Heves Megyei Hírlap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-10 / 8. szám

2014. JANUÁR 10., PÉNTEK 15 SPORTTÜKÖR - HIRDETÉS Horváth, Sztevanovics, Vincze stáb Tarsoly Csaba modern futballvállalatot szeretne Győrben Biztonság és komfortosság felújítás Amatőr sportszervezetek számára nyílik lehetőség Horváth Ferenc lett az ETO FC vezetőedzője - jelentette be Tarsoly Csaba elnök a klub csü­törtöki sajtótájékoztatóján. - Si­kerorientált embert kerestünk, akinek az első hely talán siker, a második hely már kudarc - jegyezte meg, jelezve, komoly játékostapa'sztalattal rendelke­ző embert akartak a posztra ültetni. Hozzátette: Horváth Ferenc évtizedek óta készült A Heves Megyei Hírlap tavaly kezdte el újra megjelentetni a Zórád Ernő grafikusművész ál­tal rajzolt és Márkusz László egri újságíró által feldolgozott, Gárdo­nyi Géza Egri csillagok című mű­ve alapján készült képregényt. Ennek kapcsán a Dobó István Vármúzeum és a Heves Megyei Hírlap vetélkedőt hirdetett, ami­hez nélkülözhetetlen a képre­gény ismerete, amely lapunkban folytatásokban jelenik meg 2013. november 4-től 2014. január ló­ig. Kérjük, amennyiben részt kívánnak venni versenyünkön, kövessék figyelemmel a megje­lenést! A mai lapban a gyermek korcsoportnak szóló feladatok ötödik részét adjuk közre. ilyen szerepvállalásra, ég a csa­patáért. A jövő egyik feladata­ként említette, hogy közelebb hozzák egymáshoz a felnőtt és az utánpótlás csapatot. A ka­pus szerb Sasa Sztevanovics az ETO FC labdarúgócsapatának sportigazgatója lett, Vincze Ot­tó pedig klubigazgató.- Olyan modern futballvál­lalatot szeretnénk létrehozni, amely hosszú távú dominanci­Válasszatok ki az Egri csillagok című regényből vagy a belőle ké­szült képregény-adaptációból egy jelenetet! Készítsetek olyan fénykép­sorozatot, amelyről egyértelműen leolvasható a szóban forgó jelenet, valamint felismerhetők a szereplők! A sorozat minimum három, maxi­mum öt képkockából álljon! 2. SZÍNES KÉPREGÉNY Válaszd ki kedvenc jeleneted a re­gényből, majd rajzold meg saját stílusú képregényed színesben! A feladathoz használhatsz színes ceruzát, vlzfes- téket, temperát is. A képregény mini­mum három, maximum hat képkocká­ból álljon! A kockák mérete: 18><18 cm. ával bír a hazai labdarúgásban - fogalmazott a klubelnök, je­lezve: a személyi változások a csapat fiatalítása mellett annak a trendnek részei, hogy fiatal, helyben játszott, kiművelt, ön­képzésre alkalmas, a futballt hivatásának tekintő emberek­kel töltsék fel a vezetést. A Pakstól távozó Horváth he­lyét Csertői Aurél foglalja el, aki­nek Tököli Attila segít. ■ B. CS. Kreatív feladat! Válaszd ki ked­venc szereplőidet Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényéből és rajzold meg őket úgy, ahogy te el­képzeled a leírás alapján! Minden képregény először a karakterek megformálásával kezdődik. Az alakokat helyezd el egy A/4-es la­pon, használj színes technikát! Ügyelj a korhű ruházatra! Az elkészült munkákat várjuk levélben a Dobó István Vármúze­um, 3300, Eger, Vár 1. címre, jel­ige: Képregény; illetve e-mailben: muzeumpedagogia@egrivar.hu Minden esetben legyen feltün­tetve az alkotó neve, életkora, is­kolája! Az előminősítésnek meg­felelt szervezetek bruttó 700 ezer és 7 millió forint közötti összeget nyerhetnek el a Magyar Labdarúgó­szövetség (MLSZ) pályák és öltözők felújítását támogató pályázatán. Bódi Csaba Az amatőr labdarúgó-létesítmé­nyek (-pályák, öltözők) felújítá­sát támogató, előminősítéses pályázatot a látvány-csapat- f sportok támogatásának adó- g kedvezménye program (TAO) | keretében írták ki. Az előmi­nősítésnek megfelelt szerveze­tek bruttó 700 ezer és 7 millió forint közötti összeget nyer­hetnek, amelyet a szükséges önrésszel kiegészítve, a többi között a sporttelep biztonsá­gát (kerítés, korlát, játékos ki­járó), a szurkolók és játékosok komfortérzetét (öltöző, mosdók, lelátó, eredménykijelző), vala­mint a sporttelep funkcionali­tásának fejlesztését (pályafel­szerelések, játéktér-felújítás, öntözőberendezés) célzó beru­házásokra költhetnek. A pályázatokat január 9. és feb­ruár 14. között az MLSZ online rendszerében lehet benyújtani, amiben, és minden további fel­merülő kérdésben, a Heves me­gyei igazgatóság áll a klubok rendelkezésére. A pályázaton azok az amatőr sportszervezetek indulhatnak el, amelyek TAO támogatásra is jogosultak, felnőtt férfi nagy­pályás bajnokságban indított csapatuk legmagasabb bajnoki osztálya a megyei I. osztály, to­vábbá valamilyen jogcím alap­ján nagyméretű füves labda­rúgó sportpálya használatára jogosultak. A kör kiterjed az önálló amatőr utánpótlás-kép­ző egyesületekre is. Fontos vál­tozás az előző kiíráshoz képest, hogy a jogosultsági feltételek között már nem szerepel az az előírás, amely szerint a pályá­zónak „legalább hat éve részt kell vennie az MLSZ verseny- rendszerében”. A változtatás célja az, hogy a potenciális pá­lyázói kör jelentősen bővülhes­sen. A pályázat keretében előre meghatározott beruházási te­vékenységek támogathatóak, mint például a sporttelep biz­tonságát (kerítés, korlát, játé­koskijáró), a labdarúgásban részt vevők komfortérzetét (le­látó, eredménykijelző, öltöző, mosdók), valamint a sporttelep funkcionalitásának fejleszté­sét (pályafelszerelések, játék­tér-felújítás, öntözőberendezés) célzó tevékenységek. A benyújtott program leg­magasabb elszámolható költsé­ge bruttó 10 millió, legkisebb elszámolható költsége pedig bruttó 1 millió forint lehet. Újra itt a képregény-játék! 5. rész Kreatív feladatok várnak most a jelentkezőkre AZT MONDTAD, EGER ÓCSKA AKOL ÉS KÉT NAP ALATTAZ ÖLÜNKBE HULL, . VIDD MAGAD ÁHÍRT V A SZULTÁN ELÉ. * ALLAH! ALLAHt NEM HARCOLUNK ALLAH ELLEN! ÚGV RONTOTTAK KI A VÁRBÓL, MINTA VIHARI SZÁZ LOVAS EZER EMBEREMET KONCOLT FEL! Gárdony i Géza művének ípregény- változata FENVEGETÖDZÖL7 , ALÁVALÓ NYOMORULT! TEl... : Mf... ÉS AZ ÖSSZE vf CSAPÁST CSAK A [ j MÜEZZIN IMÁRA SZÓLÍTÓ HANGJA ZAVARTA MEG. FÁZOM! JÖN A TÉL. KATONÁIM ÉHESEN NEM HARCOLNAK!, Feldolgozta: Márkusz László HOGY ÁLLJAK A SZULTÁN ELÉ? Rajzolta: Zórád Ernő grafikusművész VIDD TE HK A BŐRÖDET ^ V? A VÁSÁRRA ! fm f GYÁVÁK VAGYTOK! WkWMx AZ OSTROMOT ^ FOLYTATJUK, NEM TŰRÖK ' \ | ELLENTMONDÁST! PTJ ' i?G w Egerben ma ünnepli 40 . születésnapját. Ebből az alkalomból szivből gratulál Édesanyja, Felesége, népes rokonsága és a barátok nevében kislánya: LattL uzs? MÉRSÉKELT SZÉL, KEVÉS NAPSÜTÉS .. hőmérséklet + déli felhőzet Lőrinci 5 °C ”*^4 °c Pétervására Eger 5<>c 5’C . * Füzesabony GyÖn9y0S Heves' i EMS EWS • 4»C Heves megyében ma változóan, gyakran erősen felhős időre, va­lamivel tisztább levegőre van kilátás. Eső nem esik. Megélénkül, délben átmenetileg kissé megerősödik az északnyugati szél. Éjjel már ritkább ködfoltok alakulnak ki. A várható, jellemző hőmérséklet megyei átlaga péntek reggel +4, kora délután +5, szombat reggel 2 fok körül alakul A legvalószínűbb folytatás: a hét végén az átlagnál továbbra is magasabb hőmérséklet, vasár­nap kevés eső várható. Héttőn, kedden, szerdán eső, némi lehűlés, csütörtöktől az évszaknak megfelelő, hideg idő, Nyugat-Magyarországon havazás valószínű. Orvosmeteorológia: hidegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: a hidegfrontok élettani hatásai között fontos lehet, a görcsös folyamatok erősödése, illetve a reflexfo­lyamatok lassulása. Ez fokozhatja a közúti balesetek kockázatát. Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu Vizhőmérséklet Duna 5-6 X Tisza 3-5 X Balaton 4 X Velencei-tó 5 X Fertő 5 X Tisza-tó 3 X Tengerek X 17 X Bibione 14 X Costa Brava 14 X HEVES ÍHÍRIAP Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója Főszerkesztö-kiadóigazgató: BÁN JÁNOS E-mail: janos.ban@axelspringer.hu Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN E-mail: istvan.stanga@axelspringer.hu Hirdetésvezető: FODOR BEÁTA E-mail: hmhgyartas@axelspringer.hu Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Trinitárius u. 1. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600,fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 26., Tel.: 36/410-427 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410-427. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: JÁNOSI IMRE Bőfizetés, terjesztés: Levélcím: AS-B. Kft., 1525 Budapest, Pf. 110. Telefon: 06-40/510-510 helyi tarifás hívószám Fax: 06-1/488-5580 E-mail: elofizetes@axels.hu Bőfizetés a kiadónál, a területi ügynökségek­nél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327-00000000 pénzfor­galmi jelzőszámra. Bőfizetés díja: egy hónapra 2790 Ft, negyedévre 8370 Ft, fél évre 16 740 Ft, egy évre 33 480 Ft. Készült: AS-NY0MDA KFT. Szilády Üzem, Székhelye: Kecskemét, Mindszenti kit. 63. Telefon: 76/481-401 Felelős vezető: Futó Imre Megrendelés száma: 443 500 Nyomtatás időpontja: 2014. január 9. HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön­böző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, te­lefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Sprin­ger-Magyarország Kft., Axel Springer- Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyaror­szág Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizeté­ses megrendelését teljesítsük, akcióira, ki­adványaira és egyéb szolgáltatásaira fel­hívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyesyadataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról és bár­mikor kérhetik azok helyesbítését, felhasz­nálásuk korlátozását, illetve törlését. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditáll 1. FOTOKÉPREGENY KÉSZÍTÉSÉ 3. KARAKTERRAIZOK Nagyrédén 6 millió forintos költséggel készül el az új szurkolói vizesblokk

Next

/
Thumbnails
Contents