Heves Megyei Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-20 / 220. szám
4 2013. SZEPTEMBER 20., PÉNTEK DIÁKVILÁG Remélhetőleg új lemezzel folytatódik az egri kabaré története Poriban gyakorolhatták szakmájukat kaland Eger finn testvérvárosában próbálhatták ki magukat az Andrássy diákjai az egri magyar dal napján már „hagyományosan” hazai pályán lépett fel a blues-jazz egyik kuriózuma, a sajátos szöveg- és hangzásvilággal rendelkező Cabaret Band. A zenekar énekes frontemberével, Halmos Andrással készítettünk interjút.- Idén tízéves a banda, tartotok-e jubileumi koncertet?- Bevallom őszintén, most meglepett a kérdés, tényleg tízévesek vagyunk, mert 2003- ban alakult, de nem gondolkodtunk rajta. Az igazság az, hogy ez már inkább egy hobbi zenekar, mi nem zenéből élünk- csak így szórakozásból zenélünk. Van néhány fellépésünk... de tényleg viszonylag kevés koncertünk van. e Feledhetetlen élménnyel és cseppet sem mellékesen szakmai tapasztalatokkal gazdagodtak az egri andrássysok a finnországi testvérvárosban, Poriban eltöltött hetek alatt.- Ettől még terveztek új lemezt kiadni?- Az új lemez tervben van most már egy jó ideje. Lefésült már sok olyan számot, amit már nem akartuk felvenni, és így összeállt kb. 12-13 szám, amit szeretnénk, hogy mindenképpen lemezre kerüljön. Ez gyakorlatilag meg is van már, egy-két hangszerelési dolog van még hátra. Legkésőbb télen ez el is készül.- Nem először léptek fel a magyar dal napján: milyen érzés újra itt állni?- Nagyon jó a magyar dal napja, mi is az elejétől, folyamatosan fellépünk Egerben, minden évben itt voltunk az első magyar dal napja óta. Pekk Alexandra, Keresztyén Fruzsina Halmos András énekes Az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Középiskola kilenc tanulója vehetett részt egyhónapos szakmai gyakorlaton a finnországi Poriban, az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Középiskola Leonardo da Vinci mobilitási projektjének keretében, melyet az Európai Unió finanszíroz. A jelentkezők egy szóbeli meghallgatáson vettek részt, ahol beszélniük kellett az általuk elkészített plakátról idegen nyelven, majd pár kérdésre kellett válaszolniuk azzal kapcsolatban, hogy miért szeretnének részt venni a programban. Nagyon boldog voltam, amikor kiderült, hogy én is a kiutazók között vagyok. Végül 8 diáktársammal, Barta Ádámmal, Csir- maz Kolettel, Kőhegyi Nikolettel, Prokaj Edinával, Puzsik Eszterrel, Sánta Viktóriával, Tisza Dorinával és Vasas Viktóriával vettem részt a projektben. Az egy hónap alatt előadtuk az itthon elkészített prezentációinkat, népszerűsítettük Magyar- országot, megismertük a finn szakképzést és szakmai gyakorlaton vettünk részt szállodákban, irodákban és üzletekben. A finn emberek nagyon barátságosak, segítőkészek és kedvesek voltak. Amikor segítségre volt szükségünk, ők készségesen válaszoltak és mindenki jó kapcsolatot épített ki munkatársaival. Munka közben mosolyogva és türelmesen irányítottak minket, amivel megkönnyítették számunkra a gyakorlatot. Én Dorinával az Yyteri fürdőhotelben dolgoztam, ami 15 kilométerre van Pori belvárosától, ahol laktunk. Yyteri Észak-Európa legcsodálatosabb és leghosszabb homokos tengerpartja, melyet fenyőfák öveznek. Munkám során megismerkedtem a szálloda működésével, többek között a felaz europass mobilitási igazolvány az európai országok valamelyikében folytatott szakmai gyakorlatok, tanulmányok vagy önkéntes munka során megszerzett készségek és kompetenciák igazolására szolgáló, egységes formátumú dokumentum. Szakmai gyakorlat esetében lehetőség nyílik az szolgálással, terítéssel, recepciós feladatokkal és a szobák rendbetételével. Úgy gondolom, hogy a szállodában eltöltött szakmai gyakorlat után köny- nyebb lesz számunkra a szakmai tantárgyainkat tanulni, hiszen dolgoztunk már szállodában: sokkal szívesebben fogom tanulni a szállodaismeret tantárgyat. Az idegenforgalmi osztályba járó csapattársaim szintén hotelekben dolgoztak, a Scandicban és a Mänty- luodon hotelben. Közgazdasági osztályba járó társaim könyvesboltban, számítástechnikai boltban és egy vidékfejlesztési irodában töltötték gyakorlatukat. Minden munkaadó meg volt elégedve a munkánkkal, elvégzett munkafeladatokat, az ellátott tevékenységeket és az ezeken keresztül elsajátított tudást, készségeket és kompetenciákat részletezni az igazolványban. Amennyiben tanulmányi célú volt a kiutazás, akkor az elvégzett kurzusok és azok eredménye dokumentálható. Mobilitási igazolvány nehéz volt a búcsúzás, visszavárnak minket nyári munkára. A szakmai gyakorlatról Europass Mobilitási Bizonyítványt kapunk, ami remélem, hogy a jövőben előnyt jelent számomra munkakeresésnél. Szabadidőnkben megismerkedtünk Pori nevezetességeivel, de meglátogattuk a közeli nagyvárost, Tamperét, ahol eltöltöttünk egy élményekkel teli napot a vidámparkban. Továbbá strandoltunk és úsztunk a hideg Balti-tengerben és kipróbáltuk a füstszaunát is. Az utolsó hét végén elmentünk Helsinkibe, ahol megismertük a gyönyörű belvárost. Azelőtt még sosem láttunk sziklába vájt templomot. Miközben kiállítható azok részére, akik szervezett keretek között vettek részt nemzetközi mobilitási programban, akár tanulmányi céllal, akár szakmai gyakorlaton. Az Erasmus és a Leonardo program mellett további EU-s és más nemzetközi mobilitási program résztvevői is jogosultak az igazolványra. a stadion felé sétáltunk, találkoztunk a spanyol futballválo- gatottal, ez számomra különösen nagy élmény volt, hiszen hétről hétre őket csodálom a tévében. Az időjárás különösen kegyes volt hozzánk, a verőfényes napsütésben szívesen leheveredtünk az Esplanadin park füvére. Helsinkiből indult a tengerjáró hajónk, mellyel kirándultunk Stockholmba. Ez a hajó hatalmas volt, a maga 11 emeletével. Az alsóbb emeleteken számtalan kamion és autó kapott helyett, az utasok a felsőbb emeleteken voltak elszállásolva, ahol számos szolgáltatást is igénybe vehettek. Társaimmal benéztünk a diszkóba, ahol a finn és svéd fiatalok együtt buliztak. A kint eltöltött időt nagyon élveztük, ugyanis számtalan élményben volt részünk. Megismerkedtünk sok finn iskolással, akikkel a jövőben is tartani szeretnénk a kapcsolatot. Egész életre szóló élményt szereztünk az egy hónap alatt, mindannyian nagyon jól éreztük magunkat és visszavágyunk! Mercz Balázs, 12. D Andrássy György Katolikus Közgazdasági Középiskola Mi is az az Europass mobilitási igazolvány? % Végigmentek az izzasztó úton, megmászták az Eged-hegyet évindító túra Az egri gyakorló diákjai nem voltak restek, elővették a túracipőt, hátizsákot: kirándulással kezdték a tanévet Magunk mögött hagyva a nyári élményeket, kisebb-nagyobb lelkesedéssel kezdetét vette egy újabb tanév. Az előző évekhez hűen az idei első közösségi program az évindító túra volt. Ilyenkor az osztályok összefogva elindulnak és eltöltenek egy napot a természetben. A merészebb, túrázni valóban szerető fiatalok Gólya Tamás tanár úrral tartottak, hogy megtegyék a szokásos Eged-Felső- tárkány útvonalat. Mint eddig minden évben, most is felejthetetlen élménnyel lettünk gazdagabbak. Az Eged csúcsára érve a csapat létszáma kicsit lecsökkent (egy 10. osztály csak addig tervezte a kirándulást), így kevesebben, de annál nagyobb lelkesedéssel folytattuk utunkat. A kilátás páratlan. Aki még nem volt a Nagy-Eged csúcsán, annak feltétlenül meg kell nézni, milyen csodás panoráma tárul az oda látogató turisták elé. Engem mindig ámulattal tölt el magasból szemlélni a tájat. Az ég tiszta volt, és az előttünk húzódó hegyvonulatok hívo- gatóan mosódtak el a távolság homályában. Az erdőjárás mindig feltölt. Főleg akkor, ha jó társaság vesz körül. Út közben beszélgettünk és az idő nagyon gyorsan elrepült. A Nagy-Eged után a Várhegy felé vettük az irányt. Alig tudtam betelni a dombok vonulatának kápráA diákokat összekovácsolta az évindító túra, szívesen megismételnék zatos látványával a Kövesdi- kilátónál. Miután fényképeken is megörökítettük a látottakat, elindultunk lefelé, egyenesen a Hegyikristály Öko-parkhoz, ahol leültünk, kicsit falatoztunk és beszélgettünk. A derűs idő pont nekünk kedvezett és lassan elérkezett a hazaindulás pillanata. Láttunk gyönyörű lovakat, hívogató erdei ösvényeket, voltak darazsak és bogarak, emelkedők és meredek lejtők, és voltunk mi, a lelkes túrázók, akik élményektől ittasan szálltak fel a buszra és meg sem álltak EgerigÁ fényképek magukért beszélnek. Remélem, hogy jövőre többen kedvet kapnak és csatalakoznak a kis csoporthoz, hogy egy felejthetetlen kalanddal gazdagodjanak. Csak úgy tudhatjuk meg milyen csodálatos a természetben járni, ha felvesszük a túracipőt hátunkra vesszük a zsákunkat és elindulunk azon a göröngyös és izzasztó útón aminek a végén mesés kilátás tárul a szemünk elé. Hát nem erről szól az élet? Mindenki látni akarja mi lesz az út végén, mindenki szeretne gyönyörködni a látványban, de ahhoz előtte meg kell másznunk pár hegyet és vállalnunk kell a vele járó kockázatokat. Forgács Fanni, EKF Gyakorló Gimnázium % i r