Heves Megyei Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

2013-08-21 / 194. szám

2013. AUGUSZTUS 21., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP 3 HÍRSÁV Változik az adóhivatal ügyfélfogadása heves megye A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Heves Megyei Adóigazgatóságának egri központi ügyfélszolgálatán és kirendeltségein az ünnep miatt változott az ügyfél- fogadási rend. Csütörtökön hétfői, pénteken csütörtöki, szombaton pedig pénteki munkarend szerint várják az ügyet intézőket. ■ T. B. Zárva lesz a héten a polgármesteri hivatal egerszalók Mától a hét vé­géig igazgatási szünetet tart az Egerszalóki Közös Önkor­mányzati Hivatal, amely leg­közelebb csak 26-án, hétfőn nyit ki, addig az ügyintézés is szünetel. ■ P. A. A szarvaskői szirénák próbájára kerül sor SZARVASKŐ Augusztus 26- án - hétfőn - a lakosság­riasztó eszközök „morgató” próbáját tartja a településen az Egri Katasztrófavédelmi Kirendeltség A hangjelzés 6 másodpercen keresztül lesz hallható. A próba célja: ellen­őrizni a szirénák állapotát, megvizsgálni, működnek-e. A hangjelzések aznap sem­milyen veszély bekövetkez­tét nem jelzik. ■ P. A. Új fákat ültettek el a Szent István parkban ostoros Új fákkal gazda­godott a Szent István park. Az ünnepen a helybeli kép­viselők - az óvodásoknak is kedveskedve - egy gesztenye­fát, míg az idén fennállásá­nak 45. évfordulóját ünneplő asszonykórus tagjai egy vér- szilvafát ültettek el. ■ P. A. Az asszonykórus is fát ültetett Egyszerűbb lett, de drágább jogosítvány Immár nem harminc óra, hanem 580 kilométer a kötelező Egy gyakorlati óra díja jellemzően 2300-2600 forint, a jogsi 130 ezer alatt nem úszható meg. Ez az összeg a változások miatt emelkedhet... Könnyítéseket és szigorításo­kat is hoz a jogosítványszer­zés feltételeinek átírása: az egyik legfontosabb változás, hogy immáron nem harminc gyakorlati órát kell teljesíte­niük a jelentkezőknek, ha­nem 580 kilométert. Máté Balázs Megváltoztak a jogosítvány megszerzésének szabályai. Az erről szóló, módosított szabá­lyozás többek között azt tar­Már nincs rutinvizsga 2012 óta nincs rutinvizsga. A manőverezési követelményeket a forgalmi vizsgába építették be. A motorosok képzésében a jár­műkezelési vizsga megmaradt. 2012 óta a „B" kategóriás jogosít­vánnyal rendelkezők számára egyszerűbbé vált a „A1 ” kategóri­ás jogosítvány megszerzése. Az elméleti tanfolyam óraszáma há­romra, a gyakorlati oktatásé két órára csökkent. Az„Al” kategóri­ába tartozik a 125 cm3 hengerűr­tartalmat meg nem haladó motor- kerékpár. A nagymotoros jogo­sítvány megszerzésének korha­tára 21 évről 24-re változott. talmazza, hogy az eddigiekkel szemben az elméleti tanfolyam megkezdésétől számított egy éven belül a vizsgát is le kell tenni, ellenkező esetben a kép­zést meg kell ismételni, amely­nek az árát - természetesen - újra ki kell fizetni. Ennél is fontosabb módosí­tás azonban, hogy a gyakorlati vizsgára jelentkezőknek ezen túl kötelező, kilométerben meg­határozott menettávolságokat is teljesíteniük kell, vagyis már nem a harminc gyakorlati óra teljesítése a feltétel. Ez a B ka­a KÖZLEKEDÉSI hatóság indok­lása szerint a motoros kategó­riák közötti fokozatosságot (azaz azt, hogy lépésről lépés­re szerezzenek a jelentkezők vezetési engedélyt az egyre na­gyobb motorok vezetésére) hi­vatott elősegíteni az a válto­zás, ami egyszerűsíti a kétke- rekűekre szóló jogosítványok megszerzését. A vizsgázó men­tesül az elméleti tanfolyam és vizsga alól, ha az előzőleg megszerzett motoros kategóri­ájától számított két éven belül jelentkezik az újabb motoros kategóriás vizsgára. tegóriás jogosítvány esetében 580 kilométer. A közlekedési hatóság álláspontja szerint ez a változtatás megszüntetheti azt a hibás gyakorlatot, hogy a tanulók „szinte álló autóban” tanulnak vezetni, vagyis a gya­korlati képzés eredményessége sokat javulhat. Ez utóbbival egyetértenek az általunk megkérdezett oktatók is, akik szerint bizonyos, hogy a kötelező órák levezetésével eddig 580-nál jóval kevesebb kilométert autóztak tanulóik, tehát valóban több tapasztalat­AMENNYIBEN KÉT ŐV eltelte után jelentkezik valaki újabb kategóriára, úgy a motorke­rékpárral megszerzett tapasz­talata elismeréseként nem a teljes tanfolyamot, hanem - az adott kategóriától függően - meghatározott óraszámú (a teljes tanfolyaminál keve­sebb időtartamú) tanfolyamot kell csak teljesítenie. Az elmé­leti ismeretek felfrissítését célzó oktatás után viszont ne­kik elméleti vizsgát is kell tenniük. a fokozatosság ugyanakkor nem kötelező. tál felvértezve kezdhetik majd meg mindennapjaikat az uta­kon. Ugyanakkor ez nemcsak a tanfolyamok árát drágítja, de a hosszukat is növeli, mivel az eddiginél több gyakorlati órára lesz szükség. (Egy gyakorlati óra díja egyébként jellemzően 2300-2600 forint). Egy autóra szóló jogosítvány megszerzése ma vizsgadíjakkal és illetékek­kel összesen legkevesebb 130 ezer forintba kerül, a módosí­tást követően viszont a költsé­gek akár 20-30 ezer forinttal is emelkedhetnek. Főbb változások A „B" KATEGÓRIÁS jogsihoz 580 kilométert kell levezetni­ük az aspiránsoknak. nem kell a tanfolyam meg­kezdése előtt bemutatni az or­vosi alkalmasságit és az alap­fokú iskolai végzettség igazo­lását, de ezek megléte tovább­ra is a vizsga feltétele. az elméleti tanfolyam meg­kezdését követő egy éven belül sikeres elméleti vizsgát kell tenni, ellenkező esetben a tan­folyamot meg kell ismételni. a motorosok könnyített feltéte­lekkel szerezhetnek jogosítványt a nagyobb kategóriákra. A kormány a helyén van? nem a megválasztott kor­mány, hanem titkos hát­térhatalom irányítja az országot, véli a magyarok többsége egy felmérés ta­núsága szerint. Az össze­esküvés-elmélet hívei közül a legtöbben úgy gondolják, hogy valójában nemzetkö­zi pénzügyi körök és más államok mozgatják a szá­lakat, de sokan tették le a garast amellett is, hogy - fogalmazzunk diplomatiku­san - egyes vallási csopor­tok, illetve médiavállalatok állnak az igazán fontos lé­pések mögött. (Érdekesség, hogy Csányi Sándor, Lázár „Trafikos” János első számú célpontja a futottak még ka­tegóriában sem tűnik fel.) RÁVÁGHATNÁNK RÖGVEST, hogy mindez veretes mar­haság, de azért csak ne kapkodjunk. A kormány által hangoztatott és meg­hirdetett „szabadságharc” ugyanis pontosan erre épít, s nyilván nem véletlenül, hiszen - amint most is kiderült - ebben nagyon sokan hisznek, vagyis a magok termékeny talaj­ra hullanak. Másrészről tényleg hiba lenne azt gon­dolni, hogy világpolitikai és főképpen gazdasági szempontból jelentéktelen országok, mint amilyenek, valljuk be, mi is vagyunk, érdemben bele tudnak szól­ni a nagyok dolgába, mert a helyzet az, hogy nem. És sokszor még a sajátunkba sem, vagy csak iszonyú erő­feszítések árán, vagy legin­kább úgy, mintha csak úgy tűnne, hogy megcsináltuk (lásd például IMF-végtör- lesztés). És mindehhez összeeskü- vésre sincs szükség, a nagyon titkosnak hitt háttérhatalmak nyíltan, a közgazdasági törvényszerű­ségek alapján irányítanak. S bár a kormány a helyén van, a lapokat sokszor tény­leg másutt osztják, különö­sen az ászokat. Könnyítés a motorosoknak: elengedik a tanfolyamot ( HIRDETÉS A Nashwan-Parasound-készülék hatékony az érszűkület ellen platán egészségcentrum Egerben is alkalmazzák a találmányt, amely már húsz kezeléssel segít enyhíteni a panaszokat • Zsibbad a lába? • Görcsöl a lábszára ter­heléskor vagy nyugalmi állapotban? • Kevesebbet tud menni? • Érzéketlenek a lábujjai? • Hidegek, fáznak a vég­tagjai? • Szédül? • Gyakran fáj a feje? • Zúg a füle? • Memóriazavara van? Ha ezek a panaszok jelent­keztek, előfordulhat, hogy érszűkülete van. A korai t stádiumban felfedezett be­tegség kezelésével elkerül­hető a tragédia, az üszkösö­meszes lerakódás Figyeljen az intő jelekre! Ne hagyja, hogy a betegség határozza meg az életét dés, mely az amputációhoz vezethet! A forradalmi talál­mánnyal, a Nashwan-Para- sound-készülékkel mindösz- sze 20 kezelésre van szük­ség, hogy az infra-, ultra- és hallható hang segítségével rugalmasabbá váljon az ér fala, illetve a beszűkült, elzáródott érszakasz kör­nyékén mellékerek képződ­jenek. Fontos odafigyelni az intő jelekre, de ajánlott azok számára is a fájdalom- mentes vizsgálat és kezelés, akik életében az alábbiak szerepet játszanak: • magas vérnyomás • magas koleszterinszint • cukorbetegség • dohányzás • mozgásszegény életmód • állandó stressz • túlsúly A fájdalommentes vizsgá­latot és kezelést az ország számos városában alkal­mazzák. A Nashwan-Parasound-ta- lálmányt alkalmazó centru­mokban, mely többek között Egerben, a Vallon utcai Pla­tán Egészségcentrumban is megtalálható, a nyári ak­ció keretén belül bejelent­kezőknek 20 ezer forintos kedvezményt biztosítanak a kúra árából, a vizsgálat akciósán 3000 forint. A ked­vezményes időtartam július 1-jétől visszavonásig él. További felvilágosítás: www.medhungary.com , 06-70/290-3216, 06-30/595- 4344, 06-20/920-4447, 06-72/551-714 i I \ \

Next

/
Thumbnails
Contents