Heves Megyei Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)
2013-12-18 / 294. szám
4 HEVES MEGYE GAZDASAGA 2013. DECEMBER 18., SZERDA Halálos balesetet is okozott munka Heves megyében a 3. negyedévben Érdemes megbízni a fiatalokban ARiKo manufacturing kft. Gyöngyösi mikrovállalkozás multiknak ad egyedi célgépeket JEGYZŐKÖNYVEK Eggyel több munkabaleset történt az idei harmadik negyedévben, mint tavaly, de az halálos volt - derült ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság adataiból. Július és szeptember között 161 munkabaleset történt Hevesben, de a haláloson kívül egyéb súlyos eset nem fordult elő. Idén az első háromnegyedévben összesen 383 Heves megyei munkavállalót ért baj a munkahelyén, ezek közül három végződött halállal, három valamilyen súlyos sérüléssel. Tavaly ugyanebben az időszakban 408 dolgozó sérült meg munkavégzés közben. Bár Heves megyében a feldolgozott jegyzőkönyvek alapján kevesebb munkabaleset történt - vagy csak kevesebbet jelentettek a foglalkoztatók -, országosan valamelyest romlott a helyzet. Az első három negyedévben a tavalyinál háromszázzal több, 11 ezer 500 alkalommal érte kisebb-na- gyobb sérülés a munkavállalókat. Az emelkedésből a késő nyári, kora őszi időszak kivette részét, hiszen 3770 helyett 3900 baleset történt. Idén eddig 53-an vesztették életüket munkavégzésükkor, míg 2012- ben „csak” 46-an. ■ T. B. Tizenöt és lel ezer munkanélküli szííkebb hazánkban javulás Egyéves összehasonlításban tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. Novemberben a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat regiszterében 446 ezer 300 munkanélküli szerepelt, az előző év azonos hónapjához képest több mint 90 ezerrel kevesebb. Míg Hevesben az álláskeresők száma októberben kevéssel maradt el a 19 ezertől (szeptemberhez képest félezres a gyarapodás), addig viszont a múlt hónapra 15,5 ezren maradtak regisztráltak a nyilvántartásban. A munkavállalási korú népességhez viszonyított munkanélküliség 7,7 százalékos volt Hevesben. ■ T. B. Egy öreg gépgyártó vállalkozásba lehelt új életet Kettős Richárd. A kis gyöngyösi cég az idén eddigi legjobb évét produkálta. Tóth Balázs Ebben az esztendőben tízéves a gyöngyösi Ariko Kft. A vállalkozás főként egyedi célgépek gyártásával és tervezésével foglalkozik, de vállalják a gépek javítását, karbantartását is, mindezt pedig alkatrész-kereskedelem egészíti ki. A mikrotársaság igazán kiemelkedő eredményt produkál az idén, hiszen a korábbi évekhez képest 240 százalékkal növeli árbevételét, amely így eléri a közel egymillió eu- rót. Ez köszönhető leginkább a piaci alkalmazkodó képességüknek, továbbá az elmúlt évek fejlesztéseinek. Nem csupán infrastruktúrába és gépekbe ruháztak be, de az emberi erőforrásba is, így immár tizenhat ember dolgozik a cégnél, őket pedig folyamatosan képzik.- Elsősorban autóipari vállalkozásoknak, illetve beszállítóiknak készítünk egyedi gépeket, tervezünk termelésoptimalizálást, automatizálást, de partnereink között vannak elektronikai, orvostechnológiai cégek is. Büszkék vagyunk arra, hogy olyan vállalatok megbízását is elnyertük, mint a General Electric, a B. Braun Medical Kft., illetve a Modine Hungária Kft. Eddig jobbára a régióból kerültek ki a megrendelőink, de országosan is egyre ismertebbek vagyunk, partnereink között van kalocsai cég is, s a kecskeméti Mercedes-gyárba is szállítottunk részegységeket - mutatta be a céget Kettős Richárd ügyvezető. Mint lapunknak elmondta, erősségük, hogy probléma esetén csapatuk rövid időn belül a helyszínre tud vonulni. A termelő cégek feszített tempója miatt sokat számít a gyorsaság. Fiatal gárdájuk mobil, képzi magát, nyitott az új dolgokra, a munkatársak fejlesztik problémamegoldó képességüket. A dolgozók is élvezik, hogy nincs két egyforma feladat. Az Ariko Manufacturing Kft.-nél a következő években szeretnék továbbfejleszteni gépparkjukat, hogy több alkatrészt készíthessenek el saját maguk- Tíz évvel ezelőtt még egy kereskedő vállalkozásnál dolgoztam. Ezt követően megalapítottam saját gazdasági társaságomat, amellyel szintén a kereskedelmet céloztam meg, de 2008-ban jött egy új lehetőség. Az egyik gépgyártó cég, amelynek a beszállítói voltunk, eladó■ Fiatal gárdájuk mobil, képzi magát, nyitott az új dolgokra, fejleszti problémamegoldó képességét. vá vált. A vásárlás után az üzemet a kor kihívásainak megfelelően át kellett szervezni. Most alkalmazottaink többsége 25-35 év közötti, akik szeretik a változatos feladatokból adódó kihívásokat. Nemrég vontuk össze egy telephelyre a kereskedelmi és a gyártó részlegünket - mesélte az ügyvezető. A korlátolt felelősségű társaság egyébként igyekszik több lábon állni. Bevételük 70 százalékát az egyedi gépgyártás adja, de telephelyükön folyik hidraulikus tömlők gyártása, forgácsolás, hidraulikus alkatrészek felújítása is. Nem csupán közületek veszik igénybe a szolgáltatásaikat, hanem magánszemélyek is fordulnak hozzájuk kisebb-nagyobb problémával. Mivel gépeikbe kereskedelmi alkatrészeket is beépítenek, ezért kézenfekvő volt, hogy a raktári részből üzletet nyissanak.- A válság bizonyította, hogy megéri több lábon állni. Ha az egyik üzletág nem húzott, akkor jobban ment a másik. Amikor nem volt igény az új gépekre, akkor a karbantartásra volt nagyobb kereslet, amikor az emberi erőforráson akartak spórolni a cégek, akkor pedig az automatizálás területén volt több megrendelésünk. A jövőre nézve vannak természetesen további ötleteink is, ezek azonban még elég képlékenyek - fejtette ki Kettős Richárd. Az azonban biztosnak tekinthető, hogy az elkövetkezőkben fejlődni akarnak, amennyire csak lehetőségük lesz rá. A gyártócsarnokukat éppen most alakítják át, modernizálják, jövőre pedig az irodákat csinosítják, hiszen manapság fontos a megjelenés is. Erre pedig sokat adnak. Eddig számos külső partnert bíztak meg például a felületkezelési, vagy bonyolultabbnak számító forgácsolási munkákkal, hiszen ezek elvégzéséhez az eddigiekben nem rendelkeztek eszközökkel. A következő esztendőben szeretnék fejleszteni a forgácsolóüzemüket, aminek köszönhetően több alkatrészt készíthetnek majd el saját maguk. Bár a környéken van több, hozzájuk hasonló vállalkozás, mivel azonban mindegyikük specializálódott, ezért nincs köztük konkurenciaharc, hanem segítik egymást. Egyelőre munkával ünnepük a tízéves jubileumot A MIKROVÁLLALKOZÁSNÁL elég nagy hangsúlyt fektetnek a csapatépítésre, ezért rendszeresen tartanak összejöveteleket. A legnagyobbat általában év végén tartják, idén pedig a tízéves jubileum miatt a szokásosnál nagyobb szabásút terveznek, amelyre meg szeretnék hívni a legfontosabb partnereiket is. Mivel azonban december 31-ig tele vannak munkával, s még a jövő év első negyedéve is be van táblázva, előfordulhat, hogy csupán tavasszal tudják méltóképpen megünnepelni az évfordulót. Az év vége hagyományosan a leállások ideje, több partnerük gépeit is most kell karbantartani, így sokszor megesik, hogy hét végén is dolgozniuk kell. Nem idegenkednek a pályakezdő fiataloktól kettős richárd kifejtette azt is, nehéz jó, szakképzett munkaerőt találni. Épp ezért igyekeznek együttműködni - akár a tanulószerződésen túlmutató formában is - a gyöngyösi Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakközép- iskolával. Szeretnék ugyanis kinevelni a jövő szakembereit. Nem idegenkednek a pályakezdők alkalmazásától, akiket képeznek is. Bár néha hibáznak, de a saját képükre formálhatók, nincsenek olyan, a korábbi munkahelyükön beidegződött gyakorlataik, amelyek náluk nem alkalmazhatók. Az Ariko Manufacturing Kft.-nél nincs egyéni, csak csapatsiker, hiszen a gépekbe mindenki beleteszi tudását, munkáját. A Fenstherm-West már készül a harmadik panelprogramra Füzesabony A vállalkozás új technológiát vásárolt Németországból, s már javában tart a cégnél a mintagyártás Új technológiát vezet be ablakgyártásban a Fenstherm-West Kft. A füzesabonyi Fenstherm 20 éves múltra tekint vissza, a családi vállalkozásból - amely kezdetben műanyag nyílászárók kereskedelmével foglalkozott - mára az ország egyik legnagyobb gyártójává vált.- Míg húsz éve státusszimbólum volt a műanyag ajtó és ablak, majd trend lett, mostanra helyére került. Azok választják, akiknek fontos a környezetvédelem, az energiatakarékosság, a hangszigetelés, az olcsóbb fenntarthatóság és az időjárás-állóság - sorolta Bátor- né Rácz Judit ügyvezető a füzesabonyi sajtóbemutatón. A piaci körülményekről elmondta: az autóiparban is használt alapanyagok ára a növekvő igények miatt magasabb. Amíg az autógyártásban nem csökken a fehér festék, az alapüvegek használata, addig nem is lesznek olcsóbbak. Emelkedik viszont az újrafelhasznált anyagok aránya. A hazai profilgyártás megszűnt. A cég az elmúlt években számos nagy projektben részt vett, ők látták el nyílászárókkal az ország két legnagyobb panel- g házát, s az ország legnagyobb | általános iskoláját, de számos | kórházi, egyetemi épületet is. | A füzesabonyi vállalkozás ve- £ zetése abban bízik, hogy a jövő- A füzesabonyiak látták el nyílászárókkal hazánk két legnagyobb panelházát re induló harmadik panelprogramban is sok megrendeléshez jutnak. Erre egy új termékcsaláddal, a Fenstherm Future-rel is készülnek. A technológiát Németországból vették, de itthon előbb forgalomba kerülnek a termékek, mint Németországban. Füzesabonyban már folyik a próbagyártás, jövőre elindul a tömegtermelés is.- A 76 milliméter vastag profilú ablakok ugyanolyan energetikai jellemzőkkel bírnak, mint a 8-9 centiméteresek. Nem akarunk belemenni a kamraszámharcba, hiszen a termékek öt, illetve hat cellásak lesznek. A titkuk ezek elrendezésében, kiképzésében, a változó falvastagságban rejlik - mondta el az ügyvezető asz- szony. A cégnél úgy döntöttek, hogy árban próbálják meg közelíteni a magyar vásárlókhoz a termékeket, hiszen itthon jelenleg nincs akkora fizetőképes kereslet, mint Nyugat-Európá- ban. Éppen ezért az új technológiával is az ár-érték arányt növelték, a vevőknek prémium kategóriás terméket kínálnak átlagos áron. A Fenstherm-West a következő évben jótékonysági akciót is indít, ott szeretnének segíteni, ahol fontos a nyugalom, a meleg és az alacsony rezsi. Kiírnak egy fotópályázatot is. ■