Heves Megyei Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

2013-08-02 / 179. szám

2013. AUGUSZTUS 2., PÉNTEK MEGYEI KORKÉP 3 ■EESSSI Pályázati lehetőség a civil szféra számára hatvan Idén is pályázhatnak a helyi alapítványok, egye­sületek, civil közösségek az önkormányzat által kiírt Ci­vil Alap-támogatásra. A ren­delkezésre álló összeget az augusztus 31-ig benyújtott kandidálások alapján osztják szét önszerveződő, öntevé­keny közösségeket támogató, ifjúsági, sport és kisebbségi kategóriákban. ■ T. 0. Dinnyefesztivál lovakkal és Vincze Lillával csány Holnap rendezik meg az idei dinnyefesztivált. A hagyományos rendezvé­nyen a település védjegyévé vált gyümölcsön túl lovak­kal is találkozhatnak az érdeklődők, s helyi csopor­tok is fellépnek. Miután „a falu bikájává” választják a szkanderverseny győztesét, sztárvendég lép a pódiumra: 20 órától Vincze Lillának, a Napoleon Boulevard korábbi énekesnőjének hangját élvez­heti a nagyérdemű. ■ T. 0. Szabó Zsolt lett a megyei útügyi biztos heves megye A nemzeti fej­lesztési miniszter Heves me­gye útügyi biztosává nevezte ki Szabó Zsolt országgyűlési képviselőt, Hatvan polgár- mesterét. Az indoklás szerint azért volt szükség a megyei biztosok kinevezésére, hogy az útfelújítások hatékonyab­ban, gyorsabban, a lakossági igényeket még inkább szem előtt tartva folytatódjanak. A tárca arra törekszik, hogy a források előteremtésével középtávon elvégezze az ál­lami kezelésű országos köz­utak rendbetételét. ■ T. 0. Szabó Zsolt polgármester Mehet a zsebbe a boríték szabályozás „Legális” bűncselekmény, ha az orvos pénzt fogad el Jóllehet, júliustól vesztege­tésnek minősülhet - és akár három évig terjedő szabad­ságvesztéssel is büntethető - a hálapénz elfogadása, a gyakorlatban továbbra sincs büntetőjogi következménye a paraszolvenciának. Máté Balázs A július elsejétől hatályos új büntetőkódex alapján vesztege­tésnek minősülhet a hálapénz elfogadása, amiért akár három évig tartó szabadságvesztés is kiszabható. A szigorított szabá­lyozás szerint ugyanis gazdál­kodó szervezet (ide tartoznak az egészségügyi intézmények is) részére végzett tevékenység­gel kapcsolatban már a „jogta­lan előny ígéretének elfogadá­sa” is (ha az orvos feltételesen elfogad valamit a betegtől) bűntettnek minősül. Korábban csak az előny kérése számí­tott büntetendőnek, annak el­fogadása pedig csak akkor, ha az érintett kötelességszegésért cserébe tette azt. Ez utóbbi ma is bűncselekmény. Abban viszont nincs változás, hogy ha a kórházak működési szabályzata megengedi a para­szolvencia elfogadását, akkor az továbbra sem minősül vesztege­tésnek. Vagyis lényegében min­den változatlan maradt. A Munka Törvénykönyve ta­valy óta köti a munkáltató en­gedélyéhez bármilyen, a mun­kaviszonnyal kapcsolatos több­letjövedelem elfogadását - a ho­ni kórházakban tudomásunk szerint ezt mindenütt lehetővé tették a dolgozók számára. Elő­re követelt juttatás elfogadása, kikényszerítése viszont még ebben az esetben is tilos. A vállalkozóként tevékeny­kedő háziorvosok helyzete az általunk megkérdezett jogá­szok szerint meglehetősen ér­dekes: mivel nincs munkálta­tójuk, a munkajogi előírások rájuk nem vonatkoznak, azaz nem alanyai a törvénynek, s bár tevékenységüket gazdál­kodó szervezet - jellemzően az önkormányzat megbízásá­ból - érdekében végzik, aligha képzelhető el, hogy felelősség­re vonják őket a hálapénz el­fogadásáért, legalább is ilyenre még nem volt példa. Ha bevallják, negyvenhárom százalék az államé a hálapénzt - elvben - a többi jövedelemhez hasonlóan fel kell tüntetni az adóbevallás­ban, és persze adózni is kell utána. Ez a fajta bevétel azösz- szevont adóalapba eső jövedel­mek közé tartozik, alapesetben az egyéb jogcímen kapott jöve­delmek között kell feltüntetni, de ha önálló tevékenységével összefüggésben kap valaki há­lapénzt, akkor azt az önálló te­vékenységből származó jövedel­mek közé sorolja a jogszabály. Ez jóval ritkább, hiszen az orvo­sok többsége alkalmazott, ha pedig magánpraxist folytat, ak­kor jellemzően nem kap plusz­pénzt. További lehetőség, ha egy kórház az intézményhez be­folyó hálapénzt szétosztja a dolgozók között, akkor azt a kifizetőnek munkabérként kell kezelnie és leadóznia. Erre tu­domásunk szerint nincs példa. így annak az orvosnak, nővér­nek, asszisztensnek, aki hála­pénzt fogad el, normál, tizenhat százalékos személyi jövedelem- adót kell megfizetnie. Ezenfelül pedig a 27 százalékos egészség- ügyi hozzájárulást is be kell fi­zetni, vagyis a pénz negyven- három százaléka az államé. Élen a nőgyógyászat A tár ki egy korábbi felmérése szerint a hálapénz szempontjá­ból a nőgyógyászata legjövedel­mezőbb szakma, itt a betegek­nek legalább 85 százaléka fizet pluszpénzt az ellátásért. Ezt kö­veti a sebészet, ahol becslések szerint a páciensek 73 százalé­kától remélhető hálapénz. Köze­pesen jó „párás" szakmának tartják a belgyógyászatot és a szemészetet. Maguk az orvosok a pszichiátriát tartják a legke­vésbé hálapénzes területnek, a „háttérszakmák” közül pedig a patológiát, a radiológiát és a labordiagnosztikát. Forma helyett tartalmat! sokszor hallani különle­gesebbnél különlegesebb születésnapi ajándékokról, nem mindennapi ötletekről. A minap azonban igencsak megdöbbentem, amikor is­merősöm lánya azzal az öt­lettel állt elő, hogy huszadik születésnapjára barátjától új melleket kér ajándékba. Hogy az ötletet honnan vette? Az egyik külföldi tévécsator­nán egy tizenhat esztendős lány is megkapta szüleitől az áhított kebleket. No, de mit kér majd a leányzó a követ­kező évfordulóra? Ráncfel­varrást, zsírleszívást, esetleg ajakfeltöltést? Hol a határ? elképesztő, hogy az embe­rek (sőt a fiatalok!) képesek kés alá feküdni és komoly kockázatokat vállalni az álta­luk tökéletesnek tartott külső érdekében. Persze, vannak orvosilag indokolt esetek, amikor az egészség megóvá­sa érdekében van szükség beavatkozásra, de az egy egészen más kategória. gondoljunk csak bele, nagyapáink mennyire meg­döbbentek volna, ha nagy­mamáink a műtét ötletével álltak volna elő. Teljesen jogo­san. Hiszen az embereknek mindenekelőtt önmagukban kell rendet tenni. Sajnos azonban mintha a .külsősé­gek olykor maguk alá söpör­nék a tartalmat. Megfordulni látszik a sorrend az értékek között. Az őszinteséget, meg­bocsátást, türelmet elnyomni látszik a csillogó haj vagy a tökéletes idomok. ez utóbbiak sem mellékes dolgok, hiszen az ember ne legyen igénytelen, azonban a sorrendre érdemes oda­figyelni. Ha pedig valaki elégedetlen a külsejével, érdemes megpróbálkozni egészséges étkezéssel vagy testmozgással. Az adottsá­gokkal pedig egyszerűen ki kell békülni, hiszen azáltal vagyunk egyediek. Képzel­jük csak el, milyen unalmas is lenne, ha csupa tökéletes embert látnánk önmagunk körül. PROMÓCIÓ Gyöngyösön tegnap nyílt meg a régi kórház épületében (rendelőintézet­ben) a Hajzer Optika, ahol helyben készíttethetik el szemüvegeiket a ked­ves érdeklődők. Ötnapos reggae-együttlét a strandon forró esték Szinte minden napra jut egy koncert a nyári rendezvénysorozaton Hatvanban minden várakozást felülmúló sikerrel zárult a vá­rosi strandon első alkalommal megrendezett ötnapos világze­nei fesztivál. A Reggae Camp elnevezésű, a Ladánybene 27 zenekar által megrendezett tá­borozáson több ezren vettek részt a világ számos pontjá­ról. Volt olyan vendég is, aki Franciaországból kerekezett a Zagyva-parti településre, hogy olyan előadók muzsikájában gyönyörködhessen, mint a Half Pint, az Irie Maffia, a Ladány­bene 27, a Tigris vagy a Pan­nónia Allstars Ska Orchestra. A fesztiválon emellett neves külföldi és hazai reggae dj-k és sound systemek tartottak par­tikat, így közvetítve a jamaicai muzsika hangulatát. A Hatvani Nyár rendezvény- sorozata a következő napok­ban sem szűkölködik zenei programokban. Ma 20 órától a könyvtár udvarán kialakított Jam Gardenben a ShadowsóO lép fel, holnap pedig ugyanitt a B-30 elnevezésű rockbanda muzsikáját élvezhetik a műfaj szerelmesei. Ugyancsak a Jam Gardenben a jövő héten szer­dán az Art Cafe Trio zongorával kiegészülve feszegeti tovább ■ a zenei határokat. A zenekar | klasszikus darabokkal, ope- | rett- és musicalrészletekkel, J Broadway-számokkal varázsol I kellemes hangulatot. ■ T. 0. A hatvani strandon megrendezett világzenei fesztivál jó hangulatban telt... T i ) Ha a működési szabályzat megengedi a paraszolvencia elfogadását, akkor nem minősül vesztegetésnek

Next

/
Thumbnails
Contents