Heves Megyei Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)
2013-12-17 / 293. szám
2 MEGYEI KORKÉP 2013. DECEMBER 17., KEDD Leköpte a bírót, becsmérelte, tarkón is ütötte az ifjú focikapus ► Folytatás az 1. oldalról hatvan A meccsen az első félidő 46. percében a csányi együttes 1-0-ra vezetett, amikor a játékvezető büntetőrúgást ítélt a hazaiak javára, s azzal a zagy- vaszánóiak egyenlítettek. A vádirat szerint ekkor a 21 éves L. Olivér, a vendégek hálóőre a 16-oson kívülre futva leköpte a bírót, becsmérelte őt, majd tenyérrel tarkón vágta. A megtámadott sporttárs kiállította. Lefújta a félidőt, de a fiatal kapus az öltözőbe igyekvő sípmestert könyökkel a vállán is megütötte. L. Olivér kihívóan közösség- ellenes, erőszakos magatartása a focipályán alkalmas volt arra, hogy a jelenlévőkben riadalmat és megbotránkozást keltsen. Ezért őt az ügyészség nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettével vádolja, amiért a bíróság akár háromévi szabadságvesztés-büntetéssel is sújthatja.- Ez remélhetően nemcsak más játékosokat tarthat vissza a jövőben az előírásokat figyelmen kívül hagyó, s deviáns viselkedéstől, hanem a renitens szurkolókat is - közölte a sajtó- szóvivő. L. Olivért fegyelmi úton a Heves Megyei Labdarúgó Szövetség is felelősségre vonta.« SZ. Z. Jeles művészek jótékonykodtak látássérülteknek EGER A napokban az Ezüstidő Szabadidős Egyesület (ESZE) jó hangulatú jótékonysági gálaműsort szervezett az egri Cinema Moziban a látássérültek javára. A műsorban a város jeles művészei, a szabadidős egyesület énekesei, zenészei, verseiéi, a Vakok és Gyengénlátók Heves Megyei Egyesületének Orchidea dalköre, a tiszanánai Tűzmadár Dalkör és mások léptek fel. A rendezvényen a támogatói jegyekből 150 ezer forint gyűlt össze, és egy személy további 500 ezer forintot ajánlott fel. Mivel a síkírást Braille-be átíró nyomtató egymillió forintba kerül, további felajánlásokra is számítanak. ■ B. K. Összefogtak az egri szállodák vezetői és tulajdonosai. Hiányolják az előrehaladást, s tenni szeretnének azért, hogy a megyeszékhely újra vonzó idegenforgalmi célpont legyen. Pócsik Attila Munkacsoportot alakítottak az egri szállodák vezetői és tulajdonosai, mert nem látják kellőképpen hatékonynak a jelenleg működő szervezetek, irodák, egyesületek munkáját, amelyeknek feladatuk lenne elősegíteni, támogatni nemcsak a turisztikai vállalkozásokat, hanem az idegenforgalomban dolgozók biztonságát és a város országos és nemzetközi piacra juttatását.- Nem konkurenciaként, hanem szövetségesként tekintünk egymásra - hangsúlyozta Harmati Péter, a Hotel Eger és Park ügyvezetője. - Célunk közös: olyan országos akciók, rendezvények, új módszerek bevezetése, melyek nyomán növekedni fog az Egerben eltöltött vendégéjszakák száma. Az erről szóló beszélgetésen elhangzott: a szállodásoknak konkrét elképzeléseik vannak. Szabó Katalin, a Hotel Flóra első embere elmondta, vállalva a költségeket egyebek között kulturális és gasztronómiai programokat szeretnének szervezni. Utóbbival kapcsolatban kiemelte, összeállítanak olyan egységes csomagajánlatokat, amelyek lehetőséget teremtenének például arra, hogy a vendégek más szállodában költhessék el a vacsorájukat, ezzel több szolgáltató kínálatát is megismerhessék.- Túl vagyunk azon a ponton, hogy csak azt nézzük, A szállodások nem konkurenciaként, hanem szövetségesként tekintenek egymásra, hiszen a céljuk közös: felvirágoztatni Eger idegenforgalmát. mi történik házon belül - fogalmazott Micski Marianna, a Korona Hotel igazgatója. - Nem egymás versenytársai vagyunk, a mi konkurenciák Szeged, Pécs vagy éppen Röj- tökmuzsaly. Tisztában vagyunk azzal, hogy a városba érkező vendégek mennyisége és minősége befolyásolja az egriek életét is. Szeretnénk „örökbe fogadni” területeket, tiszta, környezetbarát hellyé tenni Egert. A Tündérpart valaha a megyeszékhely gyönyörű része volt, terveink szerint itt egy zöldövezetet, egyfajta kisebb Érsekkertet hoznánk létre, s megmutatnánk, e célért megfogjuk a seprűt, lapátot. Gál Gábor, a Hotel Aqua vezetője elmondta: jövő év első felében egy oldtimer bor ral- lit szerveznek, egy fiatalos, Az alpolgármester szerint elindultak egy jó úton A fórumon részt vett Rázsi Bo- tond alpolgármester, aki elmondta: örül a szállodások kezdeményezésnek, fontosnak tartja, hogy ne csak beszélgessenek a témáról, hanem cselekedjenek is. Hozzátette ugyanakkor: egymásfél esztendeje elindult egy folyamat, amelynek már eredményei is vannak. Ilyen a város egységes arculata, valamint az a gondolkodásmód, amely szerint Eger egy termék, amelyet el kell adni. Kiemelte: számos idegen- forgalmat segítő beruházás valósult meg, illetve tart jelenleg is, egyebek között a strand fejlesztése, a belváros rehabilitációja vagy éppen a várbéli attrakciófejlesztés. lendületes hét vége keretében. A programban szerepel borárverés, Bikavér-készítés, pincebuli és persze egy vete- ránautó-verseny is. Az elképzelések között található még Eger és környéke fürdőinek népszerűsítése is. A szállodások olyan eseménysort szerveznek, amelynek keretében a vendégek mindennap másik fürdőt látogathatnának meg, s az utazást a szállásadók biztosítanák. Ugyancsak fontosnak tartják a karitatív szerepvállalást, ez- év végén az Egri Gyermek és Fogyatékosok Otthonát támogatják, közösen. Az eseményen Orosz László- né, a Hotel Ködmön igazgatója elmondta: sokszor irigykedve nézik, hogy a legtöbb városban olyan programokat találnak ki, amelyek sok vendéget vonzanak, míg Egerben a Bikavér Ünnepen kívül talán nincs is ilyen. Szó esett arról is, hogy a statisztika alapján az utóbbi években nőtt a vendégéjszakák száma, ám többen jelezték: érdemes óvatosan bánni az adatsorral, hiszen nem mindegy, hogy a tavalyi rossz, a tavaly- előtti még rosszabb, vagy a 2008-as kiugróan jó évvel vetjük össze az idei számokat.- Közel 20 esztendeje Eger még a harmadik leglátogatottabb város volt hazánkban, ma a 10-11. helyen található a rangsorban, ez pedig nem méltó a megyeszékhelyhez - emelte ki Micski Marianna, hozzátéve: olyan települések előzik meg Egert, amelyek tizedannyi lehetőséggel sem bírnak. Egységes egri vizet kínálnának a szállodások harmati Péter elmondta, fejlesztési elképzeléseiket az önkormányzattal közösen szeretnék megvalósítani. Mint fogalmazott- tisztában vannak azzal, hogy 2014-20-as tervezési ciklusban elsősorban az attrakciókról szólnak a pályázatok, ezért egyedi gondolatokra van szükség. Terveik között szerepel a Szent József-forrás vizének hasznosítása, a jövőben Eger minden szállodájában kizárólag ezt kínálnák. Fontosnak tartja egyfajta légi városnézés lehetőségének megteremtését is. - A legnagyobb sikerek a legextrémebb ötletekből születnek - mondta, hozzátéve: az előkészületeket érdemes már most elkezdeni. ■ Szükséges-e a szállodások összefogása? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: HE0L.hu A szavazás eredményéta holnapi számunkban közöljük. Oczella József, a Hotel Villa Völgy tulajdonosa úgy fogalmazott: nem véletlen a szövetségi, s nem az egyesületi forma, így ugyanis gyorsabb a döntési folyamat. - A klaszte- rek, TDM-ek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, az elmúlt 10-15 évben gyakorlatilag nem történt semmi, mondhatom: nem vagyunk megelégedve a munkájukkal - húzta alá. A résztvevők hangsúlyozták: szeretnék, ha a kezdeményezés az egész város ügye lenne, hiszen ez nemcsak a turistákról, de az Egerben élőkről éppúgy szól. A fórumon többször is elhangzott: szeretnék, ha az önkormányzat is partner lenne terveik megvalósításában. A legtöbb elképzelésük - bár profitorientált vállalkozásokról van szó - nem a pénzről szól, hanem arról, érdemes legyen ellátogatni Egerbe, s jó legyen élni a városban. Kilencven családon segített az erőmű gyöngyösoroszi Nemcsak lignitet adott, hanem példát is mutatott a visontai cég Tolvajokat is lebuktattak a kamerák Nagyvisnyón A Mátrai Erőmű Zrt. a társadalmi felelősségvállalás jegyében, s Horváth László kormány- megbízott közbenjárására 130 tonna lignitet adományozott Gyöngyösoroszinak. A szénből az önkormányzat döntése alapján kilencven helyi család kap, akik számára a tüzelőt a helyhatóság karácsonyig ingyen ki is szállítja, mondta el Vernyihel Lívia polgármester. A lignit átadásán Tállai András önkormányzatokért felelős államtitkár kifejtette: a kormány célja segíteni azokon az embereken, akik mindennapos megélhetési gondokkal küzdenek. Erre irányul a rezsicsökkentés és a BelügyminisztéAz érintett gyöngyösoroszi családok mindegyikének 15 mázsa lignit jut rium szociális tűzifaakciója is, amelynek keretében 1760 önkormányzat 2 milliárd forint értékű tűzifához juthatott hozzá. Az eseményen Horváth László egyebek mellett arról beszélt, hogy nemcsak lignitet ad, hanem egyúttal példát is mutat a Mátrai Erőmű, a tüzelő pedig biztosan jó helyre kerül. Szerinte nem természetes, ha az emberek vacogva karácsonyoz- nak. Várja mindenki melegben és meleg szívvel az ünnepet. Derekas Barnabás, az erőmű igazgatóságának tagja hangsúlyozta: idén összesen 5500 tonna tüzelőt adományoz a cég a rászorulóknak. ■ T. B. pályázatok Befejeződött a patakmeder-rekonstrukció Nagyvisnyón, a pályázat a helyszíni ellenőrzéseknél tart, illetve néhány apróbb hiánypótlásra van szükség. Csőgér Bálint polgár- mester elmondta, a közbiztonság javítását célzó belügyminisztériumi pályázatuk nyert és már meg is valósult: hat darab térfigyelő kamerát szereltek föl a faluban. Ezek jó képminőségben rögzítenek, és segítségükkel már két trükkös tolvajt is lelepleztek. Mindkét elkövetőt autójuk rendszáma alapján azonosította a rendőrség. Nem jártak viszont sikerrel az orvosi rendelő felújítására beadott pályázattal. Mivel Szilvásváradon 2010-ben újították föl az egészségházat, a bírálók pedig egyik orvosuk - aki ott is rendel - praxisát közösnek ítélték. A település adott be pályázatot a főút mellett járda kialakítására is, amely tartaléklistára került. Bíznak benne, hogy végül nyertesnek nyilvánítják. Csőgér Bálint elmondta, még nem tudni, jövőre mennyi pénz juthat beruházásra, illetve pályázati önerőre, hiszen a költségvetés részletes számait még nem ismerik. A jövő év is küzdelmes lesz a kis önkormányzatok számára, a központi finanszírozáson túl a helyi adóbevételekből is kell fordítani a működési kiadásokra. ■ T. B. Összefogással a több vendégért szövetség Közösen szeretnének tenni az egri szállodások a turizmus fellendítéséért