Heves Megyei Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-08 / 260. szám
SZOLGÁLTATÁS - SPORT 2013. NOVEMBER 8., PÉNTEK HIRDETÉS A fenntarthatóságot szolgálja a bezárt hulladéklerakók rekultivációja Befejeződött a „REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás Jászberényi és Dél-Hevesi Kistérségében lévő 31 település felhagyott szilárd hulladék- lerakójának rekultivációja” című projekt, amely az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program keretében az Európai Unió Támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósult meg. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség döntése szerint a Kedvezményezett (RE- GIO-KOM Térségi Szolgáltató Társulás) a projektfeladatok megvalósításához 100 százalékban vissza nem térítendő támogatásban részesült. A beruházás teljes költsége 2 697 546 207 forint. A projekt záró rendezvényét 2013. november 6-án tartották Jászapátin a Pá- jer Antal Művelődési Házban, amelyen részt vettek a REGIO-KOM Társulás településeinek polgármesterei és vendégei, valamint a közreműködő cégek képviselői. A rendezvény célja a projekt elvégzett feladatainak és eredményeinek összefoglaló bemutatása és a fenntarthatóságának ismertetése. A kivitelező a rekultivált hulladéklerakókat már októberben visszaadta az illetékes önkormányzatoknak, akik a helyreállított területeket a rekultiváció típusától függően öt vagy tíz éven keresztül folyamatosan 9 SZÉCHÉNYI TERV gondozzák és figyelik, hogy fenntartsák a terület állapotát, megakadályozzák az illegális hulladéklerakást és ellenőrizzék a talajvíz szennyezettségének alakulását. A rekultivációval megszűnt a lerakók jelentette környezeti kockázat, többek között elhárult a felszín alatti és feletti vizek szennyeződésének a veszélye, javult a levegőminőség. A beruházások javítják a községek és városok tájképét, ezáltal hozzájárulnak a helyi lakosság tiszta környezethez való jogának kiteljesedéséhez, az egészségesebb környezet kialakításához. Dr. Szabó Tamás, a REGIO-KOM Társulás elnöke záróbeszédében hangsúlyozta e beruházás megvalósulása a jövőbe való befektetést jelenti. REGIO-KOM REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18. E-mail: tarsulas@regiokom.hu Honlap: www.regiokom.hu nzatl Fejlesztési Ügynökség A Diósgyőr előtt az Egri VSI nb II Gyöngy, Szucsik és Simor egyaránt meglepetést okozott Majoros Ármin Mózes (balról) pontozással verte Deák Bárdos Mihályt A Diósgyőri VTK gárdájának legyőzésével biztosította helyét az NB Il-es bajnokság legjobb hat együttese között az Egri Városi Sportiskola (EVSI) csapata. Sike Károly- A hármas leggyengébb együttesének vélt Túrkeve vezetői az utolsó pillanatban jelezték, hogy több versenyzőjük is lebetegedett, így nem tudják vállalni az egri fellépést - tájékoztatott Gyöngy Attila, aki Lakatos Andrással felel az egriek szakmai munkájáért. Az egri Hadnagy úti csarnokban lebonyolított csapatbajnoki mérkőzésen így a házigazda EVSI a Diósgyőri VTK-val vívott oda-visszavágós meccset, a szabályoknak megfelelően váltott fogásnemben. Az NB Il-es küzdelmekre összesen húsz csapat nevezett, amelyeket területi elv alapján hat csoportba soroltak. A győztesek készülhetnek a következő fordulóra.- A miskolciak szemben összesítésben 32:24-re diadalmaskodtunk, amely azért számít óriási fegyverténynek, mert a borsodiak a legerősebb összeállításban érkeztek - folytatta szavait Gyöngy. - A gárda tagja volt a junior vb-bronzér- mes Juhász Bence és a világ- bajnoki második, Eb-harmadik Deák-Bárdos Mihály is. A csapat tavaly még az NB I-ben szerepelt, ahonnan végül azért kellett búcsúznia, mert nem állt ki az osztályozóra. A Gyöngy Máté (55 kg) Sza- nyi Szabolcs, Köböl Zsolt (60 kg), Szucsik Tamás (66 kg), Simor Bence (74 kg), Madarasi Gábor, Tősi János (84 kg), Török Zsolt (96 kg) és Majoros Ármin Mózes (+96 kg) összeállítású egri gárda az első mérkőzésen 19:9 arányban bizonyult jobbnak. A kötöttfogással induló küzdelmek során Gyöngy, Szucsik, Simor, Madarasi és Török is győztesen hagyta el a szőnyeget. A második mérkőzést már a DVTK nyerte, egri részről Madarasi, Török, s sokak által a csb leglátványosabb küzdelmében Majoros Ármin Mózes pontozással győzte le Deák-Bárdost.- Gyöngy Máté, Szucsik Tamás és Simor Bence sikere mindenképpen meglepetés, a fiatalok nagyszerű teljesítményt nyújtottak - emelte ki a tréner. - A Bundesligából az eseményre hazatérő Madarasi Gábor és Majoros Ármin Mózes is kiválóan birkózott. A napokban elkészül a következő kör párosítása, ahol már a döntőbe jutás jelent tétet. AGRIA MOZI 16 ÉS 20.30 ÓRAKOR: Insidious - A gonosz háza 15.30 ÉS 18 ÓRAKOR: Phillips kapitány 18.15 órakor: Metro Manila 20.45 ÓRAKOR: Dermesztő mélység URÁNIA MOZI 16 ÓRAKOR: Khumba 3D 18 ÓRAKOR: Derült égből fasírt 2 - A második fogás, 3D 20 ÓRAKOR: Végjáték URÁNIA MOZI ILLÉS GYÖRGY-TEREM 17.30 ÓRAKOR: □hallgatott gyalázat GYÖNGYÖS GYÖNGYHÁZ CINEMA BRIDGE 16 ÓRAKOR: Derült égből fasírt 2.- A második fogás 3D 18 ÉS 20.15 ÓRAKOR: Végjáték 15.30 órakor: Khumba 17.30 órakor: Időről időre 19.45 ÓRAKOR: Last Vegas GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ NAGYSZÍNPAD 11 órakor: Holle anyó (Benedek Elek-bérlet) 15 ÓRAKOR: Holle anyó (Balassi Bálint-bériet) HIRDETÉS Vidám családi hirdetés HÉT VÉGI PROGRAMAJÁNLÓ PÉNTEK Egerben péntektől hétfőig különféle libás finomságokat, pl. töltött libanyakat, ropogós libacombot, ludas kását készít a Servita étterem a Márton-napi hétvégére. A libahúshoz újbor dukál, a Servita Udvarházban. EGERBEN 16-19 óráig klubdélutánt tartanak az Agria Parkban Ötórai teadélután holisztikus módra címmel. SZOMBAT Egerben 9 órától Múzeumi Márton Napot tartanak a várban a Dobó-Bástyában. Fellép a Hahota Gyermek Színház, Császi Irén néprajzkutató a népszokásokról tart előadást, a gyermekeket kézműves-foglalkozás is várja. EGERBEN a Forrás Gyermek és Ifjúsági Házban Állati jó napot rendeznek kutyás játszóházzal, kalandjátékkal és díszállat bemutatóval várják az érdeklődőket. Egerben 19 órától Kelet a Siam! címmel kortárs költészeti felolvasó- estet tartanak az Egri Kis Zsinagóga Galériában. EGERSZALÓKON 14 órától Márton Napi Libaságokra várják az éhes érdeklődőket a barlanglakásokhoz. A kemencében finomságok sülnek. A talpalávalót a Tekergő zenekar biztosítja. FELDEBRŐN 14 órától tartják a IX. Szent Márton napi ünnepet a Fenyves Központban. Felelevenítik a Márton naphoz kötődő népi hagyományokat. Márton lúdjából és tökből étkeket készítenek, s nem marad el az újbor kóstolása sem. gyöngyösön A fennállásának 35. évfordulóját ünneplő Mátra Művelődési Központ Márton-napi vigasságra várja vendégeit. noszvajon a Gazdaházban rendeznek Márton napi mulatságot. Délelőtt fél 11-kor indul a Kalandos Faluséta, délután táncházat rendeznek az iskolában, a kemencében pedig finomságok sülnek. VASÁRNAP EGERBEN a Magyarok Vásárát tartják az Érsekkertben. A kistermelők termékei és a kézművesek munkái mellett, az érdeklődők Márton-napi forralt bor főző versenyen is részt vehetnek. GYÖNGYÖSHALÁSZON 15 Órától Szent Márton Napi Jótékonysági Gálát tartanak a római katolikus templomban. Márton-nap megyeszerte O __________.__,____________________________________________________ tt. Pr ogramajánlónkat az Evat Zrt. támogatja. HELYI MŰSOROK EGRI VÁROSI TV 8.00 A TV Eger műsora - a csütörtöki adás ismétlése 12.00 Diginfó, a TV Eger műsora 18.20 Angol nyelvleckék, 3. rész 18.30 Mozaik - magazinműsor 19.00 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 19.20 Állattársak - Kutyaiskola, 3. rész: A szocializáció, ism. 19.30 Gazdapercek - magazinműsor 20.00 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 20.20 Lyceumi Tükör - a Lyceum televízió műsora GYÖNGYÖSI VÁROSI TV 00.00 Képújság 9.00 A csütörtöki adás ismétlése 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 Nápolyi- telefonos játék 18.16 Reklám 18.20 Aktuális- Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.34 Nápolyi, 1. rész 19.00 Reklám 19.03 Nápolyi, 2. rész 19.30 Aktuális 19.44 Nápolyi, 3. rész 20.12 Reklám 20.15 Aktuális 20.29 Esti képek 20.30 Képújság LÍCEUM TV 00.00 képújság 6.30 Eszterházy körkép - az EKF közéleti magazinműsora 07.45 képújság 10.00 a szerdai sportműsor ismétlése 10.00 Firkászok, ami a toliból kifér - háttérbeszélgetés egri sportújságírókkal 10.30 SBS-Eger Eszterházy SzSE-B. Braun Gyöngyös - FÉRFI KÉZILABDA, Magyar Kupa 3. forduló 12.00 képújság 14.00 a keddi adás ismétlése 14.00 LTV-szig- nál 14.02 Heti eset - kerekasztal beszélgetés - aktuális témák a főiskoláról 14.25 Természet- védelem a globális gondok szorításában - dr. Vida Gábor akadémikus előadása (ism.) 15.25 Kerekesek - bicajos magazin: dowhnhill és városi bringázás (ism.) 15.40 így készül a tradicionális magyar kenyér - ismeretterjesztő rövidfilm 15.44 Bukovics János (apci mesemondó) mesél 15.58 LTV vége, főcím 16.00 képújság 18.00 az aktuális pénteki adás 18.00 LTV-szignál 18.02 Hírlánc - az EKF hírműsora 18.17 Sulinapló - a Gyakorlóiskolások magazinműsora 18.50 Tudományos arcképcsarnok - dr. Vida Gábor akadémikus (ism.) 19.35 Életvarázs - életmód magazin: fókuszban a méz (felhasználása, hatása) és a jóga (ism.) 19.58 LTV vége, főcím 20.22 képújság 21.00 Eszterházy körkép - az EKF közéleti magazinműsora (a reggeli műsor ismétlése) 22.15 képújság EGER RÁDIÓ 5.00 - 6.00 Magyar óra, a legnagyobb hazai slágerekkel 6.00 -10.00 Szabóék, reggeli ébresztőműsor Szabó Sándorral és Szabó Gáborral 10.00 -15.00 Egri nap Rohlicsek Judittal benne 12.00 -14.00 Kívánságműsor 15.00 - 20.00 Egri délután Debnár Ádámmal benne 18.00 - 20.00 Ródió Eger top 20 a hazai és külföldi slágerlisták akutális kedvencei alapján 22.00 - 01.00 Luxiunk blacmix a legnagyobb fekete zenék mixben, megállás nélkül 1.00 - 5.00 A város ritmusa megszakítás nélkül DIÓ RÁDIÓ 0.00 - 4.55 A legtöbb sláger változatosan 5.55 - 9.55 Reggeli turmix Pifkó Tamással - reggeli infokkal, napindítókkal 9.55 -10.55 Dió Top 10 Győri Nikivel - napi sikerlista a hallgatók szavazati alapján 10.55 -14.55 Dió express Győri Nikivel - programokkal, csajos rovatokkal, receptajánlóval, sztárhírekkel 14.55 -19.55 Délutáni robogás Kürtös Istvánnal - hazavezetö, közlekedési infokkal, ütős slágerekkel 19.55 - 24.00 A legtöbb sláger változatosan. Friss hírek 6.00 10.00, illetve 20.00 - 24.00 között félóránként, napközben óránként. Sporthírek 5.25, 6.25, 8.25.10.00. 18.00.20.00.21.55.23.55 SZENT ISTVÁN RÁDIÓ 5.00 Napköszöntő Hírek, kalendárium 7.00 Szentmise közvetítés 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.40 Közszolgálati percek 8.50 Lapszemle 9.05 Nektek adom a földet 9.30 Az erdő fohásza (ism.) 10.05 Közélet 10.45 A lélek szava 11.05 Könyvtári barangolás (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium, Szólj Uram! 13.05 Évezredek asztalánál (ism.) 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Mit tegyek? (ism.) 14.35 Feltámadt Krisztus, Boldogságunk! - görög katolikus félóra (ism.) 15.00 Az irgalmasság órája 15.15 Szentek, szent életű emberek 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Iránytű 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 Közelkép (ism.) 19.00 Hírek 19.05 Iránytű (ism.) 19.40 Esti mese 20.05 Kultúrkör 21.05 Katedrális (ism.) 22.10 Közélet (ism.) 23.25 Hitvalló (ism.) HIRDETÉS GYÖNGYÖS 2013. NOVEMBER 9., SZOMBAT Márton napi libaságok - Mátra Múzeum INFORMÁCIÓ: 37/505-530, Szőke Szilvia HATVAN: NOVEMBER 8., PÉNTEK, 18 ÓRA Ünnepélyes tanodamegnyitó HELYSZÍN: Nyitott Ház Ifjúsági Információs Iroda (Hatvan, Erzsébet tér 11.) EGER NOVEMBER 8., PÉNTEK, 17.00 NÉZŐPONTOK DEBRECENBŐL VENDÉG: dr. Vitéz Ferenc író, költő (Néző Pont folyóirat) HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház NOVEMBER 8., PÉNTEK, 17.00 KÖNYVJELZŐ IRODALMI NAPOK 2013 Képzőművészeti és irodalmi pályázatok eredményhirdetésére és kiállítás megnyitó HELYSZÍN: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház NOVEMBER 8., PÉNTEK, 19.00 GÁRDONYI GÉZA: A BOR Falusi népdráma a MSZOSZ-díjas Adáshiba Színjátszó Csoport előadásában HELYSZÍN: Bartakovics Béla jp Közösségi Ház EGER INFORMÁCIÓ: KULTURÁLIS www.ekmk.eu KÖZPONT