Heves Megyei Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)
2013-12-14 / 291. szám
16 2013. DECEMBER 14., SZOMBAT Újra Fáy utca. Az idén februárig az Egri Futball Club Kft. főtámogatójának számított Jámbor János személyesen garantálta, hogy január 1-től döntő szerepet vállal Vasas SC labdarúgócsapatának finanszírozásban. A fővárosi üzletember öt év szünet után kap kiemelt szerepet az angyalföldieknél. SPORT mmm %m * niinnMii'—yi —• ni.* su wmuim totv vfmwaHBuane a&»r •ORMI DÚS JÁMBOR JÁNOS A miliő már most hiányzik játékvezetés A korhatár miatt kényszerül búcsúra az egri sípmester A levonulás előtti utolsó bevonulás. Asszissztensei, Kelemen Attila és Varga Gábor között Varga László. Álmodhatunk még nagyot? a repkedő milliárdok korát éljük. Emitt adósságátvállalásról, amott létesítmény- fejlesztési koncepcióról szólnak a hírek, a különböző sportágaknak szánt állami támogatásokat nem is említve. Arra az ingoványra nem merészkednék, hogy ez (mármint az elosztás) menynyire van így jól, inkább oda terelném a figyelmet, hogy mennyire nem sikerült Egerben profitálni abból, ami 2011. augusztusában azt a jövőképet sejtette: felívelő pályára lépett a megyeszékhelyen a labdarúgás. igen, jámbor János minapi szerepvállalása kapcsán terült terítékre a téma. A Vasas (majd a Kecskemét) bőkezű mecénása NB Il-es bajnoki arannyal a tarsolyában Hevesből idén februárban dicstelen módon volt kénytelen távozni. Hiába öntötte a pénzét az egri futballba, mennie kellett, mert a csupán nevében tulajdonos úgy látta jónak. Azóta tudjuk, mi történt: minden, csak jó nem. nincs NB i, de még NB II sem, mint ahogy a stadionban nincs világítás, csak „pa- rasztvakítás”. Az érsekkerti létesítményfejlesztésre szánt majd' egymilliárd forint máshol landolt, a TAO-s 17 millióból nem kért az Egri FC jelenlegi gazdája, új műfüves játéktér nem épült. Lehetőségek, esélyek sora suhant el. Vissza nem térő módon. A piros-kékeknél életet jelent, hogy Jámbor Jánost öt év múltán ismét megtudták nyerni. Erre viszont aligha került volna sor, ha Egerben értő és a sportágat elhivatottként szerető személyek ülnek döntő pozícióban. ezek után merhetünk-e még valaha is nagyot álmodni? A bíráskodástól nem, de az NB Il-es kerettől búcsúzott Varga László. Az egri bíró a 45 éves korhatár miatt kénytelen befejezni tevékenységét az országos nagypályás állományban. A hiányérzet már most tetten érhető. Bódi Csaba Tudják milyen az, amikor a játékvezető belülről élvezi a mérkőzést? Mit érez a meccs helyszínéről távozáskor, ha a „szívesen látjuk máskor is!” mondat hangzik el? Varga Lászlónak sok minden megadatott sípmesterként az 1995-ben kezdődött pályakezdést követően, noha kezdetben a kapuskodás és a meccsveze- _ tés nagyon nehezen fért meg 2 egymás mellett. „A legjobb 2 volt focizni” - említi a búcsú- 1 zó. Lacos vagy másoknak Jasin, Hatvanban, Sírokon, Boldogon, Besenyőteleken, Miskolcon, Füzesabonyban, Mezőkövesden és Egerben is őrizte a hálót, ám manapság az Autósuli öregfiúi között és a Wigner csarnokában Demeter Béláékkal, a mezőnyben kergeti a bőrgolyót. Futballistaként az NB I/B-ig jutott, mi több, egyszer az NB I-es egriek kispadján is helyet foglalt, húsaiban pedig a 11 alkalommal a nemzeti mezben is szerepelt. Játékvezetői tornákon sokszor védte az országos csapat kapuját, míg a Sípmesterek Fesztiválján néhány éve úgy nyert Heves együttese, hogy a két nap során egyetlen gólt sem kapott: Varga László minden alkalommal lehúzta a rolót. A függöny most előtte gördült le az elitben. „Nem ért váratlanul, hiszen tudtam, mi a határ, és ez még mindig jobb helyzet, ha erre az életkor miatt kerül sor. Ami elgondolkodtat az az, hogy ilyenkor érik be leginkább az ember...” Az NB Il-es keret legrutinosabb tagja a Nyíregyháza-Ajka mérkőzésen vezényelte ki utoljára a csapatokat a második vonalban, ott, ahol bő egy évtizede alatt 142 alkalommal próbált észrevétlen maradni. Rátermettségének, felkészültségének és persze szerencséjének köszönhetően ez az esetek többségében sikerült is. ■ Pályafutása során elmondhatta magáról, hogy egyszer asszisztens lehetett az élvonalban is. Klasszikus hevesi triónak számított a Varga L., Fehér Gy., Szigetvári Zs. és a Varga L., Kelemen A., Fehér Gy. hármas, míg legtöbbször Farkas Ádám- nak volt a tartalék-játékvezetője. Emlékezetes marad Farkas Ádám élvonalbeli bemutatkozása az MTK-stadionban. Mérkőzés közben megsérült Fehér Gyula, s azt asszisztens nem tudta folytatni a találkozót, így aztán Vargának kellett beugrani. A feladatot megoldotta, ami után elmondhatta magáról, hogy egyszer asszisztens is lehetett az élvonalban. Tartalék-játékvezetőként 92 alkalommal működött az NB I-ben. „A miliő, a hangulat, az országos kollégák hiánya valószínűleg akkor érezteti majd igazán a hatását, amikor kezdődik a tavaszi idény.” A szezonok sora 50 éves koráig Vargának is kínál még kihívást, majd következhet az ellenőrködés. Netán az edzőség? „Rendelkezek végzettséggel és még az se kizárt, hogy belefogok a nevelőmunkába, de csak gyerekekkel foglalkoznék.” Az egészen fiatal kortól futballozó játékvezetőt úgy labdarúgóként, mint a dirigensként, abszolút elkerülték a sérülések. Azért bírt ez jelentőséggel, mert a sportkarriernek fontos eleme az egészség, a bíráskodásnak pedig alappillére a tisztelet és az alázat, utóbbiakat a játékosmúlt nagyban befolyásolja. Pozitív irányban. „Negatívum nem sok akadt, de ha igen, arra sem nagyon emlékszek. Mélyen az maradt meg bennem, amikor még az NB II-ben játszott a Fradi, s a DVSC II vendégeként, a Sportl szakkommentátoraként Puhl Sándor volt jelen a mérkőzésen. A világ legjobbjának négyszer megválasztott sípmester a találkozó végén bejött hozzánk az öltözőbe, és elmondta tapasztalatait. Mit ne mondjak, jó volt hallgatni,” A nyíregyházi záró 90 perc során asszisztensként Kelemen Attila és Varga Gábor, tartalék-játékvezetőként Urbán Eszter lehetett részese az utolsó állomásnak. Készültek a fotók, jöttek az ajándékok, este pedig Egerben gyűltek össze szép számban a kollégák, hogy inkább ünnep, mint sem szomorú elválás részesei legyenek. Mert a síp nem marad néma. Fennáll a megyei játékvezető bizottságban betöltött tisztség és a futsal instruktori megbízatás is. Nyertesként ott lesznek a család tagjai, mint a biztos és segítő háttér megtestesítői, akik immár többször láthatják apát otthon, mint a tévés közvetítésekben. Egyszer talán azt is megtudják majd, hogy milyen az, amikor a játékvezető belülről élvezi a mérkőzést. Tizenharmadikán, a 13. fordulóban ikszeltek először a ZF férfipólózói HIRDETÉS HUNGÁRIA VÍZILABDA A férfi OBI 13. fordulójának mérkőzésén: Vasas-ZF-Eger 8-8 (4-3,1-1,2-1,1-3) góldobók: Angyal, Brguljan, Sedlmayer 2-2, Csapó M., Steinmetz Á. 1-1, ill. Bátori, Kovács G. 2-2, Gór Nagy, Hárai, Bundschuh, Graham 1-1. Komjádi-uszoda. V: Vogel, Dodog. A címvédő egriek kezdtek jobban, az emberelőnyből és ötméteresből is betaláló Bátori Bencének köszönhetően három perc elteltével már 3-1-re vezettek a vendégek. Azt követően azonban a Vasas percei következtek. A hajrában a ZF-esek bizonyították, hogy miért tartják őket napjainkban Magyarország (egyik) legjobb csapatánák. Kevin Graham megúszása után már vezettek (7-8), és úgy nézett ki, hogy 14. bajnoki meccsüket is megnyerik. Tizenkét másodperccel a vége előtt azonban Sedlmayer Tamás egyenlített. A medencében ezzel véget értek a fontosabb történések, a vízparton viszont korántsem. A játékvezetőnél reklamáló Gerendás György több Vasas-szurkolóval is heves szóváltásba keveredett, és csak a higgadtságukat megőrző drukkereknek köszönhető, hogy nem fajult tettlegességig az eset. A Vasas már harmadszor játszott döntetlent, az Eger először botlott a bajnokságban. ■ B. CS. Bisztritsányi Dávid 8 gólt kapott Az ötezer szurkoló ellenére is előjött a magyar betegség világbajnokság Presztízsküzdelem ide, frenetikus atmoszféra oda, Sydney és Zágráb után már megint elszúrtuk a végét- Nem, nem vagyok beteg - szólok bele már sokadjára a telefonba, csak egyszerűen ötezer magyar honfitársammal egyetemben még a telkemet is kikiabáltam a magyar-román kézilabdameccsen. Hangja nem sok mindenkinek maradt a csütörtök esti találkozón, élménye viszont annál több. A Szerbiában zajló női világbajnokságon megint megtörtént az, ami már számtalanszor az élsportban: a magyar drukkerek tömegével vettek be egy létesítményt. A helyszínt ezúttal Újvidék (Növi Sad) városában a Spens Aréna jelentette, ahol elképesztő piros-fehér-zöld inváziónak tehettünk részesei. Már a déli órákban érezni tehetett, hogy az illetékesek nem azért ilyen precízek a röszkei határátkelőn, mert csempészet folyna a gépjárművekben, egészen egyszerűen tömegek várakoztak a sorompók előtt. A talán túlságosan is elővigyázatos szerb rendőrök aztán egészen az arénáig villogóval kísérték be a szurkereket, de onnan ezer méteres körzetben már tilos volt az alkoholfogyasztás. Leleményes a magyar, tudjuk a jól, a csarnok közelében talál- § ható éttermekben pedig nem f saját maguk ellenségei az üz- | lettulajdonosok, ezért az után- J pótlásról sikerült gondoskodni. I Legfeljebb annyi „gyötrelmet” A futballmeccseken „megszokott” román-magyar ellenét nem mutatkozott keltett elviselni, hogy egy kis csevapcsicsát is te keltett nyelni. Teli hassal és teli várakozásokkal indulhattunk a meccsre. A himnuszokig a nyolcezer fős létesítmény több mint kétharmada megtelt. Lehettünk körülbelül hatezren, amiből legfeljebb ötszázan szorítottak a román győzelemért. Sportberkekben már sokszor megfogalmazódott, hogy nem a legszerencsésebb a nemzeti énekünk, de nehezen tudott száraz maradni az ember szeme, amikor a külföldi mérkőzésen ötezer honfitársunk ordítja bele a levegőbe az érzelmeit. A románok csak néztek, mi történik itt. Semmi különös, csak elkezdett szurkolni a magyar tábor. Ebben talán páratlanok vagyunk az egész világon, miként abban is, amit úgy hívnak, hogy magyar betegség. Presz- tízsküzdelem ide, frenetikus atmoszféra oda, Sydney és Zágráb után ugyanis már megint elszúrtuk a végét (17:21). Egy nappal a kudarc után ugyanakkor mégis azt mondom: hiába kaptunk ki a szívünk csücskének nem igazán nevezhető románoktól, jó szájízzel hagytuk el a Spenst. Aki csütörtökön ott volt, sosem feledi, aki pedig csak tévében látta, az sosem értheti meg, mit jelentett magyarnak tenni itt erre a másfél órára. ■ F. B.
