Heves Megyei Hírlap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-10 / 8. szám

2 MEGYEI KORKÉP 2014. JANUÁR 10., PÉNTEK Szlovákiából hoztak tejet, de adót nem fizettek utána A T. Ház nem tőlük volt csendes parlament Képviselőink 572 önálló indítványt tettek, ezeregyszázszor szólaltak fel ► Folytatás az 1. oldalról nav Az esetre a lánc első sze­replője, egy szolnoki székhelyű kft. adóvizsgálata során derült fény. A nyomozók 13 helyszí­nen tartottak házkutatást, a bűnszervezet eddig azonosított tagjait elfogták, s gyanúsított­ként hallgatták ki különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt. A bíróság három férfi előzetes letartóztatását, egy nő házi őri­zetét rendelte el. Dr. Jánvári-Stefán Regina főhadnagytól, sajtóreferenstől megtudtuk, több cég bűnössé­gére derült fény, köztük egy Heves megyeiére, de még több vállalkozás képbe kerülhet. Ezek jó része közbeiktatott, missing trade társaság, ame­lyeket frissen alapítottak, majd rövid úton bedöntöttek.- Fontos, hogy megtérülés is van, s ki kell emelni, hogy szlovákiai bankszámlákat is utol tudott érni a NAV. Közel 280 millió forint értékben zá­roltunk magyar és szlovák bankszámlákat, készpénzt, ingatlanokat és gépjárműveket - mondta el a sajtóreferens. A bűntény miatt a bíróság 5-10 év szabadságvesztést szabhat ki. ■ T. B. Garázdaság Adácson: családok verekedtek össze ► Folytatás az 1. oldalról bántalmazás Az eseményt kö­vető napon, szerdán a faluban a megvert nő hozzátartozói további perlekedés után tettleg bántalmazták a vélt elkövetők egyik családtagját. . Az egyenruhások ezt köve­tően előállítottak a Gyöngyösi Rendőrkapitányságra nyolc embert, akik ellen - őrizetbe vételük mellett - garázdaság bűntett elkövetésének megala­pozott gyanúja miatt indított eljárást a Gyöngyösi Rendőrka­pitányság - tájékoztatta a Hír­lapot Vámos Boglárka, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. ■ M. Z. A 2010-2014-es parlamenti ciklus eddigi munkájából megyénk képviselői ala­posan kivették a részüket. Főleg az ellenzéki padsorok­ban ülők voltak aktívak. Sike Sándor A parlamenti honlap tanúsá­ga szerint országgyűlési kép­viselőink között nincs olyan, aki a finiséhez ért négyéves ciklusban nem kért szót az or­szág házában. Sőt, tulajdon­képpen több alkalommal is felszólaltak. Egyéni körzetek­ből, valamint megyei listáról 2010-ben szűkebb pátriánkból tizenegy honatya jutott be a T. Házba, országos listáról pe­dig ketten - Sneider Tamás és Mirkóczki Ádám - kerültek be Hevesből. A 13 képviselő közül az egyetlen Heves megyei szo­cialista honatya, dr. Sós Tamás feltűnően aktív volt a három és fél esztendőben, hiszen ő a megelőző két ciklusban - ak­kor kormánypárti politikus­ként - csak huszonhatszor (2002-2006), illetve húszszor (2006-2010) kért szót, ellen­zékben (2010-2013) viszont ed­dig 198 hozzászólással vétette észre magát. Mindemellett 293 önálló indítványt jegyeznek ne­ve mellett, a nem önálló indít­ványainak a száma pedig 740. Tekintélyes parlamenti te­vékenység képyiselettel bír megyénkből a Jobbik, hiszen a párt elnökén, Vona Gáboron túl az egyik alelnökét és a szó­vivőjét is Heves megye adja. A pártelnök két bizottságban, a külügyiben és a mezőgazda- ságiban, valamint szőlészeti és borászati, valamint a megújuló energiával foglalkozó albizott­ságban tag. A nevéhez hetven önálló indítvány fűződik, kö­zöttük olyan is, mint a Simics- ka Lajos és Nyerges Zsolt körü­li, s a Fidesz-kormány mögött álló gazdasági cégbirodalom állami megrendeléseinek jog­szerűségét átvilágító ország- gyűlési vizsgálóbizottság lét­rehozásáról, illetve a vissza­élésszerű rendőri intézkedések megakadályozása érdekében szükséges törvények módosí­tásáról szólóak. A párt vezető­je 105 hozzászólásában bőven töí)b mint hat órán át beszélt. mmam mmm Dr. Nyitrai Zsolt megyei honatya felszólal a parlamentben. A képviselő kormányzati tisztséget is betöltött. A ciklus során negyvenháromszor kért szót. A Jobbik alelnöke, Sneider Tamás önálló indítványainak száma 93 volt, ugyanakkor 271 nem önálló indítványban való részvételt is jegyeznek a neve mellett. Kettő híján más­fél százszor emelkedett szólás­ra, amelyekkel 11 óra negyven percig vette igénybe az ország- gyűlés figyelmét. Mirkóczki Ádám száznyolcvanszor kért ■ A Jobbik pártelnöke 105 hozzászólásában bőven több mint hat órán át beszélt. szót és 69 önálló, valamint 67 nem önálló indítványt jegyez. Az országosan ismert politi­kus, Demeter Ervin (Fidesz) Borsod-Abaúj-Zemplén Megye kormánymegbízottjaként va­lójában „eltávolodott” a küldő megyéjét érintő problémák­tól. Viszonylag nagy politikai visszhangot kiváltó felszólalá­sai közé tartozik A feltáratlan állambiztonsági múlt és az el­múlt húsz év morális adósságai című, amit a témában 2012-ben megtartott politikai vitanapon mondott el. Hozzászólásaiban legtöbbször a hegyközségekről, a fővárosi és megyei kormány- hivatalok működésével össze­függő törvényekről beszélt. Párttársa, Herman István a gazdasági és informatikai bizottság, illetve a számvevő- széki és költségvetési bizott­ság tagjaként, az elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottság elnöke­ként többször állhatott fel az ülésteremben, hogy bizottsági véleményt tolmácsoljon. Több mint százszor emelkedett szó­lásra, nevéhez négy önálló és 42 nem önálló indítvány kötő­dik. A szintén fideszes Balázs József harminckétszer, dr. Nyit­rai Zsolt negyvenháromszor kapott szót. Balázs hét, Nyitrai öt önálló indítványt terjesztett elő. Szabó Zsolt 33 felszólalásá­val közel két órát vett igénybe. Dr. Tóth József 43 hozzászó­lásában túllépte a három óra beszédidőt. Ő hat önálló indít­ványának egyikében a dél-he­vesi utak járhatatlansága ellen lépett fel. A két megyénkben KDNP-s képviselő közül dr. Lukács Ta­más hatvanhétszer emelkedett szólásra, és hét önálló, vala­mint negyvennégy nem önálló indítványt is tett. Ugyancsak ■ Tükrözi-e a munkát a parla­menti aktivitás? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: HE0L.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. hét önálló indítványt nyújtott be az országgyűlésben Habis László, Eger polgármestere, aki egyszersmind részese volt 115 nem önálló indítványnak is. A T: Ház falai között megye- székhelyünk helyhatóságának irányítója huszonháromszor kért szót, beszédei közül a Ma­gyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló vitában elmondott volt a leghosszabb, ami meghaladta a 19 percet. A parlamentben is dolgozott a kormánymegbízott heves megye kormánymegbí­zottja, Horváth László a Fidesz képviseletében jutott egyéni képviselői mandátumhoz 2010. április 11-én. Neki ez már a ne­gyedik ciklusa, hiszen az 1994- 1998 közötti időszakot leszámít­va a rendszerváltozás óta bent ül a parlamentben. Az SZDSZ képviselői csoportjából 1992- ben lépett ki, és akkor ült át a Fidesz frakciójába. A negyedik ciklusában eddig tizenöt alka­lommal emelkedett szólásra, hat önálló és kilenc nem önálló indítványt tett. Kormánymegbí­zotti kinevezése előtt egy bizott­ságban és két albizottságban dolgozott, s még az elmúlt nyolc esztendő kormányzati vissza­éléseit vizsgáló albizottságnak elnöke is volt. Az elmúlt esztendők legaktívabb képviselői a tavalyi esztendőben az ada­tok szerint összesen 267 inter­pelláció, 311 azonnali kérdés és 229 kérdés hangzott el az or­szággyűlésben. Fónagy János, a fejlesztési tárca államtitkára szólalt fel legtöbbször a parla­mentben. Az elmúlt három év mérlegét Schiffer András, az LMP képviselője vezeti 952fel­szólalással. Őtajobbikos Gau­di-Nagy Tamás követi 840fel­szólalással, amelynek összidő- tartama 69 óra 43 perc 16 má­sodperc volt. A leghosszabban azonban nem ő, hanem az ugyancsak jobbikos Staudt Gá­bor beszélt. Orbán Viktor mi­niszterelnök 81 alkalommal szólalt fel, mindebből ötször na­pirend előtt tájékoztatta a Há­zat a kormányfő. Összefogás a szép ünnepért novaj Vállalkozók és magánszemélyek is adakoztak Az idén sem jut kevesebb tűzifa a lakosságnak Egri Civil Kerekasztal: fókuszban a zöldövezetek Immáron harmadszor szervez­te meg a Fidesz helyi szerve­zete Novajon azt az adomány- gyűjtést, amellyel igyekeztek szebbé tenni a településen élő iskolások, óvodások és nagy- családosok ünnepét - tájé­koztatott Demkó Gábor elnök. A kezdeményezéshez ezúttal is számos magánszemély, vállal­kozó csatlakozott. A segítségükkel 200 ezer fo­rint értékben gyűjtöttek aján­dékot, egyebek között vásárlási utalványt, játékot, csokoládét, gyümölcsöt és tartós élelmi­szert, amelyeket az elmúlt esz­tendő végén juttattak el a rászo­rulókhoz. A szervezők ezúton is köszönik a segítséget. ■ P. A. 3 I Az óvodások is örömmel fogadták az ünnepi meglepetéseket tenk Január 31-ig lehet benyúj­tani a szociális tűzifakérelme­ket, az erről szóló rendeletet a decemberi ülésen tárgyalta a tenki képviselő-testület. Szopkó Tamás polgármester arról tájékoztatott: tavaly 32 köbméter erdei fa beszerzési árát kapták támogatásként, idén ugyanennyi összegből 30 köbmétert tudnak venni, mivel most 20 százalék önerőt is hozzá kell tenni, a szállítási költségek is az önkormány­zatot terhelik. Az előző évben 4,8 mázsa fát szállítottak ki a támogatott háztartásoknak, nem volna jó, ha most kisebb mennyiséget kapna egy-egy helybeli család. ■ SZ. E. zöldövezet Az idén először ülésezett a minap az Egri Ci­vil Kerekasztal. A Civil Alap pályázati kiírásairól, bírálati szempontjairól szóló napirend kapcsán dr. Misz Mihály civil tanácsnok úgy fogalmazott, hasznos lenne, ha a beadvá­nyok között minél több világíta­na rá a város értékeire, s vonná be a programokba az itt élőket. Az önkormányzat csak javasla­tot tehet, a döntést a bírálóbi­zottság hozza meg.- A közgyűlés csak arról dönt, mennyi az alap pénzügyi kerete. Örömmel mondhatom, évek óta sikerül bázisértéken tartani az összeget, s azon dol­gozunk, hogy idén kicsit több is legyen, mint korábban - mond­ta dr. Misz Mihály. Ezután Badacsonyiné Bohus Gabriella és Horváth Mátyás szólt a megyeszékhely zöld­övezeteiről, azok turisztikai vonzerejéről, rávilágítva a po­zitívumokra, a gondokra is. Utóbbi előadó hangsúlyozta: jól átgondolt koncepcióval Kö- zép-Európa legszebb zöldöve­zeti településévé válhatna Eger. Szavaira reagálva Habis László polgármester egyebek között elmondta: a Noszvaj felé vezető út mentén kirándulóközpontot szeretnének létrehozni, dolgoz­nak azon, hogy megőrizzék, s fejlesszék a termálfürdő arbo­rétumjellegét. ■ P. A. t í * I r

Next

/
Thumbnails
Contents