Heves Megyei Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-11 / 212. szám
4 HEVES MEGYE GAZDASAGA 2013. SZEPTEMBER 11., SZERDA Információkért is érdemes fordulni az Eger és Vidéke Ipartestülethez Egy kis faluból jön a tisztítószer gironde kft. A terpesi cég kozmetikumai, háztartási vegyi árui országszerte ismertek tanács A nyáron alaposan átalakult a vállalkozók működését befolyásoló teljes jogi környezet. Az Eger és Vidéke Ipartestület éppen ezért kampányba kezd az iparosok körében, hogy minél szélesebb körben megismertesse ezeket a változásokat.- A cél leginkább az, hogy ne csak akkor keressenek föl bennünket a cégek képviselői, ha már megtörtént a baj, ha értelmezni kell a törvényi helyeket, mert rajtuk csattant az ostor. Áttanulmányoztuk a változásokat, s felvilágosítást adunk ezek lényegéről a vállalkozásoknak. Fontos, hogy a kezdő vállalkozók is tisztában legyenek azzal, milyen feltételeknek kell megfelelniük - mondta Cseh István, a szervezet elnöke. ■ Áttanulmányozták a változásokat, s felvilágosítást adnak ezek lényegéről tagjaiknak. Kifejtette: a kisvállalkozók, iparosok eddig főleg munka- védelmi, munkaszerződéses ügyekben keresték fel őket, de rendszeresen adnak tanácsot, felvilágosítást tűzvédelmi szabályzatról, munkáltatói kötelezettségekről is. Cseh István szerint mind a hatóságnak, mind a vállalkozónak jó, ha tudja, milyen fogyasztóvédelmi előírásokat kell betartani, hiszen előbbinek ellenőrzés esetén nem kell bírságot fizetnie, utóbbi megnyugodhat, hogy a cégnél minden rendben folyik. Az elnök elmondta, a fiatalításon és a taglétszám megőrzésén fáradoznak, összefogják az iparosokat és a családi gazdaságokat. Szeretnék, ha az iparosok csak a munkájukkal tudnának foglalkozni, a változó gazdasági és jogi környezetet közérthetően lefordítják számukra. Könyvviteli szolgáltatást is nyújtanak, szerveznek tanfolyamokat. Együttműködnek természetesen a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával is, s az általuk ajánlott programokat, pályázatokat (például a most különösen aktuális, a szakképzés tárgyi feltételeinek fejlesztésére kiírtat) népszerűsítik tagjaik körében. ■ T. B. Folyamatosan fejleszti termékeit a Terpesen tevékenykedő Gironde Kft., amely leginkább a vásárlók igényeire és a nemzetközi trendekre épít. Nyolcvan embernek biztosítanak itt munkát. Tóth Balázs Heves megye egyik legkisebb településén, Terpesen működik a térség egyik legnagyobb foglalkoztatója, amely egyébként az ország egyik legjelentősebb háztartási ve- | gyiáru-gyártó vállalkozása. A Gironde Kft. nyolcvan embernek munkát adó üzemében elsősorban kozmetikai cikkeket és különböző tisztítószereket állítanak elő. A cég idén ünnepelte alapításának huszadik évfordulóját, egyre jelentősebb eredményeket elérve az utóbbi években. Immár hét gyártósoron folyik a termelés, egy önerőből épült, háromezer-négyszáz négyzetméteres gyártó- és raktárépületben.- Két évtizeddel ezelőtt tulajdonképpen autólégfrissítők | gyártásával kezdtük a működésünket, mindössze nyolc em- ] berrel. Azóta a létszámunkat | megtízszereztük, sőt, országszerte jelen lévő képviselőinket is számításba véve összességében 92 embernek adunk munkát. Az árbevételünk folyamatosan emelkedett, tavaly átléptük a bűvös, évi kétmilliárd forintos határt. Ma már a huszonnégy hazai, nem multinacionális gyártó között vezető szerepet töltünk be - jelentette j ki méltán büszkeséggel Csep- csányi Béla, a Gironde Kft. ügyvezető igazgatója. A vállalkozás célul tűzte ki, hogy minden egyes termékénél megvalósítja a kiváló minőség, az esztétikus csomagolás és a kedvező ár hármas egységét. Ennek megfelelően termékeik ár-érték aránya a legjobbak között van, beleértve a multinacionális termékeket is. Fon- | tosnak tartják azt is, hogy a I minőség állandó legyen, a vá- | sárlók tényleg azt kapják, amit elvárnak és megszoktak a produktumoktól. Ennek is köszönhető a portékáik iránt immár két évtizede tartó rendkívül nagy vásárlói érdeklődés. GyőrA Gironde Kft. a környék egyik legnagyobb foglalkoztatója, hiszen nyolcvan család számára biztosítanak rendszeresen megélhetést. san reagálnak a vevői szokások alakulására is, akik kedvezőbb áron szeretnének kapni olyan minőséget, amelyet a nagy, ám jóval drágább márkáktól is megszokhattak.- A válság beköszöntével a vevők fokozottan árérzékenyekké váltak. Mi a Lórin márkanevű termékeinkkel minőséget adunk kedvező áron. Ennek köszönhetően az elmúlt hat évben a forgalmunk megduplázódott. A szűkösebb anyagi lehetőséggel bírók számára kifejlesztettük a Tis és Dello termékcsaládot - beszélt az elmúlt időszakról az igazgató. Hozzátette, hogy a képviselőik folyamatosan fölmérik a vásárlói igényeket. Mivel a cég termékei két német diszkontlánc kivételével az összes hazai bolthálózatban, a falusi ABC-ktől kezdve a százforintos boltokon át a hipermarketekig elérhetők, így széles körűek a visszajelzések. Ennek következtében megtudják, hogy a vásárlók milyen illatú, típusú, kiszerelésű, árkategóriájú kozmetikumokra, tisztítószerekre vágynak. Évente több alkalommal végeznek piackutatást országos szinten.- Az információk és a nemzetközi trendek alapján vegyészeink kifejlesztik laboratóriumunkban a kívánt árucikkeket, amelyek mintáit a környéken élők tesztelik. Több korosztályba tartozó, eltérő társadalmi és anyagi helyzetű háziasszonytól kapunk visz- szajelzéseket. Rugalmasan és gördülékenyen tudunk reagálni a piac kihívásaira, ezért mi általában fél éven belül meg tudunk jelenni egy-egy új mosogatószerrel vagy tusfürdővel a piacon. Hamarosan a legújabb fejlesztésű Just háztartás-vegyipari termékcsaláddal bővül a választékunk - ismertette a termékfejlesztés menetét Csep- csányi Béla. ■ Megvalósítják a kiváló minőség, az esztétikus csomagolás és a kedvező ár hármas egységét. A cég árbevételének hatvan százaléka származik a saját gyártói márkákból, negyven százalékban pedig a partner áruházláncok (Reál, Tesco, Spar, SCA-Tork) márkáiból. Igyekeznek megtartani ezt az egyensúlyt, hogy ne függjenek egy-egy adott cégtől. A munkanélküliség által sújtott térségben igazán nagy jelentősége van annak, hogy a cég nyolcvan embernek biztosít, zömmel speciális szakképzettséget nem igénylő, betanított munkát. Csepcsányi Béla elmondta, hogy a magas szakértelmet kívánó munkakörökre bizony nehéz megfelelő embert találni, de azért igyekeznek fiatal, ambiciózus szakemberekkel erősíteni a csapatot. A Gironde Kft.-nél többségében környékbeli lakosok dolgoznak, a foglalkoztatottak hatvan százaléka pedig már legalább tíz éve áll a vállalkozás alkalmazásában. A férfiak és nők aránya közel egyforma. Visszatérnek az autóipari termékekhez is A terpesi cég három kiemelt területen értékesíti termékeit. Első, s egyben a legstabilabb, legfontosabb piacuk a boltokban a vásárlóknak értékesített kozmetikai és háztartás-vegyipari termékeké. A második a szintén általuk kifejlesztett Giro és Hospi elnevezésű fertőtlenítőszer család, amelyeket főképpen közintézményeknek, szállodáknak, vágóhidaknak szállítanak. A harmadik pedig, amely- lyel némiképp visszatérnek a kezdetekhez, az autóiparral kapcsolatos. Már nem illatosító- kat készítenek, mint a cég indulásakor, hanem szélvédőmosóval, illetve különböző autóápolási cikkekkel is szeretnék megvetni lábukat ezen a jelentős piacon. Külföldön is keresik a terpesi cég áruit Romániában már régóta bevezették a Lorin-termékeket, amelyek főként az erdélyi területeken nagyon keresettek, bár a kezdeti lépéseket megtették Bukarest környékén is. Ebben jócskán segíthet a vállalkozás és a termékcsalád francia hangzású neve. Szlovákiában ettől az évtől már saját disztribútorukon keresztül értékesítik a kozmetikumokat és a háztartási vegyi árukat, amelyek szintén a magyarok lakta részek üzleteiben a legkelendőbbek. Ezenkívül kaphatók még a Gironde Kft. termékei a térség többi államában, így beléptek immár az ukrán piacra is, s elérhetők Lengyelországban, Csehországban, Horvátországban és Szerbiában is. Már közelítik a gazdasági válság előtti szintet a beruházások központi statisztikai hivatal Az idei második negyedévben harmadával több pénzért történtek fejlesztések Heves megyében A nemzetgazdasági beruházások volumene - 991 milliárd forint - az idei második negyedévben 4,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az első félévben a cégek 1659 milliárd forintot költöttek beruházásra, 1,2 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A beruházások arányának emelkedését elsősorban a nagy súlyt képviselő szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág 13,2 százalékos növekedése okozta, aminek nagyobb részét az alsóbbrendű útvonalak, egyéb út- és autópálya-építések jelentették. Az ágazatban jelentős járműbeszerzés is történt. Szintén sokat nyomtak a latba a csatornázási és víztisztítási programok, az árvízvédelmi nagyprojektek, a középületek felújításai és a katasztrófavédelmi fejlesztések. A feldolgozóipar beruházásai lemaradásban vannak. Csökkenő tendenciát mutat a gyógyszeripar, a járműgyártás és az energiaszektor fejlesztési kedve, ám növekedett a beruházások a gumi, műanyag, nem fém ásványi termék, illetve a gépek, gépi berendezések gyártása területén. Az oktatásban, egészségügyben is kevesebbet fordíthattak fejlesztésekre. Heves megyében még nem érte el a beruházási kedv a válNagy beruházás volt a ZF Lenksysteme csarnokbővrtése ság előtti szintet, de megközelítette. Míg 2005-2008 között az első hat hónapban 26,3-29,1 milliárd forintot költöttek a gazdasági és az állami szereplők fejlesztésekre, addig az idei első félévben 25,63 milliárd jutott erre. Ez az adat is becsülendő az előző évekhez képest: a legutóbbi két esztendőben 22,5 milliárd forint körül alakultak a beruházásra fordított kiadások, amelyekhez képest az ez évi adat több mint 13 százalékos javulás. Az élénkülés tavasszal volt nagy, hiszen az első három hónapban hatalmas volt az elmaradás még az előző évekhez képest is. Míg 2011-ben és 2012ben 8,3, illetve 9 milliárd forint értékben valósítottak meg fejlesztéseket Hevesben az első negyedévben, addig idén csupán 6,9 milliárdot. A második negyedév 18,7 milliárd forintja viszont 38 százalékkal haladta meg a 2012 április-júniusi időszak 13,6 milliárdját. Észak-Magyarországon az idei első negyedévben - Heves megye negatív hatása miatt - még szintén lemaradást mért a KSH, ám a második negyedévben már több beruházás is befejeződött. Június végéig a tavalyi 76,2 milliárd forinttal szemben 83,3 milliárd forint-, nyi építkezés, eszközbeszerzés valósult meg. ■ T. B.