Heves Megyei Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)

2013-10-11 / 238. szám

2 2013. OKTÓBER 11., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Jövő évben pályázat révén végre megújulhat az orvosi rendelő Pszichoterror a munkahelyeken mobbing Mindennapos rettegésben, megaláztatásban húzzák az igát a dolgozók bükkszenterzsébet A helyiek hat éve pályáznak orvosi ren­delőjük felújítása érdekében. Tavaly már hírt kaptak arról, hogy befogadták a pálya­munkájukat, de forráshiányra hivatkozva tartaléklistára he­lyezték a beadványt. Dr. Juhász László polgármes­ter érdeklődésünkre elmondta, hogy az önkormányzat végül úgy döntött, saját erőből el­végzi a legfőbb állagmegóvó munkálatokat. Már-már hozzá­kezdtek a kivitelezéshez, ami­kor megkapták az értesítést, hogy 42 millió forintot nyertek az épület rendbetételére. A pá­lyázati hiánypótlás után végre zöld utat kaphat a beruházás, s a tervek szerint jövő tavasszal elkezdhetik a korszerűsítést. Bükkszenterzsébet azon kevés megyei település közé tartozik, ahol a helyhatóság szigorú gazdálkodása miatt nem halmoztak fel adósságot az elmúlt években. így a tavaly év végi adósságkonszolidáció­ból nem részesültek. Akkor a község polgármestere abban bízott, hogy a kormány - ígé­reteihez híven - méltányolja következetes, adósságkerülő gazdálkodásukat, segítséget nyújt tervezett fejlesztéseik önerejének biztosításában. Ám erre hiába várnak. ■ B. K. Hidasnémetibe látogattak el a terpesi lakosok kirándulás A „Hét falu - egy hálózat” program keretében szeptember utolsó hétvégéjén autóbuszos kirándulásra in­dultak a terpesiek. Úti céljuk Hidasnémeti volt, ahol a közös­ségi ház vezetője mutatta be az ott zajló többéves munkát. Ezután a látogatók az „Ősz színei, ízei” című kiállítás megnyitóján vehettek részt, amelyen a helyiek kóstolóval egybekötve mutatták be a maguk által készített termé­keket, megismertetve a készí­tési praktikákat is. A látottak alapján kirándulás résztvevői elhatározták, hogy Terpesen is szeretnének új helyi egyesület létrehozni. ■ B. K. Sokan szenvednek a munka­helyi pszichoterrortól. Szólni nem mernek, mert félnek, hogy lapátra teszik őket. Pedig jobb lenne védekezni. Barta Katalin Egy fiatal vállalati alkalmazott kereste fel szerkesztőségünket. Elpanaszolta, hogy kollégájá­val hónapok óta mindennapos megaláztatásban van részük. Egy megyénkbeli irodában jó ideje hét ember helyett dolgoz­nak ketten. Naponta rengeteg ügyfél megfordul náluk, akik­kel az ügykezeléssel kapcsola­tos kötelező adminisztráció mi­att alig tudnak érdemben fog­lalkozni. Az irodában plafonig érnek a határidős beadványok, ráadásul napról napra változ­nak a munkájukkal kapcsola­tos jogszabályok. Gyakran túl­óráznak, ám ezért a legritkább esetben jár köszönet, vagy fi­zetség. Sokkal gyakoribb az: közvetlen főnökük nyomdafes­téket nem tűrő szavakkal adja tudtukra, hogy lusták, pontat­lanok. A nyomaték kedvéért már néhány szóbeli és írásbeli figyelmeztetést is kaptak.- Már munkába induláskor összerándul a gyomrunk, hogy aznap milyen megaláztatásban lesz részünk. Félünk, hogy mi­lyen új pluszfeladatot sóznak a nyakunkba. Az őrület hatá­rán vagyunk, de szólni nem merünk. Családunk van, gyer­mekeink. Fel kell őket nevelni. Nem tudom, meddig lehet ilyen légkörben dolgozni, de érzem, nem lesz jó vége. Fogalmam sincs hova fordulhatnék, ezért gondoltam, hogy írhatnának e jelenségről - közölte a hölgy. Utánanéztünk, hogy meny­nyire elterjedt nálunk ez a je­Az inzultált munkatárs folyamatosan feszült, szorong, vérnyomás- és alvásgondokkal küzd, végső esetben munkaképtelenné válik Képünk illusztráció lenség, mit tehetnek az ilyen helyzetbe kerülő dolgozók. A mobbing, magyarul mun­kahelyi pszichoterror, olyan konfliktussorozat, amely folya­matban egyes munkatársakat gyakori támadások, bírálatok, piszkálódások érnek kollégáik, vagy vezetőik részéről. Pszicho- terrorról akkor beszélünk, ha a támadásnak kitett személy ■ Kutatások azt igazolták, hogy bizonyos feltételek mellett bárki lehet akár áldozat is. legalább fél éven át és hetente minimum egyszer kénytelen elszenvedni munkatársai, fő­nökei felé irányuló bántó maga­tartását. Az inzultált munka­társ folyamatosan feszült, szo­rong, vérnyomás- és alvásprob­lémákkal küzd, sorozatosan megbetegszik, végső esetben munkaképtelenné válik. Az idő múlásával a csoportban egyre kevésbé mernek megszólalni, társaságkerülőkké, az embe­rekkel általában is bizalmat­lanokká válnak, a kritikával szemben túlérzékenyek, sértő- dékenyek, agresszívak lesznek. A pszichoterror veszélyes az áldozatra, rombolja a munka­helyi kapcsolatokat, sérül a munkahelyi csoport, a szerve­zet működésének hatékonysá­ga, visszaveti a termelékenysé­get és rontja a munkamorált. A mobbing folyamatában megkülönböztetjük a pszicho­terror vezetőjét, a követőket és a gyakran kívülállónak is ne­vezett áldozatot. Sokszor ma­guk a követők sem feltétlenül értenek egyet kollégájuk fúrá­sával, esetleg lelkiismeret-fur- dalásuk van emiatt, mégsem tesznek ellene, mert számuk­ra kifizetődőbb a mobbing fo­lyamat vezetője mellett kiállni vagy hallgatólagosan elfogadni a pszichoterrort, mint vállalni a kockázatos szembefordulást, ami kiközösítéssel, az áldozattá válás veszélyével járna. Általában a vezetői hozzá nem értésen múlik, hogy egyes munkahelyeken elharapózik a mobbing. Kiváltó ok lehet a munkahelyi feszített tempó, a munkanélküliségtől való fé­lelem, a pontatlan munkaköri leírások, melyekből nem vilá­gos, hogy kinek mi a feladata, a munkából eredő stressz, a tá­madó nagy tekintélye, ami által Mi a teendő, ha a mobbinggal szembesülsz? A pszichológus tanácsa: elő­ször is felejtsd el önmagad foly­tonos hibáztatását! Valójában sehova sem vezet, csak tovább rombolja az önbecsülésedet. El­ső lépés tehát az önbizalom fel­építése, hiszen a mobbing áldo­zata hosszú idő alatt megtanul­ja, hogy bármit tesz is, az érték­telen. Érdemes olyan hobbit, szabadidős tevékenységet vá­lasztanod, amiben sikeresnek élheted meg önmagad. Szeren­csés vagy, ha családod, bará­taid elfogadnak. Még jobb, ha megpróbálsz további pozitív kapcsolatokat kiépíteni. Továb­bi lépcsőfok a határozott, maga­biztosfellépés elsajátítása. Az üldözők ugyanis pontosan érzé­kelik az áldozat félénkségét, ami olaj a tűzre. információátadásra, eset­leg jogi képviseletre számíthat­nak ennek kapcsán például azok a hölgyek, akik a nőket érő diszkriminációval foglalko­zó társadalmi szervezetekhez fordulnak, mint például a Ha­beas Corpus Munkacsoport vagy a NaNE Egyesület. Elvi szinten az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz lehet vinni az ilyen ügyeket, mert az antidiszkrimi- nációs törvényben szereplő „zaklatás” tényállása bizony al­kalmas arra, hogy lefedje a mobbing egyes eseteit, de csak a törvényben tételesen felsorolt, védett tulajdonságú személyek élhetnek ezzel a lehetőséggel. Ha jogi tanácsra van szükség, a munkahelyiterrorjog@gmail. com-ra lehet írni. I Hallott már ön a mobbing jelenségről? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. a vezető szinte „felhatalmazva” érzi magát a pozíciójával va­ló visszaélésre (gúnyolódásra, megalázásra). Kutatások igazolták, hogy bizonyos feltételek mellett bár­ki lehet áldozat! A folyamatos stressz, az állandó félelem és gyomorgörcs miatt hosszú tá­von az ember szétszórtabbá válik, hibázni kezd és beindul az ördögi kör: hibái miatt egy­re jobban kritizálják, ami miatt ő egyre intenzívebben szorong és újra csak elront valamit. Itthon még kevés figyelmet fordítanak a munkahelyi pszi­choterror által okozott veszte­ségekre. A gazdaságkutatók szerint a jövő évtizedekben a gazdaság növekedésében az egyik fő szerepet az emberi té­nyező - a dolgozó testi, lelki, szellemi, ökológiai, szociális egészsége - játssza majd. Egyre fontosabbá válik az együttmű­ködés, a kreativitás, a félelem nélküliség, a felelősségtudat. Gyorsan kivitelezhető megoldásokról döntött a bizottság abasár A volt honvédségi kutak biztosítják ideiglenesen a vízellátást, a környező települések vízmüvei is segítenek Továbbra sem lehet inni az aba- sári vízből, de mosni, takaríta­ni, mosogatni és tisztálkodni sem szabad vele, csakis tűzi vízként a toalett öblítésére, a fűtési rendszer feltöltésére le­het használni. A mérések sze­rint ugyanis nem csökkent a vízben jelenlévő szennyező anyagok koncentrációja, de­rült ki a Heves Megyei Védel­mi Bizottság csütörtöki ülésén. A helybelieket egy esti fóru­mon tájékoztatták a helyzetről. Horváth László kormány- megbízott elmondta, a környe­ző települések ivóvizeiben nem mutatták ki az Abasáron kimu­tatott anyagok jelenlétét, így azok ihatok. Az abasáriak ásott és fúrt kútjaiban az első vizs­gálatok szerint nincsenek mér­gező vegyületek, a víz ellenben emberi fogyasztásra alkalmat­lan, mert férgeket, gombákat, baktériumokat tartalmaz. Ám locsolásra használható. A bizottság a tegnapi ülésen számba vette azokat az alterna­tív lehetőségeket, amelyekkel gyorsan megvalósítható a falu egészséges ivóvízzel való ellá­tása. A vízszolgáltatók egyet­értésével arról döntöttek, hogy az abasári volt honvédségi ku­tak bevizsgálása és a hálózatba történő bekapcsolása, valamint Mátrafüred, Pálosvörösmart és Abasár vízhálózatának ösz- szekapcsolása jelentheti a leg­os s o •< a ö E g A bajban csak a tréfa segíthet, a faluban a többség türelmes gyorsabb megoldást. Mindez a földfelszín feletti vezeték- hálózat kiépítésével ideigle­nes vízellátást biztosít Abasár számára. Az egymással pár­huzamosan létesítendő rend­szerek két szolgáltató, a Heves Megyei Vízmű Zrt., valamint az Észak-magyarországi Re­gionális Vízművek Zrt. együtt­működésével épülhetnek meg. Az építendő 2,3 kilométernyi új vezetékszakasz révén a község napi 400 köbméter körüli víz- szükséglete teljes mértékben biztosítható. A két említett technikai meg­oldás kivitelezése egymástól függetlenül körülbelül két nap­ba telik. Az üzembe helyezést követően megtörténik az új, il­letve a régen használt vezeték- szakaszok teljes fertőtlenítése és a vízrendszer teljes átöblíté- se. A víz a kémiai és biológiai laborvizsgálatok eredményei­nek ismeretében nyilvánítható csak használhatóvá. Az enge­délyezés további néhány napot vesz igénybe. Egyébként az önkormányzat döntése alapján 2007. novem­ber 5-től a település ivóvíz-szol­gáltatását az önkormányzati tulajdonú Abasári Nonprofit Kft., s nem a Heves Megyei Víz­mű Zrt. végezte az Észak-ma­gyarországi Regionális Vízmű­vek Zrt. részére történt átadás időpontjáig. ■ T. B. Hova fordulhatnak segítségért a sértettek?

Next

/
Thumbnails
Contents