Heves Megyei Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-21 / 221. szám
m 2013. SZEPTEMBER 21., SZOMBAT HORIZONT 5 1 PERCES INTERJÚ Tizenötödször vág neki a „kritikus tömeg” bringa Holnap - a Mobilitási Hét részeként az autómentes napon rendezik a 15. egri Critical Mass kerékpáros felvonulást. Az ünnepi alkalomhoz illően kicsit kibővítették a programot, délelőtt és délután is lesz lehetőség a kikapcsolódásra. A rendezvény egyik szervezőjét, Törő- csik Gábort kérdeztük.- Mi a célja az eseménynek?- Mi, biciklisek, azért gyűlünk össze ezeken az alkalmakon, hogy bizonyítsuk, a kerékpár nemcsak sport-, hanem közlekedési eszköz is, amellyel iskolába, munkába, vásárolni és szórakozni is el lehet menni. Ám ehhez szükség van arra, hogy a döntéshozók megteremtsék a biztonságos városi kerékpározás feltételeit.- Milyen egyéb programok várnak a kiérkezőkre?- Délelőtt a Tittel Pál úti közlekedési játszóparkban várjuk a gyermekeket,,majd lesz gyerek Critical Mass, és szervezett kerékpártúra is indul a Stimecz-házhoz, Felsőtárkány mellé. Az Érsekkertben ajándék műsorral készül a Harlekin Bábszínház, fél egykor a „Sárkányölő Krisztiánt" láthatják a gyerekek, 17 órakor pedig útnak indulunk a nagy egri körre. Szóval jó kikapcsolódás ez akár egy családnak is.- Merre vonulnak majd?- Most némileg máshogy zajknak az események, mint korábban. A Dobó tér helyett az Érsekkertben lesz a gyülekező, s oda is érkezünk vissza. Sok szeretettel vájunk kicsiket és nagyokat egyaránt... ■ SZ. E. A válság a punkot is tönkrevágta zenész Nem klasszikus punkot nyomtak, hanem dallamos rockot, punkos szövegekkel Húsz évnyi együtt muzsikálást követően Szegedi Zoltán basszusgitáros és az Éhenkórászok zenekar útjai szétváltak. A formáció azon kevés hatvani bandák egyike volt, amely a városhatárokon túl is nagy népszerűségnek örvendett. Tari Ottó- Áruld már el nekünk, tényleg a nővéred tanított meg gitározni?- Nos, annyi bizonyos, hogy általa szerettem meg a hangszert. Tizenegy esztendős voltam, amikor kapott egy dobozgitárt. Nagyon tetszett a hangja. Alig vártam, hogy Orsi kimenjen a szobából, s pengethessem. Épp át akartam húrozni - balkezes vagyok -, amikor a nővérem visszajött, és azt mondta, csak akkor adja ide, ha megtanulok jobb kézzel játszani. Akkoriban a nővérem szava még szent volt... A dobot viszont - merthogy azt is tanultam, méghozzá Ágói „Ga- dóc” Feritől - sutára állítom be magamnak.- Az első kép, amit őrzök rólad és az együttesedről, majd1 húsz évvel ezelőtti. Három suhanó ül söröshordókon, s úgy pózolnak, ahogy a legnagyobbak...- Egy hatvani tehetségkutatón vettünk részt a szabadtéri színpadon - amit már ledóze- roltak -, ahol Nagy Feró is zsűrizett... Ez még nem az X-Faktor volt. Talán '96- ban történt, akkor már négy éve muzsikáltunk együtt; tizenkét éves voltam, amikor 1992 augusztus 22-én a Starvelings együttest megalakítottuk Hényel Csabi giráros-énekessel és Hényel Laci dobossal.- Szó mi szó, a számaitok meglehetősen szomorú életérzésről tanúskodnak. Munkanélküliség, kilátástalanság, nihil, és így tovább, és így tovább, noha a valóságban ez egy csöppet sem jellemző rátok. Valamennyien jó munkásemberként keresitek a kenyereteket. Szegedi Zoltán, vagy ahogy a barátai nevezik: Zolika. Voltak idők, amikor egy év alatt nyolcvan bulit nyomtak, ám a zenével nem kerestek egy fillért sem... áHét Embere- A szövegeinket Laci írta, aki rengeteg negatív dologgal találkozott az életben, s ezekből merített. Ráadásul a mondanivalónkra nagyon fogékony volt egy réteg. Akadt 80-100 olyan fiú és lány, akik mindenhová elkísérték a zenekart. A fő koncerthelyszínünk a népkerti Hendrix-klub volt - sajnos, már ez is megszűnt -, ahol szinte minden pénteken mi játszottunk.- Az idők során a Starvelings elnevezésből Éhenkórászok lett... Miért?- Sokan cikiztek, hogy sztárnak képzeljük magunkat, holott az angol kifejezésnek semmi köze ehhez. Azt jelenti, amit a magyar megfelelője. Éhenkórászok. A váltásban persze, az is szerepet játszott, hogy egyszer a Negrockban- ami szintén nincs már - a Tankcsapda akkori gitárosa, Cseresznye megjegyezte: a Starvelings névvel nem jutunk messzire. Ez 2002-ben történt.- Az Éhenkórászok szépen lassan országos ismertségre tett szert, legalábbis a punk szubkultúrában...- A 2002-es hatvani rock expón - ami sajnos, már ugyancsak megszűnt, miként az ugyanazon a helyszínen működő Fácán rockkocsma is - az Aurora volt a fő attrakció. Nagyon örültünk, hiszen mindig is a példaképünknek tartottuk őket. Frontemberüknek, Vigi- nek megmutattuk a zenénket. Megtetszett neki, olyannyira, hogy meghívta az Éhenkórászokat az Utazó punkcirkusz elnevezésű turnéra. Az ország minden részében felléptünk olyan együttesekkel, mint a Hétköznapi CSAlódások, a Pro- sectura, a Konflikt, a Rózsaszín Pitbull és természetesen az Aurora. Volt úgy, hogy egy NÉVJEGY név: Szegedi Zoltán SZÜLETETT: Hatvan, 1980. május 18. hangszer: basszusgitár. EREDETI FOGLALKOZÁS: SZObafestő-mázoló. zenekara: Éhenkórászok (korábban Starvelings) 1992:től 2012-ig, de párhuzamosan játszott, illetve játszik a Treff, a Crokus, a Saffron és a Lator Blues Band együttesekben is. kedvenc bandái: Dead Kennedys, Primus, Schizoid, System of a Down, SKA-P. kedvenc zenésze: Les Clay- pool, LaczikFecó. KEDVENC IDŐTÖLTÉS: családi programok, túrázás, minden kézügyességet igénylő munka (kivéve, ami kifog rajta). családi állapot: nős, felesége Niki, kisfia ifjabbik Zolika (4 és fél éves). év alatt nyolcvan bulit nyomtunk, készítettünk két albumot. Más kérdés, hogy nem kerestünk egy fillért sem, sőt.- Van még igény a punkzenére?- Nem klasszikus punkot nyomtunk, hanem dallamos rockot, punkos szövegekkel. Mondanivalónk talán aktuálisabb, mint valaha, de a mai fiatalok másképpen lázadnak, mint annak idején mi. Sajnos...- Vagyis ritkulni kezdtek a fellépések...- A válság bennünket is tönkrevágott. Csabi és Laci Sopronba költözött. Persze, ezután is muzsikálhattunk volna együtt, de a távolság gondot jelentett. Mondjuk úgy, hogy közös megegyezéssel kerestek másik basszusgitárost a Dunántúlról. Sejtettem, hogy előbb-utóbb ez lesz. Nemrég letettem a gitárt egy időre, s nem tudtam, mi bajom van. Aztán rájöttem, hogy ez az életem része, s újra felvettem. Törőcsik Gábor - Tekerjünk együtt...! PILLANATKÉPEK A GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ ELETEBOL ^EGER GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ Popfesztivál Egerben örök üzenetekkel Október 4-én láthatja a publikum a Gárdonyi Géza Színház 2013/14-es évadának első nagyszínpadi bemutatóját, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalt. A darabot 40 éve mutatták be először a Vígszínházban, ám - amint azt Bal József rendező elmondta - szó sincs felújításról.- Az akkori produkciót nem is lehet megismételni. Az elmúlt négy évtizedben bárki, aki csak elővette a darabot, mindig alakított rajta. Ennek oka, hogy maga a mű nem teljes, illetve hogy a történet szövete és a dalok nem harmonizálBal József rendező: az előadás a fiatalokról szól, az ő zenéjükkel... nak egymással. Előbbi negatív, utóbbi pedig erősen progresz- szív. Mindent megtartottunk az eredetiből, ám a pesszimista hangulatot átértelmeztük. Az előadás során mindenki Esztert keresi..., mindenki a maga Eszterét, saját sorsát, boldogulását. Persze, vannak örök üzenetek, ilyen a kamaszok életérzése és veszélyeztetettsége, ahogy az is, hogy az idősebb generáció mindig is véleményezi a fiatalokat - emelte ki a rendező. Eszter szerepében Trokán Annát, Józsefében (két szerep- osztásban) Szegezdi Róbertét és Feke Pált láthatják a nézők. kocsis István A fény éjszakája című drámájának ősbemutatójával indul az egri színház új évada a stúdiószínpadon. Az alkotó kifejezetten az előadás rendezője, Beke Sándor és a teátrum igazgatója, Blas- kó Balázs felkérésére írta meg a művet.- Miután felkértek e dráma megírására, levettem a polcról egy Németh-kötetet - mondta a szerző. - Arra gpndoltam, hogyan, kikkel fogom szembesíteni őt. Az alapgondolat ugyanis az volt, hogy a szerzőt az általa írt hőseinek segítségével mutatjuk be. Aztán az jutott eszembe, hogy miként fogok én ebből egy két és fél órás drámát írni! Persze, mind jobban kikristályosodott a cselekmény, s megjelenik benne Németh László és a magyar történelem viszonya is... Kocsis István hozzátette: sajnos, manapság ritkaság, hogy egy színház felkér egy írót egy dráma megírására, holott a színjátszás aranykorában ez mindennapos volt. A szerző a drámák mellett számos történelmi könyvet is írt már, s ezzel kapcsolatban azt vallja: a drámaírónak kötelessége megismerni a régi korok történetét, hiszen az sokszor talán érdekesebb is, mint a fantázia. ■ * 4 i t K Ősbemutatóval indítanak