Heves Megyei Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-21 / 221. szám
9 2013. SZEPTEMBER 21., SZOMBAT 3 JEGYZET TARI ■BUi OTTÓ Sípcsontvédő szandállal a foci, amiről értekezem, csak alibi. (Alibi - de jó szó, tényleg a magyar futball jár az eszemben...) Amikor eldőlt, hogy mely csapatok lesznek ellenfeleink a világ- bajnoki selejtezők során, az volt a véleményem, örülhetünk majd a negyedik helynek is. Nem hogy magamra maradtam ezen álláspontommal, de az a vegzatúra, amelyben ezt követően a kocsmában részem volt, egy bálnának is sok lenne. CSODÁLKOZTAM a hurráoptimizmuson, hiszen csak az nem látta-látja, aki nem akarja, hogy labdarúgásunk aktuális ranglista-helyezése csak máz, amely évtizedek óta pattog a valóságról. Zománc öreganyám lábosán, amit a drótostót megreparál tán, de a folt alatt rothad a pléh. Mára pedig nyilvánvaló az is, hogy Egervári világverő korosztályos együttese egyébre sem jó, mint hogy - tisztelet a kivételnek, ha van - ellássa töltelékkel kontinensünk sokadik vonalának kispadjait. A HANGEMBEREK még kitartanak. Meglehet, már taktikából: mert hát, egy nagy véletlenül kiküzdött harmadik helyezést úgy is lehet forgatni, hogy ez is előrelépés a jugók elleni tucathoz képest. Na, persze. A Trabant is az volt, főleg a bivalyfogattal összevetve. Ettől azonban még mi sem változik, legfeljebb nem kell égetnünk magunkat - mondjuk - a franciákkal szemben a másodikok csatájában. nincs mit tenni, a verseny már csak ilyen. Az elsők és az utolsók érzelmeket indukálnak, lavírozásra csak a közteseknek nyílik lehetőségük. Megszoktuk. Amikor válogatottjaink sorra mondják le a megtiszteltetést - mint legutóbb Szalai -, mélyebben el sem töprengünk, mert hogy nem mindegy? Egyébként pedig legközelebb majd a fociról is beszélek. MEGYEI KORKÉP HIRSAV Plakátverseny középiskolások részére EGER A Főegyházmegyei Karitász Központ RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat rajz- és plakátkészítő pályázatot hirdet középiskolások számára. Olyan alkotások készítendők, amelyek megmutatják, mi lendít át a nehéz helyzeteken. A pálya- műveket két kategóriában várják: A4-es méretű kézzel készített rajz, illetve számítógéppel készített plakát. Beküldeni a 3300 Eger, Kolozsvári út 49. vagy a eger- rev@gmail.com e-mail címre lehet október 4-éig. ■ SZ. E. Tamadas a rendőrség ellen hatvan Vád a kapitányság előtti tavaly novemberi garázdaság ügyében Felvonulnak a kerékpárosok is Korszerűbb, szebb lett az orvosi ügyelet pétervására Felújították és korszerűsítették a pétervá- sárai központi orvosi ügyeletet. A megszépült intézmény szeptember 23-ától, hétfőtől újra a régi helyén, a Szabadság tér 28. szám alatt fogadja a betegeket. Az ügyeleti telefonszám nem változott: 06-36/368-013. ■ B. K. Pillanatképek a feldühödött polgárok és az egyenruhások csatájából. Előbbiek úgy tudták, bántalmazták egyik ismerősüket a zsaruk. Minősített garázdaság bűntett elkövetésével vádolja a Hatvani Járási Ügyészség azt a négy hatvani polgárt, akik tavaly november 22-én a vádhatóság szerint kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsítottak a Hatvani Rendőrkapitányság előtt. A média egy része ostromnak titulálta az esetet. Szalay Zoltán A napokban nyújtotta be az ügyben a vádiratot a Hatvani Járási Ügyészség a Hatvani Járásbíróságon - tájékoztatott dr. Konkoly Thege László főügyészségi ügyész, aki a Heves Megyei Főügyészség sajtószóvivője is. A Hírlap többször írt a múlt év novemberi történésekről. Az akkori megyei rendőr-főkapi- tánysági közlés értelmében előző napon a Hatvani Rendőrkapitányság nyomozói 12 embert állítottak elő kábítószer-terjesztés gyanúja miatt. Másnap délután közel negyvenen gyűltek össze, főleg a bent lévők rokonai, ismerősei. Agresszívan viselkedtek, fenyegetőztek. A bűnüldözők felszólították őket, fejezzék be, ám eredménytelenül. Ezután a hangadókat kiemelték, a magukat igazolni nem akarók, a rendőrökre támadók közül ötöt közterületen, egyet egy közeli épületben elfogtak. Mindnyájukat előállították, s őrizetbe vették. Egyikük az ellenszegülése miatt könnyű sérüléseket szenvedett, négyüket - akik a gázspray miatt a szemüket fájlalták - mentő vitte a kórházba. Négy egyenruhás is megsebesült. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogi képviselője egy nap múlva azt mondta, a rendőri erőszakba torkolló eseményeket az indította el, amikor az egyik elengedett férfi a verés A vádhatóság megállapítása szerint a vádlottak garázda, kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsítottak, aminek csak a rendőri intézkedés vetett véget. A bűnüldözők feloszlatták az összegyűlt tömeget, s elfogták, majd előállították a négy terheltet. A hatóság szerint tettük alkalmas volt arra, hogy másokban riadalmat látható jeleivel az arcán távozott a rendőrségről. Az emiatt zúgo- lódókra rátámadtak a rendőrök, válogatás nélkül verték őket, nőket és gyerekeket is. A tömeg a közeli házakba menekült. Volt olyan polgár, akihez mentőt is kellett hívni. A TASZ munkatársa szerint egy másik rendőrattak során a közeli lakótelepen a rendőrök kutyákkal kutattak át egy lakást, amelyben több fiatal gyerek aludt. A jogvédők szerint kábítószert kerestek, de nem találtak. A rendőrtámadásban megsérültek panaszt akartak tenni, de nem engedték be őket a kapitányságra. A főkapitányság cáfolta mindezt, mondván, a helyi kisebbés megbotránkozást keltsen. Őket az ügyészség, mint társtetteseket vádolja csoportosan és a köznyugalmat súlyosan megzavarva elkövetett garázdaság bűntettének elkövetésével. Ez a bűncselekmény egyébként - amennyiben a bíróság bűnösöknek találja őket - három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. ségi önkormányzat képviselői felajánlották segítségüket a ga- rázdálkodók azonosításában, megígérték, hogy megadott időpontig minden résztvevő önként megjelenik a rendőrségen. Ez nem következett be.- Az ügynek négy vádlottja van - közölte a főügyészség. A vádindítvány szerint 2012. november 21-én más bűntény gyanúja miatt állították elő a hatvani kapitányságra több társukkal az immár II. rendű vádlott V. G.-t és a III. rendű V. F.-et. Másnap húsz tagú, majd egyre növekvő létszámú csoport jelent meg a rendőrség előtt. Köztük volt az I. rendű terhelt V. L.-né és a IV. rendű V. L. is. A tömeg kiabált, fenyegetőzött. Mindez még erősebb lett, amikor V. F. elhagyta a kapitányságot. A többieknek- a vádirat szerint valótlanul- azt mondta, bántalmazták a zsaruk. V. L.-né és V. G. a rendőrségi fémkerítést rángatták, páran az épület felrobbantását helyezték kilátásba. V. G. egy rendőrt leköpött, V. L.-né tárgyakat dobott az udvarukon lévő egyenruhások és az ott parkoló szolgálati gépkocsik felé. Az ügyben első fokon a Hatvani Járásbíróság hoz ítéletet. Minősített garázdasággal vádolják a terhelteket Autómentes nap lesz Gyöngyösön is gyöngyös Gyöngyös is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét programjaihoz, ennek zárása lesz holnap az autómentes nap. A programokat a Kossuth úton, az Orczy-kastély előtt rendezik meg. Az érintett útszakaszt lezárják. A látogatók kipróbálhatják az elektromos rollereket, s lesz streetball-, illetve zumbabemutató is. 17 órakor kerékpáros felvonulás kezdődik rendőri felvezetéssel. Ezen a napon a Mátra Volán buszjáratok ingyenesek. ■ SZ. E, Egészségfejlesztési iroda Parádfíirdőn pályázati pénzből A pétervásárai kistérségben húsz település lakóit szolgálják ki Társadalmi egyeztetés a saját beruházásokról A Parádfürdői Állami Kórház 124 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott az Új Széchenyi Terv keretében. Az összegből egészségfejlesztési irodát alakítottak ki, amelyben mostantól koordinálják a térség egészségfejlesztési tevékenységét, a szűrési, a prevenciós, az egészségnevelő- és megőrző feladatokat. Az ünnepélyes megnyitón dr. Rabóczki Ánita, a kórház főigazgatója köszöntötte a vendégeket, majd dr. Suskó Mihály 0 orvosigazgató, a projekt menedzsere szólt a program lényegéről, illetve arról, hogy a megye leghátrányosabb helyzetben lévő kistérségében egyre nagyobb szükség van az egészségmegőrzésre, illetve a mentális problémák kezelésére, ezek megelőzésére. Szakács Ibolya, az iroda szakmai vezetője az elkövetkező időszakban nyújtott ingyenes lakossági szolgáltatások köréről tájékoztatta a hallgatóságot, Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke pedig a kormányzat azon törekvéséről beszélt, amelynek lényege az öszehangolt prevenciós tevékenység. Áz elnök utalt arra is, hogy az elmúlt két évben 51 milliárd forint fejlesztési forrás érkezett a kistérségbe, s hogy ezen belül Párád 1,8 milliárdos támogatásban részesült. ■ B. K. A megnyitóünnepségen az új irodát Kiss Csaba plébános áldotta meg.. tervek Ülésezett Ostoros kép- viselő-testülete. A grémium tagjai tárgyaltak többek között az idei első félév költségvetési tervének végrehajtásáról. Kisa- ri Zoltán polgármester a Hírlap kérdésére elmondta: felelősség- teljes gazdálkodás mellett biztosított a bevétel és kiadás egyensúlya, de az már most kiderült, a feladatfinanszírozási rendszeren belül vannak feszültség- pontok. Az önkormányzat pénzügyi helyzete stabil, s mint a településvezető fogalmazott: el kell ismerni, ezt nagy mértékben elősegítette a konszolidáció.- A jövőről szólva meg kell említeni a helyi adónemek és azok mértékének felülvizsgálatát, amely minden helyhatóság nagy felelőssége. A saját beruházások kapcsán szélesíteni kívánjuk a társadalmi egyeztetési folyamatot, helyi lakosokat, civil közösségeket megszólítva. Az biztos, hogy az igény meghaladja a lehetőségeinket. Célunk, hogy előrelépés történjen a vízvédelem és a közlekedési feltételek kapcsán, új közösségi terek jöjjenek létre, s megteremtsük az önálló sportélet alapjait. Nem szembeállítani szeretnénk ezeket a célokat, hanem egy egészséges arányt kialakítani, olyan információkhoz jutni, amelyek alapot adnak a mérlegelésre - tette hozzá a település első embere. ■ P. A. ( [