Heves Megyei Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-11 / 262. szám

14 SPORTTÜKÖR 2013. NOVEMBER 11.. HÉTFŐ Büntetett a kevés büntető, már nem állnak hibátlanul a főiskolások kosárlabda Négy győzelem után először kapott ki az idei másodosztályú bajnokságban az EKF-Eger-HÉSZ férficsapa­ta, miután péntek délután ki­lenc ponttal kevesebbet dobott a házigazda Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémiá­nál. A főiskolások egy félpá­lyán túli, utolsó másodperces hárompontosnak köszönhe­tően, még a félidőben vezettek, azonban a térfélcserét köve­tően a játékvezetők mindössze négyszer engedték büntetőzni a HÉSZ-t, így pedig elég nehéz kosárlabda meccset nyerni. Az NB I/B Keleti csoportja 5. fordulójában: Mercedes-Benz Gyár KA- EKF-Eger-HESZ 71-62 (21-12,11-22, 17-17,22-11) Kecskemét, 100 néző. V.: Sér­tő R., Vadász Cs., Józsa A. EKF: ERDEI 13/6, Klepej 2, MÁTÉ 11/3, Garamvölgyi 8, ZSEMLYE 11. Cs.: Csabák, Ja­kab 11/3, Baumann 6. edző: Váczi Péter, szakmai-igazgató: Széles-Kovács Gyula. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Nagy- kőrös-DEAC 65-83, Tiszaúj- város-MAFC 72-91, Óbudai Kaszások-Vasas 67-102, Hód- mezővásárhely-Bp. Honvéd 72-64. A Szolnok U23-Salgó- tarján mérkőzést november 20-án rendezik. KÖVETKEZIK: EKF-Szolnoki Olaj KK U23, Eger, Eszterhá- zy-csarnok, november 16., szombat, 16.00. ■ F. B. Máté Balázsék először kaptak ki Mindhárom megyénkbeli csapat vereséget szenvedett a labdarúgó NB III Keleti csoportja 13. fordulójában. Az egy-egy találat még a pontszerzéshez is kevésnek bizonyult. Tudósítóinktól FC Hatvan-Putnok FC 1-2 (1-0) Hatvan, Népkerti spt., 300 néző. V.: Takács Tamás (Viczi- án M., Flinta Z.). hatvan: Horváth A. - Lázár, Barthel, Székesi, Ficsor - Bár- kányi, Franyó (Sebe, 81.), Czi- bolya (Horváth S., 73.) - Surá- nyi (Bodnár L, 58.), Simon M., Mundi. megbízott edző: Nagy Gábor. putnok: Burdun - Szemere, Kovács R., Pistol, Bene A. - Sza­bó Á., Kerékgyártó (Bedea, 32.), Zimányi Á., Szeleczki (Mátéi, | 78.) - Serban (Ukrainets, 46.), s Horváth B. edző: Nicolae Ma- ■< nalia. | Az első félidőben a házigaz- s da uralta a mérkőzést, Mundi Zoltán egy szép támadás végén szerzett vezetést, majd a hazai­ak két 11-est is számon kértek a játékvezetőtől. Szünet után váltani tudott a Putnok, amely gárda szögletet követően gyors góllal egyenlített. A fizikálisán egyre inkább felőrlődő hazaiakkal szemben később a vezetést is megszerez­te a borsodi gárda, amire már csak egy kapufával tudott vála­szolni a Hatvan. GÓLSZERZŐK: Mundi (7.), illet­ve Kovács R. (47.), Ukrainetsz (75.). jók: Lázár, Barthel, Mundi, Székesi, Bárkányi, ill. az egész vendégcsapat. NAGY GÁBOR: - A Csoport egyik legjobb együttesével szemben végig partiban vol­tunk. Az első félidőben játék­ban föléjük nőttünk, ám akkor elrontottuk a győzelmi esé­lyünket. NICOLEA MANALIA: - Korrekt játékvezetés mellett, csupaszív játékkal, a második félidei telje­sítményünkkel megérdemelten nyertünk egy jó csapat otthoná­ban. Kondek Ádám Cigánd SE-Fortress- Feísőtárkány 2-1 (0-1) Az egri Háda Zoltán (elöl) gólja mindössze a szépítésre futotta Cigánd, 200 néző. V.: Sipos László (Kövér T., Szilágyi N.). cigánd: Sánta - Ludescher, Sipos, Vicickó, Varga K. - Mó- dis, Baksa, Vasas, Pop (Ur, 65.) - Varga Z. (Pócsi B., 92.), Roszel (Csáki, 84.). Edző: Foga- rasi Zoltán. FELSŐTÁRKÁNY: Nótás - Szur­kos, Elek, Kaszás, Kasza D. (Busái, 46.) - Vágó (Balogh D., 46.) - Barzsó, Romhányi, Béres, Laurinyecz (Hajdú, 66.) - Mont- vai. SZAKMAI IGAZGATÓ: Détári Lajos. Romhányi Tamás átadását követően Montvai Tibor 14 mé­terről jutatta vezetéshez a tár- kányiakat, majd egy perccel később Montvai gólba tartó lö­vését szögletre mentették a ha­zaiak. A Cigánd mezőnyfölénye ellenére Béres Ferenc növelhet­te volna a vendégek előnyét, de a kifutó kapus fölött a kapu fölé emelte a játékszert. Az utolsó tíz perchez köze­ledve Nótás Attila rossz menté­sét követően egyenlített a hazai csapat, majd három perccel ké­sőbb a vezetést is megszerezte a házigazda. Az összképet te­kintve a hazai csapat szinte helyzet nélkül győzött. GÓLSZERZŐK: Varga Z. (78., 81. ), ill. Montvai (12.). JÓK: Varga Z., Vicickó, Sánta, ill. senki. FOGARASi ZOLTÁN: - Két egy­forma képességű csapat élveze­tes találkozóján nagyon sokat tettünk a győzelemért, amit hátrányból fordítva, több jó egyéni teljesímény révén meg is érdemeltük. Détári Lajos: - Cigándon hagytunk három pontot. Veze­tésünk után volt három helyze­tünk, ahol el kellett volna dön­teni a mérkőzést. Varga Zsigmond Egri FC-FC Tiszaújváros 1-3 (0-1) Eger, Szentmarjay-stadion, 100 néző. V.: Karakó Ferenc (Benkő R.). EGER: Illyés - Borlean, Var­ga M., Szabó R., Mikó - Háda, Haburcsák, Ablonczy, Molnár T. - Nagy T., Palcu. technikai vezető: Molnár Róbert. t.újváros: Hamar - Subert, Nagy Cs., Fodor, Török A. - Be- recz, Lippai, Kerekes, Molnár L. (Sápi, 85.) - Kovács P. (Polényi, 82. ), Dávid (Toplenszki, 93.). ve­zetőedző: Koleszár György. Asszisztens-toborzás vezet­te fel a mérkőzést, ugyanis Ta­kács Attila partjelző a beme­legítésnél vádlisérülést szen­vedett, és gondoskodni kellett volna a pótlásáról. Mivel ez nem sikerült, mert a nézőtérről nem érkezett egyetlen vizsgá­zott, engedéllyel rendelkező és vállalkozó kedvű lengető sem, ezért két sporttárs közremű­ködésével zajlott a találkozó. A pontok sorsát már az első fédi- őben eldönthette volna a Tisza­újváros, ám erre csak az egriek szünet után feltámadását köve­tően került sor. GÓLSZERZŐK: Háda (57.), ill. Molnár L. (16.), Kerekes (53.), Lippai G. (11-esből - 92.). JÓK: Haburcsák, Palcu, ill. Molnár L., Kerekes, Kovács P. MOLNÁR RÓBERT: - A meg­maradóé 11 emberrel sajnos csak ezt tudtuk elérni. A má­sodik félideji játékunk már hasonlított arra, amit várunk önmagunktól. koleszár GYÖRGY: - A hely­zetek alapján úgy érzem, hogy megérdemelten győztünk. Bódi Csaba TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Fe­rencvárosi TC IL-Veresegyház 1-1 (0-0), Nyírbátor-Létavér- tes 3-2 (1-0), Hajdúböször- mény-DVSC-DEAC 0-1 (0-0), Kazincbarcika-Jászapáti 2-0 (0-0), REAC-Ebes 3-2 (1-1). A 14. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA. NOVEMBER 16-, SZOMBAT, 13.00: Nyírbátor-Hajdúböszörmény, Létavértes-FC Hatvan, Put- nok-Cigánd, Felsőtárkány-RE- AC, Tiszaújváros-Kazincbarci- ka, Jászapáti-FTC II., Ebes-Eg­ri FC. VASÁRNAP, 13.00: Veres- egyház-DVSC-DEAC. A bajnokság állása 1. Létavértes 13 9­4 32-1427 2. Kazincbarcika 13 8 3 2 22-8 27 3. DVSC-DEAC 13 8 2 3 30-1426 4. Putnok 13 8 2 3 25-1526 5. FC Hatvan 13 7 2 4 22-1823 6. Cigánd 13 7 1 5 27-2322 7. Tiszaújváros 12 6 1 5 16-2019 8. Felsőtárkány 13 5 4 4 20-1919 9. H.böszörmény 13 4 6 3 23-1818 10.Ebes 13 5 1 7 15-1716 11. Nyírbátor 13 5 1 7 20-2516 12. FTC II. 13 3 5 5 13-2214 13. Jászapáti 12 3 1 8 16-2710 14. Egri FC 13 2 4 7 16-2110 15. REAC 11 2 4 5 14-2210 16.Veresegyház 13 ­3 10 11-39 3 RÖVIDEN autósport A Túrán Frigyes, Csökő Zoltán kettős nyerte meg a Pécsen és környékén rendezett Mecsek-ralit, ame­lyen a negyedikként záró Kazár Miklós megvédte baj­noki címét, (bcs) labdarúgás Az egri szár­mazású Bajzát Péter góljával győzött az éllovas Nyíregy­háza az NB II13. fordulójá­ban. Eredmények: Nyíregy- háza-Kisvárda 1-0 (0-0), Dunaújváros-Ajka 2-1 (1-0), Békéscsaba-Kozármisleny 2-1 (1-1), Cegléd-Szolnok 1- 2 (0-0), Tatabánya-Bal- mazújváros 2-1 (0-1), Sop- ron-Gyirmót 1-1 (1-0), Va- sas-Szigetszentmiklós 1-1 (1-0), ZTE-Siófok 1-1 (1-1). Az élcsoport: 1. Nyíregyháza 32 pont, 2. Dunaújváros 28, 3. Békéscsaba 24. (bcs) labdarúgás Az Arany Fá­cán megyei II. osztály 12. fordulójában, Kelet: Porosz- ló-Tiszanána 4-2 (2-1), Tarnalelesz-Egerszólát 1-2 (1-1), Abasár-Mátraballa 2- 1 (1-1), Erdőtelek-Mátra- derecske 1-2 (1-0), Andor- naktálya II.-Hevesi LSC 1-3 (0-3). A Rubibor-Novaj-Osto- ros-Szihalom mérkőzés el­maradt, mert a vendégcsapat nem érkezett meg. Nyugat: Apc-Energia SC Gyöngyös 2-2 (1-1), Visonta-Csány 2-5 (2-1), Zagyvaszántó-Hat­vani Lokomotív 1-0 (1-0), Vámosgyörk-Gyöngyössoly- mos Takács Trans 0-2 (0—2), Boldog- Ecséd 1-2 (0-1), Gyöngyöstarján-Lőrinci 5-2 (3-2). A Szücsi-Petőfibánya mérkőzés 4-4-es állásnál a 86. percben botrány miatt félbeszakadt, (bcs) '.A 7 A totó 45/2. heti eredményei: 1. Leverkusen-Hamburg 5-3 1 2. Bayern München-Augsburg 3-0 1 3. Schalke—Bremen 3-1 1 4. Wolfsburg-Dortmund 2-1 1 5. Hoffenheim—Hertha 2-3 2 6. Mönchengladbach—Nürnberg 3-1 1 7. Malnz-E. Frankfurt 1-0 1 8. Freiburg—VfB Stuttgart 1-3 2 9.1 nternazionale—Livorno 2-0 1 10. Chiovo-AC Milan 0-0 x 11. AS Roma-Sassuolo 1-1 X 12. Fiorentina-Sampdoria lapzárta után 13. Manchester U.—Arsenal 1-0 1 Plusz egy mérkőzés 14. Juventus-Napoli lapzárta után Hat percre volt a fehérvári pontszerzéstől a Mezőkövesd nb i A Videoton, a Debrecen, a Győr és a Pápa is egygólos győzelmet aratott, vendégként ikszelt a Honvéd és a Diósgyőr A 84. percig hősiesen védte ka­puját a góltól Mezőkövesd csa­pata Székesfehérváron, ám a csereként beállt Kleinheisler László találata végül meghozta a győzelmet a listavezető Video­tonnak a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójában. A Zsóry FC Horváth T. - Hegedűs Cs., Szalai, Fótyik, Gévay - Hege­dűs D. - Kiss M., Farkas B., Pili- baitis (Menougong, 88.), Harsá- nyi (Olasz, 71.) - Balajti (Sigér, a szünetben) alkotta társulata újabb keserű tapasztalattal lett gazdagabb - ponttal nem. A második helyen álló Deb­recen egygólos különbséggel tartotta otthonában a bajnoki egységeket a 25. perctől em­berhátrányban játszó Puskás Akadémia ellen, így egy pont hátránnyal követi az éllovast. Az MTK-nél döntetlent játszó Honvéd immár hat mérkőzés óta veretlen. A címvédő Győr a Kaposvárral szemben nehezen igazolta a papírformát. A játéknap eredményei: Videoton-Mezőkövesd 1-0 (0-0) Székesfehérvár, 2500 néző. V.: Erdős. G.: Kleinheisler (84.). g Debreceni VSC- Puskás Akadémia 2-1 (2-1) | Debrecen, 2500 néző. V.: Né- J meth Á. G.: Szakály P. (10.), Vo- 1 las (28., 11-esből), ill. Tischler Zsidal Lászlóék (felül) nem könnyen jutottak túl Czvitkovics Péteréken (24.). Kiállítva: Hajdúch (Pus­kás Akadémia, 25.). MTK Budapest-Bp. Honvéd 1-1 (0-0) Hidegkúti Stadion, 1200 né­ző. V.: Farkas Ádám. G.: Kanta (83.), ill. Hidi (84.). Pécs-Diósgyőr 1-1 (1-0) Pécs, 1500 néző. V.: Solymosi. G.: Grumics (3.), ill. Bacsa (58.). Győr-Kaposvár 1-0 (0-0) Győr, 1500 néző. V.: Becséri. V: Lipták (65.). Pápa-Paks 1-0 (0-0) Pápa, 800 néző. V.: Andó-Sza- bó. G.: Orosz (62.). FTC-Haladás 0-3 (0-2) LAPZÁRTA UTÁN: Kecskemét- Újpest. ■ B. CS. Az NB I állása 1. Videoton 10 1 3 28-9 31 2. Debrecen 9 3 2 34-15 30 3. Diósgyőr 7 5 2 24-15 26 Haladás 7 5 2 24-15 26 5. Győri ET0 6 6 2 23-14 24 6. FTC 7 2 5 21-20 23 7. Bp. Honvéd 6 4 4 21-16 22 8. Pápa 6 2 6 18-19 20 9. Pécs 5 3 6 21-24 18 10. Paks 4 3 7 16-28 15 11. Kecskemét 4 3 6 18-26 15 12. MTK 3 4 7 14-16 13 13. Újpest 3 4 6 18-23 13 14. Puskás A. 3 3 8 15-27 12 15. Mezőkövesd 3 2 9 15-29 11 16. Kaposvár 2 2 10 11-31 8 Két bíró működött Egerben nb m A Hatvan és az EFC otthon, a Felsőtárkány Cigándon kapott ki

Next

/
Thumbnails
Contents