Heves Megyei Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

2013-08-07 / 183. szám

2013. AUGUSZTUS 7., SZERDA SPORT Hegyimenő. A felnőtt férfiaknál Fejes Gábor nyerte a 13. Bükk Maraton hegyikerékpár-versenyt. ame­lyen 1024 bringás vágott neki a három táv - a 37. az 58 és a 93 kilométer - valamelyikének. A felsotár- kányi viadalon a dr. Bátorfi Team-Agria KTK országúti idöfutambajnoka 3:58.52 órás idővel győzött. FEJES GABOR Pócs Tamás gyöngyösi edző vehette át a megye labdarúgásáért járó díjat Jakab Gábortól és Gyetvai Pétertől A sportszervezetek vezetőit aggasztó problémák sora került terítékre a Magyar Labdarúgó-szövetség Heves Megyei Igazgatósága és az MLSZ Heves Megyei Társadalmi Elnöksége által tartott évadnyitó értekezle­ten. Az érdemi megoldások­ra azonban még várni kell. Bódi Csaba Tarifatáblázat, utánpótlás kor­határ, edzői bizottság, egyesü­leti etikai kódex. Amennyiben idesoroljuk a játékos-uralmat és a nézőtéri viselkedést, már-már teljessé válik az a kör, amely problémát jelent a me­gyei labdarúgó társadalom szá­mára. A versenybizottságnak meg éppen az adja a legfőbb fel­adatot, hogy úgy hirdesse meg a 2013/2014-es bajnoki évre vonatkozó kiírást, hogy annak május 31-ig benyújtott terve­zetére még mindig nem kap­ta meg jóváhagyást a Magyar Labdarúgó-szövetségtől... Ehhez képest szombaton már kezdődik az évad, méghozzá a Magyar Kupa megyei selej­tezőjével, majd egy héttel ké­sőbb indul az őszi idény. „Meg­vizsgáljuk annak lehetőségét, hogy megyei II. és III. osztály csapatai ne augusztus 24-25- én játsszák első mérkőzéseiket, hanem egy héttel korábban” - nyugtatta a meg a kedélye­ket Gyetvai Péter, a megyei igazgató-helyettes. Rozsnaki István versenybizottsági elnök az elkészített „próbasorsolásra” csütörtök reggelig várja a csa­patvezetők igényeit, hogy aztán véglegesíthesse a menetrendet. A program viszont könnye­dén borulhat szezon közben is, ha az MLSZ „köti az ebet karó­hoz”, mondjuk az U16-os baj­nokság alsó korhatárát illetően. „Értsétek meg, ha ragaszkod­nak a 13 éves alsó korhatárhoz, egyszerűen nem tudunk annyi gyereket verbuválni, hogy ki tudjunk egy ilyen korosztályú csapatot állítani” - hívta fel a fi­gyelmet Szabó Gyula. A gyön­gyöshalásziak első embere (egyben edzője és mindenese) nem maradt egyedül a problé­mafelvetéssel, amire úgy rea­gált lakab Gábor, hogy „mi is felvetettük ezt a MLSZ-nél, de nem lett foganatja, hiába jelez­zük a gondokat alulról, azokra nem kapunk érdemi felelete­ket.” Az MLSZ megyei társa­dalmi elnöke ezt már azok után közölte a megjelentekkel, hogy a 26 sportszervezet képvisele­tében megjelent 14 szavazásra jogosult csapat- vezető Gohér Jánossal együtt szerény szemé­lyét Heves me­gyei küldöttnek választotta a labdarúgó szövet­ség közgyűlésére. A leendő országos összejöve­telt megelőzően a közeli múltra még annyiban tértek ki a szű- kebb hazánkbeli vezetők, hogy a Fair Play-díjat átadták az elő­ző bajnoki év legsportszerűbb egyesületeinek. Ennek okán serleggel a Gyöngyöshalász SE (megyei I. osztály.), az Eger- szóláti SK (megyei II. o., Keleti csoport), a Lőrinci VSC (megyei II. o., Nyugati csoport) és a Ka- rácsond SE (megyei III. o.) kép­viselője térhetett haza. Nosztalgialabda és emlék­plakett, no meg az erkölcsi el­ismerés Pócs Tamást is jócskán illette. A legutóbb a Domoszló SK csapatát a megyei I. osz­tályba vezénylő edző vehette át ugyanis a Heves Megye Labda­rúgásáért járó díjat. Az még a jövő „zenéje”, hogy valamennyi megyei I-es klub­nál legyen lehetőség a digitá­lis jegyzőkönyv elkészítésére, azonban ennek szükségességét sürgették a ver­senybizottság részéről. Az is égető gond, hogy noha egyre esik a színvo­nal, a juttatásoknál ez nem mu­tatkozik meg. A bélapátfalvi Fe- rencz Dénes szerint miközben a fiatalokért nem lehet pénzt kérni, ha elviszik őket, addig „azok, akik kettőt belerúgnak a labdába, már be akarnak lép­ni a játékos-piacra”. Erre jött az „az is hibás, aki az anyagiakat megígéri és oda is adja a focis­tának” riposzt. Csak a teljesség kedvéért: említettek az AMATŐR baj­nokság évadnyitó értekezletén hangzottak el. ■ „Akik kettőt belerúgnak a labdába, már be akarnak lépni a játékos-piacra.” Besenyei álomjáték, GP-arany nsl Feketéék megvédték címüket, Csoszánszkiék bronzosok Besenyei Ferencnek hosszú időre visszatekintő pályafutása során akadt már néhány emlé­kezetes gólja, ám amellyel fel­tette a koronát a strandlabda- rúgós címvédésre, az minden bizonnyal a legszebbek közé tartozik. A Goldwin Plüss FC csapa­tának válogatottja a Nemzeti Strandlabdarúgó Liga négyes döntőjének fináléjában való­sággal szárnyalt. A Bonyhád elleni aranymeccsen lőtt gólt közelről, távolról és büntetőből, ám a csúcsot az utolsó pillana­tokban elért találat jelentette, amikor is a jobb oldalvonaltól, a kapunak háttal állva felemel­te a labdát magának, majd el­képesztő mozdulattal ollózott a háló bal felső sarkába. A 12- 6-os végeredményt ezzel állí­totta be az idei sorozat legjobb játékosának választott hevesi illetőségű támadó. A Gedei Sándor vezette, ko­rábban lőrinci klubként sikeres GP a siófoki MLSZ Beach Aré­nában nagyot alkotott. A kapus Szalánczi Zoltán és Besenyei Ferenc egy ideig egymást vált­va lőtte a gólokat, de 3-3 után Besenyei elhúzott. Fekete Ta­másék szinte minden párhar­cot megnyertek, és akkor már mindenre jutott elég önbiza­lom. Parádés megoldások és álomszerű technikai bravúrok után és minden helyzetből szü­lettek gólok, amelyeknek a né­zőteret megtöltött érdeklődők igazán örülhettek. A bronzéremért kiírt mécs­esén azonban végül mégsem született meglepetés, az Ener­Megszokott mozdulat Besenyei Ferenctől. A sportág királya megint villant. gia fokozatosan került fölény­be az Aramis ellen, különösen az istenáldotta tehetségű Cso- szánszki Dávid élt: hatalmas gólokat lőtt, futott, harcolt, szerelt, roppant hasznosan ját­szott. 6-0 után villant meg az Aramis, de ez a villanás csak arra volt elég, hogy némi lakk kerüljön a lerágott körömre. Az U17-es korosztályban a Gold­win a 4. helyen végzett, és meg­kapta a Fair Play díjat. A 19 éveseknél az Energia SC a 3., a Goldwin a 4. helyen végzett, legjobb kapusként: Pá- ri Kristóf (Energia SC) része­sült különdíjban. ■ B. CS. Egy tucat a Goldwintól, kilenc az Energia részéről Az MLSZ strandlabdarúgó-baj- nokság döntőjében: GOLDWIN-BONYHÁD 12-6 goldwin: Szalánczi 3 - Fekete V 2', Besenyei 5, Takács, Ver­néik. Cs.: Angyalos, Csomós, Őri D., Fekete T 2. A harmadik helyért rendezett mérkőzésen: ENERGIA SC GYÖNGYÖS- COLORSPECTRUM ARAMIS 9-3 energia: Szacskó - Berkes 2, Csoszánszki 3, Kamal Ali, We- isz 2. Cs.: Ulviczki, Vígh 1, Ma­rosi, Rozovits, Ábel 1. A VÉGEREDMÉNY: 1. Goldwin Plüss FC, 2. Bonyhád, 3. Ener­gia SC Gyöngyös, 4. Aramis. a goldwin plüss különdíjasai. Legjobb kapus: Szalánczi Zol­tán. Legjobb játékos: Besenyei Ferenc. HIRDETÉS­IfiffíWImWrtrii i 1.1.1 a munkának vége, * frissül*} fel vegre! CSAK 18 EVEN FELÜLIEKNEK! www.alkohol.info.hu Az akcióban kizárólag 18. evüket betöltött személyek vehetnek részt, ittas és várandós személyek kizárva. A fogyasztok a reszvetellel elfogadlak az itt megjelölt részvételi feltételeket. Jogi út kizárva. Az akció során elfogyasztható sörmennyiseg napi maximuma 2 liter (4 korso). A nyeremenyakcio 2013. április 1-tól szeptember 30 ig tart. A nyeremények készpénzre nem válthatok es masra at nem ruhazhatok. Azon korsó Kőbányai sörök mellé, amelyeket a hónap utolsó 7 napjan pohár áron adunk, nem jár matrica. I 1 J t Hiába a jelzések, érdemi válasz nem jön évadnyitó A kiadotthoz képest akár előbb is kezdődhet a megyei II. és III. osztályú bajnokság őszi idénye

Next

/
Thumbnails
Contents