Heves Megyei Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-04 / 256. szám

2 2013. NOVEMBER 4., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Segítség nélkül nem boldogulnak virág és málna A súlyos beteg lányokat nevelő gyöngyösi család nehéz helyzetbe került Virág és Málna remekül megértik egymást, de betegségük miatt mostanában sajnos csak ritkán találkozhatnak Megtámadták az egyik egri egyházi gimnázium internetes oldalát feltörték ...Szeretlek és na­gyon hiányzol! Te vagy életem szerelme! - V. B. - ” Ez az üze­net jelent meg pénteken az egri Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium hon­lapjának helyén. A Heves Me­gyei Rendőr-főkapitányság saj­tóreferense, Vámos Boglárka elmondta érkezett ezügyben feljelentés az egri rendőrkapi­tányságra: ismeretlen tettes ellen indítottak eljárás, ám a nyomozás érdekében egyelőre többet nem mondanak. Az iskolát fenntartó Congre- gatio Jesu Szerzetesközösség pedig közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz. Ebben az áll: „ a Congregatio Jesu Egri Ward Mária iskolájának honlapját 2013. november else­jén hekkertámadás érte, mely a weblapot megsemmisítette és a hozzáféréseket letiltotta. A rendőrségi feljelentés meg­történt, a feltételezett elkövető személye ismert, a körözés folyamatban van. A támadás sajnálatos módon egy diákunk személyiségi jogait sérti, és súlyos zaklatásnak minősül. Ebben a nehéz helyzetben az Iskola és a Congregatio Jesu közössége egy emberként áll ki tanulónk mellett.” A honlapot egyébként közben helyreállí­tották. ■ G. R. Banánárus nem minősülhet nálunk őstermelőnek ellenőrzés Ebben az évben rövidült az őstermelői igazol­ványok ügyintézése, a jogsza­bályi változások következtében legfeljebb nyolc nap alatt ki­állítják a dokumentumot, s az igénylők azonnal nyilvántar­tásba kerülnek. Bocsi Csaba, a Heves Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósá­gának vezetője elmondta, egy országos adatbázis alapján sze­retnék kiszűrni azokat a „ba­nánárusokat”, akik valótlan adatokat közöltek azért, hogy kihasználják az adókedvez­ményt. A piaci árusokat éppen ezért a társhatóságokkal közö­sen ellenőrzik az igazgatóság munkatársai. ■ T. B. ► Folytatás az 1. oldalról Málna gyalog megy iskolába, hi­szen Virág és ő sem utazhatna tömegközlekedésen a fertőzés- veszély miatt, ezért is nehéz a család élete. Autó fenntartására nem volna pénzük.- Nagy szerencsénk volt ta­valy, amikor hazatértünk a kór­házból, hiszen az utolsó pilla­natban készült el a steril szoba. Ebben nagy szerepe volt Balázs József országgyűlési képviselő­nek és csapatának, valamint a nagylelkű adományozóknak - veszi át a szót Horváth Bálint, a lányok nevelőapja. Lakásproblé­májuk régóta húzódik, ezért is jött kapóra az önkormányzati program, amelynek keretében a bérlők irodákat alakíthattak át otthonná. Ehhez biztosíta­niuk kellett a megfelelő önerőt, a későbbiekben pedig megvásá­rolhatják a lakást, vagy pedig bérleti díj fejében tovább hasz­nálhatják az ingatlant.- Nagyon örültünk, amikor megkaptuk ezt az irodát 2010. őszén, hiszen jó helyen van, ám az átalakítást csak 2011. nyarán kezdhettük el. Édesapám nevé­re 1,2 millió forintos kölcsönt is fölvettünk, s saját munkánkat, illetve a kapott támogatást is be­számították a 3,7 millió forint­nyi önerőbe. Egy tévéműsor se­gítségét is vártuk (éppen akkor került kórházba Virág az agytá­lyogja miatt), de az nem jött ösz- sze, így az utolsó pillanatokban készültünk el Balázs JÓzsefék- nek köszönhetően. Sajnos azon­ban a mai napig nincs haszná­latba vételi engedélyünk, s kü­lön helyrajzi számunk - meséli a fiatalember. Kiderült néhány probléma is, amelyek kimaradtak a szerző­désbő: az álmennyezet elörege­dett, penészes és rosszul zár, nagy a hőveszteség. Az ablakok fölötti rész beázik, a fürdőszoba nem szellőzik, penészedik. Az átminősítés hiánya miatt fordul­hatott elő az is, hogy nem kap­ták meg a fűtésszámlákat, ezért most nyolcszázezer forintot kell fizetniük a szolgáltatónak.- Az áramszolgáltató kiküld­te a címünkre a csekkeket, ám a fűtésről és a melegvízről szó­ló számlákat nem kaptuk meg. A Városgazdálkodási Zrt. a tulajdonos önkormányzatnak elküldte azokat, hozzánk azon­ban nem jutottak el. Szóban per­sze érdeklődtünk az átalakítás miatt nálunk megforduló pol­gármesteri hivatali dolgozóktól, dé érdemi választ nem kaptunk. Ott követtük el a hibát, hogy írásban nem érdeklődünk, így érkezett idén áprilisban egy 644 ezer forintos csekk, majd egy újabb, 160 ezer forintról. Két évi részletfizetési lehetősé­get kaptunk. Önszántunkból nem halmoztunk volna fel ilyen mértékű tartozást - tette hozzá Horváth Bálint. A család mosta törlesztések miatt anyagi gondokkal küsz­ködik. Csak a férj dolgozik, heti hat napot, az anya GYES-en van, a gyerekek betegsége miatt munkát nem vállalhat, mert ez a betegség kiszámíthatatlan. Egy fizetés azonban nem elég, hiába kapnak a gyerekek köz­gyógyellátásra gyógyszert, a ne­A család tavalyelőtt jelentke­zett egy televíziós lakásfelújítós műsorba. Többször forgattak velük, ám végül ők nem kerül­hettek adásba, nem újították föl a lakást. Idén is a tavalyi­hoz hasonlóan értesítették őket a nyereményről, elvégezték az előmunkálatokat, majd nem je­lentkeztek, azt sem közölték, utólag kizáró okot találtak a pá­lyázatukban. A család bízik abban, hogy mihamarabb rendeződik hely­zetük, s végre be tudnak jelent­gyedéves keret csak egy havi adagra elegendő. Virág és Mál­na is közel húsz ritka és drága készítményt szed, ezek állapo­tuktól függően mindig változ­nak. A család éppen ezért szíve­sen fogad bármilyen segítséget, számlaszámúk a gyerekekről szóló viragesmalna.blog.hu ol­dalon megtalálható. kezni lakásukba. Amennyiben az anyagi nehézségeken is túl­jutnának, már csak arra kellene koncentrálniuk, hogy Virág ál­lapota is javuljon, s áteshessen a szükséges csontvelő Átülte­tésen. Ám egy ilyen kockáza­tos beavatkozásba csak biztos háttérrel lehet belevágni és a jelenlegi lakáshelyzetünk ettől messze van.- Az önkormányzat jó szán­dékkal áll az ügyhöz, igyekszik segíteni a családnak, de nekik is aktívabbnak kell lenniük. Több más, nehéz helyzetben lévő, be­teg gyereket nevelő család is vár támogatást az önkormányzattól - szögezte le Bozsik István al­polgármester. - A megállapodás szerint a közműcégeknél nekik kellett bejelenteniük, hogy ők viselik a költségeket. Amikor a Városgazdálkodási Zrt.-től megkaptuk a számlát, jeleztük, hogy azt a bérlő fizeti. A csekket nekik is meg kellett kapniuk - hangsúlyozta Bozsik István. Hozzátette: a kapott végösszeg Alultervezték az átalakítások költségét bozsik istván, Gyöngyös alpol­gármestere kifejtette, nem vált be az irodából bérlakást prog­ram Gyöngyösön. Több mint húsz ingatlant terveztek átalakí­tani a pályázat keretein belül, de csupán egy irodából alakítot­tak ki két lakást, egyedül Hor- váthék tartottak ki. A többi nyertes az időközben szaporodó problémákkal, növekvő költsé­gekkel szembesülve visszalé­pett. Az önkormányzat is alul­tervezte a felújítások költségeit. Az önkormányzat összesen tíz­millió forintot szánt a program­ra, de akadt olyan ingatlan (műemlékek, a volt nővérszálló), amelynek felújítására ennél töb­bet kellett volna fordítani. azért is lehet annyira magas, mert a család a felújítás idején is ott lakott, nem volt tapaszta­latuk a távhővel, s túlfűtötték a lakást. Eredménynek tartja ugyanakkor, hogy végül a csa­lád kamatmentes részletfizetési lehetőséget kapott, s a cég föl­függesztette a fizetési megha- gyási eljárást.- Amint a családfő bejön a polgármesteri hivatalba, tu­dunk egyeztetni arról, hogy az önkormányzat milyen anyagi segítséget tud nyújtani. Ugyan­így be kellene jönniük azért is, hogy jelentsék az átalakítás befejezését, s átvegyék a lak­címkártyájukat. Az irodáink között már folyt kommunikáció, de míg hivatalos kérelmet nem kapunk, nem tudunk intézked­ni. A családnak a saját műszaki szakértőjének kellene szólnia, hogy kezdeményezze az iroda lakássá minősítését - reagált az alpolgármester. A lakás további átalakítások­ra vár, ám az erre szánt városi keret kimerült, s a család tar­talékjai is elfogytak. Bozsik Ist­ván szerint az ablakok fölötti fal szigetelését összefogással, adományokból kellene megva­lósítani. Erről a hibáról senki sem tudott, így nem került be­le a szerződésbe sem. A közös képviselő felmérése szerint a szigetelést nagyjából 100-150 ezer forintból meg lehetne ol­dani. ■ Tóth Balázs Elfogadják, ha valaki tud nekik segíteni A Gyógyvizek Völgye sikerre ítéltetett projekt Az elmúlt két évben sikerült megtöbbszörözni a vendégéjszakák számát A belgákról és pletykákról vitatkoztak a képviselők A napokban tartotta ünnepé­lyes projektzáró rendezvényét a Gyógyvizek Völgye Egersza- lók-Demjén-Egerszólát TDM Egyesület. A szervezet Eger- szalók kezdeményezésére 2009 novemberében jött létre, céljuk az volt, hogy ismertebbé és ver­senyképesebbé tegyék, vala­mint növeljék az említett terü­let vendégforgalmi bevételeit. Mindezt természetesen a helyi lakosság érdekeinek teljes fi­gyelembe vételével. A projekt összköltsége több mint 54 mil­lió forint volt. A záróeseményen Szádecz- ky Kornélia, TDM menedzser számolt be a megnyert európai uniós támogatás felhasználásá­ról, s munkájuk eredményei­ről. Mint elhangzott: pályázati forrás segítségével alakították ki és rendezték be a Gyógyvi­zek Völgye Turisztikai Infor­mációs Irodát, valamint több, a turisták tájékozódását segítő információs táblát helyeztek ki a TDM egyesület településein. További eredményként számol­tak be arról, hogy az elmúlt két évben az egyesület tagságának létszáma megduplázódott, s az érdekelt turisztikai szereplők és önkormányzatok összefogá- | sának segítségével jelentőst lé- 1 pést tettek az országos ismert- f ség felé, s vonzó úticéllá váltak 2 a bel- és külföldi vendégek szá- £ mára. ■ SZ. E. Az egerszalóki faluházban tartották a Gyógyvizek Völgye projektzáróját ► Folytatás az 1. oldalról Füzesabony Ezt Gulyás László visszautasította: elmondta, egy külföldi cég telepítene a terü­letre üzemet, ahol könnyűszer­kezetes házak építéséhez való elemeket gyártanának és mellé szolgálati lakásokat építené­nek. A jobbikos Tóthné Veres Noémi szerint sok a homályos kérdés ebben az ügyben, Balsai Tamás pedig azt nem értette, hogy kik fognak vajon dolgoz­ni a tervezett üzemben, hogy ilyen sok lakást kell mellé épí­teni. A napirend előtt kezdett pen­geváltás a jobbikos képviselő asszony és a polgármester kö­zött a hatodik napirend tárgya­lásakor folytatódott. Ez a Piko- pack melletti önkormányzati terület hosszú távú hasznosí­tásáról szólt. Kiderült, törvényi változások miatt a művelési ág­ból való kivonásnál, belterület­be vonásnál a korábbi költségek duplájával kell számolni. Gulyás László polgármester leszögezte egy 7,5 hektáros terület belterü­letbe vonása a cél, annak érde­kében, hogy azt hasznosíthas­sák. Azt is megerősítette, hogy a város ezen terület hasznosításá­ra nincs elkötelezve sem a bel­gáknak, sem másnak. Szavazás­kor végül ketten tartózkodtak, a többi képviselő egyetértett a ja­vaslattal. ■ G. R.

Next

/
Thumbnails
Contents