Heves Megyei Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)

2013-07-12 / 161. szám

2013. JÚLIUS 12., PÉNTEK 15 SPORTTÜKÖR Becskei Zoltánt immár hatodszor szólították ki első helyezettként Küzdjenek a megyéért is! eyof Szűkebb hazánk négy versenyzővel képviselteti magát Utrechtben Anyagi ösztönzés a natal magyar játékosok szerepeltetéséért sakk Az eddigi részvételi csúcsot megdöntve az Open kategóriában negyvenketten, az U15-ÖS csoportban pedig tizenkilencen játszottak a 12. Eventus-Agria Park-kupa ver­senyen. Hevesi Zoltánnak, a megyei szövetség elnökének megnyitója után az ifjúságiak­nál először szerepeltek Mis­kolcról Ács Gábor tanítványai, akik azonnal elvitték az első három helyet, míg negyedik­ként Farkas Csaba (Makiár SE) futott be, az ötödik helyen pe­dig Czajner Gábor (Makiár SE) végzett. A dobogó legfelső fo­kára Horváth Kristóf (6 pont), majd Ács Kristóf (5,5 pont) és Ács Petra (5 pont) léphetett, mindhárman az EMSE-ből. Az Openben szerepelt ifik sok gondot okoztak a tapasztalt versenyzőknek. A lassan már „örökös győztesnek” számító Becskei Zoltán (6,5 pont) im­már hatodik alkalommal nyer­te a csoportot, bár most sem áll hadilábon a szerencsével. Becskeihez kapcsolódik, hogy az Egri SRSK versenyzője a Nemzetközi Sakkszövetségtől megkérte a FIDE-mester címet. Második helyre a Gödöllő erős­sége, Reznák Attila (6 pont) futott be, míg a 3-4-5. helyen 5-5 ponttal Bódi Tamás, Paál Attila (mindkettő Andornak- tálya SE) és Papp Levente (Miskolci Kisbocsok) sorrend alakult ki. Utóbbi szereplése a csoport meglepetését jelentet­te, ugyanis a 12 éves verseny­ző érett játékot bemutatva a dí­jasok közé verekedte be magát. Szombaton 9 órai kezdettel az Agria Park-kupa rapid ver­senyen ülhetnek asztalhoz a sakkozók. ■ B. CS. Becskei (balra). Győztes mosoly. *9 .. OLIMPIAI o<39 BIZOTTSÁG QUMPÍAI BIZOTTSÁG A magyar színeket 75 sportoló képviseli a hollandiai világeseményen, amelyen legnagyobb esély a jó szereplésre atlétikában és cselgáncsban mutatkozik Egri úszó és dzsúdózó, gyön­gyösi úszó, valamint kis­körei kézilabdázó is utazik a magyar válogatottal a 12. Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF). Hegoczki F. Zsolt Lányi Gabriella, Szucsik Bence, Rudinszky Ádám és Szilvási Gréta is örömmámorban úszott, amikor az olimpiai csapat tag­jaként végighallgatta Risztov Éva köszöntőjét. Az eddigi leg­sikeresebb EYOF-versenyző hat aranyéremmel tért haza az 1999-es nemzetközi megméret­tetésről, s életét végig az olim­piai láng irányította egészen az ötkarikás aranyéremig. A Ut- rechtbe tartó csapat a fővárosi MOM Művelődési Házban tett fogadalmat Risztov kivetítőről előmondott szövege után.- Kívánom, hogy sportsze­rű, szerethető csapat utazzon és szerepeljen Hollandiában, küzdjetek magatokért és Ma­gyarországért! - buzdított Bor­kai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke.- Hetvenöt sportoló indul az EYOF-ra minden idők leg­nagyobb magyar delegációja részeként, amely 106 tagú - válaszolta a Hírlapnak Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója, csapatvezető. - A magyarok az összesen 3250 fős ifjúsági korú sportolói létszám között kell, hogy hazánkat a legmagasabb szinten képvisel­jék. Összesen 49 ország vesz részt a világeseményen. Sporto­lók nyolc sportágban (atlétika, torna, úszás, kerékpározás, ju­do, tenisz, kézilabda, kosárlab­da) indulnak, legnagyobb esély a jó szereplésre atlétikában és dzsúdóban mutatkozik. Az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra július 14. és 19. kö­zött kerül sor, amelyre szomba­ton indulnak a mieink. Lányi Gabriella sportága: kézilabda KORA: 17 év LAKÓHELYE: Kisköre KLUBJA: Győri ETO KC iskolája: Bercsényi Miklós Gimnázium, Győr - Az éremnek már örülnénk az EYOF-on, ahol a napi két edzés­nek meg kell legyen az eredmé­nye. Tavaly már játszottam a válogatottban, tudom, mit jelent az országért mindent megtenni. A selejtezőn másodikok lettünk, így kijutottunk azEb-re a kor- osztályos válogatottal. Idén az ETO-val elsőként végeztünk az ifiknél, és harmadikként a ju­niornál. A kiskörei iskolában kezdtem kézilabdázni, majd Fü­zesabonyban folytattam, úgy­hogy nagyon hálás vagyok a megyének, ahonnan indultam. Szucsik Bence SPORTÁGA: Úszás KORA: 15 éV lakóhelye: Gyöngyös klubja: A Jövő SC Veolia iskolája: Vörösmarty Mihály Gimnázium, Budapest - A legnagyobb erőbedobással készülök, rendkívül jó érzés, hogy kijutottam a viadalra. Ut­rechtben 50,100 és 200 méte­res gyorsúszásban indulok. Száz méteren van a leginkább esélyem, ahol akár a dobogót is elérhetem. A klasszikus szám­ban az országos bajnokság első helyezettje voltam gyermek kor­osztályban. Válogatott kerettaß vagyok. A gyöngyösi Parafa UK színeiben kezdtem a pályafutá­somat, amely nyitánynak remek ül megtette. Onnan igazoltam át a fővárosi egyesületbe. Rudinszky Ádám sportága: cselgáncs KORA: 17 éV LAKÓHELYE: Eger KLUBJA: Egri VSI iskolája: Dobó István Gimná­zium, Eger- Már nagyon várom azEY- OF-ot, ahol Bíró Norbert edz majd kint a szövetségtől. Az erő- judót képviselem, jó az állóké­pességem. Nagyon büszke va­gyok az eddig elért eredménye­imre, s a legjobbakra számítok odakinn is. Az érem a cél. Az Eb-n korábban ötödik let­tem, a portugáliai Európa Ku­pán pedig első helyezett. Ma­gyar bajnok és válogatott va­gyok. Bízok a folytatásban. Az EYOF kitűnő kedvhozó arra, hogy később a felnőtt olimpiára készüljünk. Szilvási Gréta SPORTÁGA: Úszás KORA: 14 év lakóhelye: Mezőkövesd klubja: Egri Úszó Klub iskolája: Neumann János Kö­zépiskola, Eger - Nagyon szeretnék éremmel hazatérni a rangos eseményről, ahol egyéniben a 200 méteres vegyes úszásban állhatok majd rajthoz. Bízok benne, hogy ta­lán alkalmam nyílik az egyik váltóban történő indulásra is, ám ez csak a helyszínen derül ki. Rendkívül boldog vagyok, hogy az Egri Úszó Klubot is kép­viselhetem a nemzeti csapat tagjaként, miként az is büszke­séggel tölt el, hogy mezőkövesdi lakosként válogatott színekben versenyezhetek a világ legjobb­jai között. labdarúgás A Magyar Lab­darúgó Szövetség (MLSZ) a 2013/2014-es bajnoki évtől anyagi juttatások differenci­álásával ösztönzi a klubokat arra, hogy minél több fiatal hazai futballistát szerepeltes­senek. Egy NB I-es vagy NB Il-es egylet 25 fős keretében minimum 8, az ezt követő idényben 12, míg a 2015/16- os kiírásban 13 MLSZ-ne- velésű futballistának kell szerepelnie, azaz, aki 15 és 21 éves kora között legalább há­rom évig az MLSZ-hez tartozó sportszervezet igazolt játéko­sa volt. ■ B. CS. SPORTMŰSOR Péntek röplabda: Nemzetközi ju­nior férfi torna, Gyöngyös, sportcsarnok, 16.00. Szombat röplabda: Nemzetközi ju­nior férfi torna, Gyöngyös, sportcsarnok, 9.00. SPORTLÖVÉSZET: Ko-De-Ko Kupa, 3. forduló, Eger, Legá- nyi út, 8.30. TERMÉSZETJÁRÁS: A Bük­ki VM SE nyílt túrája az Egerbakta - Köves-völgy- Szent-völgy - Kovács-völ- gyi-tető - Rozsnakpuszta- Cseres-pad - Kis-árnyék- Harasztos-hegyese - He­vesaranyos 20 km-es út­vonalon. Találkozó: Eger, autóbusz-pu., 8.25. LABDARÚGÁS: Előkészületi mérkőzés: Hatvan-Detk, 10. Vasárnap HEGYI KERÉKPÁR: 2. Decath- lon-Ples-Borsodnádasd XCO Magyar Kupa, 9.00. röplabda: Nemzetközi ju­nior férfi torna, Gyöngyös, sportcsarnok, 9.00. TERMÉSZETJÁRÁS: A Bükki VM SE nyílt túrája a Felső- tárkány - Varróház - Nyír- jes - Hosszú-lápa-orom- Jánosháza - Korozs-kő-alja- Nyerges-kő - Berva 17 km-es útvonalon. Találkozó: Eger, autóbusz-pu., 8.40. LABDARÚGÁS: Előkészületi mérkőzés: Abasár-Domosz- ló, 17.00. Hajas és Gál második, Várnai ötödik, Fejes a tizenegyedik Duna maraton Az 1200 indulót felvonultató visegrádi versenyt augusztusban a felsőtárkányi Bükk Maraton viadal követi Ha Dunakanyar, akkor a he­gyi kerékpározók többségének a Duna Maraton jut az eszébe, amelyen idén is több mint 1200 induló vágott neki a három táv valamelyikének. A hazai élvonalon kívül további hat or­szág versenyzői sorakoztak fel a rajtvonalon. Tekert többek között Parti András kétszeres olimpikon és csapata, a Wa- berer’s Areus Cube Pro MTB Team, amely Magyarország egyetlen profi hegyi kerékpá­ros gárdájának számít. Megyénket legtöbb verseny­zővel a dr. Bátorfi Team-Agria KTK képviselte. Fejes Gábor a hosszútáv felnőtt férfi kategóri­ájában vágott neki a 95 km-nek és a 2400 m-es szintkülönbség­nek, Hajas Dávidra az U15-ös, Várnai Jencóra pedig az U13-as kategóriában várt 32 km és 700 m-es szintkülönbség. A ver­seny első harmada aszfalton vezetett felfelé, amelynek ne­hézségét egyrészt a meredek­sége másrészt a nagy meleg és a tűző napsütés jelentette. Azt a szakaszt túlélve erdei és köves utakon haladt tovább a mezőny, ahol az erdő árnyéka nyújtott időnként védelmet az igencsak megizzadt kerékpá­rozóknak. Fejes a verseny első felében tartani tudta az élboly által diktált hatalmas tempót, azonban később a hiányos energia-bevitel miatt egyre hát­Várnai Jencó esést követően is ment tovább, s végzett az ötödik helyen rébb szorult, s végül a 11. he­lyen zárta a király kategóriát. Említést érdemel, hogy Gábor elsősorban országúti kerékpá­rozó, számára a montis verse­nyek csak felkészülést, edzést jelentenek. Hajas Dávid a rajtot köve­tően a vezető hármasba került. Az aszfaltos emelkedő végére már csak ketten maradtak, s úgy tették meg a középső sza­kaszt. Az utolsó kilométerek meredek lejtői és a macskakö­ves utak ellenfelének kedvez­tek, így másfél perces hátrány­nyal a második helyen végzett az egyik legerősebb és legnépe­sebb utánpótlás korosztályban. Várnai Jencó a mezőny hátul­járól volt kénytelen rajtolni és ennek a hátránynak a leküzdé­se rengeteg energiát felemész­tett. Folyamatosan előznie, zárkóznia kellett az előtte ha­ladókhoz, hogy utolérje a többi gyermekkategóriában indulót. Az önmagának diktált nagy tempó azonban egy kanyarban soknak bizonyult, és elesett. Szerencsére komolyabb sérülés nem történt, és végül az ötö­dik helyen ért célba. Gál Zsófia U19-ben ezüstérmet szerzett. Augusztus 3-4-én a felső­tárkányi Bükk Maraton során a hazai pálya előnyét kihasz­nálva vehetik fel megyénk ver­senyzői a kesztyűt az ország legjobbjaival. ■ B. CS. i

Next

/
Thumbnails
Contents