Heves Megyei Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)
2013-08-19 / 193. szám
14 SPORTTUKÖR-HIRDETÉS 2013. AUGUSZTUS 19., HÉTFŐ Magyar válogatott indulókon kívül ukrán és szlovák tájfutók is Egerben tájfutás Több mint 50 ukrán, illetve szlovák versenyző is érkezik a Dobó István-emlék- versenyre és Trailroc Elit Futamra. A tavalyi évhez hasonlóan most is több mint 200 versenyző áll majd rajthoz a viadalon, amelyre augusztus 24-25-én kerül sor Egerben és környékén. A rendezvény színvonalát jelzi, hogy számos magyar felnőtt és ifjúsági válogatott tájfutó is jelezte részvételét. A vasárnap sorra kerülő két sprint futam látványos lesz a nézők számára is, mivel a verseny Felsővárosi lakótelepen zajlik majd. A női és férfi felnőtt kategóriában a győztesek 30-30 ezer forintos Trailroc díjjal térhetnek haza. ■ B. CS. A nézőknek is látványos viadal lesz Gyöngyösi diadal a csarnokavatón felkészülés A B. Braun Balmazújvárosban nyert, az EKFSC Orosházáról bronzot vitt NB I-es kézilabda-csapataink közül a gyöngyösi férfiak a hajdúságban vitézkedtek, míg az egri főiskolás hölgyek Békésben álltak dobogóra. Bódi Csaba Négyszázmillió forintból épült fel, és több mint ötszáz férőhelyes csarnokot avattak a hét végén Balmazújvárosban, ahol az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) Bajnokok Ligája szabványainak megfelelő létesítmény első tornáját a B. Braun Gyöngyös férficsapata nyerte. A König Aréna Rendezvényház kézilabdacsarnokában az 1. Kőnig-kupa azok után került a mátraaljaiak birtokába, hogy a nyitó találkozón a Frey Tamásék háromgólos különbséggel verték a romániai Torda együttesét. A döntőben a gyöngyösiek végig kézben tartották a találkozót, és múlták felül négy találattal a házigazdákat.- Kicsit mérges vagyok, mert nem a szám íze szerint alakult az utolsó mérkőzés, szombaton sokkal jobban játszottunk - bosszankodott a Gulyás István vezetőedző a klub honlapjának adott nyilatkozatában. - Néhány játékosom nem akarta megmutatni mit tud, és ez bosz- szant, mert nem jó bizonyítványt állítanak ki magukról. Az eredménnyel elégedett vagyok, A vadonatúj létesítményben mindkét mérkőzését megnyerte a gyöngyösi csapat, amely előbb a tordaiakat, majd a házigazdákat győzte le azonban a mutatott játékról már nem mondhatom el ugyanezt. De mindig azt mondom, hogy sokkal könnyebb egy győzelem után kijavítani a hibákat, mint ha vesztesként hagynánk el a pályát. B. Braun Gyöngyös- Torda 30:27 (14:13) A GYÖNGYÖSI GÓLDOBÓK: Frey, Varsandán 8-8, Szalafai 5, Iván- csik Á., Sándor R. 2-2, Sándor Á. 1, Debreczeni, Koller, Meka- ru 1-1. Balmazújvárosi KK- B. Braun Gyöngyös 30:34 (11:18) A GYÖNGYÖSI GÓLDOBÓK: Iváncsik Á. 9, Debreczeni 5, Oláh 4, Mekaru, Sándor R., Szöllősi 3-3, Szalafai, Bakos 2-2, Varsandán, Hajdú, Koller 1-1. A hét végén Orosházán ugyancsak nemzetközi tornán vesznek részt a mátraaljaiak. Az EKFSC-Globál Safe női gárdája éppen a viharsarki városban lépett fel. Herczeg Béla tanítványai a Vasas elleni ötgólos győzelmet követően, a döntőbe jutásért a fővárosiakhoz hasonlóan szintén NB 1/B-s Szekszárddal olyannyira nem bírtak, hogy a tolnaiak tíz találattal nyertek. A bronzéremért kiírt találkozón az algyőieket simán verték Padosék, így a harmadik helyen végeztek. Eredmények: EKFSC-Globál SafeVasas SC 30:25 (13:14) AZ EGRI CSAPAT GÓLDOBÓI A KÖVETKEZŐK: Pados 6, Bárány 5, Fehér, Todorovics, Hárs, Király 3-3, Kovács V, Bárkai 2-2, Gyimesi, Molnár, Héjjas 1-1. EKFSC-Globál SafeSzekszárdi FGKC 2737 (14:17) AZ EGRI GÓLDOBÓK: Pados Ó, Bárány 5, Todorovics 3, Kovács V, Fehér, Bárkai, Trbovics 2-2, Héjjas, Sári 1-1. EKFSC-Globál Safe- K. Szeged SE-Algyő 41:26 (18:15) Helyenként látványos támadójátékkal és nagyszerű egyéni megmozdulásokkal, 28:21- es győzelmet aratott az SBS Eger-Eszterházy SE férficsapata az U23-as szlovák korosztályos válogatott elleni felkészülési mérkőzésen. A nézők első alkalommal láthatták Egerben pályára lépni a jelentős vérfrissítésen átesett megyeszékhelyieket, akik végig magabiztosan vezetve verték a szlovák első osztályban szereplő edzőpartnerüket. HIRDETÉS ^^ ( ' ! Varga Nyomda Kft. Eger - Újabb jelentős fejlesztések a magas minőségű gyártás érdekében A több mint húsz esztendővel ezelőtt alapított egri telephelyű Varga Nyomda Kft. nevét, ma már nem csak szűkebb pátriáján belül ismerik, de szerte az országban, s egyre inkább a határokon túl is. A cég sikeresen élte túl az elmúlt évtizedek gazdasági hullámvölgyeit, mi több, egyre inkább megerősödve került ki belőlük. Nincs ezen mit csodálkozni, ha figyelembe vesszük, hogy jelszavuk a kezdetek óta változatlan: igényesség minden szinten. A mindenkori cél a kis és nagy megrendelők egyformán magas színvonalú kiszolgálása, ami egyként jelenti a pontosságot, a rugalmasságot, s azt, hogy minden időben törekedtek a lehető legjobb termékeket kiadni a kezükből. Bizony, ez azzal jár, hogy folyamatosan figyelniük kell a legújabb technikákat, fejleszteniük a gépparkot. Az ügyvezető tulajdonos, Varga Zoltán állítja, nem feltétlenül pénzben méri a folyamatos fejlesztésekre fordított kiadások megtérülését, sokkal inkább abban, hogy megtartsa, növelje azt a bizalmat, amely partnereiben kialakult a cég iránt az évtizedek során. Egy üyen folyamatnak a végére került pont nemrégiben. Minderről a műszaki vezető Varga Krisztián a következőképp számol be.- A hagyományos, íves ofszet technológiát érintő egyik beruházásunk egy CtcP levilágító rendszer, amely minden tekintetben megfelel a kor kihívásainak, valamint az európai ISO szabványoknak. A régi „filmes” eljárással szemben ez egy új, modernebb eljárás, hiszen így a számító- gépes grafikai anyagot közvetlenül a nyomólemezre delegáljuk. Mondani sem kell, hogy ez a lézertechnika nagyságrendekkel javítja a nyomat minőségét, arról már nem is beszélve, mennyivel kömyezetbarátabb az analógos megoldásnál! A rendszerhez kapcsolódó újonnan beszerzett szoftver legfontosabb feladata, hogy a kinyomtatott végtermék minősége még magasabb szintű legyen. A szoftver magába foglalja mindazon fejlesztési és tapasztalati tudást, amivel egy korszerű nyomdaipari vállalkozás a nemzetközi minőségi elvárásoknak meg tud felelni. A tekercses, öntapadó címkegyártás technológiát érintő fejlesztés szintén egy CTP levilágító berendezés és a hozzá kapcsolódó szoftver megvásárlása volt, mely már az előzőekben is felsorolt előnyökkel rendelkezik. Illetve ehhez szorosan kapcsolódó legújabb beruházásunk egy fleyeVision nyomat-megfigyelő rendszer. Ez az egység azt teszi lehetővé, hogy a végtermék száz százalékosan tökéletes legyen. A műszer „memorizál” egy hibátlan boroscimkét, ezekután darabonként ellenőrzi a nyomatokat. Ha a legkisebb eltérést is észleli, blokkolja a tekercselőt. A hibás rész eltávolítását követően, a megrendelő számára csak hibátlan, a vevői igényeknek 100%-osan megfelelő termék kerül kiszállításra. Hihetetlen könnyebbséget jelent ez a vevőknek, akiknek nem a palackozás idején kell kiszűrniük a nem kívánatos példányokat. Ez a minőségellenőrző-technológia egyedülálló az országban. Várhatóan ezen fejlesztések fontos szerepet játszanak megrendelőink bizalmának megerősítésében és további megrendelők keresik meg a Varga Nyomdát, amely már eddig is ügyfelei közt tarthatta számon a legjelentősebb hazai bor és szeszesipar termelőket, feldolgozókat. Bár e beruházások egy része emberi erőforrás megtakarítást is jelent, a cég nem vált meg egyetlen dolgozójától sem. A szakemberek széleskörű képzettsége lehetővé tette a belső átcsoportosítást! .Nos, azzal kezdtük, hogy pont került egy több tíz milliós fejlesztéssorozat végére, de inkább úgy kellene fogalmazni, hogy pontos vessző. Tervben van ugyanis már a következő beruházás - a tekercses digitális technológia bevezetése - amelyet a korábbiakhoz hasonlóan nagymértékben önerőből, kisebb mértékében pályázati pénzekből szeretnének a közeljövőben megvalósítani. Ehelyütt fontos megjegyezni, hogy az új eljárásnak köszönhetően a megrendelők kisebb példányszámú - akár száz, párszáz darabos - igényeit is kedvezőbb árban tudják kielégíteni! A Varga Nyomda mindig is nagy figyelmet fordított a vevő- központú és környezettudatos termelésre, többek közt ezért is auditáltatják folyamatosan az 1999-ben megszerzett ISO 9001 és 14001-es minőség- és kömye- zetiránytási rendszerüket. Most arra készülnek, hogy a továbbiakban házon belül dolgozzák fel a keletkező hulladékot, és pellet készítés útján megújuló energiává alakítsák. A nyomda vezetősége arra számít, hogy az elkövetkező hónapokban tartani tudják az első félévben elért növekedési szintet, s eredményes évet zárhatnak. 1 \/t\ Df* J\ 3300 Eger, Galagonyás u. 19. VMnllM Tel.:06/36-410-864, NYOMDA Fax.: 06/36-410-064 www.varganyomda.hu varganyomda@varganyomda.hu i i