Heves Megyei Hírlap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-23 / 19. szám

2014. JANUÁR 23., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP 3 Adám szenved a vita miatt gyerekelhelyezés Apja anyai engedély nélkül hurcolta Itáliába a fiát Szabó Nóra egy hónapja várja haza a kisfiát. Az Egercsehiben lévő gyermekszobában becsomagolva várják Ádámot a karácsonyi ajándékai. HÍRSÁV A minőségi képzést szolgálja a program EGER Az „Együttműködés az észak-magyarországi pedagógusképzés minőségi megújításáért” című európai uniós pályázaton több mint 685 millió forintot nyert az Eszterházy Károly Főiskola (EKF). A január 1-jén indult projekt keretében az EKF és a Miskolci Egyetem kon­zorciumi együttműködéssel végzi a felsőoktatási peda­gógusképzés minőségi meg­újítását. ■ S. B. S. A pestisjárvány éppen 175 éve hátrált meg hatvan Szent Sebestyén nap­ján, a város fogadalmi ünne­pén Szekeres Mihály veze­tésével szentmisét tartottak. Az atya megemlékezett az 1739-ben véget ért pestis- járvány közel 600 áldozatá­ról. Az ünnepi szentmisét követően a Szent Adalbert plébániatemplomnál meg­koszorúzták a Boldog Mesz- lényi Zoltán emlékére állított táblát. ■ S. B. S. A Cantandót díjazták a kultúra napjan Füzesabony Teaházas be­szélgetést tartottak a kul­túrák sokszínűségéről. Márkus Róbert Zsolt beszél­getőpartnerei Dimanopulu Afrodité, az egri Gárdonyi színház színművésze, Inczé- dy Alice indonéz származá­sú amatőr énekes, dr. Kocsis Róbert; a Duropack-Starpack Kft. igazgatója és Trojan Tünde lengyel származá­sú színész, rendező voltak. Az idén először átadták a Fü­zesabony Kultúrájáért díjat, amit a Cantando Kamarakó­rusnak ítéltek oda. ■ G. R. A díjazott kamarakórus ► Folytatás az 1. oldalról Az újbóli különlét egyik oka a kisfiú édesanyja szerint az volt, hogy a férfi harminc tő marihuánát ültetett el nála, s a férfi ráadásul pozitív drog­tesztet is produkált. Nóra mindehhez még hozzátette: a férfi az új barátnője segítsé­gével lakást bérelt Egerben, s többször is meglátogatta a fiát. A karácsony előtti pénte­ken játszóházba vitte Ádámot, utána pedig arra kérte Nórát, hadd maradjon még nála a ki­csi, majd vasárnap visszahozza Egercsehibe. A nő beleegyezett, ám később tudomására jutott, hogy az apa szombaton a bará­taival mulatni ment, s marihu­ána után érdeklődött. Fölhívta, mire a férfi fiával együtt autóba ült, s elhagyta az országot. Nó­ra azóta csak telefonon hallhat­ta fia hangját.- Ez lett volna az első ka­rácsonyom Ádámmal. A volt élettársam ugyanis többször is bántott, 2011 karácsonyán megvert, 2012-ben pedig a nagymamájánál voltunk Olasz­országban, ahonnan Riccardo öt napra szintén elvitte a gyere­ket a tudtunk nélkül. Akkor a saját anyját is bántotta, aki föl­jelentést is tett, amit aztán visz- szavont, bár azóta sem beszél a fiával. Én is tettem följelentést ekkor, az esetnek tegnap volt a tárgyalása, amire engem nem hívtak - magyarázza Nóra.- Itthon tavaly augusztusban kezdtem gyermek-elhelyezési pert, de háromszor is elnap­olták a tárgyalást, mert az apa nem jelent meg. Március végén lenne tárgyalás, de borítékolha­tó, hogy arra sem jön el. Kértem ideiglenes gyermekelhelyezést, de az sem megy nélküle - vá­zolja a helyzetet az anya, aki egyébként a gyámhatósághoz és a Közigazgatási és Igazság­ügyi Minisztériumhoz (KIM) is fordult már.- Sem a gyámügy, sem az olaszországi nagykövetség, sem a rendőrség nem tud lépni. A KIM-ben jobban bízom, azt mondták, fölveszik a kapcsola­AZ ANYA BEJELENTÉSE kapcsán még tavaly december végén közigazgatási eljárást indított az ügyben a Heves Megyei Rendőr-főkapitánysága kisfiú eltűnése miatt, tudtuk meg Sol­tész Bálint megyei rendőrségi szóvivőtől. A gyerek tartózko­dási helye december 22. óta volt ismeretlen. A magyar ható­ságok kiderítették, hogy a fiút tot az olaszokkal, és megsürge­tik az ügyet, de aki foglalkozik az esetemmel, betegszabadsá­gon van. A Hágai Gyermekel­viteli Egyezményben bízhatok, aszerint jogellenes, amit a volt ■ Ha telefonon beszélnek, a gyerek csak olaszul vá­laszol anyjának, bár tud magyarul is. élettársam tett, a beleegyezé­sem nélkül nem vihette volna magával Ádámot - mondja Nó­ra, aki egyre nehezebben vise­li, hogy a fia nincs vele. Nővére családja és keresztlánya tartja benne a lelket, de sok segítsé­get kap az itthoni és a kinti ba­rátoktól is.- Az olasz barátaimhoz is ki­mehetnék, talán akkor láthat­Olaszországba vitte az apja. Felvették a kapcsolatot a társ­hatóságokkal, s megállapítot­ták: a kicsi jó helyen van, nincs veszélyben. Büntetőeljárást nem indítottak, mert nincs jog­erős bírósági határozat a gyer­mek elhelyezéséről. A férfi ellen kábítószerrel való visszaélés miatt indított eljárást az Egri Járási Ügyészség megszüntette. nám a fiamat. A volt élettársam egy papírt is alá akar íratni, hogy milyen jogokat követel, de részleteket nem árult el. Eb­be természetesén nem akarok belemenni. Sokminden meg­fordul az ember fejében, így az is, hogy hazahozzam Ádámot, de mi a garancia arra, hogy Riccardo nem jön utánam, s nem fenyeget meg, vagy bánt, mint korábban? Megtette, hogy besurrant a lakásba, s kulcsot is másoltatott - meséli Nóra, aki, ha tudna, elköltözne Eger- csehiből, ha a házat el tudná adni, s találna munkát.- Ha telefonon beszélünk, Riccardo azt mondja, azért tet­te mindezt, hogy megtudjam, milyen érzés gyerek nélkül lenni. Ádámnak ugyan min­dent megvett, de apaként nem nagyon foglalkozott vele. A volt felesége öt éve nem hagyta ne­ki, hogy lássa a lányát, akivel Spanyolországban élnek. Na­gyon bízom abban, hogy mie­lőbb velem lehet Ádám. A KIM tájékoztatása szerint a gyermek korábbi szokásos tar­tózkodási helye szerinti állam­ba való visszaadásáról a bíró­ság dönt azon ország jogrendje alapján, ahonnan a gyereket elvitték. A szülőnek azon állam központi hatóságához kell for­dulnia, ahová a gyerek került. Marx és a sugárzó kísértet a hetvenes évek közepe előtt születettek még jól emlékez­nek: ha az átkosban beléptek egy hivatalos helyiségbe (akár egy iskolába is), három sza­kállas, öreg hippiforma ember nézett farkasszemet velük. Pontosabban csak ketten tűn­tek annak, a kopasz, nyírott kecskeszakállút inkább egy vidéki középiskolai tanárnak hittük volna, ha nem tudjuk, hogy ő bizony Lenin, társai pedig Engels és Marx. azt hinnénk, hogy 2014-ben már nem nagyon szól napihír ezen emberekről, Kari Marx (Marx Károly) azonban még­is előkerült néhány napja: az ifjú kereszténydemokraták (születtek a kilencvenes évek­ben, esetleg a nyolcvanasok végén) úgy látják ugyanis, hogy a Corvinus egyetem aulájában nincs helye az egy­kori névadó szobrának, mert eszméi ágyaztak meg a kom­munizmusnak. szerencsére az intézmény rektora világos észérvekkel indokolta meg, hogy miért nem dobják ki a szobrot, s ebben egy szó sem utal arra, hogy bármiféle azonosságot vállal az egykori Közgáz a Kommunista kiáltvánnyal (Kísértet járja be Európát, a kommunizmus kísértete...). többek között azzal érvelt Rostoványi Zsolt, hogy „a Marx-szobor a Corvinus egyik elődintézménye kultúrájának egy történeti szakaszát jeleníti meg. (...) a szobor mára sokak szemében megszokott tárggyá vált, amelyhez - elszakadva a Marx által képviselt ideoló­giától - bizonyos informális hagyományok, szokások, személyes emlékek kötődnek (például megsimogatni vizsga előtt, fényképezkedni előtte diplomaosztáskor).” Marx tehát marad, a ke­resztény ifjak pedig jobban tennék, ha nem egy szimboli­kus tárgy okán aggódnának a hazánk felett lebegő (sugár­zó kísértettől, hanem mert ismét a Nagy Medve lábai elé borultunk. Az eltűnés miatt közigazgatási eljárás indult Uj galérián is játszhatnak az óvodások Eger Közös erőfeszítés eredményének örülhettek a Pillangó csoportban A nánai hivatal ablakát csókolgatta az ittas férfi Egy éve a Bervavölgyi óvoda Pillangó csoportos kisgyerekei sok szép játékkal felszerelt, ba­rátságos csoportszobában töl­tötték napjaikat. De mindany- nyian felcsillanó szemmel sza­ladtak a szomszédos Süni cso­port termébe. Heni és Györgyi óvónéniknek feltűnt, hogy ez a lelkesedés elsősorban az ottani galériának szól. Két tettre kész anyuka, Császárné Győré Mó­nika és Tolnai-Áros Kitti kez­deményezésére nagyszerű ötlet született: legyen a Pillangó cso­portban is galéria! Minden szülő egy emberként állt az elgondolás mellé, rögtön akadt vállalkozó kedvű apuka is, Jakab Ferenc, aki felajánlot­ta szaktudását és szabadidejét a munkához. A faanyagra való pénz elő­teremtéséhez több szülő is ado­mánnyal járult hozzá, de az igazi kihívást a hiányzó összeg megszerzése jelentette, amit az egész évben tartó papírgyűjtés­sel valósítottak meg. A pénz ki­csi összegekkel ugyan, de növe­kedett, és hamarosan lehetőség volt a faanyag megvásárlására, előkészítésére, ezután pedig a végső összeszerelésre. Nemrégiben pedig már a ga­lériaavató ünnepséget is meg­tartották, amire Heni és Györ­gyi óvónénik a 25 kis óvodással J köszönetképpen kedves műsor- § ral készültek. ■ P. A. előállítás A Tiszanánai Pol­gármesteri Hivatalból tett be­jelentést a rendőrségi ügye­letre egy ott dolgozó alkalma­zott kedden a déli órákban. Elmondta, hogy egy ittas férfi megjelent az intézmény előtt, ott kiabál és az ajtót rugdossa. A Készenléti Rendőrség hely­színre kiérkező egyenruhásai igazoltatták a 33 éves tiszaná­nai férfit, aki a szabálysértést többszöri rendőri felszólítás el­lenére sem hagyta abba, ezért a garázdát előállították a Hevesi Rendőrkapitányságra. Az eset kapcsán szabálysértési felje­lentést tettek az egyenruhások - tájékoztatta a Hírlapot szer­dán Vámos Boglárka, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Lapunk úgy tudja, hogy aj- tóberúgásról szó sem volt, csu­pán alkohol okozta berúgásról. Tiszanánán kedden és csütör­tökön nincs ügyfélfogadás, de a helyi lakos ezt valószínűleg nem tudta. Információink sze­rint az ittas állapotban lévő férfi azzal a szándékkal ment a hivatalhoz, hogy pénzt kér­jen egy ügyintézőtől, de csak elutasítást kapott. Erre azután meglehetősen furcsán reagált: csókolgatni kezdte az ablakot. Mint értesültünk, hosszas un­szolásra sem hagyta abba e te­vékenységét, emiatt hívták a rendőrséget. ■ SZ. E., M. Z. 4 1 { A gyermekek ünnepi műsorában fontos szerepet kapott az új galéria is

Next

/
Thumbnails
Contents