Heves Megyei Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)

2013-10-08 / 235. szám

3 2013. OKTÓBER 8., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Az időseket ünnepelték a hét végén tiszanána Vasárnap helyi a napközi otthon nagytermé­ben tartották az idősek napi ünnepséget. Lázár Tünde, a rendezvény főszervezője elmondta: aktív a tiszanánai szépkorú közösség, ezért szerették volna, ha lenne egy nap, ami csak róluk szól. Felléptek az óvodások, majd a Tűzmadár Kórus és az idősek azt is megtudhat­ták, hamarosan befejeződik klubjuk felújítása. ■ SZ. E. Mazsorett csoportot indítanának heves A Hevesi Kulturális Központ várja azon 8 és 15 év közötti iskolás lányok jelentkezését, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy tagjai legyenek egy dinamikus csapatnak, a most induló mazsorett-csoportnak. Felté­tel a jó ritmusérzék. Az első megbeszélés időpontja és helye: szombat 14 óra, városi sportcsarnok. ■ SZ. E. Holnap sétálnak rózsaszín szalaggal egér A Magyar Rákellenes Liga (MRL) Egri Alapszerve­zete holnap rendezi meg im­már hagyományosnak mond­ható rózsaszín szalagos/lufis sétáját a belvárosban, 15 órá­tól. A felvonulás előtt a Bar- takovics Béla Közösségi Ház ad otthont a konferenciának, ahol 13 órakor dr. Wernigg Róbert főorvos, onkológus be­szél a genetikailag öröklődő emlőrákról, majd a Markhot Ferenc Oktatókórház Emlő­szűrő csapata és Strommer Pálné, az MRL lelkisegély vezetője tart előadást az ér­deklődőknek. ■ SZ. E. Rózsaszín szalaggal Egerben Sok a regisztrálatlan chip tapasztalatok Felesleges procedúrának tartják az ebek jelölését Csak állatorvos ültethet be chípet. Hazánkban még nagyon sok a felelőtlen állattartó, a megjelöléstől azt remélik, csökken a kóbor állatok száma Sokszor találnak az állat­védők a mentett kutyákban olyan chipet, amelynek azonosítószámához nem tartoznak az országos állat­nyilvántartó rendszerben tulajdonosi adatok. Szomszéd Eszter Mint arról lapunk korábban is beszámolt, ez év elejétől min­den négy hónapnál idősebb ku­tyába kötelező azonosító mik- rochipet helyeztetni, amellyel azonosítható a kutya gazdája. Természetesen ezen adatokhoz csak a chip-leolvasóval rendel­kező állatorvosok férnek hozzá, de azt, hogy a kutya transzpon- dere regisztrálva van-e, bárki leellenőrizheti a Magyar Állat­orvosi Kamara által működ­tetett rendszeren keresztül a www.petvetdata.hu webcímen. Az Orpheus Állatvédő Egye­sület állatmentő szakemberei­nek tapasztalata szerint ugyan nőtt a chippel ellátott kutyák száma, de a mikrochip azono­sítójához gyakran nem tartozik tulajdonosi adat, amelyet az ál­latorvosnak kellene rögzítenie annak behelyezésekor. Januártól a transzponder nélküli ebeket az orvosok nem látják el. A mikrochip néhány ezer forintos egyszeri költségét sokan meg szeretnék spórol­ni, ezért állatukon a kötelező veszettség elleni védőoltás be- adatását, a féregtelenítést, az egyéb kezeléseket is elkerülik, ezért a kutyák védtelenekké válhatnak az emberre is veszé­lyes betegségekkel szemben. Akit rajtakapnak egy esetle­ges ebösszeíráskor a mulasztá­son, akár 45 ezer forintos állat- védelmi bírságra is számíthat - figyelmeztetnek az állatvédők. Á hatályos kormányrendelet alapján az állatorvos a négylá­bú vizsgálata, kezelése előtt kö­teles megnézni, majd jelenteni az állategészségügyi hivatal­nak, hogy az ebet transzpond- errel megjelölték-e. A Magyar Állatorvosi Kamara ezzel kap­csolatban többször is aggályai­- egy négyéves német juhász­kutyánk van. Számunkra is okozott kisebb-nagyobb fejtö­rést a kötelező chipeltetés, de úgy gondolom, megérte az a pár ezer forint - mondta el la­punknak tapasztalatait egy pétervásárai ebtulajdonos. - Kikértük az állatorvosunk vé­leményét - akivel már évek óta nagyon jó kapcsolatban ál­nak adott hangot: úgy vélik, a szabályozás teljes mértékig életszerűtlen. Hatósági munkát várnak el tőlük hatósági jogkör nélkül.- A jogi háttere ugyan meg­van, viszont azt már megint ■ Az állatorvosok felháborodottak: csak plusz terhet jelent az adminisztráció. nem adták meg, hogy ha szankcionálásra kerül a sor, azt kinek kellene végrehajtani - mondta el kérdésünkre egy neve elhallgatását kérő Heves megyei állatorvos. - Települé­senként óriási különbség van a lakosság hozzáállásában. A mélyszegénységben élők­nél, ha még több pénzt kell ki­lunk, és megbízunk benne -, s ő azt tanácsolta: érdemes be­ültetni a transzpondert. Nem­csak a további oltások miatt, hanem azért is, hogyha esetleg kedvencünk elkóborolna, ak­kor a chip segítségével meg­találhatjuk. Véleményünk az­óta sem változott: hasznos volt regisztráltatni a család ked­vencét, Dömét. adni a kutyára, akkor inkább agyonütik vagy elássák a föld alá. Nem lehet mindig a ta­nult rétegből kiindulni. Ez egy fölösleges adminisztráció az állatorvosoknak, butaságnak tartom az egészet. Ebrendésze­ti szempontból teljesen lényeg­telen, mert, aki eddig nem oktatta be kedvencét, ezután sem fogja. Meggyőződésem, hogy ez mind csak amiatt van, hogy az adóhatóság bennün­ket, állatorvosokat ellenőriz­zen. Pedig én nem bürokrata vagyok, hanem orvos, és nincs mindennap annyi időm, hogy leüljek a számítógép elé, hogy felvigyem az adatokat, ezért lehet, hogy egyelőre nem azo­nosítható be minden eb. Ez a szabályozást nem magyar- országi viszonyokra találták ki, és csak az uniós normákat próbálják ránk erőszakolni, jól láthatóan: eredménytelenül. Az oltási morált egy kicsit sem javította, sőt... Van olyan ügy­felem, aki eddig mindent elő­írás szerint cselekedett, de a transzponderre idén már neki sem futotta, és rajta kívül még rengetegen vannak így, ami nagyon elkeserítő. Az emberek semmi pozitívumát nem látják a chipeltetésnek. Aki megcsi­náltatta az is csak azért, mert tartott a büntetéstől. Ha elveszne, nagyobb az esély, hogy hazajut JEGYZET ^ PÓCSIK ATTILA Mindennapos történet de sokat nevettünk a hülye­ségein. Olyan grimaszai vol­tak, mint egy rajzfilmfigu­rának, folyamatosan bohóc­kodott, csajozott, miközben rendületlenül jártak ujjai a billentyűkön. Emlékszem, ha nem volt nála hangszer, a le­vegőben, a térdén gyakorolt. Esténként ott álltunk a pia­nínó mellett, jöttek sorban a dalok, s ha éppen nem ismer­tük a szövegét, hát töltöttünk egy kisvadászt (balga ifjú­ság!), ám ő soha egy kortyot nem ivott. persze, mondták, megvan rá az oka. Kiitta már a neki ren­delt tavat, talán kétszer is. A halál torkából jött vissza, szó szerint. A néhány évvel korábbi üzenet pedig egyér­telmű volt: ilyen szerencséje csak egyszer lehet. Neki két­szer volt. Lassan történt az egész, apróságokkal. Láttam, nem úgy jár a keze, a poénok sem úgy jönnek, ahogy ko­rábban. Mellé-mellé ütött, s mi is csak kínunkban nevet­tünk. Hírek jöttek szekrény­ben rejtegetett töményről, kölcsönökről, lemondott, vagy lekésett fellépésekről. Ma már azt hiszem, tudom, hibásak voltunk mi is. A kór­házban egyeztünk meg vé­gül: soha többé. magasztos dolgokkal kel­lene folytatni a történetet. Erőfeszítésről kellene írni, elhatározásról, elszántságról. Ám az a helyzet, hogy har­madjára is megkísértette a sorsot, s végül elbukott. Ő döntött így. Nem volt hős, egy pillanatig sem szeret­ném állítani. Ahogy hiába beszélünk már utólag emberi esendőségről, meg lejtőről, mélységről, ahonnan nagyon nehéz felkapaszkodni. Egy­szerűen csak azt akartam mondani: ez áll a statisztika mögött. Egy ilyen történet. Olyan, amilyet majd’ mind­annyian hordozunk. Minden napra jut egy, miközben mi egymással ordítozunk, egé­szen másról. Valamit elront­hattunk. Tisztelettel adóztak az idősek előtt szépkorúak Közösen ünnepelték a korosztály világnapját a megye nyugdíjasai HIRDETÉS Játszótér és sportpálya épül a nagyútiak örömére ► Folytatás az 1. oldalról Rázsi Botond, Eger alpolgár­mestere személyes élményé­nek - szülei példamutató életé­nek - felidézésével hajtott fejet az idős embertársai előtt. Mint elmondta, a szép kor meg­élésének egyik feltétele, hogy szerető családtagok, s unokák vegyék körül őket. Értük, s ve­lük együtt találják meg azt a hajtóerőt, amely értelmet ad a hátralévő éveiknek. Az „Idősbarát polgármester” címmel járó oklevelet ezúttal Rázsi Botond (Eger), dr. Lé- nártné Benei Anikó (Abasár), Rajna Kálmán (Dormánd), Po- czokné Blanár Gabriella (Eger­Idősbarát polgármesterek farmos), Verebélyi György (Egerszólát), Forgó Gábor (Mát- raderecske), Vámosi László (Andornaktálya), Gedei Zoltán (Vámosgyörk), Havelant István (Domoszló), Németh Evinné al­polgármester (Mezőtárkány) és Vígh Ferenc alpolgármester (Pély) vehette át. A Nyugdíjas Klubok és Idő­sek „Életet az éveknek” Or­szágos Szövetsége megyei szervezetének elnöke, Sánta Gyula oklevéllel ismerte el a szűcsi „Évgyűrűk” és a vá- mosgyörki „Őszirózsák” klub tevékenységét.- Megbecsülés, tisztelet és szeretet illeti meg mindazokat, akik ilyen szép kort megértek- vélekedett a 85. életévét ép­pen azon a napon betöltő Kato­na István püspök. - Számunk­ra minden nap ajándék, s ha Isten is úgy akarja, valameny- nyien itt lehetünk jövőre is. Szabó Róbert oklevéllel, vi­rággal és vázával ajándékozta meg a hatvan éve együtt élő gyöngyöshalászi Kádár Mik­lóst és Kotik Máriát, a mátra- derecskei Józsa Jenőt és Ora- vecz Szerénát, valamint az abasári Grócz Ferencet és Sza­bó Máriát. Huszonnyolc párnak pedig házasságuk ötvenedik évfor­dulója alkalmával gratulált a Heves megyei Idősügyi Ta­nács elnöke. ■ SZ. I. épül, szépül nagyút. A település önkormányzatának régi adóssága, hogy a faluban élő gyerekeknek a kor követelményeihez igazodó játszóteret, a sporto­lóknak pályát alakí- hassanak ki. Ezekre az idén a Darányi Ignác Terv keretében az Európai Unió és Magyarország Kormánya támogatásával lehető­ségük is nyüt. Az elnyert pályá­zatban összesen 14 millió 272 ezer 296 forintot fordíthatnak ezekre a célokra. Az építkezés hamarosan be is fejeződik majd. Tóth Géza polgármester úgy tájékoztatta a Hírlapot, hogy a kö­Darányi Ignác Terv zelmúltban elnyert Leader pályá­zat jóvoltából a helyben élők bevo­násával valósítják meg a célokat. Ötmillió forintból játszóteret hoznak létre a mű­velődési ház udva­rán. Vadonatúj, a legmodernebb köve­telményeknek meg­felelő szabadtéri játékokat, sport­eszközöket vásároltak a parkba. Kétszer ennyi pénzből, tízmillió forintból kispályás futballpályát létesítenek egy másik projektben a faluban búcsútérként ismert te­rület szomszédszágában. Ha min­den a tervek szerint halad, októ­ber végére elkészülnek. bK Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési, \S\ a vidéki területekbe beruházó Európa

Next

/
Thumbnails
Contents