER FEBRUÁR 22., SZOMBAT, 19.00 NÉPTÁNCOSOK FARSANGI BÁLJA Táncrendek, műsor, tombola, eszem-iszom, mulatság... muzsikál: a Gajdos Zenekar helyszín: Bartakovics KH FELHÍVÁS! PÁLYA-E A RAJZOLÁS? ART AKTÍV - díjmentes intenzív kurzus a Vitkovics Alkotóházban ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOKNAK: FEBRUÁR 21-23. KÖZÉPISKO­LÁSOKNAK: MÁRCIUS 21-23. JELENTKEZÉSI LAP: WWW.EKMK.EU Pályázat magánszemélyeknek és alkotó közösségeknek PARAFA DU­GÓBÓL KÉSZÜLT KREATÍV ALKOTÁ­SOK - HASZNÁLATI ÉS DÍSZTÁRGYAK-KÉSZÍTÉSÉRE. tGLK JELENTKEZÉS: KULTURÁLIS MÁRCIUS 31-IG KÖZPONT Ví A nagyrédei citerazenekar és az asszonykórus is fellépett

Next

/
Thumbnails
Contents