Heves Megyei Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-05 / 257. szám

2 MEGYEI KORKÉP 2013. NOVEMBER 5., KEDD Rombolt a vihar a községben: kémények dőltek, és repült a tető is ► Folytatás az 1. oldalról hört A polgármester arról számolt be, hogy a Csányi, Szé­chenyi, József Attila, Kertész, Szövetkezet és a Hunyadi utcát érintette a viharos erejű szél. Csupán pár percig tombolt a vihar, de egy hatalmas fenyőt, s kéményeket döntött le, volt, ahol a melléképület tetejét átvitte a szomszédba, hintát mozdított el a helyéről, palate­tők törtek össze, cserepek hul­lottak le. A hatvani tűzoltóság hamar a helyiek segítségére sietett, de az önkormányzati karbantartó csapat is azonnal segített. Kinyittatták a mező- gazdasági boltot, ahonnan fóliát kaptak a tetők ideiglenes lefedéséhez a lakók. A helyre- állítás még nem halad tovább, mert az emberek várják a biz­tosítók kárfelmérőit. Remélik, hogy mielőbb megérkeznek. A polgármester információi szerint egy nénit kellett éjsza­kára a rokonainál elhelyezni, mert a házának kéménye le­dőlt, a kazánt nem lehet hasz­nálni. Kerek Oszkár elmondta: az önkormányzat a törmelék eltakarításában mindenképp segítséget nyújt a lakóknak, s várhatóan tetőcseréppel is tud­ják segíteni azokat, akik erre rászorulnak. ■ G. R. Már tíz hónapja nyomoznak: hosszabbítottak vizsgálat Űjfent meghosszab­bította a Heves Megyei Rend­őr-főkapitányság a nyomozást a január elején az egri kórház­ban agyhártyagyulladásban meghalt hat hónapos kislány ügyében - tájékoztatta hétfőn a Hírlapot Soltész Bálint sajtó- szóvivő. A lassan tíz hónapja tartó vizsgálódás korábban már meghosszabbított határ­ideje a napokban járt volna le. Mint azt korábban már megírtuk, a tarnabodi család­fő idén január hatodikán tett feljelentése nyomán kezdtek vizsgálódni a rendőrök. Az apa arra keresi a választ, hogy mu- lasztott-e valaki féléves lánya orvosi ellátásakor. ■ G. R. egészségügy Eddig csupán ajánlott volt, ám a legtöbben így is kérték a vakcinákat Bár a legtöbb kisgyermekes szülő mostanáig is úgy dön­tött, hogy beadatja gyer­mekének a pneumococcus elleni védőoltást, januártól ez már nem választás kérdése. Ez is bekerül ugyanis a köte­lező oltások körébe. Szilvási Zsuzsa Az egészségügyi tárca tervei szerint jövőre tovább bővül a kötelező védőoltások palet­tája. A tervek szerint kötele­zővé teszik a pneumococcus elleni védőoltást, a humán papilloma vírus (HPV) elleni vakcina pedig kötelezően fel­ajánlandó lesz.- A pneuomococcus bakté­rium elleni oltással középfül- gyulladás, arcüreggyulladás, tüdőgyulladás és agyhártya­gyulladás előzhető meg - tud­tuk meg dr. Tancsik Andrea háziorvostól. - Ez az oltás mos­tanáig az ajánlott katagóriába tartozott, azaz a két éven aluli kisgyermekek szülei számá­ra fel kellett ajánlanunk térí­tésmentesen. Tapasztalataim szerint szinte valamennyi két éven aluli gyerek megkapta az utóbbi években, legalábbis az én körzetemben nemigen emlékszem olyan esetre, hogy valaki tiltakozott volna elle­ne. Nyilvánvaló, hogy ez min­dig függ az orvos-beteg, pon­tosabban ebben az esetben az orvos-szülő viszonyától, de úgy vélem, ez elsősorban meg­felelő kommunikáció kérdése. Az elmúlt évek tapasztalatai mindenesetre azt mutatják, hogy valóban érdemes kér­ni ezt a vakcinát. Érezhetően csökkent a középfül-gyulla­dásos, arcüreggyulladásos esetek száma, pedig ezek a betegségek korábban bizony nagyon gyakran előfordultak a kisgyermekek körében. A szülők többsége, ha teheti, minél többféle betegségtől sze­retné már előzetesen megóvni gyermekét.- Kislányunk, Julcsi most öt esztendős. Természetesnek tartottuk, hogy annak idején kérjük a pneumococcus elle­ni oltást, amelyet akkoriban vezettek be ajánlottként - me­sélte lapunk érdeklődésére Tóthné Anikó, aki most várja A rotavirus elleni vakcinát sok szülő szívesen látná a kötelező oltások sorában. Főként úgy, hogy a picik szájon át kapják, s nem injekcióban. második gyermekét. - Ezen kí­vül a rotavirus elleni vakcinát is kértük, illetve erőteljesen gondolkoztunk rajta, hogy bá­rányhimlő ellen is beoltatjuk. Ezt a dilemmát azonban meg­oldotta az élet, hiszen mire rá­szántuk magunkat az oltásra, elkapta az oviban, így átesett a fertőzésen. Ha megszületik a kicsi, valószínűleg nála is ugyanezeket kérjük, illetve a pneumococcus ellenit már nem is kell majd kérni. Bízom benne, hogy mire szükség lesz rá, esetleg a rotavirus elleni, jelenleg igen borsos árú ké­szítmény is bekerül a kötele­zők sorába.- Jómagam mindenképpen oltáspárti vagyok, így gondo­lom, ami ellen lehet, érdemes védeni a gyermekek szerve­zetét - tette hozzá dr. Tancsik Andrea. - A rotavirus elleni vakcinát mindenképpen aján­lani szoktam, hiszen ezt rá­adásul szájon át adjuk, így még oltással sem kell terhelni a piciket. Korábban úgy vél­tem, jobb, ha a bárányhimlőn inkább átesik a gyermek, de az utóbbi időben annyi szövőd­ménnyel találkoztam, hogy talán mégis jobb egy oltással kivédeni ezeket. De az agyhár­tyagyulladás vagy épp hepa­titisz is fölösleges kockázatot jelent, ha egyszer létezik elle­nük védőoltás. Mindezek mellett immár a méhnyakrák megbetegedé­sért felelős HPV-vírus elleni oltás is a kötelezően felaján­lott kategóriába kerül a 12­A jelenlegi kötelező oltásokról Nem kötelező védőoltások Név Ár (forint) Pneumococcus 2060 Rotavirus 12 990x3, ill. 18799x2 Meningococcus C 2479-7178 Bárányhimlő 8905 Influenza 1935/3215 Kullancs 7035/4270 Hepatitis A 6625 HPV vírus 15900/16900x3* 30000x3 FORRÁS: HÍRLAP-GYŰJTÉS a tisztiorvosi szolgálat tájé­koztatása szerint Magyarorszá­gon jelenleg tíz fertőző betegség ellen van az életkorhoz kötött kötelező védőoltás. A gümőkór (tuberculosis), a torokgyík, a szamárköhögés, a merevgörcs (tetanus), a gyermekbénulás, a kanyaró, a rózsahimlő (rubeo­la), a mumpsz, a bakteriális agyhártyagyulladás és a hepa­titis B ellen kapnak a gyerekek kötelezően oltást. A megfelelő életkorban több mint 99 száza­lékuk megkapja a vakcinát, így az egész népesség átoltott- sága miatt ezeknek a betegsé­geknek túlnyomó része évek-év- tizedek óta nem bukkant már fel hazánkban. 13 éves lányok számára. A három oltásból álló sorozatot jövőre már az iskolai kam­pányoltások keretében lehet majd kérni. Mint‘ismeretes, ezt a vakcinát megyénk több településén is térítésmente­sen kaphatták meg a fiatalok az utóbbi években az önkor­mányzatoknak köszönhetően. A HPV-oltás ugyanis a támo­gatás hiányában meglehető­sen drága, akár százezres té­tel is lehet, ami bizony igen megterhelő a magyar csalá­dok számára. Mostantól azon­ban bárki számára elérhetővé válik, így talán érezhetően visszaszorul ez a betegség. ■ Jogosan büntetik-e az oltást megtagadó embereket? Szavazzon hírportálunkon • ma 16 óráig: -J HEOL.hu Jr A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. Szlovák finomságok a Kéri ben megnyitó A nagykövettel koccinthatott az iskolaigazgató Ön szerint fontos a védőoltás? megkérdeztük Válaszadóink tájékozódnának az oltás előtt A szlovák konyha hetét tart­ják az egri kereskedelmi, me­zőgazdasági, vendéglátóipari szakközépiskolában e napok­ban. A egriek és a rimaszom­bati kereskedelmi és szolgál­tatási szakközépiskola közti együttműködés alapján létre­jött gasztronómiai bemutató viszonzása a szeptemberben rimaszombati nagysikerű ma­gyar konyha hetének. A megnyitón a partneriskola vezetője, dr. Jaroslav Bagacka és prof. dr. Vasas Joachim egri | igazgató értékelte a közös mun- * kát, s Rastislav Kácer, a Szlo- f vák Köztársaság Budapestre £ akkreditált nagykövete köszön- s tötte az eseményt. ■ G. R. A szlovák nagykövet és az egri igazgató az iskola pálinkáját kóstolja Lakatos Brigitta, Eger: -Jól em­lékszem még arra az időszakra, amikor néhány esztendeje való­ságos kampány folyt az influen­za elleni védőoltás mellett, ám ugyanakkor nagyon sokan elle­nezték is azt. Nem tudom, mi eb­ben a kérdésben az igazság, de nekem vannak fenntartásaim, éppen ezért százszor is meggon­dolnám a beadatást, mielőtt él­nék ilyen lehetőséggel. Bíró Ádám, Eger: - A védőol­tások hasznáról, illetve káráról ismereteim szerint nagyon meg­oszlanak hazánkban a vélemé­nyek. Én is azok közé tartozom, akik meglehetősen kételkedve figyelik az újabb szérumok meg­jelenését. Jómagam egyébként soha nem kértem ilyen védelmet, ám ha rászánnám magam, előtte alaposan tájékozódnék különbö­ző forrásokból. Csontos Györgyné, Eger: - Bár az életkorom miatt kétségkívül ingyen juthatnék hozzá például az influenza, vagy pedig tüdő- gyulladás elleni oltásokhoz, de soha nem igényeltem ezt, és úgy gondolom, hogy ezután sem fogom. Ettől függetlenül amikor a gyerekeim kicsik vol­tak, számukra természetesen beadattam a kötelező védőoltá­sokat. Bővül a kötelező oltások köre egészségügy Eddie csupán ajánlott volt, ám a legtöbben így is kérték a vakcinákat

Next

/
Thumbnails
Contents