Heves Megyei Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-29 / 278. szám
14 HORIZONT - SZOLGALTATAS 2013. NOVEMBER 29., PÉNTEK Ide nekem azt az albán mintás triimót! Hippolyt, a lakáj Egy zenés vígjáték az egri Gárdonyi Géza Színház legújabb nagyszínpadi bemutatója A feltörekvő Schneider család életébe enged bepillantást a Gárdonyi Géza Színház legújabb bemutatója, a Hippolyt, a lakáj című zenés vígjáték. Pócsik Attila Nehezen találnánk olyan embert az országban, aki ne ismerné - s ne szeretné - a Hyp- polit, a lakáj című filmet. Az 1931-ben bemutatott mozit Székely István rendezte, vele dolgozott a népszerű zeneszerző, Eisemann Mihály, a korszak híres operatőre, Eiben István és a forgatókönyvíró Nóti Károly. No, és akkor még nem említettük a három legendás színészt: Csortos Gyulát, Kabos Gyulát és lávor Pált. A poénok ma is ülnek, emlegetjük is őket, jóllehet, sokan talán nem is tudják, hogy a filmből idéznek. Aztán 1984-ben színdarab készült a történetből, 1999-ben pedig újabb film. Talán nem véletlen: az eredeti olyannyira szórakoztató, hogy a publikum szeretné újra és újra átélni az élményt. Bizonyára e gondolat volt a vezérelv az egri színházban is, hiszen a teátrum legújabb produkciója a Hippolyt, a lakáj, Blaskó Balázs rendezésében. Nem vitás: a néző próbálja győzködni magát, hogy színházba megy, s el kell felejteni Kabost meg Csortost, ugyanakkor tudjuk: ez szinte lehetetlen. Akarva-akaratlanul is várjuk a klasszikus mondatokat, a figurákat. Pedig hasonlítani nem szabad, lévén olyat, mint a ’31-es mozi, nem csinálhat más, ez kiderült, ha más nem a remake-ből. A történet persze, maradt, a Schneider-családnak jól megy sora, az asszony lakájt szerződtet, s ezzel bonyodalmat is. Egyszerű, szerethető emberekről van szó, igazából nem is akarnak másnak látszani, csakhát a libériás férfi rájuk kényszeríti az úri modort. Vagyis próbálja. A családfő (Sata Árpád) átlag kisember, akinek bejött a vállalkozása. Persze, ettől ő még enne hagymát hagymával, pláne operanézés helyett. Neje (Saárossy Kinga) vágyik az új életre, a szemétszállítási szerződésre és a csillogásra, de nem annyira, hogy koplaljon is érte. Aztán ott van még a lányuk, Terka (Bánfi Kata), aki „tettleg még nem volt szerelmes", s az inkognitóban, Nagy Andrásként dolgozó Wittenfeld-Szeni- czey gróf (Ozsgyáni Mihály), aki számos nyelven beszél. Képbe kerül egy exhibicionista aranyifjú, Makáts Csaba (Rad- vánszky Szabolcs) is. Szóval ide érkezik Hippolyt (Vókó lános), az arisztokrácia jó ismerője, aki előírja a szmokingot a vacsorához, és kidobatja a család féltett albán mintás trümóját. A legfontosabb talán az, hogy ne egy Csortos Gyula-imitátor lépjen be a színpadra, s ez szeA Hírlap tapsa ezúttal Sata Árpádé kétségkívül Sata Árpádé a legnehezebb feladat az előadásban, mert bár a címszereplő mozgatja a szálakat, mégis általa kell látnunk, mi történik a családi házban. Ráadásul a kisember figurája ez esetben minden néző számára Kabos Gyula, de nem szabad őt játszani: Schneider Mátyásnak kell lenni. Sata Árpád fejében bizonyára sokszor megfogalmazódott e gondolat, s jó látni, nem a komédiás elődjét formálja meg, hanem a fuvarozót, aki ragaszkodik az öregapjáról készült festményhez, az albán mintás trümóhoz és a hagymához. Teszi ezt jó ritmusérzékkel, sok humorral, a néző örömére. rencsére teljesül. Vókó lános kellően kimért, tudja, mikor kell feladni a labdát a kollégáknak, s azt is, neki mikor kell leütnie azokat. Bár a legtöbb poént ismerjük, ráadásul magunkban szinte előre halljuk, hogyan is mondták egykor, akadnak igazán jó kiszólások, mulatságos helyzetek. A darab talán legjobb jelenete a dizó'z- nek készülő Mimihez (Nagy Barbara) fűződik, noha elsőre nem feltétlenül a „dögöt” látjuk a nőben. Aztán egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy nagyon szívesen lennénk a Fityfirittyé lett Mátyás helyében, s bevállalnánk egy-két ajtócsapkodást... Örvendetes Bánfi Kata és Ozsgyáni Mihály kettőse. Bevallom: a filmben mit sem törődök lávor Pállal és Feny- vessy Évával, amikor ott mókázik Kabos, az egri előadásban azonban működik a cívódás és a szerelem, kivált a sofőr-dalnál. Igaz is, zenés darabról van szó, még ha nem is konkrétan e történethez írt muzsikákkal. A kor dallamvilágát felhasználva lett azzá, így hangozhat el a Bőg a tehén, vagy a Jaj, de jó a habos sütemény című szerzemény. (Az összeillőség érdekében alakítottak a dalszövegeken, amely nem feltétlenül bizonyul szerencsésnek, de a Rendes férj kezdetűt, még hazafelé is dúdolja az ember.) A Hippolyt, a lakáj csak szőrmentén, görbe tükröt tartva világít rá a társadalom mindig aktuális problémájára: a pénzzel észt, úri modort nem osztanak. Az egri előadás bevallottan nem akar párhuzamot vonni a mai kor feltörekvő családjaival. Aki erre számít, adja át helyét másnak. A produkció egyszerűen csak háromfelvo- násnyi kikapcsolódást ígér, ismert dallamokkal. Ezt pedig, ha nem is maradéktalanul, de teljesíti. AGRIA MOZI 15.30.17.45 ÉS 20.15 ÓRAKOR: Az éhezők viadala - Futótűz 16 ÉS 20.30 ÓRAKOR: Az év csatája, 3D 18 ÓRAKOR: Eltitkolt életek URÁNIA MOZI 16 ÓRAKOR: Gru 2,3D 18 ÉS 20.30 ÓRAKOR: Thor: Sötét világ, 3D ILLÉS GYÖRGY TEREM 17 És 19 órakor: Bettie-mobil GYÖNGYÖS - GYÖNGYHÁZ CINEMA BRIDGE 16 ÓRAKOR: A mikulás mentőakció, 3D 18 ÓRAKOR: Az év csatája 3D 20.15 ÓRAKOR: Végjáték 15.30 ÓRAKOR: Rozsdalovag 17 ÓRAKOR: Az éhezők viadala - Futótűz 19.45 ÓRAKOR: A jogász GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ 19 ÓRAKOR: Hippolyt, a lakáj (Pedagógus-bérlet) 19 ÓRAKOR: Képzelt beteg (Stúdiószínpad) ÁLLATORVOS ÉJSZAKAI állatorvosi ügyelet, november 29-én ESTE 8 órától másnap reggel 8 óráig dr. Balogh Gábor látja el az állatokat. ÁLLATKÓRHÁZ: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 36/312-460. az ügyeleti beosztás elérhető a www.maok.hu honlapon is. HÉTVÉGI PROGRAMAJÁNLÓ PÉNTEK EGERBEN 10-15 óráig lakossági szűrést szervez a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet a diabétesz világnap jegyében a kórház rendelőintézet első emeletén. EGERBEN az Agria Parkban idén is felépítik Karácsonyfáját, ám ezúttal új helyszínen: az I. emeleti rendezvényteremben, ahol idén is helyet kap a Kézműves Vásár. Péntektől minden nap 10 és 19 óra között várják a vásárlókat. ebben az évben a bevásárlóközpont a Vöröskereszttel együttműködve az adventi időszakban jótékony- sági adománygyűjtést is szervez. Elsősorban jó állapotú gyermekjátékokat, könyveket, édességeket, tisztító- és tisztálkodási szer adományaikat, amelyeket a Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete juttat el a térség rászorulóinak. EGERBEN 17 órától teadélutánt tartanak Egy életút a piócapiactól a szultáni palotákig címmel a Bródy Sándor Könyvtár Böngészőjében. Vámbéry Ármin, a híres orientalista halálának 100. évfordulója alkalmából rendezik meg. SZOMBAT demjénben 7 órától látványdisz- nóvágást tartanak. 9.30-tól túrát szerveznek a remetebarlanghoz, 12.30- tól Gacsaly Ildikó és Pócsik Attila Őszi vidámság című műsorát tekinthetik meg az érdeklődők, 14.30- tól a Defekt Duó ad műsort, 16 órától gyerekműsor lesz a művelődési házban. EGERBEN 16.30-tól 21 óráig jótékonysági bált tartanak a Forrás Fogyatékkal Élő Fiatalok Alapítványa javára a Forrás Gyermek és Ifjúsági Házban. EGERBEN 15 órától jótékonysági gálaműsort tartanak az Agria Cinema Moziban a látássérültek javára. hatvanban 17 órától az ünnepeket megelőzően adventi meglepetésestet tartanak, élő zenével és énekkel a Nyitott Ház Ifjúsági Információs Irodában. szilvásváradon megnyitják az adventi programsorozatot a Szalaj- ka-völgyben. Az érdeklődőket 14 órakor a kisvonatnál várják. VASÁRNAP EGERBEN 11 órától nyitva a Mese- g ház az Eszterházy téren. 16 órakor | Habis László polgármester meg- f gyújtja az első adventi gyertyát. Adventi gyertyagyújtás idén is lesz Programajánlónkat az Evat Zrt. támogatja. EGRI VÁROSI TV 8.00 A TV Eger műsora - a csütörtöki adás ismétlése 12.00 Diginfó, a TV Eger műsora 18.00 Tv Eger-szignál 18.01 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 18.20 Angol nyelvleckék, 1. rész 18.30 Mozaik magazinműsor, ism. 19.00 Hír- Adás 19.20 Állattársak - Kutyaiskola, 6. rész - Problémás viselkedés, ism. 19.30 Gazdapercek - magazinműsor 20.00 HírAdás 20.20 Lyceumi Tükör - a Lyceum televízió műsora 21.20 Borban az igazság magazinműsor, ism. (12) GYÖNGYÖSI VÁROSI TV 00.00 Képújság 9.00 A csütörtöki adás ismétlése 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 Nápolyi- telefonos játék 18.16 Reklám 18.24 Aktuális- Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.34 Nápolyi, 1. rész, ismétlés 19.00 Reklám 19.03 Nápolyi, 2. rész, ismétlés 19.30 Aktuális 19.44 Nápolyi, 3. rész 20.12 Reklám 20.15 Aktuális 20.29 Esti képek 20.30 Képújság LÍCEUM TV 00.00 Képújság 6.30 Eszterházy körkép - az EKE közéleti magazinműsora 7.45 képújság 10.00 a szerdai sportműsor ismétlése 10.00 Firkászok, ami a toliból kifér - háttérbeszélgetés egri sportújságírókkal 10.30 EKF-Eger-HÉSZ (3,)-Budapesti Honvéd SE (7.): FÉRFI KOSÁRLABDA, NB l/B, kelet, férfiak, 7. forduló 12.00 Képújság 14.00 a keddi adás ismétlése 14.00 LTV-szignál 14.02 Heti eset - aktuális témák HELYI MŰSOROK a főiskoláról 14.30 Xantus János emléknap, összefoglaló 14.55 Tintaló Társulat, dokumentumfilm 15.58 LTV vége, főcím 16.00 Képújság 18.00 az aktuális pénteki adás 18.00 LTV-szig- nál 18.02 Hírlánc - az EKF hírműsora 18.17 Sulinapló - a Gyakorlósok magazinműsora 18.42 Históriák - a Történelemtudományi Intézet magazinműsora 19.15 Mozgáshatás az evolúcióra - Prof. Dr. Radák Zsolt (Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar dékánja) előadása 19.58 LTV vége, főcím 20.00 Képújság 21.00 Eszterházy körkép - az EKF közéleti magazinműsora (a reggeli műsor ismétlése) 22.15 Képújság EGER RÁDIÓ 5.00 - 6.00 Magyar óra, a legnagyobb hazai slágerekkel 06.00 - 10.00 Szabóék, reggeli ébresztőműsor Szabó Sándorral és Szabó Gáborral 10.00 - 15.00 Egri nap Rohlicsek Judittal, benne 12.00 -14.00 Kívánságműsor 15.00 - 20.00 Egri délután Debnár Ádámmal, benne 18.00 - 20.00 Rádió Eger top 20, a hazai és külföldi slágerlisták akutális kedvencei alapján 22.00 1.00 Luxfunk blackmix a legnagyobb fekete zenék mixben, megállás nélkül 1.00 - 5.00 A város ritmusa megszakítás nélkül DIÓ RÁDIÓ 0.00 - 4.55 A legtöbb sláger változatosan 5.55 - 9.55 Reggeli turmix Pifkó Tamással - reggeli infokkal, napindítókkal 9.55 - 10.55 Dió Top 10 Győri Nikivel - napi sikerlista a hallgatók szavazati alapján 10.55 -14.55 Dió express Győri Nikivel - programokkal, csajos rovatokkal, receptajánlóval, sztárhírekkel 14.55 -19.55 Délutáni robogás Kürtös Istvánnal - hazavezető, közlekedési infokkal, ütös slágerekkel 19.55 - 24.00 A legtöbb sláger változatosan. Friss hírek 6.00 10.00, illetve 20.00 - 24.00 között félóránként, napközben óránként. Sporthírek 5.25, 6.25, 8.25.10.00. 18.00.20.00.21.55.23.55 SZENT ISTVÁN RÁDIÓ 5.00 Napköszöntő hírek, kalendárium 7.00 Szentmise közvetítés 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.40 Közszolgálati percek 8.50 Lapszemle 9.05 Nektek adom a földet 9.30 Az erdő fohásza (ism.) 10.05 Közélet 10.45 A lélek szava 11.05 Könyvtári barangolás (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium, Szólj Uram! 13.05 Évezredek asztalánál (ism.) 13.40 Népzenei kincstár 14.05 Mit tegyek? (ism.) 14.35 Feltámadt Krisztus, Boldogságunk! 15.00 Irgalmasság órája 15.15 Szentek,,szent életű emberek 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Iránytű 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 Közelkép (ism.) 19.00 Hírek 19.10 Iránytű (ism.) 19.40 Esti mese 20.05 Kultúrkör 21.05 Katedrális (ism.) 22.10 Közélet (ism.) 23.25 Hitvalló (ism.) HIRDETÉS I I GYÖNGYÖS NOVEMBER 30., SZOMBAT, 8.00-20.00 ÓRA: Dankó Pista Emlékverseny HELYSZÍN: GYÖNGYÖK MMK HATVAN NOVEMBER 30., SZOMBAT, 11 ÓRA XVIII. ARCOK ÉS SORSOK ORSZÁGOS PORTRÉ BIENNÁLE HELYSZÍN: Hatvani Galéria (Hatvan, Hatvanas utca 2.) EGER NOVEMBER 30., SZOMBAT, 14.00 DIABÉTESZ VILÁGNAP helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház 15.00 JÓTÉKONYSÁGI GÁLAMŰSOR a látássérültek javára helyszín: Cinema Agria Mozi 17.00 JÓTÉKONYSÁGI BÁL a Forrás Fogyatékkal Élő Fiatalok Alapítványának javára helyszín: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház DECEMBER 1-22., VASÁRNAPVASÁRNAP EGRI ADVENT 2013 Ünnepváró programsorozat sok-sok zenével, mesével, játékkal... helyszín: Eszterházy tér DECEMBER 2., HÉTFŐ, 10.30 ÉLETRE KELT MESEHŐSÖK Csukás István embernagyságú mesefigurái Egerben jp helyszín; Barta- EGER kovics Béla Kö- KULTURÁLIS zösségi Ház KÖZPONT A családfő „gyengélkedik”, míg a Tosca elmarad. Schneider Mátyás és Mimi, azaz Sata Árpád és Nagy Barbara.