Heves Megyei Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)

2013-07-15 / 163. szám

Szerződés. Ahogy azt már Korábban a Hírlap elsőként megírta, Bukrán Erik két évre szóló megálla­podást írt alá az angol Bolton Wanderers csapatához. A16 esztendős kapus az U18-as gárdában kap majd lehetőséget, akinek sokat segíthet a magyar válogatott Bogdán Ádám. 15., HÉTFŐ Nemet mondtak az OB l-re visszalépés Ősszel ismét a másodosztályban szerepel az EKF csapata A főiskolás csapat pólósai a jövőben is addig nyújtózkodhatnak, ameddig a takarójuk elér. Immár a másodosztályú szereplés jelenti a realitást. A DVSC-verő Győri ETO FC először nyerte meg a Szuperkupát labdarúgás A bajnok Győri ETO legyőzte a kupagyőztes DVSC-TEVA csapatát a Szuper­kupáért kiírt mérkőzésen. A Bajnokok Ligája-selejtező­re készülő győriek Trajkovics révén a 32. percben szereztek vezetést, majd közvetlenül a szünet előtt Koltai duplázta meg az előnyt. A végered­ményt Kalmár állította be. A Győr először játszott a Szuperkupáért, amelyet így először hódított el, s ezért öt­millió forintos pénzjutalom is járt. A mérkőzést a helyszínen tekintette meg Paulo Sousa, a Győr BL-selejtezős ellen­felének, az izraeli Makkabbi Tel-Avivnak a vezetőedzője. Győri ETO FC-DVSC-TEVA 3-0 (2-0) Puskás Ferenc Stadion. V.: Andó-Szabó. GYŐR: Kamenar - Wolfe, Djordjevics, Dinjar, Lang - Kamber (Pátkai, 60.), Mevoun- gou - Koltai (Kalmár, 83.), Trajkovics, Varga R. (Martinez, 56.) - Andrics dvsc: Verpecz - Nagy Z., Mo­rozov, Brkovics, Korhűt - Bódi Á., Zsidai (Ferenczi, 72.), Da- mahou, Se. Bouadla - Szakály P. (Kulcsár, a szünetben) - Si- dibe (Pölöskei, 66.) GÓL: Trajkovics (32.), Koltai (45.), Kalmár (85.) ■ S. K. Koltaiék fogadhatták a gratulációt Nem nevez az OB I 2013­2014-es idényére az EKF- EgerFood-Imola férfi vízilab­dacsapata. Farkas Péterék épphogy beleszagoltak az élvonal légkörébe, máris kényszerű búcsút vesznek. Sike Károly Bár a medencében elért ered­mények alapján a folytatás­ban is a legjobbak közt lenne a helye az EKF-EgerFood-Imola férfi csapatának, a csökkenő költségvetés miatt a jövőben csak az olcsóbb, másodosztá­lyú szereplést tudja vállalni a klubvezetés. Keresztes Feren- cék a 2011/2012-es idényben, a néhány éves múlttal rendel­kező szakosztály történetének addigi legfényesebb menete­lését zárva, OB I/B-s bajnok­ként kaptak lehetőséget az élvonalbeli megmérettetésre. A pontvadászat kezdete előtt sokan féltették a fiatal gárdát, s már akkor a leendő kiesője­löltek között emlegették. A fő­iskolások azonban felnőttek a feladathoz. A legjobbak közt, az osztály többi együtteséhez mérten, már akkor is rendkí­vül szerény költségvetés mel­lett sikerült megőrizniük tag­ságukat.- Ha őszinték vagyunk, va­lamennyiünk előtt világos le­het, hogy négy úgymond „ki­rakatcsapatot” női és férfi ké­zilabda, kosárlabda, vízilabda nem bír el a főiskola - tájékoz­tatta a Hírlapot Országh Ákos, az Eszterházy Károly Főiskola főtitkára. - Az elmúlt három évben, mintegy 25 százalék­kal csökkent az intézmény költségvetése, amely monda­nom sem kell, milyen komoly tétel. Az OB I-es szereplés hoz­závetőleg 20 millió forintos plusz kiadást jelent a másod- osztályhoz képest. Emellett az sem mellékes, hogy a ZF-Eger révén a hevesi megyeszékhely már büszkélkedhet élvonalbeli csapattat, amely meghatározó szereplője a honi pólós életnek. Ezért arra gondoltunk, hogy az Egri Vízilabda Klubbal (EVK) szorosan együttműködve, egy­mást a lehetőségekhez képest segítve, a jövőben a ZF-Eger fiókcsapataként működnénk. Ennek az első lépése a másod- osztályba való visszatérés. Az EKF-EgerFood-Imola jövő­beli szereplését illetően, hetek óta tartó bizonytalanság végé­re a napokban került pont. Ez idő alatt a gárda több megha­tározó játékosát is elveszítette, a kiszemelt pólósokkal pedig az osztályváltás, illetve a költ­ségvetés kérdése miatt nem le­hetett tárgyalóasztalhoz ülni. Információink szerint Sántavy Máté megtartása, valamint a ZF-Egertől távozó Chilkó Már­ton és Mezei Tamás szerződte­tése is témát szolgáltatott, de erről korán le kellett mondani.- A cél az, hogy a másodosz­tályban stabil középcsapatként szerepeljünk - folytatta szavait Országh Ákos. - Az, hogy kik alkotják a játékoskeretet, ké­sőbbi egyeztetések témája lesz. Az együttes szakmai munkáját továbbra is Tóth Péter irányít­ja, technikai vezetőként Ko­vács Tamás tevékenykedik. HÍRSÁV Márquez élt a tálcán kapott lehetőséggel motorsport A spanyol Marc Márquez nyerte meg a gyorsaságimotoros-világ- bajnokság Német Nagydíját a királykategóriában, ezzel a futamot kihagyó két hon­fitársát, Jorge Lorenzót és Dani Pedrosát megelőzve a pontverseny élére ugrott - adta hírül az nso.hu. Az már pénteken biztossá vált, hogy Jorge Lorenzo kihagyja a va­sárnapi futamot, szombaton pedig Dani Pedrosa is ak­korát bukott, hogy le kellett mondania a rajthoz állásról. Márquez, a királykategória újonca a pole-pozícióból in­dulhatott, és bár a rajtot nem kapta el jól, viszonylag ha­mar visszavette a vezetést, amit aztán nem is engedett ki a kezéből. Összetettben Márquez a harmadik helyről az élre ugrott, Pedrosát két ponttal előzi meg. ■ S. K. Az „egri” brazil, Tanque Zalaegerszegen labdarúgás Simon Antal ve­zetőedző kérésére igazolta le a ZTE Marcus Vinícius Batis­ta dos Santost, művésznevén Tanque-ot, aki az előző sze­zonban az Egri FC keretéhez tartozott, de súlyos sérülése miatt gyakorlatilag az egész bajnokságot kihagyta. A 22 esztendős brazil kétéves szerződést írt alá a Zalaeger­szeggel. ■ B. CS. TOTÓ ígH A totó 28/2. heti eredményei: 1. Győri ETO-Debrecen 3-0 1 2. CSZKA Moszkva-Zenit 3-0 1 3. Hácken-Kalmar 0-1 2 ! 4. Brommapojkarna-Göteborg 2-1 1 5. Gefle—NorrköDinß 2-2 x 6. Miällbv—Diurgarden 2-0 1 7. FF Malmö—Atvidaberg 4-0 1 8. Syrianska—AIK Stockholm 1-2 2 9. Sarpsborg—Lilleström lap lapzárta után 10. Molde—Viking Stavanger 1-1 X 11. Start—Brann Bergen 3-3 x 12. Haugesund-Aalesund 1-2 2 13. Tromsö-Sogndal lapzárta után Plusz egy mérkőzés 14. Rosenborg—Odd Grenland lapzárta után i i A jövőben változik az anyagi javak felosztása új sportkoncepció alakul az Eszterházy Károly Főiskolán, amelynek kidolgozása ezekben a napokban is zajlik. Várhatóan változik a sportra szánt összeg felosztása, ám ezzel kapcsolatban konkrétumok egyelőre nem hang­zottak el. A részletekről - ígéretük szerint - néhány héten belül ad­nak tájékoztatást az érintettek Egy győzelem, két vereség: harmadik a magyar válogatott vodafone kupa A hellénekkel szemben elveszített utolsó mérkőzést követően a bronzzal vigasztalódtak Gór-Nagyék Németország legyőzése után Montenegrótól és Görögor­szágtól is vereséget szenvedett a magyar férfi vízilabda-válo­gatott a Margitszigeten négy csapat részvételével rendezett Vodafone Kupán, így a harma­dik helyen végzett a felkészü­lési tornán. A nemzeti csapat­ban a ZF-Eger pólósai közül Bátori Bence, Bedő Krisztián, Gór-Nagy Miklós és Hárai Ba­lázs húzhatott sapkát. A hellének elleni vasárnapi záró mérkőzésen a kezdeti bi­zonytalanság után a második negyedben átvette az irányí­tást a hazai gárda, s egészen a hajráig őrizte is egy-kétgólos előnyét. A görögök ugyanakkor a negyedik negyedben kihasz­nálták a magyarok gyengélke­dését, előbb kétszer is egyen­lítettek, majd bő egy perccel a vége előtt a vezetést is átvették, s a házigazdák már nem tudtak válaszolni.- Fordulatos mérkőzés volt. Ha a jó oldalát nézem, szeret­tem volna szoros meccseket játszani, erre most lehetősé­günk volt. Kis dolgokon múlt a vereség, a hajrá számunkra nem sikerült. Az emberelőnyös helyzetek kihasználásán még mindenképpen javítanunk kell - nyilatkozott a találkozóról a 41. születésnapját pénteken ün­neplő Benedek Tibor szövetségi kapitány. A szakember hozzá­Hárai Balázs a görögök elleni mérkőzésen kétszer talált a kapuba tette: további egy hét felkészü­lés következik itthon, majd szombaton indul a válogatott a barcelonai világbajnokságra. A montenegróiak elleni rang­adón Varga Dénes révén a mi­eink szereztek vezetést. Sokáig tartották az előnyt a magyarok, két perccel a negyed vége előtt azonban a riválisnak sikerült egyenlítenie, egy perc elteltével pedig a vezetést is átvenni. A záró nyolc percben a monteneg­róiak három és fél perc alatt kétszer voltak eredményesek, miközben a hazaiak támadá­sainak végén változatlanul gon­dot jelentett a befejezés. A MAGYAROK MÉRKŐZÉSEIN: Magyarország-Németország 9- 3 (0-0, 1-1, 2-0, 6-2). Gd.: Vámos, Varga Dénes 2-2, Ma­daras, Bedő, Decker Á., Hos- nyánszky, Bátori 1-1. Monte- negró-Magyarország 8-5 (2-1, 3-1, 1-2, 2-1). Gd.: Varga D., Bedő, Vámos, Bátori, Hárai 1-1. Görögország-Magyarország 10- 9 (2-0, 0-4, 4-4, 4-1). Gd.: Vámos 3, Hosnyánszky, Hárai 2-2, Bátori, Madaras 1-1. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Mon- tenegró-Görögország 11-4, Gö- rögország-Németország 13-9, Montenegró-Németország 10-3. A TORNA VÉGEREDMÉNYE: 1. Montenegró 9 pont, 2. Görög­ország 6, 3. Magyarország 3,4. Németország 0. ■ S. K. i

Next

/
Thumbnails
Contents