Heves Megyei Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)

2013-09-27 / 226. szám

NB I . Pakson kezdődik a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulója. A tabellán hatodik helyen álló tolnai le­génység ma 19 órától a Véber György irányította Mezőkövesd-Zsóry FC gárdáját látja vendégül, amely a 10. helyről várja a folytatást. A Duna Tv által élőben közvetített találkozón Kassai Viktor fújja a sípot. 16 2013. SZEPTEMBER 27., PÉNTEK ^ PERCES INTERJÚ Ha higgadt marad az EKF, akkor győzhet KOSÁRLABDA Az EKF-Eger- HÉSZ SE nagykőrösi ven­dégjátéka jelenti ma 17.45- től a 2013/14-es bajnoki év első mérkőzését a férfi NB I/B Keleti csoportjában.- Talán nem járunk távol az igazságtól, ha azt mondjuk, esélyesként lépnek pályára a nyitányon.- így készülünk mi is- fogalmazta meg várako­zásait Váczi Péter, az egriek edzője. - A sikerhez azon­ban eltengedhetetlen, hogy megőrizzük a hidegvérün­ket, s ne izguljuk túl a talál­kozót. Saját közönsége előtt veszélyes ellenfél a Nagy­kőrös, képes kihasználni az esetleges gyengeségeinket.- Csapatjáték tekintetében nyugodt szívvel engedi csatá­ba együttesét?- Hétfőn az NB II-ben sze­replő miskolciakkal játszot­tunk edzőmérkőzést, amely ismét rávilágított a hiányos­ságainkra. Az első félidei teljesítményünk biztatóan alakult, majd eléggé vissza­estünk. Még mindig hullám­zó a játék, ami a fiatalság számlájára is írható. Táma­dásban jaVültünk, a védő­munkával azonban továbbra sem vagyok elégedett.- A nyáron érkezett kosárlab­dázóknak sikerült már beil­leszkedni?- A Vasas korábbi korosz­tályos válogatott centere, Ga- ramvölgyi Ákos könnyebben megtalálta a helyét, később akár alapembere is lehet a csapatnak. A Mezőberény- ből érkezett Nemes Péternek e tekintetben még több időre van szüksége.- Idén mire lehet képes az át­alakult EKF?- Nehéz helyzetbe ho­zott! Ha feltétlenül választ vár, akkor azt mondom, az alapszakaszban a 3-6. hely valamelyike jelentheti a realitást. Reménykedünk, hogy sikerül kiharcolni a felsőházi rájátszásban való szereplést, most úgy érzem, nagyon a határon billegünk majd, az is lehet, hogy ki­csúszunk a négyből. Nagyon fontos lenne a jó rajt, ugyan­is utána három hazai mérkő­zés következik. ■ S. K. Főiskolás emlékek Győrből NB i Az első félidőben csak a Bajnokok Ligája-győztes volt a pályán Béres Sándor 70 kilogrammot pakolt a korábbi világcsúcsra Huszonnégy gólos vereséget szenvedett az Eszterházy FKSC-Global Safe női csapa­ta a BL-győztes Győri Audi ETO KC vendégeként a kézi­labda NB 17. fordulójában. Sike Károly- Fiatal csapatunk számára megtisztelő volt világsztárok ellen játszani - fogalmazott Herczeg Béla, az egriek edző­je. - Őszintén szólva, a máso­dik félidei történéseket szíve­sebben őrizzük meg az emlé­kezetünkben. Ambros Martin, a győriek spanyol trénere a sérültek visszatérésének örült, de a já­ték is jó érzéssel töltötte el. Kezdetben némi megille- tődöttség mutatkozott a ven­dégeken, akik kilencgólos hátrányban a 11. percben szerezték első találatukat. A BL-győztes nyomasztó fölény­ben kézilabdázott, Herr ka­puja szinte bevehetetlennek bizonyult, miközben elöl Sze­pesiék gyönyörű gólokat sze­reztek. A szünetig hat egri gól született, ebből Pados négyet vállalt. A második félidő már wqjw j _____________!_-__ Le geredményesebb egriként Bárány Krisztina ötször talált a hálóba kiegyenlítettebb küzdelmet hozott, bár így is meggyőző fölényben játszott a címvédő. Vendégrészről leginkább Bá­rány és Trbovics játéka di­csérhető, akik ekkor egyaránt négy-négy gólig jutottak. A 7. fordulóban: Győri Audi ETO KC- Eszterházy KFSC- Global Safe 41:17 (24:6) Győr, 800 néző. V.: dr. Ko­zák Á., Wenzel T. GYŐR: HERR 0. - BOG- NÁR-BÓDI 5, Soós 2, Hornyák Á. 3, SIRIÁN 6, Amorim 3, Szepesi 4. Cs.: TERVEL 3, K. Bulatovics, LÖKÉ 7, Hornyák D. 3, Korsós, Orbán 5 (1). edző: Ambros Martin. ekfsc: Fekete - Fehér 1, BÁRÁNY 5, Molnár N., TRBO­VICS 4, Pados 4 (1), Kovács V. Cs.: Gyimesi 2, Bárkai, Ki­rály 1, Hárs, Todorovics. edző: Herczeg Béla. AZ EREDMÉNY ALAKULÁ­SA. 9. p.: 8:0, 27. p.: 21:5, 40. p.: 30:12, 44. p.: 33:13, 56. p.: 38:15. KIÁLLÍTÁSOK: 4, Ül. 6 perc. HÉTMÉTERESEK: 1/1, ill. 1/1. KÖVETKEZIK: EKFSC-Fehér- várl KC, szombat, 18.00. ■■ . FEKVENYOMÁS/ERŐEMELÉS Bé­res Sándor 70, míg Katona Gá­bor 50 kg-mal teljesítette túl a korábbi világrekordot az Eger­ben zajló Global Powerlifting Committee (GPC) világbajnok­ságon. A ruhás fekvenyomások során újabb csúcsok születtek, a két versenyzőn kívül Va­karcs Gergő és Egei Dániel is rekorderré vált. Érdekesebb megyei ered­mények. Fekvenyomás. Ifjú­sági, 75 kg: 1. Hajdú Martin 145 kg-os teljesítménnyel. 90 kg: 1. Vakarcs Gergő 205 kg (új világcsúcs!). Junior, 82,5 kg: 1. Egei Dániel 231 kg (új világcsúcs!), 110 kg: 1. Katona Gábor 330 kg (új világcsúcs!). Felnőtt, 125 kg: 3. Pándi Szabolcs 250 kg. Masters II. korcsoport, -140 kg: 1. Béres Sándor (új világ­csúcs!). Masters III. kcs., 110 kg: 1. Brauner Tamás 230 kg. Masters IV. kcs., 125 kg: 1. Kolozsvári László 200 kg. Erőemelés. Felnőtt, -125 kg: 1. Lipták Krisztián 843 kg-os összteljesítménnyel. A Hotel Eger & Park konfe­renciatermében a mai napon ismét az erőemelők kerülnek fókuszba. ■ S. K. * HIRDETÉS SZÉCHENYI TERV Projektzáró rendezvény a Hevesgép Kft-nél Agrárvállalkozók, közintézmények, önkormányz­atok képviselőinek meghívásával 2013. szeptember 30-án Hevesen kerül sora TECH_08- A4/2-2008-0145 azonosító számú, „ZÖLD­LÁNG - Komplex települési zöldenergiaellátás új pirolízises eljárással, új fafajtákkal, termesztési és betakarítási technológiákkal" című projekt zárórendezvényére, amelyen a konzorciumi tagok bemutatják a projektben elért eredmé­nyeiket, majd a legjelentősebb gépfejlesztéseket a résztvevők testközelből is megszemlélhetik. Az Egererdő Zrt., a Károly Róbert Főiskola, a Károly Róbert Kft., az Afforest Kft., a gyöngyösi Városgondozási Zrt., illetve a Hevesgép Kft. alkotta konzorcium 5 éves együttműködése több, szabadalmi értékű, hazai és nemzetközi jelentőségű innovációt, terméket, technológiát, prototí­pust eredményezett. A helyszínen bemutatásra kerül egy a kis térfogattömeggel bíró energetikai tüzelőanyag szállí­tási költségének csökkentését megoldó aprítékot zömítő berendezés, egy rövid vágásfordulójú ültetvényeken alkalmazható speciális betakarítógép, amely kézi erővel rakodható jól tömörített kévéket képez, illetve egy olyan ifjító berendezés, amely fás szárú energiaültetvények leter­melését követően azonos magasságú, roncsolás mentes vágásfelületet állít elő, amellyel a tuskófertőzések aránya nagymértékben csökkenthető. Ugyancsak a bemutató részét képezi az az 1MW teljesítményű, pirolitikus elven működő, bivalens hő hasznosítású rendszer, amely alkalmas a fás- és lágyszárú növények aprítékainak gazdasá­gos energetikai célú hasznosítására. Mindkét tüzelőanyag fajtához különálló tároló és adagoló berendezéssel rendelkezik. A pirolízis során keletkező hő hasznosítása kettős célú, alternatív me­goldású: meleg vizes üzemmódban hőcserélőn keresztül fűtésre alkalmas meleg vizet szolgáltat, vagy a forrólevegős üzemmódban pl. gabonaszárításra használható forrólevegőt állít elő. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www.ujszechenyiterv.gov.hu 0« 40 «Miit MAGYARORSZAG MEGÚJUL A projektek a Magyar Kormány támogatásával, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kezelésében, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap finanszírozásával valósulnak meg. o — o MOB-elismerés.A Magyar Olimpiai Bizottság emléklappal, illetve az Adidas sportszergyártó cég jóvoltából 100 ezer forintos vásárlási utalvány­nyal ismerte el Szilvási Gréta Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon szerzett aranyérmét. Az ünnepi rendezvényen az Egri Úszó Klub képviseletében Gréta edzője, Pohl Anette is fogadhatta a gratulációkat. TARTÓSAN HIDEG IDŐ .. hőmérséklet + déli felhőzet 15 X Lőrinci # 6 °c ’ Gyöngyös Hatvan \ _ 15 X . 6C Pétervására Eger 16 x 7 X i EMS EWS •=> Füzesabony Heves • 15 X 7 X Heves megyében ma változóan felhős, délelőtt Időről-időre napos idő lesz. Számottevő mennyiségű eső nem esik. Gyenge, változó irányú szél fúj. Erősen lehűl az idő. A várható, jellemző hőmérséklet megyei átlaga péntek reggel 6, délután 15, szombat reggel 5 fok körül alakul A legvalószínűbb folytatás: hétvégére hideg idő, vasárnap éjjel, a délnyugati országrészben eső valószínű. Orvosmeteorolégia: hidegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: a hidegfrontok élettani hatásai között fontos lehet, a görcsös folyamatok erősödése, illetve a reflexfo­lyamatok lassulása. Ez tokozhatja a közúti balesetek kockázatát. Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu Vizhőmérséklet Duna 14-15 °C Tisza 14-18 °C Balaton 17 °C Velencei-tó 16 °C Fertő 16 °C Tisza-tó 17 °C Pollen Parlagfű magas Gombák magas Csalánfélék alacsony ♦ * Váczi Péter szerint csa­pata játéka- még mindig hullámzó.

Next

/
Thumbnails
Contents